A látszat néha csal 36. rész

36. rész

Kate zöldes-barna szemében érdeklődés csillogott, ahogy a látogatójára pillantott, aki talán életében először, zavartan álldogált egyik-lábáról a másikra, és arcán látszott, fogalma sincs, hogyan kezelje a kialakult helyzetet, de leginkább azt nem tudta, hogyan viselkedjen az előtte álló nővel.

-          Bejöhetek? Az egyik cuki fiú mondta egyenruhában, hogy itt megtalállak… – kérdezte Mattie halkan, tőle szokatlanul félszeg, és visszafogott hangon, mire Kate bólintott, és mosolyogva, kinyújtott karral kínálta hellyel.

-          A legkedvesebb szomszédom? Persze, gyere csak! – vette ki az időközben elkészült kávét a gépből, majd amikor a Castle számára kitett csészére esett a pillantása, Mattie felé fordult – megkínálhatlak?

-          Rendőrségi lötty? Kösz, nem kérek! Nem vágyom rá, hogy kifényezzem az ajtókilincset – rázkódott meg Mattie még a gondolatára is attól, hogy elfogadja az ajánlatot, mire Kate nevetve rázta meg a fejét.

-          Hidd el, ez isteni – kacsintott a férfira, mire az, néhány percig gyanakodva figyelte, végül megadón bólintott.

-          Rendben, kipróbálom – adta meg magát, majd még mindig összeráncolt szemöldökkel hagyta, hogy a nyomozó kitöltse a feketét, és félve kortyolt bele a forró italba. Amint azonban, lenyelte az első kortyot, megváltozott az arckifejezése, és a tartózkodást felváltotta a meglepettség – ez tényleg isteni! Nekem is kell egy ilyen masina!

-          Beszélj Castle-el, talán neked is vesz egyet, ha szépen kéred – mosolyodott el a csésze pereme felett Kate, mire Mattie egy pillanatra értetlenkedve nézett vissza rá, majd, mintha megvilágosodott volna, elmosolyodott.

-          Szóval, így hívják a kis édest? Castle? – kérdezte meg a biztonság kedvéért, mire Beckett bólintott.

-          Rick Castle – erősítette meg metajelzéseit szóval is a nyomozó, majd kíváncsian mérte végig vendégét – miért kerestél?

-          Csak el akartam búcsúzni… gondolom, nem jöttök vissza mostanában a környékre… - bocsátkozott jóslatokba a férfi, majd, amikor Kate bólintott, szomorúan mosolyodott el – kár, tényleg kedveltelek benneteket. Szóval… minden csak álca volt? Te rendőr vagy, Castle pedig…

-          Író. Krimiket ír, de tanácsadóként már négy éve a társam – folytatta a megkezdett mondatot Beckett, mire Mattie bólintással jelezte, hogy megértette a hallottakat, majd összehúzott szemmel kezdte vizsgálni a nyomozót, aki hirtelen egyre kényelmetlenebbül érezte magát, és idegesen fészkelődött a széken.

-          Nagy kár, hogy az egész csak színészkedés volt. Ti ketten, illetek egymáshoz. Cukik vagytok együtt, komolyan! Az én szemem kiszúrja az ilyesmit! – kacsintott cinkosan a nőre, és Kate nem állta meg mosolygás nélkül, ami azonnal szemet szúrt a férfinak, aki hirtelen színpadiasan kapta szája elé a kezét – atya ég! Ti tényleg együtt vagytok! – kiáltott fel harsányan, majd izgatottan folytatta – Tudtam! Tudtam! Tudtam! Ilyen csókot, ilyen pillantásokat nem lehet megjátszani! Az imént Steve-nek is mondtam, de lehurrogott, hogy rémeket látok, pedig az a nő is érdeklődve figyelt közben…

-          Nő? Mi… milyen nő? – dadogta Kate rémülten, mire Mattie megrántotta a vállát.

-          Valami Gates, vagy hogy a bánatba hívják. Nekem személy szerint, a hideg futkosott a hátamon a tekintetétől. Amikor meg Steve leteremtett, közölte, hogy tisztuljunk a kapitányságáról, és ne beszéljünk hülyeségeket. Otromba némber! – fújtatott az emlék hatására még mindig sértett haraggal a hangjában Mattie, majd, megrántva a vállát, így túltéve magát az eseményeken, csillogó szemekkel nézett a nyomozónőre – szóval, tényleg együtt vagytok?

-          Csak… társak vagyunk… - nyögte Kate feszengő mosollyal a szája szegletében, miközben azon imádkozott, hogy Gates ne adjon a férfi szavára. Tisztában volt vele, milyen következménye lehetne, ha a kapitány rájönne, hogy a megfigyelés alatt egy pár lettek, mire Mattie mindent tudón bólintott.

-          Hát perszeeee! – vigyorgott cinkosan, majd Kate vállára tette a kezét – lehet engem hülyének nézni, csak nem érdemes, édes! A vak is látja, hogy megvesztek a másikért, de ne aggódj, nem köpöm el senkinek! Nálam mindenki titka biztonságban van… vagyis… majdnem mindenkié… általában… az esetek nagy többségében… – akadt el egy pillanatra, ahogy eszébe jutott, milyen könnyedén tálalta ki Leslie és Karen magánéletét, majd bűnbánón harapta be alsó ajkát – azért, ha bevinnének kihallgatni, téged is feldobnálak. Nem bántásból, csak a saját irhámat menteném, de ezt meg lehet érteni, nem? – emelte ártatlanul csillogó szemét a nőre, mire Kate mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Nem hinném, hogy ilyen előfordulna, de… igen, meg lehet érteni – értett egyet a férfival, aki egyre szimpatikusabb lett neki, és hirtelen kezdte sajnálni, hogy valóban nem mennek arra a környékre többet.

-          Azért, fogadj meg egy tanácsot, bébi. Egy kapcsolat csak akkor működik, ha nincsenek titkaid a másik előtt – komolyodott el hirtelen Mattie, mire Kate érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában, és nagyot nyelve, összeráncolt szemöldökkel nézett a férfira.

-          Miért mondod ezt nekem?

-          Egyszerű. Leslie-ék esetéből kell kiindulni. Láthatod, ott is hova vezetett, hogy a fickó nem világosította fel Karent arról, hogy hibás a szerszám – rántotta meg a vállát könnyedén Mattie, majd hozzáfűzte -–egy kapcsolatban sem jó, ha nem vagyunk már az elején őszinték. Én is megmondtam Steve-nek, hogy kissé kicsapongó vagyok, és ezt ő el is fogadta... persze, attól még háborog, meg a szememre veti, de mégis velem van. Miért? Mert őszinte voltam hozzá! -–húzta ki magát büszkén, mint aki bármilyen problémára tudja a választ, mire Kate mélyet sóhajtott.

-          Mi van akkor, ha az a titok, tönkretehetne mindent? – kérdezte halkan, miközben maga sem értette, miért lett hirtelen ilyen közvetlen valakivel, akit alig ismer. Mégis Mattie, a maga nyíltságával, humorával, és őszinteségével, azonnal bizalmat ébresztett benne, és megkedveltette magát vele.

-          Hát, babám, ha a szerelem őszinte, akkor nincs olyan titok, ami tönkreteheti. Ha mégis, akkor sosem volt igazi, csak képzelt. – felelte egyszerűen Mattie, majd felhörpintve kávéja utolsó cseppjét, felállt, így jelezve, hogy indulni készül – tényleg mennem kell, mert Steve azt hiszi, összeszedtem egy egyenruhást. Hm… nem is rossz ötlet… úgyis állandóan féltékeny! – nevetett fel huncut mosollyal, mire Kate is elmosolyogta magát – tényleg örülök, hogy megismertelek, és sajnálom, hogy nem Lulu vagy…

-          Én nem – mosolygott Kate, majd meglepetten tűrte, hogy Mattie szorosan megölelje.

-          Remélem, azért még találkozunk Lulu-Kate – kacsintott a nőre, majd még az ajtóból visszanézve hozzátette – ne feledd, amit a titkokról mondtam!

-          Milyen titkokról? – hallották meg hirtelen Castle hangját, aki éppen ebben a pillanatban jelent meg a pihenő ajtajában, és kíváncsian pillantott hol Mattie-re, hol pedig, Kate-re.

-          Uppsz, azt hiszem, itt az ideje egy tesztnek, hogy mennyire őszinte a szerelem - kacsintott ismét a nyomozónőre Mattie, majd játékosan megcsipkedte Castle arcát, aki fájdalmas grimaszt vágott – viszlát, te gyönyörű! Éjjel veled fogok álmodni! – kacagott fel hangosan, és a következő pillanatban már el is hagyta az őrs épületét.

-          Miről maradtam le? Milyen titok? – ismételte meg a kérdést Castle, miközben beljebb lépett, és megállt Kate előtt, aki egyre idegesebben simított végig homlokán, mely mozdulat nem kerülte el az író figyelmét – valami baj van? – kérdezte aggódva, mire a nyomozónő magára erőltetett egy mosolyt, úgy válaszolt.

-          Dehogy! Nincs semmi baj! – felelte bizonytalan hangon, mire Castle gyanakodva, fürkésző tekintettel járatta végig pillantását az arcán.

-          Kate, ismerlek… Kettőnkről van szó? – kérdezte, és a választól való félelem szülte feszültség egyértelműen kihallatszott a hangjából. Kate egy ideig csak némán nézte a keskeny, érzéki ajkakat, melyek úgy tudták csókolni, hogy minden porcikája égett a vágytól a folytatásért, a kék, ragyogó szemeket, melyeknek hatása alól sosem tudta kivonni magát, majd döntött. Úgy érezte, Mattie-nek igaza van. Ha Castle tényleg őszintén szereti, akkor megérti majd akkori döntését. Tudta, hogy el kell mondania az igazat, mert addig nem tudja magát teljesen átadni a kapcsolatuknak, amíg ez a teher ránehezedik.

-          Igen… - sóhajtott mélyet, miközben ideges mozdulattal túrt bele sűrű, barna hajába – Emlékszel, mit mondtam, amikor meglátogattál a kórházban, és a lövésről beszélgettünk?

-          Azt mondtad, nem emlékszel semmire – válaszolta Castle halkan, miközben baljós gondolat kerítette hatalmába, de nem akarta elhinni, hogy a gyanúja beigazolódhat. A következő mondat azonban, minden reményét szertefoszlatta.

-          Időre volt szükségem, én csak…

-          Hazudtál? – szegezte a nőnek a kérdést határozottan, miközben visszafojtott lélegzettel várta a választ.