27.
rész
Melanie-t váratlanul érte a csók, és egy
pillanatra eltávolodott tőle. Tekintetük összekapcsolódott, ő pedig érezte,
hogy ajka égni kezd ott, ahol a férfi megérintette. A zöldes-kék szemekből
félelmet, és vágyat olvasott ki, miközben csak arra vágyott, hogy ismét ajkán
érezhesse a férfiét. Andrew, mintha megérezte volna, mit szeretne, ismét
közelebb hajolt, és lágyan vette birtokba a cseresznye ajkakat, amiknek
érintésére már azóta vágyott, hogy először meglátta a nőt, és ami az elmúlt két
hét során is mindennap kínozta. Nyelve finoman simított végig a nő alsó ajkán,
és szíve szaporán kezdett verni, amikor megérezte, hogy Melanie ujjai puhán simítanak
végig tarkóján, hogy aztán beletúrjon a sűrű, sötét tincsekbe. Nyelvükkel
ösztönösen találtak rá a másikra, és mintha egymásnak teremtették volna őket,
úgy kezdték el pezsdítő táncukat. Melanie lehunyt szemmel adta át magát az édes
élvezetnek, miközben érezte, hogy pulzusa felgyorsul. Amikor Andrew erős, mégis
gyengéd tenyere végig simított derekán, akaratlanul sóhajtott bele a csókba,
ami csak még inkább megrészegítette a férfit.
- Khm…
- köszörülte meg hátuk mögött Betty a torkát, nekik pedig időbe telt, mire
vissza tudtak zökkenni a való világba. Lassan eltávolodtak egymástól, és
másodpercekig csak néztek egymásra. Melanie átkozta magát, amiért engedett a
csábításnak, és hagyta, hogy Andrew megcsókolja, miközben a férfi alig tudta
elrejteni boldogságát. A csók, amiben része volt, éppen olyan édes volt,
vadító, és mámorító, mint amilyennek hitte. A nő ajkának íze elvarázsolta,
szomjazott a folytatásra, és élvezettel olvasta ki a barna szemekből ugyanazt a
zavartsággal vegyülő vágyat, amit ő is érzett. – Ne haragudjatok, hogy
alkalmatlankodok, de a frissítőt ide tettem az asztalra, és jó éjt szerettem volna
kívánni. Késő van, apáddal lefekszünk - magyarázta elnéző mosollyal ajkán
Betty, aki boldogan gyönyörködött a fiatalokban.
- Jó
éjt, anya! Melanie és én még maradunk egy kicsit – felelte Andrew, miközben
pillantását egy percre sem szakította el a nőtől, de legnagyobb bánatára a nő
felállt, és megigazítva pólóját, mely úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna,
és tökéletesen emelte ki karcsú derekát, és telt keblét, megszólalt.
- Te
maradj nyugodtan, én felmegyek és lefekszem – jelentette ki, kerülve Andrew tekintetét,
mire Betty sajnálkozva sóhajtott fel.
- Édes
Istenem, csak nem miattam? Tényleg nem akartam belenyúlni semmi romantikus pillanatba!
Annyira sajnálom! – mentegetőzött, mire Melanie nyugtatólag rázta meg a fejét.
- Egyszerűen
csak hosszú volt a mai nap… és az ezt megelőzőek is – felelte mosolyogva, miközben
legszívesebben elsírta volna magát, amiért ennyire gyenge volt, és már az első
este engedett a csábításnak. – Jó éjt, Betty – bólintott a nő felé, majd
azonnal elhagyta a verandát, és meg sem állt a szobáig, ahol dühösen terült el
az ágyon. Erőnek erejével idézte fel magában ismét Daniel képét. Emlékeztette
magát rá, milyen nagyvonalú, udvarias, segítőkész és romantikus volt a férfi,
egészen addig, amíg meg nem kapta. Ahogy engedett a vonzerejének úgy változott
meg a személyisége is. Többé már nyoma sem volt a szerelmes szavaknak, a
gyengéd simogatásoknak. Felváltotta őket a megalázás, a lelki terror, amikor
újra és újra elmondta, milyen értéktelen, míg a finom érintéseket durva
ütésekre cserélte. Szeme könnybe lábadt, gyomra felkavarodott, ahogy
visszaidézte az alig hat hónapot, amit a férfival töltött. Mélyeket lélegezve
nyitotta ki szemét, és ment a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát. Ahogy
megmosta arcát, és a törölközőért nyúlt, tekintete a tükörben lévő képmására
tévedt. Egy merőben más nő nézett vissza rá, mint az, akit Daniel porig
alázhatott. Nem engedhette meg magának, hogy még egyszer elkövesse ugyanazt a
hibát. Noha, nem tudta volna elképzelni Andrew-ról, hogy akár szavakkal, vagy
tettekkel bántaná őt, éppen elég fájdalmat jelentene az is, ha beleszeret, majd
a férfi elhajítja, ahogy vége az ügynek, hogy tüzesebb, csinosabb, érdekesebb
nőket keressen, akiknek a lelkén nincsenek hegek. Éppen itt tartott gondolatban,
amikor nyílt a hálószoba ajtaja, és Andrew lépett be rajta. Nagy levegőt véve
lépett ki a fürdőből, de amikor szóra nyitotta volna a száját, hogy elmondja, a
csók nem ismétlődhet meg, a férfi megelőzte.
- Melanie,
nagyon sajnálom, ami a verandán történt – bökte ki nehezen Andrew, miközben
szíve szerint, leharapta volna a nyelvét, amiért az ügynöknő szemébe hazudik.
Egy másodpercét sem bánta meg annak, hogy megcsókolta, sőt, újra és újra meg
akarta tenni, hogy ismét hallhassa a vágytól fűtött sóhajt, hogy láthassa a
barna szemeket elsötétülni a vágytól, hogy bőrén érezhesse a finom ujjak
simogatását, de amikor anyja megzavarta őket, elég volt egyetlen pillantást
vetnie Melanie arcára ahhoz, hogy tudja, a nő mennyire megbánta, ami történt.
Annak ellenére, hogy kezdetben azzal a céllal jött fel a szobába, hogy
elmondja, nem kell tartania tőle, sosem bántaná, most mégis meggondolta magát.
Melanie ezúttal sem tűnt sokkal boldogabbnak, éppen ellenkezőleg, mintha
haragudott volna.
- Sajnálod?
– lepődött meg az ügynöknő, aki sokkal inkább arra számított, hogy Andrew ismét
próbálkozni fog, amint kettesben lesznek, ő pedig csak remélni merte, hogy
Daniel emléke kellőképpen felvértezte a vonzereje ellen.
- Igen,
sajnálom! Tudom, hogy váratlanul ért, és el kell hinned, hogy én sem terveztem,
hogy megcsókollak, de kénytelen voltam – hadarta egy levegővel Andrew, hogy
minél hamarabb túl legyen rajta, miközben észre sem vette, hogy Melanie arcán
fájdalom suhan át. Hogyan is képzelhette, hogy egy olyan férfi, mint Andrew,
aki elegáns, gazdag, jóképű önszántából csókolná meg őt. – Éppen az ügyről
akartál velem beszélni, anyám pedig a veranda felé közelített, szóval, nem
tehettem mást. Elnézést kérek miatta… - tette hozzá halkan, mire Melanie
keserűen húzta el a száját.
- Értem
– nyelt nagyot Melanie, hogy legyűrje a gombócot, ami torkában keletkezett,
miközben ostobának érezte magát, amiért ő még attól tartott, hogy ellen kell
majd állnia a férfinak – kénytelen voltál megcsókolni – ismételte meg a fájó
szavakat, mintha így akarná kínozni magát, mire Andrew közelebb lépett hozzá.
- Nem
akarom, hogy félre értsd… nagyon élveztem minden pillanatát, csak azt
gondoltam, te… - fogott bele a magyarázkodásba Andrew, aki hirtelen úgy érezte,
tévedett, amikor azt hitte, Melanie haragszik rá a történtek miatt. Míg
korábban zavartságot és idegességet látott rajta, most mintha fájdalom jelent
volna meg a barna szemekben, mely azonban csak éppen egy pillanatig tartott, és
már korántsem volt biztos benne, hogy tényleg látta, vagy csak képzelte, mert
így akarta.
- A
kényszer ellenére? – szúrta oda Melanie gúnyosan, mire Andrew döbbenten rázta
meg a fejét, a nő azonban folytatta – ne aggódj, megértem! Az álca
mindenekelőtt!
- Én
nem így értettem! – védekezett a férfi, de a nő nem hagyta szóhoz jutni.
- Tényleg
fáradt vagyok, ideje lefeküdnünk – jelentette ki Melanie, mire Andrew szeme kópésan
csillant.
- Részemről
semmi akadálya – kacsintott a nőre, miközben kényelmesen elhelyezkedett az ágy
bal oldalán. Melanie, amint felfogta szavai értelmét, egy másodperc töredékéig
megtorpant, és égnek emelte tekintetét, majd hirtelen ötlettől vezérelve,
járkálni kezdett a szobában, mintha keresne valamit. – Elvesztettél valamit? –
érdeklődött Andrew, mialatt felkönyökölt az ágyon, és úgy pásztázta végig
tekintetével a szobát, mintha segíthetne.
- Édesanyádat
keresem – válaszolta Melanie nyugodt hangon – talán itt van a szobában, és az
álca érdekében aludnál együtt velem – fűzte hozzá, mire Andrew reményvesztetten
sóhajtott.
- Hányszor
mondjam, hogy nem jól fogalmaztam! Egyébként, egy tízes skálán mennyire zavarna,
ha tényleg csak kényszerből csókoltalak volna meg? – kérdezte kíváncsian,
tovább feszítve a húrt, mire Melanie unottan nézett rá.
- Az
zavar, hogy megcsókoltál, teljesen mindegy, hogy kényszer vagy ösztön vezérelt!
- vetette oda flegmán, elnyomva a szúró fájdalmat, melyet a kérdés szívében
okozott, majd a választ meg sem várva a fürdőszobába vonult, Andrew pedig
elgondolkodva rágcsálta belső ajkát. Határozottan érezte nem sokkal korábban,
hogy a nőt bántotta, amikor azt mondta, kénytelen volt megcsókolni édesanyja
érkezése miatt. Mi sem támasztotta ezt alá jobban, mint a szúrós megjegyzés,
amit néhány perccel ezelőtt kapott, most mégis úgy viselkedik a nő, mint amikor
megismerkedtek. Fogalma sem volt, mi lehet az oka, hogy Melanie ennyire fél
közel kerülni hozzá, de elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ki fogja
deríteni. Egy kis ideig még töprengett a nőn, és az este történteken, majd
hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és elégedett mosoly kíséretében
munkához látott.
Melanie
elgondolkodva sikálta fogát, miközben fejéből nem tudta kiverni sem a csókot,
sem azt, ahogy Andrew bocsánatot kért. „Kénytelen
voltam…” – kattogott fejében az egyetlen mondat, amivel mélyebb sebet ütött
lelkén, mint Daniel bármikor. A tudat, hogy Andrew nem csókolná meg önszántából,
fájó volt, és megalázó. Tisztában volt vele, hogy más, mint azok a nők, akikhez
a férfi szokott, de azt is tudta, hogy bár Daniel mindent megtett, hogy
elhitesse vele, csúnya és senkinek sem kellene, nem volt igaza. Ismerte
önmagát, ismerte az értékeit, és tudta, hinni akarta, hogy még egy Daniel vagy
Andrew-féle férfi sem veheti ezt el tőle. Miután legalább öt percig mosta a
fogát, úgy érezte, kénytelen kimenni a szobába, és csak remélni merte, hogy a
férfit elnyomta az elmúlt napok eseménydömpingje. Nagy levegőt véve bólintott
képmásának a tükörbe, majd megerősödve lelkileg, kilépett. A látvány azonban,
ami a szobába lépve fogadta, megállásra kényszerítette, és teljesen
összezavarta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése