A látszat néha csal 34. rész

34. rész

Castle döbbenten meredt a feltartott kezekkel, rémülten pislogó Mattie-re, és Steve-re, de ami még ennél is jobban meglepte, az Kate értetlenkedő arckifejezése, és az asztal és tv-állvány közé kifeszített kötél látványa volt. Láthatólag Langern, és Ryan is meglepődtek, mert szótlanul tartották még mindig maguk előtt a fegyverüket, és tekintetükkel igyekeztek befogadni az eléjük táruló képet.

-          Kate, jól vagy? – lépett végre közelebb a nőhöz Castle, aki még mindig kérdőn nézett rá.

-          Már bocsika, de ki az a Kate? – kérdezte fontoskodva, kíváncsian Mattie, anélkül, hogy letette volna a kezét, miközben pillantása érdeklődve futott végig a fekete egyenruhába öltözött férfiakon – hűű, tudom, hogy most félnem kellene, de egy álmom válik éppen valóra! Egy tucat férfi, előreszegezett, tüzelésre kész fegyverével a kezében… - kacarászott szégyenlősen, mire Steve megforgatta a szemét.

-          Legalább most türtőztesd magad! – morrant rá élete párjára, mire Mattie megrántotta a vállát.

-          Castle, mi ez az egész? – szólalt meg most először Kate, mire az író szorosan hozzálépett, és megfogta a kezét.

-          Éppen most mentettük meg az életed… azt hiszem… – magyarázta tömören, majd hozzátette – a kapitányságon elmesélem.

-          Le vannak tartóztatva! – lépett előre Langern ügynök, és fejével jelezve adott utasítást két kommandósnak, akik nem késlekedve kattintottak bilincset Steve és Mattie kezére, akik értetlenkedve kapkodták a fejüket, és rémülten hagyták, hogy kivezessék őket.

-          Mégis mi a vád? – kérdezte Steve, de arra a válaszra láthatóan nem számított, amit hallott.

-          Négy rendbeli gyilkosság, és egy gyilkossági kísérlet Kate Beckett rendőrnyomozó ellen! – világosította fel Langern készségesen, mire Steve félig kifordulva az őt vezető kommandós kezei közül, összezavarodva pillantott rá.

-          Azt sem tudom, ki a nyavalya az a Kate Beckett! – háborodott fel haragosan fújtatva, mire Ryan gúnyosan húzta fel a szemöldökét.

-          Valóban? Csak, mert éppen egy asztalnál ült vele egész este – fűzte hozzá, majd a választ meg sem várva, intett a kommandósnak, aki a gyengédség legkisebb jele nélkül, unszolta tovább haladásra Steve-t.

-          Még egyszer kérdezem, mi a fene volt ez?! – ismételte meg a korábban feltett kérdést Kate, most már türelmetlenebbül. Annak ellenére, hogy fél órával ezelőtt még ő is szilárdan hitte, hogy Steve és Mattie az, akit keresnek, csakhamar rá kellett jönnie, hogy a kötél, amit hoztak, nem az ő meggyilkolásának kelléke, csupán limbózni szerettek volna vele, hogy így üssék el az időt, és ne rettegjen a gyilkostól. Gondolatai közül Castle hangja rántotta ki, aki úgy döntött, magára vállalja a magyarázó szerepét.

-          Lanie megvizsgálta a holtesteket, és megállapította, hogy idegen tárggyal erőszakolták meg a nőket, ezért nem találtak spermiumot. Ez, és a tény, hogy Mattie, és Steve azonnal átjöttek, miután elmentem… ráadásul a mikroportod sem működött… és azt gondoltuk… - akadt el a magyarázat közben Rick, ahogy tekintete találkozott a nyomozó összehúzott, érdeklődéstől ragyogó szemével.

-          Gondoltuk, vagy csak te gondoltad? – nyomta meg szándékosan a személyes névmást hangsúlyosabban a nő, és az író zavart mosolya, már meg is válaszolta a kérdést. Mégsem tudott rá haragudni, még akkor sem, ha tudta, ezzel elrontotta az álcájukat, hiszen az ő fejében is megfordult, hogy a két férfi a tettes, ráadásul Castle nem tudhatta, hogy biztonságban van.

-          Mindent elrontottam, igaz? – kérdezte bűnbánó hangon Rick, mire Kate akaratlanul is elmosolyodott.

-          Igen – lépett közelebb, és finoman megsimogatta a férfi arcát – de édes tőled, hogy azonnal a megmentésemre rohantál. – fűzte hozzá, majd lopva körülnézett, és amikor látta, hogy senki sem figyeli őket, gyors csókot nyomott az író ajkára, aki elégedetten húzta ki magát. Ebben a pillanatban Langern ügynök lépett a nappaliba, és szigorú ábrázattal az arcán, szorosan összezárt ajkakkal, és összehúzott szemöldökkel állt meg előttük.

-          Hülyének tettetik magukat, de a látszat néha csal! A zsigereimben érzem, hogy ők azok! – jelentette ki elszántan, mire Kate és Castle meglepetten néztek össze, ő pedig, zavartalanul folytatta – minden ellenük szól, ráadásul itt ez a kosár, a kötél… látszik, hogy felkészültek a gyilkosságra!

-          Nos, a zsigerei nem a legjobb tanácsadók. – szólalt meg Kate, majd felemelve a kosarat, szép sorjában az asztalra kezdte pakolni annak tartalmát, melyből szendvicsek, egy üveg alkohol, narancslé, és kártyajátékok kerültek elő. – íme a beteges gyilkosaink kellékei – mutatott végig a holmikon – elismerem, hogy nekem is megfordult a fejemben, amikor megláttam a kötelet, de úgy tűnik, tényleg csak szórakoztatni jöttek át, és semmi közük a gyilkossághoz. Az álcánknak viszont annyi – húzta el a száját keserűen, majd nagyot sóhajtott.

-          Ettől függetlenül, el fogjuk végeztetni a DNS tesztet! Talán csak a bizalmába akartak férkőzni, hogy később könnyebben ölhessék meg! – tartotta magát álláspontjához az ügynök, aki látható módon, nem akarta tudomásul venni, hogy mellé nyúlt, miközben az író azért imádkozott, hogy ne jusson eszébe az ügynöknek, kinek az ötlete is volt a rajtaütés.

-          Tegye azt, mi pedig, kihallgatjuk őket – felelte Kate, majd a választ meg sem várva, a bejárat felé indult, hogy minél előbb az őrsön lehessen.

Alig egy óra múlva, Kate kényelmesen dőlt hátra a kávépult széléhez, miközben, immár saját ruházatában, farmerban és ingben, lehunyt szemmel élvezte az első korty kávéját. A tudat, hogy már nem kell színészkednie, és ismét Kate Beckett lehet, egészen felfrissítette, és energiával töltötte fel. Éppen újabbat kortyolt a friss feketéből, amikor hallotta, hogy nyílik a pihenő ajtaja, és szemét résnyire kinyitva látta, hogy Castle lép be rajta.

-          Kate Beckett visszatért – jegyezte meg mosolyogva az író, majd kópésan csillogó szemmel fűzte hozzá – azért nekem egy kicsit hiányozni fog Lulu…

-          A szűk ruhák, és az alig valamit takaró blúzok, és szoknyák? Ki hitte volna? – felelte gonoszkodva Kate, mire Castle közelebb lépett, és átkarolva derekát válaszolt.

-          A rágót is szexisen csámcsogta – suttogta a nő fülébe, mire Kate is elmosolyodott, és lágy, puha csókot váltottak – Ryan üzeni, hogy a két jómadár tűkön ülve várja a nyomozót, hogy kihallgassa.

-          Már mehetünk is – tolta el magát a pulttól Kate, hogy aztán nyomában az íróval, egyenesen a kihallgató szobába menjenek.

Mattie idegesen dobolt lábával a padlón, miközben szeme ide-oda cikázott az ajtó, és a tükörfal között. Szájában bizonyos időközönként helyet cseréltek ujjai, hogy felváltva rövidítse meg rajtuk a körmét, miközben Steve halálos nyugalommal üldögélt, és a kezén lévő bilincset nézegette.

-          Befejeznéd, édes? Százszor mondtam már, hogy gyerekes dolog a körmödet rágni! – pirított rá szerelmére Steve, mire Mattie engedelmesen húzta ki mutatóujját a szájából, és sírásra görbülő ajkakkal rántotta meg a vállát.

-          Tudom, de félek. És amikor én félek, körmöt rágok! – jelentette ki duzzogva, mire Steve nagyot sóhajtott.

-          Nincs mitől félned, nem követtünk el semmit! – próbálta megnyugtatni, de láthatólag hasztalan volt az igyekezete, mert amint a nyomozó az íróval belépett, és ledobott egy aktát eléjük, Mattie hiszti rohamban tört ki, és kiabálni kezdett.

-          Engedjenek el, kérem! Esküszöm, hogy nem csináltunk semmit! Mi csak jót akartunk, és különben is, ha börtönbe kerülök, ott engem mindenki meg fog erőszakolni, mert jól nézek ki, és az éhes rabok, csak a friss húsra várnak! Légyszi, ne tegyék ezt velem! – siránkozott magas hangon, mire Kate megforgatta a szemét.

-          Mattie, nyugodjon meg! Kate Beckett nyomozó vagyok, és csak felteszek néhány kérdést, rendben? – igyekezett elcsendesíteni a férfit, aki most szipogva hallgatott el, és meglepetten nézett fel a nőre, mint aki csak most veszi észre, ki is jött be hozzá.

-          Lulu? Mi ez az egész? Te rendőr vagy? – záporoztak a kérdések, de mielőtt Kate válaszolhatott volna, Steve vette át a szót, aki kettejük közül sokkal higgadtabban szólalt meg.

-          Miért vagyunk itt, és milyen alapon vádolnak minket gyilkossággal? – kérdezte sértett hangon, mire Mattie megböködte a karját.

-          Ne beszélj így velük, csak szépen szabad kérdezni – figyelmeztette óvatosan suttogva szerelmét, mire Steve megrántotta a vállát.

-          A négy nő ügyében nyomoztunk, beépültünk – szólalt meg Castle most először, mióta bementek a szobába – mivel az orvos szakértő azt állapította meg, hogy a nőket idegen tárggyal erőszakolták meg…

-          Értem! Szóval, szerinted, csak egy buzi lehet, aki így öl meg egy nőt, igaz? – vágott közbe Steve haragosan – had áruljak el valamit! A heterók között is akad olyan, aki képtelen a szexre, és beteg elme! Hidd el, még példát is tudnék mondani! A gyilkosságokra szilárd alibink van, ráadásul az F.B.I DNS mintát is vett, amiből ki fog derülni, hogy nem mi öltük meg őket.

-          Halljuk azt a példát! – utasította Kate határozottan a férfit, mire Steve összezárt ajkakkal, elutasítón nézett vissza rá.