38.
rész
Andrew mélyen belenézett a barna
szemekbe, amiből kiolvashatta, fogalma sincs a nőnek, hogy mire céloz. Ezúttal
is elcsodálkozott, hogyan lehetséges az, hogy Melanie nincs tisztában
nőiességével, azzal, milyen hatást tud kiváltani bármilyen egészséges férfiból.
- Veszélyben?
Most? – kérdezte értetlenül az ügynöknő, miközben nyelvével megnedvesítette
kiszáradt ajkát, amivel sikerült odavonzania Andrew tekintetét.
- Pontosan
– bólintott a férfi, majd folytatta, miközben egyre közelebb hajolt a hívogató
ajkakhoz – veszélyt jelentesz a lelki nyugalmamra, a megszokott életemre… -
sorolta látszólag szemrehányón, mire Melanie átkarolta nyakát, és mosolyogva
válaszolt, mialatt ujjai játékosan túrtak bele sűrű hajába.
- Távol
álljon tőlem, Mr. Wright, hogy belegyalogoljak az úri világába – felelte
szemtelen mosollyal szája szegletében, mire Andrew színpadiasan sóhajtott.
- Sajnos,
késő! Már benne vagy, méghozzá a közepében – súgta már szinte szájába a
szavakat, és a következő másodpercben birtokba is vette azt. Nyelve puhán kért
bebocsátást, és amikor megkapta az engedélyt, lágy táncra hívta a nőét, aki boldogan
fogadta el a felkérést. Andrew gyengéden csókolta Melanie-t, miközben érezte,
hogy annak kis tenyere végig simít a hátán, majd visszavándorol a nyakára, és
még közelebb húzza magához. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot,
Andrew félve nézett bele a vágytól csillogó barna szemekbe – én mennyire
borítottam fel a világodat, Melanie? – kérdezte halkan, miközben rettegett a
választól. Bár mindig elégedett volt azzal, hogy csak testi kapcsolatot
alakított ki aktuális partnereivel, Melanie-tól sokkal többet akart, és most
megrémítette a gondolat, hogy csalódhat.
- Mit
akarsz tőlem, Andrew? – kérdezett vissza válasz helyett a nő, amivel sikerült
meglepnie a férfit, aki értetlenül nézett vissza rá, ő pedig folytatta –
annyira mások vagyunk, mi ketten. Két különböző világ, és nekem fogalmam sincs,
hogy…
- Beszéltél
anyámmal, igaz? – vágott a szavába nagyot sóhajtva a férfi, miközben hátára fordult,
és elgondolkodva nézte a kék eget. – Ha jól tévedek, mesélt a nő ügyeimről is –
hagyta nyitva a mondatot, és amikor Melanie nem válaszolt, ismét könyökére
támaszkodott, és a barna szemeket kereste – nem akarom, hogy azt hidd, egy vagy
közülük – szögezte le komoly hangon, mire Melanie elhúzta a száját.
- Akkor
ki vagyok? Egy kis kikapcsolódás? – kérdezte és hangjából nem tudta elrejteni a
szomorúságot, mire Andrew sokadjára is elátkozta azt a férfit, aki minden
önbizalmától megfosztotta a vele szemben ülő nőt.
- Próbálj
meg bízni bennem! Tényleg azt hiszed, hogy csak játszom veled? Az elmúlt
éjszaka ellenére is? – kérdezett vissza Andrew fájdalmasan őszinte tekintettel,
mire Melanie tanácstalanul sóhajtott.
- A
múlt éjszaka gyönyörű volt, és ha csak ennyi lenne… - kezdett bele az ügynöknő,
de Andrew egy csókkal fojtotta belé a szót. Ajka szomjasan tapadt a nőére, és
itta az ízét, mintha ez lenne rá az utolsó lehetősége. – Andrew! – tolta el
magától a férfit, miközben levegő után kapkodott – próbáld megérteni, amit
mondok! Én ügynök vagyok, te pedig egy dúsgazdag, sikeres üzletember! Mit
gondolsz, hová vezetne ez?
- Fogalmam
sincs, de azt tudom, hogy még sosem éreztem így – nézett komoly, őszinte tekintettel
a nőre, és még mielőtt válaszolhatott volna, folytatta – kellesz nekem Melanie,
éppen azért, mert más vagy, mint a többi nő, akikkel eddig dolgom volt, és mert
én is más vagyok melletted, mint, aki voltam!
- Előbb
vagy utóbb vissza kell mennünk Bostonba – jegyezte meg Melanie halkan, és
Andrew pontosan tudta, mitől fél – ott pedig mindenki újra az lesz, aki volt –
tette hozzá távolságtartón – én ügynök, te üzletember. Ez ilyen egyszerű,
Andrew – vett mély lélegzetet, miközben arra gondolt, jobb, ha minél gyakrabban
mondogatja magának, milyen tünékeny ez az álomvilág, így kisebb csalódás fogja
érni, amikor vége lesz. Andrew néhány másodpercig hitetlenkedve nézett rá, majd
hirtelen elmosolyodott.
- Én
nem hiszek ebben, de tudom, hogy neked több időre van szükséged, míg belátod,
hogy tévedtél – jelentette ki, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie szemöldöke
meglepetten szaladt fel, mire felnevetett, és finoman szájon csókolta – addig
is, amíg eljön a pillanat, hogy bocsánatot kérj bizalmatlanságod miatt, amit
irányunkba táplálsz, mit szólnál egy kávéhoz? – kérdezte könnyed hangon, Melanie
pedig zavartan nézett vissza rá. Fogalma sem volt, hogyan lehet ilyen biztos a
dolgában a férfi, és őt miért nem rémíti meg a gondolat, hogy vajon Bostonban
is megmarad-e köztük az a varázslatos szikra, ami itt, a Nashville melletti
birtokon működik, de átragadt rá Andrew jókedve, és úgy döntött, amíg tart,
kiélvezi minden percét. Nem volt hajlandó hagyni, hogy a kétségei és félelmei
eluralkodjanak rajta, és megmérgezzék azt a néhány nap boldogságot, amiben még
része lehet.
- Ezt
úgy kérdezed, mintha ismernél egy StarBucks-ot a környéken – nevetett fel a nő,
miközben Andrew már felállt, és mindent összepakolt, indulásra készen.
- Azt
éppen nem, de tudok egy helyet, ahol isteni kávét főznek – kacsintott rá,
felkeltve ezzel Melanie érdeklődését, aki követve példáját, felállt, és
segített összehajtani a plédet, ami Vihar hátára került.
Melanie
döbbenten nézett körül a barátságosan berendezett kunyhóban, mely egyetlen
óriási helyiségből állt, több kisebb részre felosztva. Megtalálható volt itt
egy kis konyha, munkapulttal, és mosogatóval, egy kanapé a kandalló előtt,
melyen fényképek sorakoztak, és egy hatalmas franciaágy, régimódi, kézzel
készített takaróval leterítve. Az ablakon beáramló napfény éppen a falon
díszelgő trófeákra esett, így az állatok szinte élőnek hatottak a kandalló felett.
- Elképesztő!
– fordult körbe a kunyhóban a nő, mialatt Andrew a kezébe nyomott egy kávésbögrét,
benne a gőzölgő csodával, ő pedig aprót kortyolt belőle – hm… - hümmögött,
lassan ízlelgetve az italt, mire a férfi gyanakodva nézett rá – tényleg nem a
Starbucks… de nagyon finom – tette hozzá huncut mosollyal, mire Andrew is
elmosolyodott, és miközben ő is belekortyolt a kávéba, körbefuttatta szemét a
helyiségen.
- Évek
óta nem jártam itt – sóhajtott nagyot, és arcán látszott, emlékek sora rohanja
meg – az apám építtette, nem sokkal az után, hogy ideköltöztünk. Gyerekkoromban
gyakran jöttünk ki ide néhány napra – emlékezett vissza, és hangjában annyi
szeretet volt, ami kétséget sem hagyott a felől, hogy szívesen gondol azokra az
időkre – megtanított vadászni, a közeli tónál horgászni… ez volt a mi erődünk,
távol a város zajától – mosolyodott el, miközben kávéjának utolsó cseppjét is
kiitta, és a kis pultra tette.
- Nagyon
boldog gyerekkorod volt, igaz? – kérdezte Melanie érdeklődve, mialatt ő is megszabadult
az üres bögrétől, és lassan körbejárta a kis helyiséget, óvatosan megérintve a
szépen faragott karosszékeket, hosszan elidőzve a Wright családot ábrázoló
képeknél. Némelyiken Betty és Andrew húga is látható volt gyermekként, de többnyire
Andrew-t és apját ábrázolta egy szarvas, vaddisznó, vagy medve teteme felett,
vagy esetleg horgászat közben, ahogy büszkén, és boldogan mosolyognak bele a
lencsébe.
- Igen
– bólintott a férfi, mialatt észrevétlenül Melanie mellé lépett, és ő is elmélázva
pillantott végig a képeken – minden gyerek boldog lenne, ha olyan családja és
gyerekkora lenne, mint amilyen nekem volt. Azt hiszem, én is valami ilyesmit
szeretnék biztosítani a gyerekeimnek – tette hozzá komolyan, amivel elérte,
hogy az ügynöknő elszakította tekintetét a fotókról, és ránézett. Melanie-t
meglepte a férfi utolsó mondata. Sosem gondolta volna, hogy egy olyan férfi,
mint Andrew, azon gondolkodna, hogy hol, és milyen körülmények között szeretné
felnevelni a gyerekeit. Anélkül, hogy bármit válaszolt volna a vallomásra,
elmosolyodott, és átkarolva a férfi nyakát, közelebb húzta magához, és
megcsókolta. Nyelvük ösztönösen talált egymásra, és lassú, érzéki mozdulatokkal
tüzelték fel vágyaikat, miközben apró lépésekkel haladtak a franciaágy felé.
Melanie ujjai gyakorlott mozdulatokkal pattintották ki Andrew ingének gombjait,
és egyszerre sóhajtottak bele a csókba, amikor a nő tenyere végig szántott az
izmos mellkason, mialatt Andrew keze a nő formás melleit simogatta, és hámozta
le róla a pólót. Miközben a férfi ajka már Melanie nyakát kényeztette, keze egy
percig sem maradt tétlen, és szinte észrevétlenül oldotta ki a farmert, hogy
aztán cirógatások közepette tolja le a nő csípőjéről, mialatt nyelve már annak
melleit becézte, és elégedetten mosolyodott el, amikor észrevette, hogy Melanie
milyen szaggatottan veszi a levegőt. Egyetlen mozdulattal kapta ölébe az
ügynöknőt, és puhán fektette le az ágyra, hogy aztán fölé magasodjon, és ott
folytassa az érzéki kínzást, ahol abbahagyta. Ajka centiméterről centiméterre
járta be a selymes bőr minden területét, amivel apró sóhajokat szakított fel
Melanie tüdejéből, miközben érezte, hogy a nő türelmetlen vágyakozással oldja
ki nadrágszíját. - Olyan gyönyörű vagy – nyögött fel Andrew, amikor Melanie a
legérzékenyebb pontját kezdte ingerelni, és miközben ajka a nőére tapadt, és
szenvedélyesen megcsókolta, egy pillanat alatt szabadult meg minden további
ruhadarabjától. Amikor már úgy érezte, nem bír elviselni több kínt, lassan
eggyé vált a nővel, mire Melanie háta ívben megfeszült, és még közelebb vonta
magához a férfit. Miközben csókjuk egyre szenvedélyesebbé és vágytól fűtöttebbé
vált, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és közeledtek a beteljesülés felé. Vérük
felforrósodott, és egyszerre lépték át a gyönyör kapuját. Andrew még percekig
tartotta karjában Melanie-t, hogy minden másodpercét kiélvezhesse a pillanatnak,
amiben részük volt, és már teljesen biztos volt benne, hogy sem Bostonban, sem
máshol nem akar más lenni, csak az, aki Melanie mellett lehet. Egyre szilárdabban
hitt benne, hogy egymásnak teremtették őket, már csak az a kérdés maradt hátra,
hogy ezt hogyan bizonyítja be az ügynöknőnek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése