30.
rész
Victoria
álmosan hunyorogva próbálta szemét hozzászoktatni a világossághoz, miközben még
mindig az álom és ébrenlét közötti vékony mezsgyén egyensúlyozott. Agya lassan
fogta fel a valóságot, de teste tökéletesen érzékelte a meleg testet, mely az
övéhez simult, és az erős karokat, melyek óvón ölelték át derekát, ő pedig
készségesen bújt közelebb a férfihoz, miközben ajkára boldog mosoly költözött.
Mialatt lehunyt szemmel hallgatta Nate egyenletes szuszogását, képzeletben újra
élte az elmúlt éjszaka minden pillanatát. Ennél tökéletesebb együttlétről
álmodni sem lehetett. Nate nemcsak gyengéd és figyelmes volt, de pontosan tudta
azt is, hol és hogyan érintse meg kezével, ajkával, hogy a végletekig fokozza a
vágyat és beteljesülést. Az első lassú, érzéki szeretkezésük után sokáig
beszélgettek, aztán ismét átengedték magukat érzékeiknek, de ezúttal sokkal
türelmetlenebbül és szenvedélyesebben, míg végül az álom és a fáradtság magával
ragadta őket. Bár úgy érezte, még soha életében nem volt ilyen boldog, a jövő bizonytalansága
árnyékot vetett a gondtalan reggelre. Hiszen, függetlenül attól, hogy együtt
töltötték az éjszakát, Nate egy szóval sem mondta, hogy szereti, vagy, hogy itt
képzelné el az életét, Nelson-ban. Az ő élete, karrierje továbbra is Bostonhoz
kötötte, Victoria pedig elképzelni sem tudta, hogy elköltözzön. Miközben azon
morfondírozott, vajon, mi lenne a megoldás, egyáltalán vele képzeli-e el a
jövőjét Nate, tekintete az órára siklott, és rémülten állapította meg, hogy
elmúlt hét óra. Muszáj volt felkelnie, ha időben be akart érni a kórházba,
ezért óvatosan, nehogy felébressze a férfit, lefejtette magáról annak karját,
és a takarót körbe tekerve magán, arra készült, hogy felkel az ágyból, de
hirtelen Nate ujjai fonták át felkarját, és maga mellé húzta az ágyba.
- Hova
szöknél? – kérdezte a férfi mosolyogva, Victoria tekintete pedig egy
másodpercig elidőzött a markáns arcon, a ragyogó zöldes-kék szemeken és a kócos
frizurán, melyből a homlokába hullott néhány tincs, eltakarva a hófehér
ragtapaszt.
- Messzire
– hajolt hozzá közel, félretűrve a kóbor hajszálakat, és finoman húzta végig
ujját a tapaszon, mialatt Nate szinte itta magába a nő látványát. Ha ez
lehetséges, Victoria így kora reggel, kissé zilált frizurával még gyönyörűbb
volt, ő pedig minden reggel erre a látványra akart ébredni. – Egészen a
fürdőszobáig. Kilencre a kórházban kell lennem, és már hét múlt – tette hozzá,
de Nate lassan megrázta a fejét.
- Nem,
nekem ennél egy kicsivel jobb ötletem van – húzta fel sokatmondón a
szemöldökét, miközben ujjbegyével cirógatni kezdte a doktornő selymes bőrét
felkarján, Victoria pedig érezte, hogy erre a kis érintésre is intenzíven
reagál a teste.
- Mennyire
kicsi? – csipkedte meg a férfit komiszul, mire az felemelkedett az ágyról, és
egészen közel hajolt hozzá, de szeme csillogásából és mosolyából látható volt,
hogy nem vette zokon a kérdést.
- Megmutatom
– súgta szinte a szájába a szavakat, majd a választ meg sem várva, megcsókolta.
Nyelve izgató lassúsággal ingerelte a nőét, aki belesóhajtva a csókba adta meg
magát az ostromnak, és hagyta, hogy a férfi elfektesse az ágyon, és fölé
magasodva csókolja tovább, mialatt keze bebarangolta meztelen testét, és amikor
rátalált keblére, belenyögött a csókba, ujjai pedig türelmetlenül szántottak
hajába tarkóján.
- Tényleg…
el fogok késni – vette szaggatottan a levegőt, miközben Nate ajka már nyakán és
melle vonalán szántott végig.
- Majd
írok igazolást – emelte fel fejét az orvos, vidáman kacsintva a nőre, aki
felnevetett, és nem ellenkezett, amikor a férfi ismét forrón megcsókolta. Érzékei
átvették az uralmat teste felett, és már nem is gondolt a kórházra, ahogy az
sem jutott eszébe, mi lesz a jövőben. Vajon, meddig fog Nate Nelson-ban
maradni, meddig élvezheti a közelségét, az érintését, a csókjait? Ez most mind
nem számított, csak átadta magát annak az elsöprő erejű tűznek, mely lángba
borította a testét, miközben abból, hogy Nate izmai megremegtek érintése
nyomán, és a sóhajokból, melyek feltörtek torkából, pontosan tudta, hogy a
férfi is ugyanazt érzi, amit ő. Szenvedélyes pillanatuknak a nő telefonjának
csörgése vetett véget, mely, mint egy kíméletlen zsarnok töltötte be az egész
szobát. Nate kelletlenül hagyta, hogy Victoria megszakítsa a csókot, aztán az
éjjeli szekrényen lévő készülék után nyúljon.
- Dr.
Kincaid – szólt bele hivatalos hangon, mely korántsem volt egyszerű,
tekintettel arra, hogy Nate ez alatt apró, puha csókokkal kényeztette nyaka
vonalát. – Rendben, egy óra múlva ott leszek – válaszolta, majd bontotta a
vonalat, és szomorkásan simított végig az orvos arcán. – Sajnálom, mennem kell.
Az egyik orvos beteget jelentett, és kell valaki, aki átveszi a rendelést –
magyarázta, mialatt ismét körbe tekerte magán a lepedőt és felállt az ágyról,
Nate pedig csüggedten nézte.
- Mondhattál
volna másfél órát – mosolyodott el komiszul, mire Victoria nevetve fordult
felé.
- A
rendelés fél óra múlva kezdődik, így is el fogok késni – válaszolta, elindulva
a fürdőszoba felé, az orvos pedig megvonta vállát.
- Éppen
ezért nem számított volna már az a plusz fél óra – jegyezte meg, de a doktornő
már nem hallotta, mert megnyitotta a zuhanyt, és a csobogó víz hangja elnyomta
a férfi hangját. Nate egy-két percig elgondolkodva forgatta körbe fejét, majd
hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és meg sem állt a fürdőig. Ahogy
belépett, tekintete simogatón futott végig a karcsú, meztelen testen, szemével
követte a vízcseppek útját, ahogy végig folyt hátán, derekán, csípőjén, formás
fenekén, majd levette dereka körül a lepedőt, és belépett a nő mögé. Victoria
ijedt sikoltását, egy csókkal fojtotta el, mialatt kezével magukra zárta a
kabin ajtaját.
- Mit
csinálsz? – szakította meg a csókot mosolyogva a doktornő. – Mondtam, hogy
sietek – simított végig a férfi mellkasán lassan, mire Nate komolyan nézett
vissza rá.
- Időt
spórolok neked – húzta ravasz mosolyra ajkát. – Gyorsabban a kórházban lehetsz,
ha nem kell megvárnod, amíg én is letussolok – magyarázta természetes
könnyedséggel, mialatt keze ingerlőn simogatta szerelme minden porcikáját.
- Valóban?
A szállodában is zuhanyozhatnál – javasolta mosolyogva Victoria, de Nate
meglepetten nézett vissza rá.
- Nahát,
Dr. Kincaid – rázta meg fejét megjátszott rosszallással. – Még nem hallott
róla, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség és a kompromisszumra való
hajlandóság? Én elengedlek dolgozni, te pedig megengeded, hogy veled
zuhanyozzak. Mindenki elégedett – hajolt közelebb, hogy ismét megcsókolja, mire
Victoria lassan felsóhajtott.
- Kapcsolat?
– kérdezett vissza, Nate pedig bólintott, de nem válaszolt, csak ismét birtokba
vette ajkát. Nyelve ingerlőn futott végig Victoria alsó ajkán, aki félig
elnyílt ajkakkal várta őt, hogy aztán ugyanolyan lágyan viszonozza a csókot.
Bár fülét megütötte a szó, amit Nate használt, de a továbbiakban már képtelen
volt józanul gondolkodni. Teste életre kelt, vágyakozva simult a férfihoz, és már
semmi mást nem akart, csak érezni.
Victoria
elgondolkodva öltötte magára fehér inge fölé a köpenyt, és akasztotta
sztetoszkópját a nyakába. Bár a reggeli közös zuhanyzás csodálatos volt és
minden másodpercét élvezte annak, hogy Nate karjai között lehetett, fejéből nem
tudta kiverni a kérdéseket, melyek a jövővel kapcsolatban törtek rá. Nate
kapcsolatról beszélt, de ezt vajon, hogyan értette? Nelson-ba költözik? Feladja
a praxisát, mindent, amit Bostonban elért? Vagy tőle várja ezt? Neki kell
követnie Bostonba? Vagy az is lehet, hogy távkapcsolatra gondolt? – záporoztak
fejében a megválaszolatlan kérdések, miközben nehéz szívvel csukta be a
szekrény ajtaját, és elnyomott egy sóhajt. Olyannyira elmerült gondolataiban,
hogy észre sem vette, Nate áll mögötte, és fejét kissé oldalra fordítva,
mosolyogva nézi. Ahogy figyelte a doktornőt, gondolatban eljátszott az
ötlettel, milyen érzés lenne minden nap így tenni? Minden reggel a karjai
között ébredni, együtt munkába érkezni, aztán este hazamenni, megnézni egy
filmet, vagy éjszakába nyúlóan szeretkezni. Egyre inkább tetszett neki a
gondolat, és egyre savanyúbb lett a lehetőség, hogy visszatérjen Bostonba, de
legjobb tudomása szerint, nem kerestek kardiológust a kórházba. Mi lenne, ha ő
tenne javaslatot az igazgatónak? – vetült fel benne ötlet gyanánt, hiszen még
emlékezett páciensei panaszaira, akik az eltelt napokban nem egyszer
nehezményezték, hogy egy-egy vizsgálat miatt Vernon-ba kell utazniuk. Egy
kardiológiai osztály, ahol adott esetben kisebb beavatkozásokat is el tudnának
végezni, hasznos segítség lenne a kórháznak, és szinte biztos volt benne, hogy
régi kapcsolatai révén támogatókat is tudna szerezni. Éppen itt tartott gondolatban, amikor Victoria
megfordult, ő pedig meglepetten vette észre, milyen komor az arca.
- Valami
baj van? – kérdezte aggodalmasan, miközben közelebb lépett a nőhöz, és keze
simogatón futott végig arcán.
- Miből
gondolod? – felelt kérdéssel a válasz helyett a doktornő, mire Nate
elmosolyodott.
- Pont
ilyen képet vágtál akkor is, amikor elutaztam az államokba – válaszolta a férfi
lágy hangon, mire Victoria elhúzta száját.
- Mondd
csak, előtted nem lehetnek titkaim? – kérdezte enyhe bosszúsággal a hangjában,
de nem a férfira volt dühös, sokkal inkább a helyzetre, hiszen pontosan ugyanolyan
bizonytalannak és kilátástalannak érezte a jövőt, mint húsz éve, amikor búcsút
kellett vennie Nate-től.
- Nos,
természetesen lehetnek – bólintott lassan Nate, mialatt keze körül ölelte
Victoria derekát, és közelebb húzta magához. – Például, eltitkolhatod előlem a
szülinapi vagy karácsonyi ajándékomat. De, ha a közös jövőnkről van szó vagy
arról, hogy bánt valami, akkor nem szeretném, ha úgy éreznéd, nem beszélheted
meg velem – tette hozzá komolyan és szíve nyugtalanul dobbant egyet, amikor Victoria
szomorú tekintetével találta szembe magát.
- Születésnap,
karácsony, közös jövő – ismételte el a férfi szavait halkan, miközben észre sem
vette, hogy ujjai önkéntelenül kezdenek el játszani az orvos fehér ingének
gombjaival mellkasán. – Úgy beszélsz, mintha eltűnt volna az a háromezer
mérföld, ami elválaszt minket. Te néhány nap múlva elutazol, mégis, hogyan
képzeled el a kapcsolatot? – kérdezte sóhajtva, mire Nate az álla alá nyúlt, és
mélyen a szemébe nézett.
- Fogalmam
sincs – vallotta be őszintén, még mielőtt azonban az orvosnő közbe szólhatott
volna, folytatta – de biztosan van rá valami megoldás! – tette hozzá, majd
egészen közel húzta magához az orvosnőt. – Kérlek szépen, bízz bennem, Vic –
suttogta nagyon halkan, mialatt apró, puha csókot nyomott az ajkára. – Adj egy
kis időt, hogy végig gondoljam a dolgokat, rendben? – kérte szelíd hangon, mire
a doktornő lassan bólintott, ő pedig megkönnyebbülten hajolt rá ismét az
ajkára, de ezúttal sokkal forróbban csókolta meg.
- Mennem
kell – sóhajtott fel Victoria, miután elváltak ajkaik, Nate pedig beleegyezőn
bólintott.
- Később
látlak? – kérdezte reménykedve, mialatt fejében már megszületett a terv, de még
nem akarta beavatni a nőt, nehogy csalódniuk kelljen.
- Délig
tart a rendelés, aztán a balesetin leszek – vázolta fel gyorsan Victoria a
napját. – Műtétem ma nem lesz. Nálad? – dobta vissza a kérdést, mire Nate égnek
emelt tekintettel vette sorra a napot.
- Mr.
Harper eredményeit futom át, csinálok egy ultrahangot, és néhány beteg is
bejelentkezett – számolgatott hangosan, majd kérdőn pillantott az orvosnőre. –
Közös ebéd? – húzta fel szemöldökét, Victoria pedig bólintott, majd futó csókot
váltottak, és a doktornő elhagyta a pihenőt. Nate nagyot sóhajtva nézett utána,
aztán a nővérpulthoz lépett és felemelte a telefont. Mielőbb beszélni akart az
igazgatóval, mert azt szerette volna, ha az ebédnél már jó hírrel fogadhatta
volna szerelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése