22.
rész
Nate
tekintete simogatón futott végig a doktornő karcsú alakján, melyet ezúttal
sötét farmernadrág és kockás ing fedett a hófehér köpeny alatt. Haját
kivételesen copfba kötötte, ami kislányos bájt kölcsönzött gyönyörű arcának, de
egyáltalán nem tette kevésbé vonzóvá a számára. Pillantása elidőzött néhány
másodpercig a telt ajkakon, de amikor elemi erővel tört rá a csók emléke, az,
hogy milyen puha és érzéki volt a nő ajka, nagyot nyelt és inkább a kék
szemekre koncentrált, melyből ugyanazt a zavart tudta kiolvasni, amit ő is
érzett.
- Szép,
ugye? – jutottak el füléig Tommy suttogó szavai, mire elszakította tekintetét
az orvosnőről és mosolyt erőltetve magára fordult a fiúcska felé, aki
csodálattal nézett Victoria-ra.
- Igen
– bólintott egyetértőn. – Nagyon – tette hozzá, mire Tommy komolyan bólintott.
- Nekem
is tetszik – súgta meg olyan képpel, mintha legnagyobb titkát árulta volna el, majd
miközben az orvosnő a szobában fekvő másik kis beteg, egy kislány mellé lépett,
és váltott néhány szót annak édesanyjával, folytatta – ha nagy leszek,
feleségül fogom venni – jelentette ki eltökélten, Nate pedig halkan
felnevetett.
- Mi
lesz akkor, ha más kérője is akad? – vonta fel szemöldökét kíváncsian, mire
Tommy gyanakodva nézett fel rá.
- Miért?
Te is el akarod venni? – tapintott rá gyermeki ösztönnel az igazságra, ahogy
fejében összerakta, hogy az orvos is szépnek találta a doktornőt.
- Talán
– adott kitérő választ Nate somolyogva, mire a fiúcska alsó ajkát rágcsálva
kezdett elmélyülten gondolkodni.
- Akkor
hagyjuk, hogy ő válasszon – jelentette ki mindenfajta sértettség nélkül a
hangjában, és arcán látszott, volna még mondanivalója, de elhallgatott, amikor
Victoria odalépett az ágya mellé.
- Szia
Tommy! – simogatta meg a szőke fürtöket kedvesen a doktornő, mire Nate
elnyomott egy mosolyt, ahogy meglátta, hogy a kisfiú fülig vörösödik. – Hogy
vagy? – kérdezte érdeklődve, mialatt csakúgy, mint korábban Nate, ő is leemelte
az ágy elejére akasztott lázlapot, és gyorsan átfutotta tekintetével.
- Jól
– vágta rá Tommy, majd azonnal folytatta – a doktor bácsi szerint, nemsokára
hazamehetek – újságolta vidáman, mire Victoria rámosolygott és egyetértőn
bólintva helyezte vissza az adatlapot.
- Magam
is így vélem – helyeselt könnyedén, mialatt igyekezett kerülni, hogy Nate-re
kelljen néznie, akinek tekintetét végig magán érezte. – Az eredmények
biztatóak, nem maradt semmi szövődmény az asztmaroham után – intézte most
szavait az édesanya felé, aki megkönnyebbülten mosolyodott el, ő pedig ismét
Tommy felé fordult. – Mesélj valamit, amíg meghallgatom a mellkasodat – kérte
lágy hangon, mialatt felhúzta a fiú pólóját, és fülébe akasztotta
sztetoszkópját. Tisztában volt vele, hogy Nate már megvizsgálta a gyereket, de
Tommy az ő betege volt, és fontosnak tartotta, hogy saját szemével, fülével is
meggyőződjön róla, minden rendben van. – Mit fogsz csinálni, ha otthon leszel?
– adott támpontot a gyereknek, mire az felsóhajtott, ami éppen kapóra jött a
doktornőnek, hogy hallja, van-e bármilyen zörej, vagy oda nem illő hang a
tüdőnél.
- Nem
tudom – rántotta meg vékonyka vállait tanácstalanul, majd összeráncolta szőke
szemöldökét, úgy nézett kék szemével az orvosnőre. – Szerinted, én aranyos
vagyok? – jött a váratlan kérdés, mire Mrs. Rupert lehunyta szemét egy
másodpercre.
- Tommy!
– intette meg fiát kedves szigorral a hangjában, de Victoria csak mosolyogva
fogadta a kérdést.
- Igen
–vágta rá határozottan a doktornő, de a fiúnak nem volt ennyi elég, mert amíg
az orvosnő lehúzta a pólót kis pocakján, előrébb hajolt és komolyan nézett a
szemébe.
- A
doktor bácsi is aranyos? – húzta össze szemét és arcán látszott, mennyire
fontos neki a válasz, mire Victoria először megdöbbent, majd kényszeredetten
Nate-re emelte tekintetét, aki némán figyelte a jelenetet, de pillantását egy
percre sem vette le az orvosnőről.
- Nos…
igen. Azt hiszem – köszörülte meg torkát zavartan Victoria, Tommy pedig
elgondolkodva bólogatott.
- Melyikünk
aranyosabb? – faggatózott tovább, mire édesanyja lemondón felsóhajtott.
- Tommy,
az ég szerelmére! – simított végig kínosan homlokán, de a gyerek rá sem
hederített, csak kitartóan nézett a doktornőre, aki nem tudta megállni
mosolygás nélkül.
- Természetesen,
te! – felelt, mialatt szeretetteljesen borzolta össze a szőke fürtöket a kis
koponya tetején, Tommy pedig földöntúli mosollyal jutalmazta a választ, majd
Nate felé fordult.
- Azt
hiszem, engem választott – jelentette ki komolyan Nate-nek, aki látszólag
letörten vette tudomásul a vereséget. A világért sem akarta megfosztani a
gyereket az álmától, ezért közelebb lépett hozzá és kezet nyújtott.
- Kétségtelen
– válaszolta nyugodtan, Victoria pedig értetlenül nézett egyikről a másikra.
Fogalma sem volt, minek volt önkéntelenül a részese, de az oldalán megszólaló
csipogó megakadályozta benne, hogy kiderítse.
- Sajnos,
mennem kell – kért elnézést, majd miután az édesanya bólintva vette tudomásul,
elhagyta a szobát, Nate pedig némán függesztette szemét az ajtóra, ahol eltűnt.
Minden vágya volt, hogy beszélhessen vele az előző nap történtekről, de a nő
láthatólag egyáltalán nem akart foglalkozni ezzel.
- Most
szomorú vagy? – ütötte meg fülét Tommy együttérző hangja, melyből őszinte
sajnálat csendült ki, mire lassan bólintott.
- Egy
kicsit – válaszolta, noha szomorúságának oka nem az volt, hogy a doktornő
aranyosabbnak találta Tommy-t, mint őt.
- Ha
akarod, neked adom – jött az önzetlen ajánlat a kisfiú részéről, mire Nate
meghatottan mosolygott rá.
- De
ő téged választott – emlékeztette a gyereket, Tommy pedig néhány másodpercig
elgondolkodott azon, amit hallott, aztán megvonta a vállát.
- Szerintem,
csak azért vagyok aranyosabb, mert kicsi vagyok – állapította meg okosan, majd
folytatta – Meg aztán úgyis megígértem már Julie-nak, hogy őt veszem el. Nem
akarom megszegni a szavam – tette hozzá felnőttes komolysággal, az orvos pedig
leguggolt az ágy mellé, így arcuk egy magasságba került.
- Ha
megígérted, akkor ne hagyd, hogy bármi eltántorítson, Tommy! – simogatta meg a
fiú fejét, majd felállt, és elköszönt tőlük, aztán ő is elhagyta a kórtermet.
A
délelőtt folyamán Nate és Victoria alig találkoztak egymással, beszélgetni
pedig egyáltalán nem volt lehetőségük a rengeteg munka miatt. Az idő már
jócskán délutánba fordult, amikor Tommy szobája után, újra kettesben lehettek,
a műtőelőkészítőben, Mr. Harper operációja előtt. Egymás mellett állva, néma
összhangban végezték a bemosakodást, miközben Nate észrevétlenül futtatta végig
pillantását a tükörben Victoria arcán. Egy percig eljátszott a gondolattal,
hogy felhozza a csókot, és azt, milyen érzéseket keltett életre benne, aztán
elvetette az ötletet. Sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas egy ilyen
beszélgetésre. Miután leöblítette kezét, gyorsan szárazra törölte, aztán
mindkét karját felemelve indult el a műtő felé.
- Bent
várlak – szólt oda a nőnek, aki csak némán bólintott, amikor azonban egyedül
maradt, lassan engedte ki tüdejéből a levegőt. Kész örökkévalóságnak tűnt, mire
Nate végzett, ő pedig még soha ilyen hosszan és alaposan nem mosta meg kezét
operáció előtt. Már reggel, amikor felkelt is tisztában volt vele, hogy nehéz
napoknak néz elébe a csók miatt, de azt ő sem gondolta, hogy valahányszor
meglátja a férfit, feléled benne a vágy, hogy ismét a karjaiba simuljon. Szinte
számolta vissza a perceket és az órákat, amikor Nate végre elutazik, és ő
visszakapja nyugodt, ám annál magányosabb életét. Azzal biztatta magát, hogy a
mai műtét után már nem lesz oka Nate-nek, hogy maradjon, másnap elutazik, és
minden visszatér a régi kerékvágásba. A fájdalmat, mely eluralkodott szívében
erre a gondolatra, igyekezett távol tartani magától, hiszen semmi értelme nem
volt abban reménykedni, hogy Nate hirtelen rájön, szerelmes belé, és sutba
dobva addigi életét, itt marad Nelson-ban. Erőt véve magán, szárazra törölte
kezét, aztán ő is belépett a műtőbe, ahol a teljes csapat készenlétben várta,
hogy hozzáfoghassanak a pacemaker beültetéséhez. Az elkövetkező órákban Nate
teljes mértékben a munkára koncentrált, Victoria pedig ugyanúgy lenyűgözve
figyelte minden mozdulatát, mint a katéteres vizsgálat alkalmával. A fiatal
orvos kezei magabiztosan dolgoztak, semmi jelét nem mutatta bizonytalanságnak,
a csapat többi tagja pedig néma egyetértésben segítette a munkáját. Látszott,
hogy hosszú évek rutinja van mozdulataik mögött, és amikor végeztek, egy
emberként, elégedetten mosolyodtak el a maszk alatt. Nate a továbbiakban átadta
a segédorvosnak a feladatokat, ő pedig Victoria-val a nyomában elhagyta a
műtőt. Miután megszabadultak a steril védőruhától, mindketten a zöld műtős
ruhára kapták fel köpenyüket, úgy léptek ki a helyiségből a folyosóra.
- Mit
gondolsz, jók az esélyei? – törte meg a csendet Victoria, mire Nate
elgondolkodva bólintott.
- A
pacemaker megoldotta a ritmuszavart, de a megvastagodott szívizom még okozhat
problémákat – válaszolta, mialatt végig mentek a folyosón, és megálltak a
nővérpult mellett, amely most éppen üres volt. – Eredetileg azt terveztem, hogy
holnap elutazom, de talán jobb lenne, ha maradnék még néhány napot. Nem
szívesen hagynám felügyelet nélkül Mr. Harpert – tette hozzá Nate, mire
Victoria szíve a torkába ugrott.
- Nem
bízol bennünk, hogy gondját tudjuk viselni? – kérdezte, mert még a gondolata is
megrémítette, hogy még tovább kelljen elviselnie a férfi közelségét, mire Nate
gyanakvón nézett vissza rá.
- Ennyire
szörnyű a lehetősége annak, hogy maradok még néhány napot és találkoznod kell
velem? – kérdezett vissza válasz helyett, ami egyértelművé tette a nő számára,
hogy pontosan tudja, mi játszódik le benne, mire Victoria nem válaszolt, ő
pedig közelebb lépett hozzá, úgy folytatta – mitől félsz ennyire? Hogy
megismétlődik, ami tegnap történt?
- Nem
félek – jelentette ki nem túl magabiztosan, amit a férfi is észrevett, és kétkedve
húzta fel szemöldökét.
- Valóban?
Akkor nyilván csak véletlenül kerültél egész nap ugye? – kérdezte érdeklődve,
de arcán látszott, pontosan tudja a választ. – Semmi köze nem volt ahhoz, hogy megcsókoltuk
egymást a pihenőszobában.
- Rengeteg
dolgom volt ma – hárította el a feltételezést egyetlen mondattal. – A csók
pedig tévedés volt, és amíg nem beszéltél róla, eszembe sem jutott! – hazudta
szemrebbenés nélkül, de Nate lassan ingatni kezdte a fejét, miközben egészen
közel lépett hozzá, és felemelve kezét, finoman tűrt el egy tincset a nő füle
mögé, mely kiszabadult a hajgumi fogságából. Figyelmét nem kerülte el, hogy
Victoria nagyot nyel, ahogy mintegy véletlenül, végig húzta ujjbegyét nyaka vonalán.
- Én
folyton csak a csókra gondolok – vallotta be olyan halkan, hogy csak a doktornő
értse szavait, mialatt pillantását a nőébe fúrta. – És arra, hogy újra meg
akarom tenni. Valahányszor a közelemben vagy.
- Pontosan
ezért lenne jobb, ha inkább elutaznál, és ránk bíznád Mr. Harper további
kezelését – találta meg hangját Victoria, de Nate megrázta fejét.
- Egyszer
már hagytam, hogy ellökj magadtól – szólalt meg nagyot nyelve – még egyszer nem
fog megtörténni – jelentette ki határozottan, Victoria pedig értetlenül
ráncolta össze szemöldökét. Nem értette, mire céloz a férfi, végül
belenyugodott, hogy bizonyára a parkolóban történtekre gondol. Már éppen szóra
nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, amikor váratlan látogató jelent meg
mellettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése