35.
rész
Fogalma
sem volt, mire számíthat a következő pillanatban, és csak remélni merte, hogy
nem veszíti el a férfi annyira az önuralmát, hogy ártson neki.
- Nem
vagy fogoly, a fene vigyen el! – tajtékzott ingerülten, mialatt ököllel a nő
mellett a falba vágott. – Nem vagy képes megérteni?! Ez itt… - mutatott körbe a
házban – az otthonod! Itt fogsz élni!
- Ha
az otthonom lenne, akkor mennék el hazulról, amikor akarok! – kiabált vissza,
azt remélve, hogy ha erősnek mutatkozik, azzal megfélemlíti a férfit.
- Nem!
– ordított az arcába Chris. – Nem mehetsz el! Miért vagy ilyen? Miért nem tudsz
egyszerűen boldog lenni? Miért nem tudsz szeretni, ahogy én szeretlek téged? –
csuklott el a hangja, miközben szorosan rámarkolt a nő felkarjára, aki
felszisszent a fájdalomtól.
- Chris,
ez fáj – nyögött fel Robin – azt ígérted, nem fogsz bántani – emlékeztette a
férfit korábbi szavaira, de az meg sem hallotta, csak tovább szorította.
Tekintete egyre jobban megrémítette, tudta, hogy bármelyik pillanatban
elpattanhat nála a húr és akár meg is ölheti.
- Te
pedig megígérted, hogy nem ellenkezel, hogy minden úgy lesz, ahogy én akarom!
Azt akarom, hogy szeress! – követelte eltorzult arccal, egyre közelebb hajolva
a nőhöz, aki megérezte rajta a cigaretta szagot. – Ha nem tudsz engem szeretni,
mást sem fogsz! Hallottad?! Én vagy senki más! Megértetted?! – dörrent a
hangja, mire Robin remegve bólintott.
- Megértettem
– válaszolta halkan, mire Chris látszólag lenyugodott, és többször mély levegőt
vett.
- Mondd
ki! – adott parancsot a nőnek, akinek fogalma sem volt róla, vagy legalábbis
nem akarta tudni, mit szeretne hallani a másik. – Mondd ki, hogy szeretsz! Csak
egyetlen egyszer! – vált szinte könyörgővé a hangja, de Robin képtelen volt rá,
hogy kimondja. Egyetlen férfi volt az életében, akinek ezt szívből tudta volna
mondani, és az nem Chris volt. A rendőr várt néhány másodpercig, de mivel amaz
nem engedelmeskedett, mélyet sóhajtott. – El sem tudod képzelni, mennyire
vágytam rád… azok a nők… én tényleg próbáltalak elfelejteni… pótolni… de nem
ment – vonta meg vállát, mialatt egy centimétert sem távolodott Robintól, aki
hitetlenkedve fogta fel a szavak értelmét. – Azt hittem, sikerülhet, mert
akartam, hogy így legyen. De… egyikük sem te voltál! Ez dühített… csalódást
okozott… meg kellett halniuk – ejtette ki szinte suttogva az utolsó szavakat,
mire Robin minden ízében reszketve nézett rá.
- Te
ölted meg őket? Te vagy… - akarta kérdezni, de nem merte nyíltan feltenni a
kérdést, mire Chris ránézett és halványan elmosolyodott.
- Sosem
derült volna ki – rántotta meg vállát hanyagul, és arcán látszott, nem a meggyilkolt
nőket, sokkal inkább saját magát sajnálta. – Walter kézenfekvő megoldásnak
tűnt. Beléptem a számítógép hálózatába, onnan vettem fel a kapcsolatot azokkal
a nőkkel. A furgont sem volt nehéz elkötni, az viszont tényleg csak véletlen,
hogy ugyanazt a márkájú cigarettát szívjuk – nevetett fel, mint, aki még most
sem hiszi el a szerencséjét.
- De,
ha Waltert kihallgatják, kiderül, hogy semmi köze az esetekhez – jegyezte meg
óvatosan Robin, de Chris ingatni kezdte a fejét, és az a magabiztosság, amit
mutatott, félelmetesebb volt mindennél.
- Erre
is gondoltam – bökött halántékához büszkén – amikor megtudtam, hogy a motel
tulajdonosa bejelentette Waltert, elmentem hozzá. Egyetlen lövés, és vége is volt
– vallotta be az újabb gyilkosságot, Robin pedig érezte, hogy felkavarodik a
gyomra. – Öngyilkosság… egészen kézenfekvő, ha belegondolunk, hány nőt gyilkolt
meg, igaz? – húzta fel szemöldökét mosolyogva, de a doktornő undorodva nézett
végig rajta, ő azonban tovább beszélt. – Minden simán ment. Kiiktattam Waltert,
veled elhitettem, hogy Jason megsérült… olyan közel voltam! Annyira nagyon
közel!
- Ezek
után tényleg azt kérdezed, miért nem tudlak szeretni? – kérdezte Robin megvető
arckifejezéssel végig mérve a rendőrt, aki azonnal visszatalált a valóságba, és
komolyan nézett vissza rá.
- Idő
kérdése, és ez változni fog, Robin – jelentette ki a kételkedés legkisebb jele
nélkül, mialatt ujjbegyét lassan húzta végig a nő telt ajkán, akit kirázott a
hideg érintésétől. – Ha majd nem tudsz senki mással beszélni, csak velem. Ha
nem lesz senki, aki meghallgasson, érdekelni foglak. Meg fogod tapasztalni,
milyen nagyon tudok szeretni, és akkor rájössz majd, hogy engem is lehet
szeretni!
- Ezt
mégis, hogy képzelted, Chris? – kérdezte kíváncsian, pimaszsággal a
tekintetében – egész nap itt ülsz velem? Ha elmész, bezárod az ajtót,
bereteszeled az ablakokat? – záporoztak a kérdések, mire a férfi unottan
rántotta meg a vállát. – Netán engem is odabilincselsz valahova, mint Jason-t?
- Ez
is egy lehetőség – válaszolta, Robin pedig megvetőn húzta el ajkát.
- És
még azt mondod, nem vagyok fogoly? Te minek neveznéd? – nézett merészen a kék
szemekbe, melyben zavarodottságot és megszállottságot látott.
- A
meggyőzés erejének – villantott félelmetes vigyort a nőre, aki elképedve
ingatta meg fejét.
- Beteg
vagy és segítségre lenne szükséged! – szembesítette kemény hangon a férfi a
valósággal, de az elkomolyodott és fenyegetőn hajolt hozzá egészen közel.
- Ne
feledd a megállapodásunkat, Robin! – csúsztatta kezét nyakára, de nem szorított
rá, csak körbefonta rajta ujjait, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a doktornő
remegni kezdjen a félelemtől, melyből azonban semmit nem mutatott ki a
férfinak, csak bátran állta a tekintetét. – Meghagytam Deeks életét, itt az
ideje, hogy te is álljad a rád eső részt! Engedelmességet fogadtál, emlékszel?
- Te
sem gondolhatod komolyan, hogy Jason örökre az oszlophoz bilincselve marad –
húzta fel szemöldökét sokatmondón az orvosnő, és amikor Chris nem válaszolt,
csak összehúzott szemmel nézett vissza rá, folytatta – előbb vagy utóbb,
kiszabadul onnan, és akkor megtalál. Ha ez megtörténik, semmi sem véd majd meg
a haragjától – figyelmeztette halkan, mire Chris belső ajkát kezdte rágcsálni.
Robin elégedetten látta, hogy ő is rájött, hibát követett el, amikor abbéli
örömében, hogy önként vele tart, meghagyta a nyomozó életét. Úgy tűnt,
ráeszmélt végre, hogy csapdába csalták, és most vadul forogtak agyában a
kerekek, hogyan tudná kijavítani baklövését. – Az egyetlen esélyed, ha most
elengedsz! Cserébe, megígérem, hogy szólok néhány jó szót az érdekedben
Jason-nél – tette meg ajánlatát, de a járőr megvetőn horkant fel.
- Na,
persze! A szerelmednél, ugye? Hagyjam, hogy az övé legyél, csak azért, mert
szerinted, félek tőle? – kérdezte gunyorosan. – Jobb, ha tudod, nem érdekel, ha
utánad jön! Felkészülten fogom várni, és akkor, semmi nem fog megakadályozni
abban, hogy végezzek vele! – jelentette ki elszántan, Robin pedig
csalódottságában majdnem felkiáltott, amiért megint kudarcot vallott.
- Szerinted,
fel tudsz készülni arra, ami várni fog rád? – kérdezte sokat sejtető hangon, és
elégedetten látta, hogy Chris elbizonytalanodik, de ez csak néhány másodpercig
tartott.
- Elég
legyen! Már zúg a fejem tőled és a sok sületlenségtől, amit összehordasz! –
simított végig halántékán a férfi, mire Robin pimasz mosolyra húzta ajkát.
- Ez
csak rosszabb lesz, Chris – jósolta meg sajnálkozva, de hangjában nyoma sem
volt az őszinte bűnbánatnak. – Tudod, egy pszichológussal együtt élni, nem
egyszerű – ismételte el neki is, amit annak idején Jason-nek mondott, mire amaz
mérgesen nézett rá.
- Már
nem vagy pszichológus többé! Verd ki a fejedből végre ezt az egészet! Te
mostantól az enyém vagy, és az egyetlen dolog, amire koncentrálnod kell, az a
házasságunk lesz és a gyerekeink!
- Befoghatod
a számat, de a gondolataimat nem tudod uralni – vetett ellen ismét a doktornő,
mert egy új terv fogalmazódott meg a fejében. Eszébe jutott, mennyire tudta
bosszantani Jason-t a fecsegésével, és most arra gondolt, talán Chris-t is
kibillentheti az egyensúlyából annyira, hogy figyelmetlenné váljon. Még jól
emlékezett rá, hogy amikor beléptek a házba, nem zárta be az ajtót, csak
becsukta, tehát, ha el tudta volna érni, hogy a férfi távolabb menjen tőle, egy
óvatlan pillanatban megszökhetne. Hosszabb távú terve ugyan még nem volt, de az
erdő kietlensége a vadállataival együtt is csábítóbb megoldásnak tűnt, mint
Chris-szel egy fedél alatt maradni. – Nem akadályozhatod meg, hogy Jason-re
gondoljak, ahogy azt sem, hogy önmagam legyek!
- Ne
aggódj, van egy kis trükköm, amivel elterelem majd a gondolataidat nemcsak a
munkáról, de Deeks-ről is! Többé eszedbe sem fog jutni! – jegyezte meg
nagyképűen, mialatt pillantása sokatmondón vándorolt saját csípőjére, így
egyértelművé téve, mire gondolt. Robin undorodva követte tekintetét, majd
felemelte fejét és merészen Chris szemébe nézett.
- Innen
nézve sem tűnik túl nagynak az a trükk – húzta fel szemöldökét gúnyosan, mire
Chris tekintete dühösen villant, és erőteljesen nyomta falhoz a doktornőt, ujjait
pedig ismét nyaka köré fonta, de ezúttal sokkal erősebben.
- Hamarosan
megtudod – hajolt egészen közel hozzá, úgy suttogta a szavakat. – Hidd el,
türelmetlenül várom én is! – tette hozzá, Robin pedig érezte, hogy ereiben
megfagy a vér. Ebben a pillanatban betört egy ablak, és összegömbölyödve Jason
repült be rajta. Miután padlót ért, átgördült a vállán, majd pisztolyát
előrántva felpattant és a fegyvert Chris-re szegezte. Chris meglepetése dühbe
csapott át, megpördült és a másodperc tört része alatt rántotta maga elé
Robint, mint egy élő pajzsot. Egyik karjával magához szorította, a másikkal
pedig pisztolyt tartott halántékához, pontosan úgy, ahogy a rendőrségi garázs
liftje előtt, de ellentétben azzal a helyzettel, ezúttal nem volt akkora
előnye, mert Jason kezében is fegyver volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése