Árnyék a múltból 28. rész

28. rész

Kate elnyomva szomorúságát fordította ismét minden figyelmét a kazetták tartalmával kapcsolatban írt jegyzeteire, de agyát sehogy sem tudta rávenni, hogy a betűkből formázott szavakat, mondatokat értelmes információkká alakítsa. Gondolatai folyton csak a veszekedés körül forogtak, és minduntalan megjelent előtte az író tekintete, ahogy elfordul tőle.

-          Rogan, szeretnék négyszemközt beszélni a nyomozóval – hallotta meg Castle hangját, mire hirtelen felkapta a fejét, de ezúttal is hiába kereste a kék, átható pillantást, az író szigorúan csak a mellette ülő férfira koncentrált. Rogan-t láthatólag meglepte a kérés, de egyáltalán nem mozdult a helyéről.

-          A férje vagyok, így nincsenek titkaink egymás előtt – vágta rá szemtelenül, mire Castle érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Még mielőtt azonban reagálhatott volna, Kate szólalt meg.

-          Rogan, menj ki! – hangzott el egyetlen mondat, melyből annyi erő, és feszültség áradt, hogy bárki, aki józanésszel rendelkezik, azonnal, gondolkodás nélkül távozott volna, a megszólított azonban, még mindig a helyén maradt.

-          Bébi, jobb lenne, ha… - próbálkozott ismét a férfi, de Kate ezúttal ráemelte szikrázó tekintetét.

-          Jobb lenne, ha kimennél, vagy úgy éljek, perceken belül özvegy leszek – vágott a férfi szavába, a nélkül, hogy akár egy leheletnyit is megemelte volna a hangját. A nyugalom, mellyel kimondta ezt a néhány szót, egyértelműen jelezte a komolyságát is, így Rogan végre felállt, és szó nélkül távozott. Amint kettesben maradtak, Kate feszült testtartással emelkedett fel a székről, és megállt az íróval szemben. Néhány másodpercig némán tartották a szemkontaktust, egyikük sem tudta, mit mondhatna a másiknak.

-          Sajnálom! – szólaltak meg végre egyszerre – nem, az én hibám! – hangzott fel megint tökéletes összhangban mindkettejüktől, mire elmosolyodtak, és Kate érezte, hogy máris oldódott a közöttük lévő feszültség.

-          Kate, sajnálom, ami a raktárban történt – vette át a szót az író, majd folytatta – azt hangoztatom, hogy bízom benned, a tetteimmel mégis a kételkedéseimet sugallom csak. Tudnom kellene, hogy sosem habarodnál bele Rogan-be – túrt bele zavartan sűrű hajába Castle, amitől homlokába hullott egy rakoncátlan tincs, kisfiús vonást kölcsönözve arcának – vagy, ha mégis, akkor is tisztességes lennél velem szemben.

-          Én sem voltam a helyzet ura, Castle – lépett kissé közelebb Kate, és jobb kezét felemelve, gyengéd figyelmességgel simította ki a férfi homlokából a tincset, majd ujjbegyével végig cirógatta arca vonalát – ismerem Rogan-t, tudhatnám, hogy sosem adja fel. Megértem, hogy féltékeny vagy, mégis csak hozzámentem, és…

-          Tessék? Féltékeny? Én? – vágott a szavába felháborodottan Castle, majd vadul rázni kezdte a fejét – nem vagyok féltékeny, én legalábbis nem így, ezekkel a szavakkal fejezném ki magam! – hárította még a feltételezést is, mire Kate ajkára elnéző mosoly költözött.

-          Értem. Nos, te vagy az író, hogyan fejeznéd ki magad? – kérdezte előzékenyen, megadva a férfinak a lehetőséget, hogy megtartsa férfiúi önérzetét, mire Castle gondolkodni kezdett.

-          Lássuk csak… talán azt mondanám, hogy… - kereste teljes koncentrációval a megfelelő kifejezést az író, Kate pedig, nem tudta eltitkolni, milyen jót mulat rajta, de még hagyta szenvedni, mielőtt megkönyörülne – vagyis… persze, látszólag nagyon úgy tűnt, mintha az lennék, de igazából…

-          Mikor adod fel? – szakította meg egy pillanatra a monológot Beckett, mire Castle elkomolyodva nézett le rá.

-          Soha! – fonta dereka köré a karjait, és magához húzta egy forró csókra. Nyelve akadálytalanul jutott be az édes barlangba, és érzéki játékra hívta a nőét, aki egyáltalán nem tiltakozott ellene. Felszabadultan, minden terhes gondolattól mentesen adta át magát a selymes élvezetnek. Amikor megszakították a csókot, Castle még mindig komoly maradt – nem féltékenység, Kate. Félelem.

-          Mitől? – kérdezte Kate meglepetten, mire Castle halványan elmosolyodott, melyben azonban nem öröm, sokkal inkább bizonytalanság tükröződött.

-          Attól, hogy elveszítelek. Amikor megjelentél a lakásom ajtajában, azt hittem, álmodom… attól félek, egyszer rájössz majd, mekkora tévedés volt az az éjjel – vallotta be halkan, mire Kate ajka elnyílt a csodálkozástól. Egyszerre volt döbbent, és meghatott. Nagyot nyelve próbálta megregulázni érzelmeit, de fogalma sem volt, mit válaszolhatna erre a vallomásra. Mivel sosem volt a szavak embere, átkarolta a férfi nyakát, és szorosan hozzábújt, Castle pedig, azonnal értette, mit jelent az ölelés. Arcát a nő nyakába fúrva, mélyen magába szívva a finom cseresznyeillatot merült el benne. Kate néhány perc múlva kibontakozott az ölelésből, és kissé elhátrálva a férfitől, nézett bele a most már nyugalmat árasztó, kék szemekbe – hallom elküldted Rogan-t a Városházára.

-          Ezt meg kitől tudod? – kérdezett vissza válasz helyett a nyomozónő, de meg sem várta, hogy az író feleljen, azonnal rávágta – Karpowski szája járt el?

-          Igen – bólintott Castle, miközben felvette az asztalról Kate jegyzeteit, és futólag suhant végig rajtuk tekintete – az egész őrs attól hangos, hogy hamarosan elvált asszony leszel – csipkedte meg a nőt, mire Kate látszólag szigorúan húzta össze szemét – ha gondolod, alakíthatunk egy elváltak klubját. Szívesen bevezetlek az elvált szinglik hétköznapjaiba, nagy gyakorlatom van benne! – kacsintott rá pajkosan az író, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Nem kétlem! – húzta el a száját, így jelezve, tisztában van vele, hogy a férfi nem élt remeteéletet a válásai után, majd bosszúsan hozzátette – ez egyáltalán nem vicces! Inkább olyan, mint egy rémálom! Minden kollégám a magánéletemen csámcsog! – borzongott meg látványosan, mire Castle közelebb húzta magához.

-          Minden csoda három napig tart, ne aggódj! Amint Rogan eltűnik a képből, ők is elfelejtik a témát – igyekezett megvigasztalni a nőt, Kate pedig, megadón simult az ölelő karok közé, és hajtotta a férfi vállára fejét.

-          Remélem, igazad lesz, ha mégsem… - vetette fel, de Castle nem engedte befejezni.

-          Ha mégsem, úgy visszavonulsz. Mellettem nem is kellene dolgoznod – jegyezte meg hamiskásan, mire Kate döbbenten meredt a férfira, de elég volt a huncutul csillogó szemekbe néznie ahhoz, hogy tudja, csak tréfálkozik – egyébként, mikor is jön el az a hamarosan?

-          Amint lekapcsoljuk Parozzi gyilkosát – válaszolt Kate – Rogan nem sok mindent tudott intézni a Városházán. Kitöltötte a papírokat, de kell néhány nap, amíg elkészülnek az okmányok – tette hozzá, miközben visszaült a helyére, és elindította az utolsó kazettát.

-          Tudod, hogy meg fogsz dögleni! Érzem rajtad a félelmet, te mocsokláda! – recsegett fel a fenyegető hang – minden nap arra gondolok, miközben figyellek, hogy már csak néhány nap, és meglakolsz! Nem érdemled meg az életet, nem érdemelsz meg semmit, amid van! Túl sokáig szívtad el mások elől az oxigént!

-          Csak nekem hangzik úgy, mintha személyesen ismerte volna Parozzi-t? – kérdezte Castle elgondolkodva, mire Kate bólintott.

-          A felvétel alapján, talán napi kapcsolatban voltak… vagy legalábbis naponta láthatta – értett egyet a nyomozónő.

-          Elképzelhető, hogy munkatársak voltak… - jött az újabb gondolat az írótól, de Kate fejezte be helyette a mondatot.

-          Vagy üzleti partnerek! – villant össze a tekintetük, majd Castle hirtelen elkomolyodott, és szerelmesen nézett a nőre.

-          Ezt nem cserélném el semmire. Ezek mi vagyunk, Kate – jegyezte meg halkan, mire Kate elmosolyodott, szó nélkül közelebb hajolt, és puhán megcsókolta a keskeny, érzéki ajkakat. Csókjuk rövid volt, és csak pár másodpercig tartott, mégis benne volt minden gyengéd érzelem, amit a másik iránt éreztek. Ezzel az egyetlen érintéssel Kate meg tudta adni a férfinak azt a választ, amit szavakkal nem tudott kifejezni, és ahogy belenézett a boldogan csillogó, kék szemekbe, tudta, hogy Castle érti is, amit mondani szeretett volna. Amikor eltávolodtak egymástól, Kate kivette a kazettát a rögzítőből, és az ajtó felé indult.

-          Szólok a fiúknak, hogy szűkítsék a kört Parozzi múltjában az alkalmazottakra, és az üzletfeleire – magyarázta sietve, de amikor látta, hogy Castle nem tart vele, csodálkozva nézett vissza rá – nem csatlakozol?

-          Nemsokára megyek, de előbb készítek egy kávét. Ez a dedikálás teljesen kimerít - sóhajtott nagyot, mire Kate gúnyosan elmosolyodott.

-          Szegény, leterhelt bestseller író. Óriási teher lehet a rajongóiddal foglalkozni, és órákon keresztül hallgatni, milyen zseniális vagy – csipkedte meg a férfit, mire az író halvány mosolyra húzta a száját.

-          Többnyire nem jelent problémát – válaszolta nyugodtan – de a beszélgetésünk után egyáltalán nem volt kedvem mosolyogni, és bájologni… senkivel – fűzte hozzá, mire Kate közelebb lépett, és finoman megcsókolta, majd magára hagyta a pihenőben. Castle megkönnyebbülve, amiért meg tudták beszélni a történteket, lépett a kávéautomatához, és készített be két forró feketét, amikor ismét nyílt az ajtó. Már éppen vigyorogva komiszkodott volna a nyomozónővel, hogy talán nem tud nélküle egy percet sem eltölteni, amikor meglátta, ki a látogató, a mosoly pedig, azonnal lehervadt az arcáról.