34.
rész
Melanie engedelmesen hagyta, hogy Andrew
finoman hátradöntse a kanapén, miközben csókjukat egy pillanatra sem
szakították meg. Andrew rettegett még a lehetőségétől is, hogy elváljon a nő
ajkától. Attól félt, ha megteszi, Melanie ismét eltaszítja magától, és
bezárkózik, neki pedig esélye sem lesz, hogy újra a közelébe kerüljön. Épp,
amikor Andrew tenyere végig simított oldalán, nyílt a bejárati ajtó, és Betty
hangja törte meg a varázslatos pillanatot.
- Megjöttünk!
– kiáltotta harsányan, mire a két fiatal villámgyorsan ugrott szét. Andrew egy
másodperc alatt felegyenesedett, és ideges mozdulattal túrt bele hajába,
miközben a kandalló felé fordulva igyekezett uralkodni vágya bizonyítékán,
mialatt Melanie is ülőhelyzetbe tornázta magát, és sietősen tűrte be ingét
farmerjába. Betty tekintete anyai precizitással futott végig rajtuk, kezdve a
neki hátat fordító fián, és a feszülten rámosolygó Melanie-n, majd hirtelen
Larry felé fordult. – Édesem, mégis be kellett volna mennünk egy pohár borra
Billhez - jegyezte meg mindent tudó mosoly kíséretében, amivel csak azt érte
el, hogy Melanie arcszíne bíborvörösre változott – vagy kettőre – kacsintott
cinkosan a férfira, aki azonnal vette a lapot, és ő is elnézőn elmosolyodott.
- Betty,
szívem, ne hozd őket még jobban zavarba! – intette feleségét szelíden, aki csak
vidáman kuncogott tovább, miközben Andrew is megfordult és rosszalló pillantást
küldött anyja felé, aki azonban, látható módon egyáltalán nem zavartatta magát.
- Igazad
van, sajnálom – nézett bocsánatkérőn a fiatalokra, majd tekintete megakadt az
asztalon heverő mappán – hazahoztad a munkát? – bökött fejével a
dokumentumokra, mire Andrew és Melanie gyors pillantást váltottak.
- Csak…
néhány aláírandó papír, semmi több – köszörülte meg torkát a férfi, miközben
utálta magát azért, hogy hazudnia kell.
- Ha
gondolod, szívesen átnézem veled őket – javasolta Larry, mire Andrew és Melanie
egyszerre kiáltottak fel.
- Ne!
– tört fel belőlük, amikor Larry a papírok után nyúlt volna, majd Melanie
feszengve elmosolyodott.
- Igazából,
Andrew-nak sem szabadott volna elhoznia őket, legalábbis nekem azt ígérte, hogy
csak pihenünk – magyarázkodott, miközben felvette a mappát, és szorosan
mellkasa elé tette, így megakadályozva, hogy bárki hozzáférhessen – a legjobb
lesz, ha felviszem a szobánkba, és elteszem. Majd Bostonban visszakapja – tette
hozzá, és figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhajt, mely hangtalanul
távozott a mellette álló férfi tüdejéből.
- Nagyon
helyes, kicsikém! – bólintott Betty egyetértőn – még idejében beléjük kell
verni, hogy a család az első! A férfiak hajlamosak elfelejteni, hogy nem azért
élünk, hogy dolgozzunk, hanem éppen fordítva! Azért dolgozunk, hogy éljünk! –
jelentette ki határozottan, és Melanie egy percig sem kételkedett már abban,
hogy amikor ez a nő ultimátumot adott a férjének, azt halálosan komolyan is
gondolta. – Most pedig irány az ebédlő! Hoztunk vacsorát a Candy’s-ből, meglátod Melanie, milyen remekül főznek ott –
fordított hátat a társaságnak és meg sem állt a konyháig.
A vacsora
kellemes hangulatban telt, és Melanie megállapította, hogy Betty egyáltalán nem
túlzott, amikor azt állította, hogy a helyi étteremben kiváló a konyha. A
marhasült ínycsiklandóan porhanyós volt, szinte elolvadt a szájában, míg a
hozzá köretként tálalt krumpli ínyenc fűszerezése életre keltette
ízlelőbimbóit. Miután elfogyasztották az ételt, átültek a nappaliba, és egy
pohár bor mellett beszélgettek, ami arra az időre emlékeztette a nőt, amikor a
kapitány és felesége átjöttek hozzájuk vacsorára, vagy ők tértek be vendégségbe
Harry-ékhez. Ez az emlék egyszerre volt fájdalmas, és boldog, ő pedig úgy
érezte, szívesen részese lenne ennek a családnak. Nem kellett nagyon
erőlködnie, hogy elképzelje, milyen meghitten telnének ezen a helyen a
karácsonyok, születésnapok, vagy az egyszerű hétvégék is. Keserűen gondolt
arra, hogy ez csak vágyálom lehet, hiszen ahhoz, hogy ez valósággá váljon,
Andrew-nak szeretnie kellene őt. Vajon hihet a férfinak? Tényleg sosem bántaná,
sosem használná ki? Abban biztos volt az elmúlt napok tükrében, hogy képtelen
lenne olyan megalázón bánni vele, mint Daniel, hiszen a két férfiban semmi
hasonlóság sem volt, de rettegett attól a pillanattól, amikor elválnak útjaik,
és ő ismét egyedül marad.
- Késő
van, ideje aludni térni – rántotta ki gondolatai közül Betty hangja, mialatt
látta, hogy a nő feláll a fotelből, és a férjére néz – gyere, drágám, neked is
hosszú lehetett a mai nap - mosolygott rá szerelmesen, Melanie pedig vágyakozva
nézte őket. Milyen jó lenne, ha ő is találna valakit, akivel több mint 30 év házasság
után is így tudnának egymásra nézni.
- Jóval
rövidebb lett volna a nap, Szívecském, ha nem ráncigáltál volna be minden
üzletbe, hogy végül visszamenjünk az elsőbe megvenni, amit kinéztél magadnak –
morgott kisfiús durcáskodással Larry, de a szeméből áradó szeretet, ahogy
feleségére nézett árulkodó volt.
- Az
egyetlen lányom megy férjhez néhány napon belül! Te sem gondoltad komolyan,
hogy örömanyaként nem veszek magamnak valami csinos ruhát, igaz? – kérdezte
kihívó tekintettel az asszony, majd mielőtt a férfi válaszolt volna, folytatta
– ezen kívül, neked is ki kell nézned valahogy mellettem!
- Számtalan
öltönyöm van – helyezte Larry a poharaikat a dohányzóasztalon lévő tálcára –
mindegyik kiválóan alkalmas esküvőre.
- De
egyik sem passzol ahhoz a kosztümhöz, amit ma vettem – akadékoskodott tovább
Betty, amivel sikerült megnevettetnie Melanie-t, miközben a házaspár a hall
felé tartott – jó éjszakát, gyerekek! – köszöntek el szinte egyszerre, és a két
fiatalra hirtelen csend telepedett.
- Én
is lefekszem – szólalt meg halkan Andrew, és várakozón nézett Melanie-ra, aki
nehéz szívvel bólintott. Legszívesebben elhúzta volna még az éjszakát. A
legkevésbé sem akart kettesben maradni a szobában a férfival, mivel fogalma sem
volt, hogyan viselkedjen, ha Andrew ismét megcsókolja, vagy közeledni próbál.
Ha szívére hallgatott volna, azonnal a karjaiba omlik, esze azonban azt súgta,
legyen óvatos. Végül nagy levegőt vett, és követte a férfit a hálószobába.
Melanie
felfrissülve lépett ki a fürdőszobából, miután legalább 20 percen keresztül
folyatta magára a meleg vizet. Remélte, hogy ez idő alatt Andrew, aki előtte
szinte pillanatok alatt letussolt, elaludt a kanapén, így nem kell megküzdenie
a rá váró döntéssel. Sajnos azonban, nem volt szerencséje. Amikor belépett a
szobába, Andrew zöldes-kék szemével találkozott a tekintete, ahogy fürkészőn
fut végig rövidnadrágba és pólóba bújtatott testén. Szinte azonnal melegnek érezte
ezt a kevés ruhadarabot is, megnyugtatta azonban, hogy a férfi a kanapén várakozott,
és semmi jelét nem mutatta annak, hogy ott akarná folytatni, ahol a nappaliban
félbeszakították őket. Ez azonban, csak még inkább megnehezítette Melanie
dolgát, hiszen még egyértelműbbé vált, hogy tévedett, amikor azt hitte, Andrew
is olyan, mint Daniel volt. Nagyot nyelve hajtogatta össze ruháit, és tette el
bőröndjébe, miközben megköszörülte torkát.
- Arra
gondoltam, hogy ma éjjel alhatnál az ágyban – jegyezte meg, de ahogy kimondta,
rájött, milyen kétértelműen fogalmazott. Háta mögé sem kellett néznie, hogy
tudja, Andrew szeme felcsillan, és látta maga előtt a kópés mosolyt is, így
gyorsan hozzátette – én pedig a kanapén alszom majd.
- Így
akarod elkerülni, hogy reggel meglepetésben legyen részed? – utalt a férfi
arra, amikor hajnalban bemászott mellé a francia ágyba, mire Melanie
elmosolyodott.
- Csak
úgy gondoltam, úgy fair, ha felváltva osztozunk meg az ágyon – válaszolta,
miközben felé fordult, Andrew pedig felült, és egyetértőn bólintott, mialatt
már össze is szedte párnáját és takaróját, amiket egy lendülettel hajított a
hatalmas ágyra.
- Nem
ellenkezem! Ha így tennék, a csontjaim, ízületeim és minden porcikám csúnya
bosszút állnának rajtam – felelte elhúzott szájjal, és arcára volt írva,
micsoda kín volt számára az a néhány óra is, amit előző éjszaka ott kellett
töltenie. – Csak, hogy tudd, ha esetleg én ébrednék arra, hogy mellém
kuporodsz, sokkal jobban reagálnék, mint te – fűzte hozzá komisz mosollyal,
mialatt kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, mire Melanie égnek emelte a
szemét.
- Csak,
hogy tudd, ha a kanapén is arra ébredek, hogy mellettem fekszel, arra már
semmiféle mentséged sem lesz – válaszolta a nő, mire Andrew elkomolyodott.
- Talán
nem is keresnék – szólalt meg halkan, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie abbahagyta
az ágynemű pakolását, és ránézett – egyszerűen csak bevallanám, hogy egy percet
sem bírok ki anélkül, hogy a közeledben legyek.
- Andrew,
ez… ez nem fair – sóhajtott mélyet Melanie, miközben érezte, hogy a férfi megfogja
a kezét, és lehúzza maga mellé az ágyra, mialatt könyökére támaszkodott.
- Én
nem játszom veled, Melanie – nézett olyan elszántan a nő szemébe, hogy az
kénytelen legyen hinni neki – ha csak egyetlen éjszakára kellenél,
megkaphattalak volna.
- Valóban?
– szaladt fel a nő szemöldöke, és Andrew már akkor látta fellobbanni a harag szikráit
a barna szemekben, amikor még semmit sem mondott, de ő kitartóan bólintott.
- Valóban
– felelte magabiztosan, majd azonnal folytatta – éppen elég tapasztalatom van a
nőknél ahhoz, hogy tudjam, milyen hatással tudok lenni rájuk, és elég jól
olvasok a jelekből is. Kihasználhattam volna az alkalmat a védett házban, de
nem tettem, és tudod, miért nem? – kérdezte még mindig halkan, Melanie pedig
érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése