Árnyék a múltból 31. rész

31. rész

Javi alsó ajkát megnyalva, kínosan pillantott barátaira, mintha tőlük várná a megváltást, miközben Kate még mindig kíváncsian várta a választ. Fogalma sem volt róla, mibe csöppent bele éppen, de nyomozói, és női ösztöne azt súgta, valamit titkolnak előle. Ryan tanácstalanul vonta meg a vállát, így jelezve társának, hogy semmi ötlete nincs, amivel kimagyarázhatnák a helyzetet, mire Castle ragadta magához a szót.

-          Javi éppen azt ecsetelte, hogy mire jutottak az ügyben, amit rájuk bíztál – mentette meg a férfit, aki hálás pillantást vetett rá, és közben nem felejtett el, vadul bólogatni mellé, mindezt olyan képpel, mintha maga is éppen ezt akarta volna mondani – azt kérdezte, elintézze-e a további teendőket, amikor beléptél. Egyébként, hogy válaszoljak, szerintem, nem lenne jó ötlet Beckett tudta nélkül továbbmenni – fordult most Javi felé kissé megrovó tekintettel, amiért annak egyáltalán ilyen eszébe jutott, mire a delikvens sötét szemei figyelmeztetően villantak meg, miszerint, ne játssza túl a szerepét.

-          No, és mire jutottak az ügyben? – kérdezte Kate ártatlan tekintettel az íróra nézve, aki azonnal tudta, nem sikerült megtéveszteni, vagy legalábbis, nem oszlatták el teljesen a gyanúját.

-          Ki vagyok én, hogy helyettük beszéljek, nem igaz? – kérdezett vissza színpadi alázatossággal, mire Kate összehúzta szemeit. Most már egészen biztos volt benne, hogy félrevezetik, csak azt nem tudta, mivel kapcsolatban. Csak remélni merte, hogy nem járt el az író szája kettejükről.

-          Át is veszem a szót, elvégre mi vagyunk a nyomozók! – lépett most előrébb Javi, fontossága teljes tudatában, hogy vázolja, amit megtudtak – rákerestünk Paolo Mantelli áldozataira, illetve a még élő hozzátartozókra. Meglehetősen hosszú a lista! – húzta el a száját, mire Kate bólintott.

-          Mindegyiket futtassátok le! Tudni akarom, kik élhetnek itt, New York-ban, és kik azok, akik az áldozat közelébe férkőzhettek! – utasította a fiúkat, mire azok bólintottak, és távoztak. Castle nagyot sóhajtva támaszkodott neki a pultnak, remélve, hogy megúszták a kényes helyzetet, de korai volt az öröme. Alig elhagyták a fiúk a pihenőt, Kate átható tekintete fogva tartotta az övét – tehát, mit, vagy kit akart elintézni Espo? – kérdezte, visszakanyarodva az előző témához, mire Castle ártatlanul nézett vissza rá.

-          Már mondtam. Az üggyel kapcsolatban… - próbálkozott ismét az író, de Kate egy kézmozdulattal megállította.

-          Szép műfaj a mese, Castle, néha még szórakoztat is, de már régen kinőttem belőle! – vágta el a fantázia szülte történet tovább fűzését a nő – szóval, add elő az igazat, de gyorsan!

-          Kate, hidd el… - ragaszkodott volna korábbi állításához Castle, nem adva könnyen a bőrét, de a nyomozónő átlátott a szitán, és érezte, hogy rátapintott a lényegre.

-          Egyetlen dolgot hiszek el, az igazat! Tehát, tálald fel, firkász! – lépett kissé közelebb, mire Castle nagyot sóhajtott, így megadva magát a sorsnak.

-          Rogan – nyögte nehézkesen, megállapítva, milyen könnyedén kihúz belőle bármit a nő. Amikor Kate értetlenül nézett rá, folytatta – elmondtam neki, hogy nem szimpatikus a fickó, és felajánlotta, hogy elintézi – osztotta meg a féligazságot a nyomozónővel, és remélte, hogy ezzel le is zárhatják a dolgot, de tévedett.

-          Tényleg azt várod tőlem, hogy elhiggyem, csak azért, mert téged zavar Rogan jelenléte, Javi felajánlotta, hogy elintézi? Teljesen hülyének nézel? – kérdezte makacsul ragaszkodva az igazsághoz, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Barátok vagyunk…- mosolygott bizonytalanul a nőre, mire az, megrázta a fejét.

-          Nem! Gondolkodás nélkül bevállalna helyetted egy golyót, ez igaz, de soha nem mutatná ki, hogy fontos vagy neki! – jelentette ki Kate, mire Castle meglepetten húzta fel a szemöldökét.

-          Bevállalna helyettem egy golyót? Biztos vagy benne? – kérdezte, eltérve a tárgytól, mire Kate bólintott.

-          Mint mindannyian – válaszolta halkan, de amikor Rick arcán megjelent a szentimentális mosoly, és láthatóan elérzékenyülve vetítette maga elé a képet, ahogy egy akció során Javi, mint Kevin Costner elé vetődik, hogy nehogy találat érje, csettintett az orra előtt, így rántva vissza a valóságba – koncentrálj! Ott hagytuk abba, hogy éppen az igazat akartad elmondani! – elevenítette fel a néhány perccel korábbi történéseket a nyomozónő, mire Castle tanácstalanul vonta meg a vállát.

-          Mit mondhatnék? Még nekem is tud meglepetést okozni – vigyorgott álszent módon, Kate pedig, hirtelen jobb keze közé csípte a férfi bal fülcimpáját, mire az, hangosan jajveszékelni kezdett – aúúúú! Alma, alma, alma…!

-          Hallgatlak! – nézett rá várakozón Beckett, még mindig szorosan tartva ujjai között a fülcimpát.

-          Rendben! Rendben, beszélek! – emelte fel megadón mindkét kezét a férfi, mire Kate nagyvonalúan engedte el a fülét, ő pedig, fájdalmas képpel simogatta azt – évek óta nem csináltad… azt hittem, csak én voltam nyápic, de ez tényleg fáj… - sajnáltatta magát nem kis erőbedobással az író, de játéka hatástalan maradt a nőre. Végül minden bátorságát összeszedve szólalt meg – mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, teljesen véletlenül, tőlem függetlenül, úgy, hogy nekem semmi beleszólásom nem volt…

-          Castle! – emelte fel jobb kezét ismét fülcibálásra készen a nyomozónő figyelmeztetésül.

-          Ha azt mondanám, a titkunk már nem titok többé – nyögte ki, és a reakció éppen az volt, amire számított. Kate először összeráncolt szemöldökkel próbálta felfogni a szavak értelmét, rájönni, mire is céloz a férfi, aztán amikor ez sikerült, kikerekedtek gyönyörű, zöldes-barna szemei, résnyire nyílt az ajka, és hitetlenkedve kezdte rázni a fejét.

-          Az nem… nem lehet! Tudnak rólunk?! Elmondtad nekik?! – tört fel belőle emeltebb hangon, mire Castle tiltakozni kezdett.

-          Dehogy! Maguktól jöttek rá, esküszöm! Egyszerűen csak jó nyomozók! – próbált érvelni igaza mellett, majd azonnal folytatta – én csak itt ültem, magamba roskadva, ők bejöttek, húzták egymást, kérdezgettek, de én nem feleltem! Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mindent tudnak!

-          Mindent? Mit… mit jelent egész pontosan az, hogy mindent? – kérdezte gyanakodva a nyomozónő, és Castle-nek szüksége volt egy kis időre, míg rájött, mitől fél Beckett.

-          Na, azért annyi mindent nem! – kacsintott rá pajkosan, mire Kate égnek emelte a szemét, ő pedig, tovább mesélt – persze, én tagadtam, utolsó percig! De megfenyegettek, így kénytelen voltam beismerni, hogy a feltételezésük igaz – rántotta meg tehetetlenül a vállát Castle, mire Kate, lassan beletörődve a megváltoztathatatlanba, bólintott.

-          Egyszer úgyis rájöttek volna – sóhajtott mélyet, mire Castle reménykedve lépett közelebb.

-          Akkor nem haragszol? – kérdezte kisfiús megbánással az arcán, mire Kate duzzogást színlelve felelte.

-          De igen! – jelentette ki, és az írónak elég volt a játékosan megcsillanó szemekbe néznie ahhoz, hogy tudja, mit kell tennie. Finoman átkarolva a nő derekát, húzta magához egész közel, és lágyan megcsókolta a cseresznye ajkakat. Amikor elváltak egymástól, mélyen a szemébe nézve kérdezte.

-          Na, és most? – mosolygott szerelmesen Kate-re, aki égnek emelve tekintetét tett úgy, mintha megfontolná a választ.

-          Még mindig – felelte, Castle pedig, felszabadultan hajolt rá ismét az ajkaira.

-          Micsoda kínzás… - súgta bele a csókba, majd birtokba vette az érzéki ajkakat. Nyelve puhán hatolt be a selymes barlangba, és hívta táncra a nőét, aki nem tétovázott elfogadni a felkérést. Karjai ösztönösen fonódtak a férfi nyaka köré, ujjai pedig, finoman cirógatták annak tarkóját, miközben testük szorosan egymáshoz préselődött. Minél inkább elmélyültek a csókban, testük annál inkább felforrósodott. Légzésük felgyorsult, és mindketten érezték, hogy a vágy elhatalmasodik rajtuk. Nyelvük játéka egyszerre volt érzéki, és felkorbácsoló, szenvedélyes, és simogató, miközben Kate érezte, hogy Castle tenyere izgatón siklik végig dereka mentén, és talál rá fenekére. Finom mozdulattal szorította magához az író, ő mégis érezte, hogy a férfiban is ugyanaz a vágy kelt életre, mely az ő vérét is felpezsdítette.

-          Stop! – szakította meg a csókot levegő után kapkodva Beckett, miközben érezte, teste minden porcikája a férfi után sóvárog. Annak ellenére, hogy még csak pár nap telt el azóta, hogy nem szerették egymást, teste és lelke is egy örökkévalóságnak élte meg, és most mindent megadott volna érte, ha nem az őrsön vannak, ha valamelyikük lakásán – abba kell hagynunk!

-          Iiiigen, egyetértek! – találta meg hangját az író is, de kék szeme vágytól égett, ahogy pillantása végig szántott szerelme testén. Mellkasa le-fel mozgott, ahogy levegővel töltötte meg tüdejét – talán este… - javasolta, miközben közelebb hajolt a kívánatos ajkakhoz, tenyere a szép ívű nyakat simogatta, Kate pedig, szemét kissé lehunyva bólintott.

-          Igen… este… az jó – motyogta bele az újabb puha csókba, mire Castle is bólintott.

-          8-kor nálam? Anya és Alexis hangversenyre mennek – suttogta két csók között, Kate pedig, csak hümmögve adta tudtára, megfelel az elképzeléseinek a terv, amit a férfi felvázolt. Éppen ismét elmerültek volna egymás ajkának ízében, amikor Kate hirtelen felnézett Castle-re.

-          Ne haragudj, mégsem fog menni! – jelentette ki, mire Castle értetlenül nézett vissza rá.