Lebilincselő büszkeség 36. rész

36. rész

Andrew mit sem sejtve arról, milyen gondolatok járnak a nő fejében, természetes könnyedséggel bólintott a kérdésre, Melanie pedig úgy érezte, mintha kést szúrtak volna a szívébe, és megforgatták volna.

- Igen! Miért is ne? – kérdezte Andrew, miközben Melanie igyekezett leküzdeni a rosszullétet, ami megkörnyékezte a tudatra, hogy ismét hibát követett el, a férfi pedig folytatta – amíg az ügy tart, célszerű lenne eltitkolni a főnököd elől, hogy mi történt a védelem alatt. Már csak azért is, mert nem akarom, hogy eltávolítsanak a közelemből. Utána viszont, kénytelen leszel elviselni magad mellett. Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy összetartozunk! – tette hozzá, miközben lágyan megcsókolta a döbbenten elnyíló ajkakat.

- Mit mondtál? – dadogta Melanie, aki nem akart hinni a fülének. Andrew valóban felvállalná minden barátja előtt? Szívében a korábbi fájdalom helyére remény és boldogság költözött, miközben a válaszra várt.

- Azt mondtam, a kapitány nem tudhatja meg, hogy profihoz egyáltalán nem méltó módon elcsábítottad a védelmedre bízott tanút – válaszolta ártatlan képpel, mire Melanie hitetlenkedve nevetett fel. Andrew pontosan tudta, abból, amit előző éjszaka elmesélt neki korábbi kapcsolatáról az ügynöknő, hogy mitől félt, amikor a titkos viszony szóba került, és miért kérdezett vissza arra, amit mondott, de nem akarta zavarba hozni azzal, hogy nyíltan megvallja neki érzéseit. Korainak érezte volna, és Melanie talán el sem hitte volna neki. Időt akart hagyni a nőnek, hogy lássa, valóban nem játszik vele, a szándékai komolyak, és még soha senkit nem akart annyira maga mellett tudni, mint őt.

- Én. – ismételte meg fejét ingatva – én csábítottalak el? Ezt nem mondhatod komolyan! - kereste a férfi tekintetét, amiből csak úgy sütött a komiszság, miközben áldozat módjára hanyatt feküdt az ágyon. – Számtalan módon próbáltalak távol tartani magamtól! – emlékeztette Andrew-t a nem éppen elhanyagolható tényekre, mire az, laza hanyagsággal rántotta meg a vállát.

- Én másképp emlékszem – felelte nyugodtan – emlékszem a csábos mosolyokra, a barackillatra, ami körbelengett, a tüzes pillantásokra, amit felém küldtél.

- Az a harag és a düh tüze volt! – vágott közbe Melanie, de Andrew zavartalanul folytatta tovább, miközben lehunyta szemét, hogy még élénkebben idézhesse maga elé a képeket.

- Emlékszem a rövid sortra, amiben megjelentél az első este a védett házban, ahogy a póló kihívón lecsúszott a válladról – merengett tovább a férfi, miközben ajkára mosoly költözött – ne mondd nekem, hogy ez mind puszta véletlen volt – nevetett fel mindent tudón, mire Melanie levegő után kezdett kapkodni.

- Te elképesztően… - fogott bele, de a következő pillanatban Andrew hirtelen megfogta a csuklóját és magához rántotta, ajka pedig beléfojtotta a szót. Forró csókja, és nyelve puhasága, ahogy végig húzta alsó ajkán, elfeledtette a nővel, amit mondani akart, és engedelmesen nyitotta meg ajkát, hogy aztán tüzes csókban egyesüljenek, miközben keze már Melanie meztelen bőrét simogatta.

- Pofátlan vagyok, tudom – mormolta a csókba a férfi, majd a választ meg sem várva, ismét megcsókolta a nőt, aki boldogan adta át magát a gyengéd kényeztetésnek.

Betty éppen az ebédnek valót készítette elő, amikor Melanie megjelent a konyhában, farmernadrágban és kényelmes, zöld színű pólóban, melyet hátul a nadrágba tűrt, elől azonban divatosan lógott. Haját laza kontyba kötötte, de néhány tincs elszabadult, amit most természetes mozdulattal tűrt füle mögé. A nőnek elég volt egy pillantást vetnie Melanie sugárzó arcára, csillogó szemére, hogy tudja, a fiatalok jó úton haladnak, éppen úgy, ahogy remélte. Már akkor biztos volt benne, hogy ezt a lányt az Isten is a fiának teremtette, amikor először meglátta. Azonnal levette lábáról természetességével, azzal, hogy nyoma sem volt benne hiúságnak, vagy a tipikus nagyvárosi lányok rátartiságának, de a legjobban az fogta meg, ahogy a fiára nézett.

- Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva a nőt, aki azonnal viszonozta azt.

- Jó reggelt! Segíthetek? – kérdezte, miközben közelebb lépett, és kíváncsian futtatta körbe tekintetét az asztalon heverő burgonya és zöldséghegyen.

- Andrew? – kérdezett vissza Betty válasz helyett, így utalva arra, hogy a fiataloknak inkább együtt kellene tölteniük az időt, miközben látta, hogy Melanie otthonosan mozogva akasztja maga elé az egyik szabad kötényt, és a krumpli hámozó után nyúl.

- Ő és Mr. Wright a lovarda felé vették az irányt – válaszolta készségesen Melanie, mire Betty gyanakodva nézett ki az ablakon, ami előtt éppen akkor haladt el beszélgetésük két tárgya.

- Remélem, nem üzletről fognak beszélgetni – jegyezte meg rosszalló hangon, mire az ügynöknő magabiztosan rázta meg a fejét.

- Kötve hiszem – jelentette ki olyan határozottan, hogy Betty felkapta a fejét, és kérdőn nézett rá, ő pedig azonnal folytatta, vidámabban – Andrew nem merné kockáztatni, hogy megharagszik rá.

- Larry-nek is melegen ajánlom – játszadozott elgondolkodva a kezében lévő késsel Betty, majd nagyot sóhajtott – tudod, kislányom, nagyon szeretem őt! Elég nehéz távol tartanom attól, ami sosem munka, inkább hobby volt a számára. De kénytelen vagyok, mert nem akarom elveszíteni – folytatta könnyes szemmel, mire Melanie megértőn tette vállára a kezét.

- Csodálatos házasság a maguké, Betty – válaszolta halkan, mire Betty mosolyogva emelte rá tekintetét.

- Igen, az. Hihetetlen, ugye? – kérdezte, mivel azonban Melanie nem értette, mire gondol, folytatta – 34 éve házasok vagyunk, és én még mindig olyannak látom, mint, amikor megismertem, és ugyanúgy szeretem, mint akkor. Azt kívánom, a gyerekeim is ilyen házasságot kössenek. Cindy nagyon hamar megtalálta a boldogságot – mesélt tovább a nő, Melanie pedig érdeklődve hallgatta. – Ő és Mark még az egyetem első évfolyamán ismerkedtek meg, és szerelem volt első látásra. Mark remek ember, és ahogy rájuk nézel, azonnal látod, hogy tökéletes párt alkotnak. Andrew-ban azonban, nem voltam biztos, hogy valaha megtalálja azt a boldogságot, amit megérdemel – sóhajtott mélyet, mire Melanie nagyot nyelt, és félve kérdezte.

- Miért? – tette fel a kérdést, mely talán egész további kapcsolatát befolyásolhatta a férfival.

- Andrew középiskolában tapasztalta meg először, hogy a gazdagság nem feltétlenül előny, ha az ember őszinte, mély emberi kapcsolatokat akar kialakítani. Különösen igaz ez, ha párkapcsolatról van szó – húzta el szomorkásan a száját Betty, miközben a megpucolt zöldségekre vizet engedett, és feltette főni, majd tovább beszélt. – Hamar rá kellett jönnie, hogy a lányok kihasználják, ő pedig sajnos, rosszul döntött.

- Ezt hogy érti? – faggatta tovább az asszonyt, aki láthatólag nem könnyen beszélt erről, ennek ellenére folytatta.

- Andrew belement az érdekkapcsolatokba – felelte, és amikor Melanie döbbenten ránézett, tanácstalanul vonta meg a vállát – hiába mondtam neki, hogy inkább keresse meg azt a lányt, aki önmagáért szereti, azt válaszolta, az a lány nem létezik, és őt tökéletesen kielégíti, ha annyit kap egy nőtől, amennyire vágyik. Úgy fogalmazott, ez pusztán üzlet -– nézett keserűen a nőre Betty. -–A fiam döntését nem tudom megváltoztatni, de nem voltam kíváncsi az ilyen nőkre -–jelentette ki kemény hangon, majd hirtelen ellágyult a tekintete, úgy nézett végig Melanie-n - éppen ezért nem hozott haza Andrew senkit... mostanáig.

- Betty... én nem ilyen vagyok -–rázta meg fejét Melanie, miközben fogalma sem volt, hogyan bizonyíthatná be a nőnek, hogy ő nem tartozik azok közé a nők közé, akik kihasználják a fiát. Mégsem mondhatta el neki, hogy elsődlegesen védenie kell Andrew-t – én… szeretem őt – nyögte ki halkan, és maga is meglepődött, hogy nem véletlenül cseng olyan őszintén a hangja. Igen, beleszeretett Andrew Wright-ba. Szerette a gyengédséget, ahogy a családjáról beszélt, szerette, ahogy figyelt rá, ahogy meg tudta nyugtatni. Szerette a humorát, a komiszságát, szerette az erőt, ami sugárzott belőle, azt, hogy ennek ellenére gyengéd is tudott lenni, és igen, szerette azt, hogy elérte, bízzon benne. Gondolataiból Betty kezének finom érintése rántotta ki, ahogy megfogta az övét, és lágyan megszorította.

- Tudom, kislányom – mosolygott rá szeretetteljesen – az óta tudom, hogy először rátok pillantottam a nappaliban – tette hozzá, mire Melanie értetlenül nézett vissza rá. Honnan is tudhatta volna ezt, amikor még ő sem tudta akkor, mit érez Andrew iránt. Végül nagyot sóhajtott, és érezte, őszinte lehet az előtte álló asszonnyal, még ha a teljes igazságot nem is fedheti fel előtte.

- Én szeretem őt, de fogalmam sincs, ő mit érez – osztotta meg Betty-vel legnagyobb félelmét, mire az asszony komolyan ránézett.

- Fogadj meg egy tanácsot, Melanie – lépett közelebb az asszony, és kedvesen fogta meg Melanie kezét, mint egy édesanya egy komoly beszélgetés előtt – ismerem a fiamat. Kiváló üzletember, de lévén, hogy csak elit macákhoz szokott – folytatta, és a jelző hallatán meglepetten szaladt fel Melanie szemöldöke, de reagálni nem volt ideje, mert a nő tovább beszélt – könnyen előfordulhat, hogy butaságot csinál. Biztosan tudom, hogy ha nem lennél fontos a számára, nem hozott volna magával a birtokra – jelentette ki magabiztosan, mire az ügynöknő arra gondolt, ez nem igaz, hiszen a férfi csak az ügy miatt hozta ide.

- Ez nem ilyen egyszerű, Betty – vett mély lélegzetet. Fogalma sem volt róla, hogyan magyarázza el a helyzetet anélkül, hogy felfedje a valóságot – Pontosan azért, mert Andrew nem hozzám hasonló nőkkel szokta az idejét tölteni, nem tudom, miért érdeklem őt? Én teljesen más vagyok, mint azok, akikhez szokott – sóhajtott tanácstalanul Melanie, mire Betty elnézőn mosolygott.

- Talán éppen azért, mert más vagy, nem gondolod? – vetette fel bölcsen, és ő éppen válaszolni akart, amikor megszólalt zsebében a mobilja.