Lebilincselő büszkeség 33. rész

33. rész

Melanie kényelmetlenül kezdett feszengeni a férfi pillantásától, mely olyan átható volt, mintha a lelkéig látott volna. Nagyot nyelve fordította vissza figyelmét az előtte heverő dokumentumokra, azokból azonban, semmit sem látott. Fejéből nem tudta kiverni a délutáni csók emlékét, szinte ajkán érezte még mindig a férfiét, és a tekintetét, amint értetlenül fogadja, hogy nem lehet köztük semmi.

- Melanie… - szólalt meg halkan Andrew, ő pedig megköszörülve torkát szólt közbe.

- Még mindig nem értem, hogy ha minden dokumentumon a te aláírásod szerepel, akkor miért akarnak megölni – jegyezte meg, hogy elejét vegye egy újabb komoly beszélgetésnek. A legkevésbé sem vágyott rá, hogy Andrew felhozza a lovagláson történteket. Egyszerűen nem érezte magát késznek arra, hogy ismét el tudja utasítani őt, márpedig abból, ahogy a férfi ránézett, kétsége sem volt afelől, hogy erre készült.

- Melanie – próbálkozott ismét Andrew, miközben közelebb jött, és leült a nő mellé a kanapéra. Figyelmét nem kerülte el, hogy az ügynöknő leheletnyit távolabb húzódott.

- Úgy értem, William Clark neve egyetlen papíron sem látható, tehát, ha hozzá akar férni a lopott pénzekhez a kreált számlákon, szüksége van rád – tartott ki szilárdan az ügy mellett – egyetlen bank sem utal vagy ad ki pénzt meghatalmazás, vagy a tulajdonos jelenléte nélkül. De ennek függvényében, célszerűbb lenne, ha elrabolnának, és nem megölnének – tette hozzá elgondolkodva, mire Andrew elhúzta a száját.

- Nekem egyik sem tűnik túl célszerűnek, vagy vonzó megoldásnak – jegyezte meg, miközben csalódottan vette tudomásul, hogy Melanie nem hajlandó beszélni a történtekről, vagy megmagyarázni a folyamatos elutasításokat.

- Miért nem próbáltak meg elrabolni? – rágcsálta tolla végét az ügynöknő, miközben ujjai unottan lapozgatták a csupa számból álló dokumentum lapokat.

- Mert holtan többre mennek velem – felelte Andrew, és amikor Melanie meglepetten felpillantott, folytatta – ha elrabolnak, megvan a kockázata annak, hogy megmakacsolom magam, és nem leszek hajlandó felvenni a pénzt.

- Ellenben holtan? – sürgette meg türelmetlenül a férfi Melanie, mire az megvonta vállát.

- Ha meghalok, kiállítanak egy halotti bizonyítványt, amivel William Clark akadálytalanul besétálhatott volna bármelyik banka, és felvehette volna a pénzt – magyarázta a férfi nyugodt hangon.

- Ez mégis, hogyan lehetséges? – nézett kétkedve Andrew-ra, mire az, nagyot sóhajtott.

- Annak érdekében, hogy a cég ne sérüljön, úgy állapodtunk meg a bankokkal, hogy bármelyik tulajdonos halála esetén, a többi tulajdonos a halotti bizonyítvány ellenében, hozzáférhet a cég vagyonához, hogy zökkenőmentes legyen az átállás – vázolta fel a helyzetet, mire Melanie értetlenül ráncolta szemöldökét.

- Ezt értem, de ha tegyük fel, te meghalsz, Clark, hogyan sasszézhatna be bárhova? A halotti bizonyítványt édesapádék kapnák meg, nem?

- Így van, de el tudod képzelni, apámat, mennyire érdekelné a cég, vagy az azzal kapcsolatos ügyek, ha én meghalnék? – kérdezett vissza Andrew, mire Melanie bólintott, így jelezve, hogy már érti, mire gondol a férfi – William Clark, mint alelnök azonnal teljhatalmat kapna, már csak azért is, mert apám megbízik benne.

- Egy szóval, megkapná a halotti bizonyítványt, és biztosítaná apádat a felől, hogy ő majd mindent elintéz – fejezte be a férfi helyett Melanie, mire Andrew elhúzta a száját.

- Pontosan. Valószínűleg ez volt a terv, csak kihagyta a számításból, hogy rájövök a csalásra, és a sikkasztásra – tette hozzá elfojtott haraggal a hangjában – ezzel felgyorsultak az események, és mielőbb meg kellett volna szabadulni tőlem, hogy még az előtt felmarkolhassa a pénzt, hogy ti a nyomára bukkannátok.

- Be is jöhetett volna neki, hiszen a dokumentumok alapján te voltál az első számú gyanúsított – rágcsálta alsó ajkát Melanie, Andrew pedig mosolyogva állapította meg, ezt is milyen vonzónak találja benne.

- Az ő neve még csak fel sem merült, amíg én meg nem említettem – értett egyet a nővel, mire az, nagyot sóhajtott.

- Igen, de azt is tudjuk, hogy nem egyedül dolgozik, hanem valaki megbízásából. Tipped sincs, kinek lehetsz a bögyében? – tette fel a kérdést, de Andrew tanácstalanul vonta meg a vállát.

- Rajtad kívül? Fogalmam sincs – rázta meg a fejét szomorkásan, mire Melanie egy pillanatra lehunyta szemét.

- Andrew, én nem haragszom rád – felelte halkan, mire a férfi felé fordult, és komolyan nézett rá.

- Mégsem engedsz közel magadhoz – jegyezte meg, Melanie pedig lassan ingatta meg fejét.

- Nem – értett egyet, majd folytatta – és ez így is marad. Ha az ügynek vége, elválnak útjaink – fűzte hozzá kissé remegő hangon, miközben nekiállt, hogy összeszedje a papírokat. – Elmúlt hat óra, a szüleid nyilván hamarosan hazaérnek. Gondolom, nem szeretnéd, ha meglátnák, milyen dokumentumokkal ütöttük el az időt, amíg nem voltak itthon – javasolta hivatalos hangon, mialatt mindegyik lapot egy vajszínű mappába rakta. Ahogy becsukta a mappát, hirtelen Andrew kezét érezte meg az övén, és szíve kihagyott egy ütemet az érintésre.

- Miért félsz tőlem ennyire, Melanie? – kérdezte látszólag nyugodt hangon, és ahogy a nő a szemébe nézett, elállt a lélegzete attól, amit látott. Legnagyobb meglepetésére a zöldes-kék szemekben nyoma sem volt a magabiztosságnak, vagy a gunyorosságnak, sokkal inkább a kételkedésnek, és a szomorúságnak.

- Nem tőled félek, Andrew – sóhajtott mélyet Melanie – sokkal inkább magamtól – tette hozzá őszintén, olyan halkan, hogy a férfi alig értette, de amint rájött, mit hallott, döbbenten nézett bele a bizonytalanul csillogó barna szemekbe. Tudta, hogy mondania kellene valamit, de fogalma sem volt, mit. Még soha életében nem találkozott ilyen őszinte, rejtélyekkel teli nővel, aki minden mozdulatával, mondatával rabul ejtette. – Mint mondtam, nem követem el kétszer ugyanazt a hibát – nyelt nagyot, de amikor fel akart állni a kanapéról, Andrew megfogta a csuklóját, és finoman kényszerítette, hogy a melléüljön.

- Én még sosem éreztem így, Melanie – szólalt meg lágy hangon, miközben tekintetét egy percre sem vette le róla – amikor a közelemben vagy, égek a vágytól, hogy hozzád érjek, megcsókoljalak. Fogalmam sincs, mit érzek, de azt tudom, hogy még sosem akartam így senkit.

- Akarsz engem – ismételte meg tárgyilagos hangon a nő, miközben elhúzta a száját – éppen ez az Andrew, ami nekem nem elég – folytatta keserűen – egyszer elég volt, egyszer hagytam, hogy az érzékeim eluralkodjanak rajtam, és átadtam magam valakinek.

- Mi történt? – kérdezte Andrew, miközben levegőt sem mert venni, amiért Melanie végre beavatja a múltjába, ami elválasztja őket egymástól.

- Az érdeklődése addig tartott, amíg meg nem kapott – húzta el a száját a nő, majd folytatta – gazdag volt, jóképű, vonzó, és tökéletesen tudott bánni a szavakkal. Én pedig fiatal voltam, és befolyásolható. Elhittem, amikor azt mondta, gyönyörű vagyok, és mindennél jobban akar engem. Később aztán minden megváltozott, és a földöntúli boldogságból maga lett a pokol – nyelt nagyot Melanie, ahogy felidézte magában Daniel arcát – számtalan alkalmat talált rá, hogy bebizonyítsa, milyen értéktelen vagyok, és mennyire alkalmatlan bármire.

- Miért nem hagytad el? – kérdezte döbbenten Andrew, miközben fékezhetetlen dühöt érzett az ismeretlen fickó iránt. Ha ott lett volna a szobában, nem tudott volna uralkodni a haragján.

- Éppen elégszer hangsúlyozta, hogy nem kellenék senkinek ahhoz, hogy végül elhiggyem – rántotta meg a vállát látszólag nemtörődöm módon Melanie, de Andrew-t nem tudta becsapni. Jól látta rajta a férfi, hogy milyen mélyen érinti, és azok a sebek még most is fájdalmasak. Legszívesebben a karjaiba zárta volna, de tudta, ha megtenné, az ügynöknő elzárkózna, és nem mesélne tovább, ő viszont mindent tudni akart. – Aztán eljött az a pont, amikor nem bírtam tovább. Egyik délután korábban értem haza, és egy másik nővel volt. Természetesen, számon kértem, ő pedig azzal védekezett, hogy kénytelen volt mást keresni, aki képes kielégíteni az igényeit helyettem. Értsd meg, hogy meg akarom védeni magam. Nem kevés munkámba került, amíg összeszedtem magam, és rátaláltam a saját értékeimre – nézett szinte könyörgőn a férfira, és csak most vette észre, hogy Andrew végig a kezét simogatta, miközben beszélt.

- Sértő, de azt hiszem, még inkább bántó, hogy ehhez a fickóhoz hasonlítasz, Melanie - jegyezte meg a férfi, és amikor nem kapott választ, folytatta – sosem bánnék így nővel, veled pedig végképp nem! Amikor azt mondom, akarlak, nemcsak a testedre gondolok – nyúlt a nő álla alá finoman, így kényszerítve, hogy belenézhessen a könnytől csillogó barna szemekbe – azt akarom, hogy teljesen hozzám tartozz! A lelkedet is akarom! Meg akarlak nevettetni, el akarom feledtetni veled ezt a gazembert, meg akarom mutatni, hogy én nem ilyen vagyok!

- Andrew, ne csináld ezt, kérlek! – suttogta fátyolos hangon Melanie, de a következő percben érezte, hogy a férfi ajka az övére tapad. Andrew olyan puhán és gyengéden csókolta meg, ahogy még soha eddigi életében. Annyi szeretet és vágy volt benne, hogy Melanie érezte, teljesen elgyengül. Ajka vágyakozva nyílt szét, és engedett utat a férfi nyelvének, hogy aztán lágyan találkozzanak, miközben érezte, hogy a férfi keze derekára vándorol, és bekúszik inge alá, hogy végig cirógassa hátát gerince mentén. Élvezettel sóhajtott bele a csókba, miközben karjaival átfonta a férfi nyakát. Tudta, hogy megint butaságot csinál, azt is tudta, hogy később ő fog szenvedni, mégsem volt elég ereje leállítani a férfit. Érezni akarta a csókjait, kezének gyengéd simogatását a bőrén, és hinni akart benne, hogy neki is lehet szerencséje, abban, hogy őt is lehet igazán, tiszta szívből szeretni.