47.
rész
Ugyanaz a ruha
volt rajta, amiben előző éjjel elviharzott a szobából. Zöldes-kék szeme vágyakozva
siklott végig Melanie félmeztelen testén, majd megállapodott arcán. Egy másodpercig
úgy tűnt, mintha közelebb akart volna jönni, végül meggondolta magát, és
távolságtartón bólintott a nő felé.
- Csak
a szmokingomért jöttem – közölte szenvtelen hangon, mire Melanie válaszképpen benyúlt
a szekrénybe, és kivette azt. Amikor átnyújtotta, Andrew tekintete megakadt a
most már kékes-zöld színben játszó folton, karján, és szemében harag villant,
de nem szólt egy szót sem, csak elvette a ruhadarabot. Mielőtt azonban
távozott, még visszafordult – ha csak azért mész vissza Danielhez, mert félsz,
hogy mi lesz velünk Bostonban… - fogott bele, mire Melanie lehunyta szemét egy
másodpercre, és erőt véve magán, szakította félbe a férfit.
- A
szertartáson találkozunk – nyögte nehéz szívvel, mire Andrew büszkén kihúzta
magát, és távozott. Annak ellenére, hogy minden vágya volt, hogy ismét a férfi
karjaiban legyen, és nem akarta többet bántani, nem hagyhatta, hogy még jobban
megalázza magát. Elgyötörten sóhajtott, és nekilátott, hogy felkészüljön az
ünnepségre.
A szertartás
egyszerű volt, és romantikus, épp olyan, amilyenre Melanie számított, amikor
jobban megismerte az ifjú párt. Mindkettejükről lerítt, hogy milyen boldogok,
és mennyire várják, hogy közös életük elkezdődjön, amit Melanie irigyelt is
tőlük. Daniel fontossága teljes tudatában feszített a vőlegény mellett, és bár
igyekezett nagyon kedves lenni, az ügynöknő, aki ismerte igazi személyiségét
is, átlátott a színjátékon. Andrew egy szót sem szólt hozzá azóta, hogy
elhagyta a szobát, és ő úgy érezte, jobb is ez így. Bizonyos időközönként, észrevétlenül
rápillantott mobiljára, hogy ellenőrizze e-mailjeit, és minden alkalommal
csalódott volt, amikor nem érkezett üzenet. Az esketés után a farmon
kialakított, hatalmas sátorban rendezték meg a fogadást, ami tökéletesen
alkalmas volt arra, hogy az 50-60 vendég kényelmesen elférjen benne, és még
táncolhasson is, amikor leszáll az este, és a zenekar is belendül. Daniel egy
percre sem vette le szemét Melanie-ról, és valahányszor meglátta, hogy Andrew a
nő közelébe került volna, figyelmeztető pillantást küldött a nő felé, aki végül
mindig kitért a szeretett férfi útjából. Andrew vágyakozva nézte az ügynöknőt,
aki világoskék, spagetti pántos ruhájában lélegzetelállító látványt nyújtott. A
ruha tökéletesen követte teste vonalát, izgatón emelte ki telt kebleit, és
feszült formás fenekére, a karján lévő foltot pedig, egy színben hozzá passzoló
kendővel takarta el. Szilárdan hitte, hogy az esküvőn nem talált volna olyan
egészséges férfit, akinek ne indította volna be fantáziáját a ruhaköltemény,
melyet mégis olyan elegánsan viselt Melanie, hogy egyáltalán nem tűnt
kihívónak. Mindehhez hozzájárult a nő visszafogott mosolya, és természetessége,
ahogy könnyedén beszélgetett bárkivel a vendégek között. Melanie, mintha
megérezte volna, hogy figyelik, felemelte tekintetét mobiljáról, és pillantása
találkozott a rászegeződő zöldes-kék szemekkel. Szája kiszáradt, ahogy meglátta
a vágyat Andrew szemében, szíve pedig vadul kezdett dübörögni mellkasában,
amikor meglátta, hogy a férfi elindul felé, éppen abban a pillanatban, amikor
mobilja is pittyenéssel adta tudtára, hogy üzenete érkezett. Erőnek erejével
elszakította tekintetét a férfitól, és lenézett a készülékre. Pulzusa
felgyorsult, amikor meglátta, hogy Ron küldött neki e-mailt. Remegő kézzel
nyitotta meg, és boldogan mosolyodott el, amikor meglátta, hogy megérkezett a
fantomkép, amit annyira várt. Ahogy azonban megnyitotta a csatolt fájlt, és
meglátta, kit ábrázol a kép, ajkára fagyott a mosoly, és szívét jeges félelem
járta át. A képről nem más nézett vissza rá, mint Daniel Mitchell. Melanie
riadtan emelte fel fejét, és kereste Danielt a tömegben, szíve pedig kihagyott
egy ütemet, amikor meglátta, hogy az, éppen Andrew felé tart. Daniel egy percig
sem habozott, amikor észrevette, hogy Andrew elindul Melanie felé. Mivel
ezúttal nem tudott jelezni a nőnek, hogy maradjon távol a férfitól, úgy döntött,
saját maga avatkozik közbe. Még véletlenül sem akarta megadni az esélyt arra,
hogy Melanie gyengeségből elkotyogja megállapodásukat.
- Remek
esküvőt dobtak össze a fiatalok, nem igaz? – szólította meg Andrew-t, aki
kénytelen kelletlen elszakította pillantását az ügynöknőről, és Daniel felé
fordult. Szíve szerint, az öklével törölte volna le a vigyort képéről, ha
belegondolt, milyen sérülést okozott Melanie-nak durvaságával, és vajon, min
mehetett még keresztül mellette a nő korábban. Még most sem értette, miért akar
visszamenni hozzá, de húgára való tekintettel, igyekezett nem mutatni, milyen
gusztustalannak találja a vele szemben állót.
- Igen
– válaszolta unottan, miközben lassan belekortyolt a pezsgőbe, mire Daniel
elégedetten sóhajtott.
- Nemsokára
pedig nászútra mennek – jegyezte meg, mire Andrew égnek emelte a szemét.
- Igen
– felelte ugyanolyan kimért hangon, és remélte, hogy egy szavas válaszaiból
rájön a férfi, hogy egyáltalán nem akar vele beszélgetni. Legnagyobb
sajnálatára azonban, Daniel továbbra is a társaságában maradt, és most komoly
képpel nézett rá.
- Barátom,
ne haragudj a Mel dolog miatt – kért elnézést, de bármennyire erőlködött,
arcára nem ült ki a sajnálat, vagy a megbánásnak még töredéke sem. – Én tényleg
drukkoltam, hogy elveszítsem a fogadást, de Melanie… Istenem! Ki tud neki nemet
mondani? – tette fel a költői kérdést, majd cinkosan mosolygott a férfira,
akinek addig arca sem rezzent. – Múlt éjjel határozottan képtelen voltam rá –
kacsintott Andrew-ra, mire a férfi érezte, hogy elönti a düh és a féltékenység.
– Ha tudnád, mennyi mindent tanult az elmúlt nyolc évben, mióta nem láttam –
sóhajtott fel elégedetten, majd látszólag kínosan feszengve nevetett fel –
hiszen tudod, elvégre neked is megvolt. Csak összehasonlítási alapod nincs. –
veregette meg Andrew vállát, aki undorodva nézett le rá. – higgy nekem, jobban
jártál, hogy a fejlesztett verziót próbáltad elsőként – tette hozzá aljas
vigyorral a képén, amivel elérte, hogy Andrew elérte tűrőképességének határait.
- Hogy
lehetsz ilyen ocsmány féreg?! Hogyan beszélhetsz róla így?! – tört fel belőle,
mire Daniel meglepetten pislogott, ő pedig kíméletlenül folytatta. Már nem
érdekelte a botrány, nem érdekelte, hogy húga mit fog szólni, ha magukra vonják
a násznép figyelmét, csak ki akarta magából adni a mérgét, és fájdalmát – azt
hiszed, nem tudom, mit műveltél vele a kapcsolatotok alatt? Hogy nem tudom, a
karján a foltokat is tőled kapta?! – lépett a férfi felé fenyegetőn, és szája
szegletében megvető mosoly jelent meg, amikor meglátta Daniel szemében a
félelmet. – Csak azért nem verem szét a pofádat, mert Melanie megkért rá, és
ellentétben veled, én tiszteletben tartom a kérését! Legyél hálás, amiért
mindezek után kapsz még egy esélyt, de valamit jól jegyezz meg! – hajolt
egészen közel a férfihoz, és figyelmét nem kerülte el, hogy az, nagyot nyel –
szemmel foglak tartani, és ha nem úgy bánsz vele, ahogy megérdemli, darabokra
téplek! – fenyegette meg olyan halkan, hogy Danielnek szemernyi kétsége se
legyen afelől, hogy meg is tenné. A férfi éppen válaszolt volna, amikor Melanie
csatlakozott hozzájuk, és Andrew legnagyobb meglepetésére, szerelmes mosollyal
ajkán karolt bele Danielbe.
- Miről
folyik a társalgás, édes? – búgta szerelmes hangon, mire Daniel is döbbenten
meredt rá, de mivel bármi is okozta a nő változását, kapóra jött neki, nem
kérdezősködött, csak átkarolta karcsú derekát, és a kelleténél vadabbul húzta
magához az ügynöknőt.
- Az
exed épp most fenyegetett meg, hogy kitapossa a belem, ha nem jól bánok veled -
vallotta be őszintén Daniel, mire Melanie meghatottan nyelte le a gombócot
torkában, majd visszazökkenve szerepébe, mosolyt préselt ki magából.
- Ne
is törődj vele! – legyintett látszólag könnyedén, miközben tekintetét nem tudta
elszakítani a keserűséggel teli zöldes-kék szemekről – inkább velem foglalkozz
– duruzsolta érzéki hangon, miközben minden igyekezetével próbálta leküzdeni
rosszullétét. Bár egyetlen porcikája sem kívánta Daniel közelségét, és szíve
szerint, azonnal letartóztatta volna, nem akarta elrontani Cindy és Mark nagy
napját, abban viszont biztos volt, hogy minél távolabb kell tudnia Andrew-tól.
Ha valóban ő bérelte fel az orvgyilkosokat, bármikor fenn állt a kockázata
annak, hogy kihasználja a helyzetet, és amint alkalma lesz rá, megöli a férfit.
- Mit
szeretnél, bébi? – fordult felé Daniel, miközben keze lejjebb vándorolt hátáról
csípőjére, Andrew szíve pedig féltékenyen rándult össze. Nem értette, miért
csinálja ezt a nő. Akit ő megismert, sosem okozott volna neki szándékosan ilyen
kínt, és sosem ment volna vissza egy olyan férfihoz, aki annyit bántotta
korábban, és láthatólag most sem tisztelte.
- Nem
is tudom – emelte égnek tekintetét Melanie, mintha gondolkodnia kellene a
lehetőségeken, majd hirtelen felderült az arca – elutazhatnánk valahova!
Megünnepelni, hogy újra egymásra találtunk! – jelentette ki tettetett
boldogsággal, mire mindkét férfi meglepetten nézett rá.
- Komolyan
beszélsz?! – hangzott fel egyszerre tőlük, más-más hangsúllyal a kérdés, mire határozottan
bólintott.
- Igen!
Visszamegyünk Bostonba, összepakolunk néhány cuccot, és keresünk egy romantikus
szigetet – húzta végig ujját ingerlő lassúsággal Daniel mellkasán, miközben
elégedetten látta, hogy a férfi Ádám-csutkája le-fel mozog hatására.
- Ahogy
akarod, cica! – vágta rá türelmetlen izgatottsággal a hangjában, és Melanie-n
kívül, Andrew-nak sem voltak kétségei, milyen képek jelentek meg fejében a
közös utazásról, és bár nem tudtak róla, mindkettejüket ugyanolyan rosszullét
környékezte még a gondolatától is. Daniel nem is tétlenkedett sokáig, azonnal
készen állt az útra, és Melanie kezét megragadva indult volna el, de a nő
megállította.
- Menj
előre, és mindjárt én is megyek – kacsintott a férfira sokat sejtetőn, mire az,
egy percig hezitált, végül meggyőzte a bíztató mosoly, és bólintott. Amikor
kettesben maradtak, Andrew kérdőn fordult Melanie felé.
- Miért
csinálod ezt? – kérdezte halkan, mire Melanie úgy érezte, megszakad a szíve.
Mindent megtett volna érte, ha beavathatta volna, de a biztonsága érdekében nem
tehette.
- Sajnálom,
Andrew – nézett rá szomorúan, majd nagy levegőt véve hozzátette – add át gratulációmat
Cindy-nek, és Marknak. Bostonból felhívlak! – ígérte olyan hangsúllyal, ami
felkeltette Andrew érdeklődését, és gyanakodva nézett rá. Amikor Melanie el
akart menni, kézen fogta, úgy tartotta vissza.
- Mi
lesz a védelmemmel? – kérdezte kétségbeesetten, hogy talán ezzel
megakadályozhatja, hogy elmenjen, mire Melanie lenézett összefonódott kezükre,
és finoman húzta ki kezét a férfiéból, hogy ameddig csak lehet, élvezhesse az
erős, mégis gyengéd kezek érintését.
- Ha
itt maradsz, nincs szükséged a védelmemre – válaszolta nyugodt hangon, hiszen
kettejük közül ő biztosra tudta, hogy az egyetlen ember, aki veszélyt jelenthet
rá, vele lesz, és ha minden jól megy, Bostonból már úgy hívhatja fel Andrew-t,
hogy elmondhatja a teljes igazságot.
- Melanie…
kérlek… - fogott volna bele Andrew, de a nő szomorúan rámosolygott.
- Minden
jót! – simított végig arcán, mely csak egy pillanatig tartott, de mire a férfi
felocsúdott a meglepetésből, Melanie-nak már hűlt helye volt. Andrew ingerülten
csapott öklével a mellette álló fába, miközben lerogyott az árnyékban
elhelyezett padra, és két kezébe fogta arcát. Abban a pillanatban, amikor
eluralkodott volna rajta a fájdalom, egy gyengéd kezet érzett meg vállán, ahogy
finoman végig simít rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése