28.
rész
Nate
lábát felhúzva, hátát megtámasztva a falnál, szemét lehunyva várakozott
látszólag nyugodt türelemmel. Csokornyakkendője kibontva lógott nyakában,
zakóját összehajtva párnaként használta feje mögött, kezei pedig térdein
megtámasztva egy köteg papírt szorítottak. Victoria-nak elképzelése sem volt
róla, mit kereshet a férfi az ajtaja előtt, így aztán lassan közelebb lépett,
és megállt fölötte.
- Nate?
– szólította meg, mire az orvos azonnal kinyitotta a szemét, és halványan
rámosolygott, de nem állt fel kényelmesnek egyáltalán nem nevezhető
helyzetéből. – Mit csinálsz itt? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Téged
vártalak – jött az egyszerű felelet, mire Victoria bólintott.
- Gondoltam,
hogy nem a bostoni járatot – felelte enyhe türelmetlenséggel a hangjában,
hiszen bár Amy elültette a bogarat fülében, hogy Corinne talán nem is a jegyese
Nate-nek, csak kitalálta a dolgot, mégsem tudott teljesen megszabadulni
kételyeitől. – Úgy értem, mit akarsz tőlem? Miért ülsz az ajtóm előtt? –
pontosította a kérdését, mire Nate komolyan nézett fel rá.
- Steven?
– válaszolt kérdéssel, Victoria pedig megrántotta a vállát.
- Fogalmam
sincs – felelte azonnal – gondolom, még az estélyen van – találgatott, de
hangjából jól ki lehetett hallani, nem különösebben érdekli kísérője holléte,
Nate azonban továbbra is áthatón nézett rá.
- Apád
azt mondta, megkérted, hogy hozzon haza – szembesítette Nate azzal, hogy tudja
az igazságot, de meglepetten ráncolta össze szemöldökét, amikor Victoria értetlenül
rázta meg fejét.
- Valamit
biztosan félreértettél – dugta be a zárba kulcsait, úgy beszélt tovább –
egyedül jöttem el, és a kórházba mentem, Amy-hez. Steven még maradt – felelte,
mialatt kinyitotta az ajtót. – Legalábbis azt hiszem, de nem is nagyon érdekel
– vonta meg vállait, majd hirtelen gyanakodva nézett a férfira, aki időközben
felállt. – De, ha már itt tartunk, hol van a menyasszonyod? – húzta fel kérdőn
szemöldökét, igyekezve elnyomni a fájdalmat, mely most is megkörnyékezte a
gondolatra, hogy Nate foglalt, neki pedig esélye sincs, hogy viszontszeresse,
mire Nate közelebb lépett hozzá.
- Itt
áll előttem – nézett mélyen a szemébe, Victoria pedig döbbenten nézett rá
néhány másodpercig.
- Tessék?
– kérdezett vissza, mint, aki nem jól hallotta a választ, Nate pedig továbbra
is komolyan nézve rá, folytatta.
- A
menyasszonyom itt áll előttem – ismételte meg a választ. – Húsz évvel ezelőtt
eljegyeztelek, emlékszel? – elevenítette fel azt a délutánt az erdőben, mire
Victoria szíve hevesebben kezdett dobogni, de megrázta fejét.
- Nate,
miért csinálod ezt? – nyelte le a torkában lévő gombócot, nagyot sóhajtva, Nate
pedig elszántan lépett közelebb.
- Tudom,
hogy sosem jegyeztek el Vic! – tört fel belőle fájdalmas hangon, hiszen még
mindig nem tudta elhinni, hogy anyja, mit tett velük. – Ahogy azt is tudom,
hogy soha nem akartad, hogy békén hagyjalak, ahogy azt sem, hogy új életet
kezdjek nélküled! – hadarta szinte egy levegővel, amivel csak azt érte el, hogy
a doktornő teljesen összezavarodott, és gyanakodva hajolt hozzá közelebb,
mélyen beszívva az arcszesz fanyar illatát.
- Te
ittál? – kérdezte óvatosan, mert más magyarázatot nem talált rá, amiért a férfi
össze-vissza beszél. Soha nem állította, hogy valaha eljegyezték, ahogy arra
sem kérte soha, hogy hagyja békén, és most fogalma sem volt, honnan szedte
ezeket.
- Talán
kellett volna – húzta el a száját Nate csüggedten, mire Victoria mély levegőt
vett.
- Kérlek,
menj el – állt félre, hogy utat engedjen neki, de az orvos nem volt hajlandó
engedelmeskedni.
- Addig
nem, amíg el nem mondom, amiért jöttem! – jelentette ki határozottan, mivel
azonban Victoria továbbra is tanácstalanul álldogált, és nem úgy tűnt, mint,
aki be akarja engedni a házba, hozzátette. – Komolyan mondom! – figyelmeztette
elszántan. – Ha kell, tábort verek az ajtód elé éjszakára – bökött fejével
korábbi helyére, majd folytatta – egészen kényelmes, csak kicsit hideg –
jegyezte meg bánatosan, majd felhúzott szemöldökkel fordult ismét az orvosnő
felé. – A te lelkeden fog száradni, ha reggelre halálra fagyok!
- Június
van – világosította fel a férfit Victoria színtelen hangon – legfeljebb
átfagynál egy kicsit.
- Épp
elég egy komoly tüdőgyulladáshoz, amibe aztán belehalok – jósolta meg a sötét
jövőt Nate rezzenéstelen arccal, mire Victoria felsóhajtott.
- Rendben,
gyere! – tárta szélesre az ajtót, és villanyt kapcsolva belépett, miközben azon
imádkozott, hogy ne bánja meg a döntését. Túlságosan veszélyes volt kettesben
lennie Nate-tel, de a kíváncsisága is erős volt, hogy vajon, mi hozhatta ide a
férfit, és mit akar neki mondani. – Nos? – fonta keresztbe karját, miután kendőjét,
mely vállait fedte, a fogas melletti komódra hajtogatta és a nappaliba mentek,
miközben Nate tekintete simogatón futott végig a kicsi, de otthonosan
berendezett házban. A tágas előteret három részre tagolta a konyha, az előszoba
és a nappali, míg egy rövid folyosó a hálószobához és a fürdőhöz vezetett. Az
egyszerű, de annál kényelmesebb bútorok arról árulkodtak, hogy tulajdonosuk
sokkal inkább a kényelmet, semmint a fényűzést vagy a hivalkodást részesítette
előnyben, és Nate akaratlanul hasonlította össze Victoria otthonát Corinne
bostoni lakásával, melynek minden négyzetcentiméteréről a gazdagság árulkodott,
de ahol elképzelni sem tudott volna egy nyugodt estét egy-egy hosszú, kimerítő
munkanap után. Ahogy pillantása a kanapéra esett, elmosolyodott, mert itt
minden erőfeszítés nélkül látta magukat Victoria-val, összebújva, pattogatott
kukoricát rágcsálva filmet nézni. Igen, ide szívesen jött volna haza, Victoria-hoz,
hogy aztán a nő elfeledtesse a munkájából adódó nehézségeket. – Nate? –
hallotta meg nevét ezúttal sokkal türelmetlenebbül, mire zavartan köszörülte
meg torkát, zakóját pedig a kanapéra hajította.
- Felismered
ezeket? – emelte fel a kezében lévő levélköteget, mire Victoria szemöldökét
ráncolva lépett közelebb és vette át tőle azokat.
- Igen
– bólintott nagyot nyelve, miközben fogalma sem volt róla, mit akarhat vele a
férfi. – Én írtam neked őket, évekkel ezelőtt.
- Sosem
kaptam meg őket! – vallotta be Nate, és meg sem lepődött, amikor a doktornő kétkedve
nézett vissza rá. – Egyetlen egyet sem, Vic! – erősítette meg korábbi
kijelentését, majd folytatta – az utolsó levél Nelson-ból tíz évvel ezelőtt
érkezett, és anyám írta. Egy üzenetet adott át benne… - akadt el egy
pillanatra, ahogy felidézte, milyen fájdalmat élt át a levél elolvasásakor.
- Üzenetet?
– ingatta meg fejét értetlenül Victoria, Nate pedig bólintott.
- A
te üzenetedet – felelte az orvos halkan. – Hamarosan férjhez mész egy fiatal
üzletemberhez és azt kéred, engedjelek el – ismételte meg a sorokat, melyeket
szinte szó szerint fel tudott idézni, annyiszor olvasta el. – Arra kértél,
mentselek fel az ígéreted alól, mert beleszerettél valaki másba.
- Ez
lehetetlen! Sosem üzentem ilyet, Nate! – tört fel hitetlenkedve az orvosnőből,
aki képtelen volt elhinni, amit hallott, és nem talált magyarázatot arra, miért
csinálta ezt Theresa.
- Tudom
– bólintott az orvos látszólag nyugodtan, de abból, hogy megrándult egy izom az
állán, egyértelmű volt, hogy nagyon is hatással van rá a helyzet. –
Mindkettőnket becsaptak. Nekem azt mondták, eljegyezted magad valakivel, neked
pedig, hogy én találtam meg másnál a szerelmet. Minderre ma jöttem rá, amikor a
bálról hazamentem, és megtaláltam a leveleket anyám fiókjában – magyarázta a
férfi, miközben leült a kanapé szélére és csüggedten túrt bele hajába, Victoria
pedig döbbenten hallgatta.
- De…
miért tette ezt? – kérdezte nagyot nyelve, hogy a könnyek, melyek ellepték
szemét a gondolatra, hány év boldogságtól fosztotta meg őket az asszony, ki ne
potyogjanak.
- Úgy
gondolta, apád sosem egyezne bele, hogy együtt legyünk, ezért meg akart kímélni
minket a fájdalomtól – válaszolta érzelemmentes hangon, mire Victoria először
tiltakozni akart, aztán mégis csendben maradt. Bár imádta az apját, sajnos nem
volt nehéz elképzelnie, mit szólt volna ahhoz, hogy a házvezetőnő fia mellett
képzeli el az életét. Nem mintha Nate-tel lett volna problémája, sokkal inkább
az üzleti partnerei véleménye miatt aggódott volna. Ujjai között pergetve a
levelet, könnyes szemmel ingatta fejét. Emlékei között megjelent Theresa, ahogy
óvón átöleli, vigasztalja, amiért Nate új életet kezd, mire düh kerítette
hatalmába. Hogyan tudta így becsapni? Éppen ő volt az, aki elválasztotta
Nate-től, mégis úgy tett, mintha megértené a fájdalmát.
- Nem
is akartál megnősülni és új életet kezdeni? – kérdezte halkan, mire Nate
felállt a kanapéról és megállt közvetlenül előtte.
- Vic,
te voltál az egyetlen nő az életemben, akit valaha feleségül akartam venni –
vallotta be, mialatt kezével finoman simított végig a nő arcán, aki egy
másodpercre lehunyta szemét.
- Képtelen
vagyok elhinni, hogy ezt tette velünk, Nate – csuklott el a hangja, mire a
férfi szorosan magához vonta, ő pedig átfonva karjait nyaka körül simult bele a
vigaszt jelentő ölelésbe.
- Annyira
sajnálom – suttogta fülébe Nate, mialatt a hátát simogatta. – Ha hazajöttem
volna a temetés után, sokkal korábban kiderült volna ez az egész – ostorozta
magát bűntudattól gyötörve, mire Victoria megrázta fejét, és kibontakozott az
ölelésből, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Nem
a te hibád – vett mély levegőt Victoria. – Sőt, még csak Theresa-é sem – tette
hozzá, mire Nate értetlenül nézett rá.
- Hogy
érted ezt? Hiszen hazudott mindkettőnknek! – tört fel belőle mérgesen, mire a
doktornő nyugtatólag tette kezét a karjára.
- Biztos
vagyok benne, hogy nem volt könnyű megtennie, és abban is, hogy jót akart –
vette védelmébe dadáját, bár nem volt egyszerű elfogadni és megbocsátani, de
tudta, mennyire szerette a nő őt is, és Nate-et is. – Meg kell bocsátanunk
neki, Nate – kérte halkan Victoria, mélyen a férfi szemébe nézve. – Ő már
elment, és nincs értelme haragudni rá – tette hozzá, mire a férfi egy
másodpercig némán nézett vissza rá, aztán nagyot sóhajtva túrt bele hajába.
- Talán
igazad van – egyezett bele nehézkesen, majd halványan elmosolyodott és
átkarolva a nő derekát, közelebb vonta magához. – Próbáljunk a jelenre
koncentrálni a múlt helyett. Arra, hogy tisztázódott a helyzet – fűzte hozzá,
mire a doktornő meglepetten húzta fel szemöldökét.
- Miből
gondolod, hogy a jelenen bármit változtat az, amit ma megtudtunk? – kérdezett
vissza, Nate torka pedig elszorult a gondolatra, hogy tévedett, és még sincs
lehetősége helyrehozni kapcsolatát a doktornővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése