A látszat néha csal 38. (befejező) rész

"Nos, ennek a történetnek a végéhez is elérkeztem, és ezúton szeretném megköszönni, hogy olvastátok, véleményeztétek, és a hosszabb kihagyások ellenére sem pártoltatok el tőlem, hanem türelmesen vártátok, hogy folytassam. Hálás vagyok minden kedves, biztató szóért, a sok pozitív véleményért, mert higgyétek el, volt időszak, amikor csak ennek volt köszönhető, hogy folytattam. Most úgy érzem, kiírtam magamból, amit tudtam, így azt hiszem, szükségem van egy hosszabb időre, hogy ihletet gyűjtsek, és egy új történetbe fogjak, ráadásul hamarosan megkezdődik a tanév, amely számomra, főleg az első hónap, mindig rengeteg munkával, és kevés szabadidővel jár. Ezért kérlek benneteket, legyetek most is türelemmel. Még egyszer köszönöm, főként Registrynek, és Augustinének a támogatást! ;)" K.B

38. (bef.)rész

Langern türelmetlen mozdulattal ismételte meg a kopogást a fehérre festett ajtón, ezúttal még erősebben, mint korábban, miközben szeme sarkából figyelte, ahogy Kate, Espo, Ryan, és a mindig a nő nyomában toporgó író is, némán, hangtalanul osonnak a hátsó kijárathoz. Elégedetten mosolyodott el a látványra, főleg azért, mert kis győzelemnek érezte a 12. körzettel szemben, hogy ezúttal ő arathatja le a babérokat, és a nyomozókat a hátsó kijárathoz küldhette, akik természetesen ellenkeztek, amikor meghallották. Most, szinte a tenyerét dörzsölve várta, hogy Fulton ajtót nyisson, ő pedig, bezsebelhesse majd a jól megérdemelt jutalmat, amiért elfogott egy sorozatgyilkost. Nem tervezte, hogy főnökével megosztja a 12. körzet érdemeit, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, milyen sok segítséget nyújtottak a számára. Éppen itt tartott gondolatban, amikor meghallotta a halk lépteket a fa ajtó mögött. Szája önelégült mosolyra húzódott, miközben jobb kezét pisztolyára helyezve várta, hogy a férfi megjelenjen az ajtóban, mely nem is tartott sokáig. Leslie bőrönddel a kezében, meglepetten bámult az F.B.I ügynökre, majd tekintete egy pillanatra annak jobb kezére siklott.

-          Helló Leslie! Készül valahová? – intett fejével a bőröndre az ügynök, és gondolatban már látta magát főnöke irodájában büszkén feszítve, de látszólag szerényen fogadva a gratulációt, amikor Leslie hirtelen megragadta a bőröndöt, és teljes erővel vágta a férfi felé, aki hanyatt esett a váratlan tehertől, Fulton pedig, futásnak eredt a nappali irányába – mit bámészkodnak? Utána! – utasította embereit, akik eddig meglepetten igyekeztek felsegíteni vezetőjüket, most azonban, elengedve, magára hagyva, egy emberként rohantak Leslie után.

Kate idegesen toporgott lábával a beton járdán, miközben magában átkozta az F.B.I-t, de főleg Langern ügynököt. Igazságtalanságnak, és pofátlanságnak tartotta, hogy azok után, hogy a munka oroszlánrészét ők végezték el az F.B.I helyett, mégis őket küldte hátra a hátsó kijárathoz. Megalázónak, és lekicsinylőnek érezte ezt a fajta bánásmódot, és ahogy társaira nézett, arcukon jól láthatta, hogy bennük is legalább olyan hőfokon forr a méreg, mint benne. Éppen itt tartott gondolatban, amikor hirtelen kiabálást hallott, majd kivágódott az erkély ajtó, neki pedig, csak annyi ideje maradt, hogy félreugorjon. A következő pillanatban Fulton rontott ki, mire Kate előrántotta a fegyverét, és egyenesen a tarkójának szegezte azt, megállásra kényszerítve ezzel a férfit, csakúgy, mint Javi és Ryan.

-          Képes lenne köszönés nélkül távozni? – kérdezte gúnyosan, mire Fulton lihegve emelte fel a kezét – forduljon meg! – utasította Kate, mire amaz, engedelmesen tette meg, amit kért. Amint azonban, találkozott a tekintete a nőével, döbbenten meredt rá.

-          Lulu? Mi a nyavalya? – értetlenkedett, mire Kate elégedett mosolyra húzta a száját. Azóta várta, hogy elégtételt vehessen a férfin, amióta megismerte, és most úgy érezte, a sors kegyes volt hozzá.

-          Jobb szeretem, ha Beckett nyomozónak hívnak – tartotta még mindig a férfira a fegyvert, és örömmel látta annak arcán a hitetlenkedéssel vegyes elképedést, ahogy lassan rájött, egy rendőrnyomozóval áll szemben.

-          Mondja, egy tízes fokú skálán, mennyire fáj, hogy egy nyomozónő fogta el? - kotyogott közbe Castle, aki egészen eddig a pillanatig némán kapkodta fejét az események gyors lefolyása alatt, mire Leslie lenézőn húzta el a száját.

-          Feltennénk néhány kínos kérdést, és átkutatnánk a házát, ha nincs ellene kifogása – vette át a szót ismét Kate, mire Leslie gyűlölködve nézett rá, de néma maradt. Úgy tűnt, lassan beletörődik, hogy vége a játéknak. Espo éppen előlépett, hogy bilincset tegyen a csuklójára, amikor Langern jelent meg, és kiabálni kezdett.

-          Hagyják, ő az enyém! – jelentette ki, mire mindannyian értetlenül néztek rá, Fulton pedig, azonnal kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget. Egy mozdulattal csavarta ki Kate kezéből a pisztolyt, majd a nőt is maga elé rántva, vérben forgó szemekkel nyomta annak halántékához a Glock-ot.

-          Le a pisztolyokkal, vagy kinyírom! – köpködte dühödten a szavakat, majd látva, hogy az ügynökök egy emberként tartják fel fegyvereiket, a megadás jeleként, Espoék felé fordult, akik még mindig egyenesen rászegezték azokat – Te is, bevándorló! – húzta el undorodva a száját Espo-ra nézve, mire annak résnyire szűkült a szeme a haragtól, amikor azonban pillantása találkozott a nyomozónő nyugodt, higgadt tekintetével, amint az, bólint, így kérve, hogy teljesítse, amit kér, nagy levegőt vett, és összeszorított szájjal engedelmeskedett.

-          Csak, hogy tudd, nem azért teszem le, mert te azt mondtad! – jegyezte meg, és hangjából sütött az indulat.

-          No, cicám, mi most szép lassan távozunk! – súgta Kate fülébe vihogva Leslie, mire a nőnek fordult egyet a gyomra, ahogy megérezte annak bűzös leheletét. Castle összerándult gyomorral figyelte, ahogy szerelmét apró lépésekkel, egyre hátrébb vonszolja Fulton, miközben az F.B.I és Espoék tehetetlenül figyelik a jelenetet. Ahogy tekintetével a másodperc tört része alatt pásztázta végig az udvart, szeme megakadt egy gereblyén, melyet trehány módon csak a falnak támasztottak, szája sarka pedig mosolyra görbült, ahogy rájött, hogyan fogja megmenteni szerelmét. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy vonja el Fulton figyelmét, hogy kikerülhessen a látóteréből, amikor Kate, mintha megérezte volna, hogy sántikál valamiben, rápillantott, ő pedig Fultonra nézett, majd észrevétlenül a mellette lévő gereblyére.

-          Miért nem adja fel, Leslie! Semmi esélye, és ezt maga is tudja! – szólalt meg most Kate, amivel sikerült elérnie, hogy a férfi csak rá figyelt, miközben Castle óvatosan aprót lépett a kertészeti eszköz irányába.

-          Feladni? Soha! Meg fogok lépni, és ebben te fogsz nekem segíteni! – jelentette ki magabiztosan, majd szorosabbra fonta karját a nyomozónő nyaka körül, hogy aztán ismét hátráljon néhány lépést, miközben tekintetével végig pásztázta a vele szemben állókat.

-          Legalább azt árulja el, miért! Miért ölte meg azokat a nőket? – tette fel az újabb kérdést Kate, miközben fél szemmel látta, hogy az író már kinyújtott karral el tudja érni a gereblyét.

-          Azért mert jól esett! – vetette oda flegmán Leslie, majd folytatta – azért, mert egész életemben a nyavalygásukat hallgattam! Vagy kinevettek, és élcelődtek rajtam, vagy megaláztak, vagy a kettőt egyszerre! Törlesztenem kellett! – fújtatott haragosan, és hangján jól hallatszott, hogy minden egyes ilyen pillanatot újra élt emlékeiben – de most már ideje lépnünk! Hé, te! – bökött fejével Langern felé, aki gyöngyöző homlokkal, zavart tekintettel nézett vissza rá – dobd a kocsi kulcsot! Te pedig, elkapod! – utasította a férfit, majd Kate-t, mire az, remegő kézzel nyúlt zakója belső zsebébe, és Kate felé dobta azt, aki egy mozdulattal elkapta, Leslie pedig, ismét hátrafelé kezdett araszolni, de ezúttal olyan nagy léptekkel, hogy Kate alig tudta követni. Castle csak erre várt. Amint kellő távolságba értek tőle, odarúgta a férfi lába alá a gereblyét, aki jobb lábának sarkával rálépett, mire a szerszám úgy csapódott fel, mint egy sorompó, egyenesen a tarkóján eltalálva. Nagy kárt ugyan nem okozott, de arra elég volt, hogy kizökkenjen, a pillanatot kihasználva pedig, Kate hátravetette fejét, és orrnyergen találta Leslie-t, akinek a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme. A nyomozónő, miközben bal kézzel kicsavarta a férfi kezéből a pisztolyát, a másodperc tört része alatt csúszott ki a kezei közül, majd megfordulva egy jobb horoggal tette ártalmatlanná Fultont, hogy aztán teret adva Espo-nak, és Ryan-nek, hagyja, hogy azok, villámgyorsan megbilincseljék.

-          Letartóztatom! Jogában áll hallgatni, szóval…

-          Kuss legyen! – szólaltak meg egyszerre az íróval, így befejezve a nő által megkezdett mondatot, mire összemosolyogtak. A pillanatot Langern törte meg, aki nagyokat sóhajtva lépett oda hozzájuk.

-          Ez meleg volt. – jegyezte meg, miközben megtörölte izzadságtól gyöngyöző homlokát.

-          Nem gondoltam volna, hogy éles helyzetben így reagál – szúrta oda Castle gúnyosan, miután úgy érezte, itt az ideje, hogy törlesszen az ügynöknek nagyképűsége miatt.

-          Túl gyorsan történt minden – szabadkozott a férfi, majd, miközben figyelte, hogy Kate talpra állítja Fultont, még közelebb lépett Castle-höz, aki meglepetten húzta fel szemöldökét. Noha, nem gondolta volna az ügynökről, hogy a másik oldalon tolná a biciklit, mégis úgy érezte, egész életére elég neki Mattie, mint meleg ismerős, nem vágyott még egyre. – Nézze, lehetne, hogy ezt az aprócska részletet, kihagyja a jelentésből a társa? – kérdezte kínosan feszengve, mire Castle megkönnyebbült, majd gonoszkodva csillant meg kék tekintete.

-          Minden lehetséges. Még az is, hogy hatást gyakorlok a társamra, és meggyőzöm, hogy a gereblyés akcióhoz a maga neve kerüljön – javasolta óriási jóindulattal, és elégedetten látta, hogy Langern reménykedve várja a folytatást – cserébe viszont, nekem is volna egy kérésem.

-          Éspedig? – húzta fel várakozón a szemöldökét az ügynök, mire Castle mélyen a szemébe nézve folytatta.

-          Ismerje el, hogy a 12. körzet munkája nélkül, és nélkülem, sosem derítette volna fel ezt az ügyet! – jelentette ki várakozón, mire az ügynök értetlenül ráncolta össze szemöldökét.

-          Miért olyan fontos ez magának? – kérdezte meglepetten, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Nem is tudom… talán a 12. körzetben nem kapok elég megbecsülést. Na?

-          Nem bánom elismerem! – bólintott Langern, majd mosolyogva kezet ráztak. Mielőtt azonban ő is a kocsija felé vette volna az irányt, még hátrafordult – azért egy valamiben nem tévedtem. A látszat néha tényleg csal!

-          Hogy érti? Hiszen Fulton-on végig látszott, hogy egy seggfej! – értetlenkedett Castle, mire Langern megrázta a fejét.

-          Magukra gondoltam – bökött fejével a rendőrségi autó mellett álldogáló Kate-re, majd Castle-re – azt hittem, ha maguk együtt vannak, abból csak katasztrófa lehet. De a látszat néha csal – ismételte meg kedvenc szófordulatát mosolyogva – Piszok jó páros a maguké! – kacsintott az ügynök, majd beszállt a lesötétített üvegű, fekete terepjáróba, és elhajtott, Castle pedig, elgondolkodva nézett a nyomozónőre, aki éppen Espo-val beszélgetett, miközben arra gondolt, mennyiben változtat az iránta való érzésein a tudat, hogy hazudott neki a nő.

VÉGE!