Jogodban áll szeretni 5. rész

5. rész

Elizabeth némán, látszólag minden részvét nélkül az arcán várta, hogy Barry belefogjon a vallomásba, miközben a fiú megnedvesítette kiszáradt száját, és kétségbeesetten csillogó szemeit rá függesztette, ő pedig elővette fekete mappáját, és bekapcsolta tollát, így felkészülve, hogy minden apró részletet lejegyezzen, amit az ifjú mond neki.

- Esküszöm, hogy ártatlan vagyok! – tört fel Barry-ből hevesen – én ott sem voltam! Azok a szemét Medúzák be akarnak mártani! Én végig a nőmmel voltam, aztán egyszer csak rám törték a zsernyákok az ajtót. Azt sem tudom, ki sérült meg, és hogyan! – hadarta szinte egy levegővel, mialatt Elizabeth rezzenéstelen arccal nézett rá, majd hirtelen kikapcsolta a tollat, bezárta a mappát, felállt, és aktatáskájával a kezében elindult az ajtó felé.

- Jó mulatást a sitten, Barry! – vetette oda hidegen a fiúnak, mire az, döbbenten meredt rá, amikor azonban le akarta nyomni a kilincset, hogy távozzon, annak hangja megállította.

- Oké, oké! Várjon! – kiáltotta rémülten, mire Elizabeth megtorpant, és komótos lassúsággal fordult meg – tényleg ott voltam – vallotta be szégyenkezve Barry, és görnyedt testtartásából Elizabeth leolvashatta, hogy feladta a harcot, ezúttal tényleg az igazat fogja mondani. – az egész csak egy jó heccnek indult – fogott bele, hogy végre őszintén beszéljen, mire az ügyvédnő lassan visszasétált, és helyet foglalt, hogy aztán ugyanolyan rutinos mozdulatokkal pakoljon elő, mint korábban.

- Hallgatlak – fordította minden figyelmét védence felé, mire az, bólintott, és folytatta.

- Charlie hívott fel, azt mondta, lenne egy jó buli – köszörülte meg torkát, miközben bilincsbe szorított kezeit tördelte az asztal felett – az egész annyi lett volna, hogy elmegyünk a Medúzák törzshelyére, és csinálunk egy kis balhét. Egy-két ablakot betörünk, falfirkákat hagyunk, tudja, hogy van ez – rántotta meg a vállát bűnbánón mosolyogva, de azonnal lehervadt arcáról a mosoly, amikor tekintete találkozott a szigorúan rászegeződő kék szemekkel.

- Nem, Barry, nem tudom! Arról volt szó az utolsó ügyednél, hogy kilépsz a bandából! – emlékeztette a fiút ígéretére, mire az csak szótlanul nézett maga elé. Elizabeth-nek Barry anyja jutott eszébe, az, ahogy könyörög neki a telefonban, hogy segítsen a fiának. Ez volt az egyetlen oka, hogy még mindig itt ült. Mivel a fiú nem szólalt meg, türelmetlenül köszörülte meg torkát – tovább! – utasította kemény hangon, mire Barry nagy levegőt vett.

- Amikor odaértünk, csak akkor láttam, hogy Charlie még legalább öt Tripla Hármast beszervezett, de még akkor sem gondoltam semmi rosszra. Elkezdtük a szokásos balhét, jó volt a hangulat – húzta el a száját, mire Elizabeth égnek emelte tekintetét, de ezúttal nem szólt közbe – hamar megjelentek a Medúzák, és elkezdődött a szájkaraté. Ordibáltunk egymásnak egy csomó szarságot. Aztán hirtelen a többiek fegyvert rántottak, és elszabadult a pokol. Én elbújtam egy konténer mögött, és a következő, amire emlékszem, hogy az egyik Medúza a földön fekszik, lőtt sebbel, a többieknek meg nyoma sincs. Megnéztem a srácot, hogy él-e még, aztán elhúztam a csíkot, amilyen gyorsan csak tudtam. Talán akkor látott meg valaki – vont vállat tanácstalanul, majd Elizabeth-re nézett. – Tud segíteni? Nem akarok börtönbe menni! – görbült le a szája, és sötét szeméből jól ki lehetett olvasni a rettegést. Elizabeth elgondolkodva játszott tollával a hófehér lapon mappája tetején, melyre csak egyetlen szót írt fel. Azt a szót, melyet gyűlölt, és amely előre vetítette, hogy védence bűnös, ő pedig semmit nem tehet érte. Végül, amikor már kézzel foghatóvá vált a feszültség a kihallgatóban, nagy levegőt vett, és egyenesen belenézett a barna szemekbe.

- Vádalkut kötünk – mondta ki hangosan a korábban leírt szót, mire Barry azonnal rázni kezdte a fejét.

- Soha! Nem köpök a zsaruknak! Felejtős! – szorította ökölbe mindkét kezét, ezzel is nyilvánvalóvá téve ellenállását, mire Elizabeth dühösen csapta össze a fekete mappát.

- Akkor tisztázzunk valamit, Barry! – erőltetett nyugalmat magára a nő – nyakig benne vagy, érted?! A rendőröket és a bíróságot nem fogja érdekelni, hogy valóban te lőttél-e! Nekik egy bűnbak kell, függetlenül attól, mennyire vagy sáros! Ott voltál, láttad a meglőtt srácot, de nem hívtál mentőt! Téged viszont azonosítottak, világos?! Felfogod ez, mit jelent?! Legalább 15 évet, ha szerencséd van, de lehet, hogy még többet, én pedig nem tudok segíteni neked! Ügyvéd vagyok, nem varázsló! Nem tudom meg nem történtté tenni!

- Hazudjon! – kiáltotta kétségbeesetten Barry a nőnek – más ügyvédnek ez nem okozna gondot! – vetette oda ingerülten, mire Elizabeth némán nézett farkasszemet az ifjúval. Szíve szerint, azonnal felállt volna, és faképnél hagyja az öntelt srácot, de annak anyjára való tekintettel, mégsem tette. Helyette, mély levegőt vett, hogy megnyugodjon, Barry pedig halkabban folytatta – sajnálom, de meg kell értenie! Nem köthetek vádalkut! Ha megteszem, megölnek! Nemcsak engem, de anyámat és a húgomat is. Ezek nem viccelnek! – lábadt könnybe a szeme, mire az ügyvédnő elmormolt egy szitkot az orra alatt.

- Barry, a vádalkuval esélyt adok neked és a családodnak is, hogy új életet kezdj – próbálta meggyőzni a fiút halkan, de annál határozottabb hangon – ha nem beszélsz, akkor börtönbe kerülsz, és a Triplák akkor is azt fogják hinni, hogy eljárt a szád. Az első alkalommal leszúrnak a zuhanyzóban – vetített ijesztő jövőképet a fiatal fiú elé, mire az, nagyot nyelt – ezt akarod? – kérdezte mélyen belenézve a barna szemekbe – az egyetlen módja, hogy segítsek, ha belemész a vádalkuba. – jelentette ki megmásíthatatlan hangon, majd kényelmesen hátradőlt a székben, és hagyta, hogy Barry elméje végig zongorázza a lehetőségeket, és azok következményeit.

Bryan egy percre sem vette le szemét a kihallgató ajtajáról, mely mögött élete szerelme beszélt ügyfelével. Még most sem akarta elhinni, hogy Elizabeth Harrison ismét besétált az életébe, ráadásul gyönyörűbb volt, mint valaha. Az eltelt 10 év során érettebb lett, idomai nőiesen teltebbé váltak, ő pedig nem értette, hogyan tud ennyire vonzódni hozzá mindazok után, amit elkövetett ellene. Soha életében nem szeretett még úgy senkit, mint őt, és a szívét darabokra törte, amikor az előzetesben telefonhoz hívták, hogy elmondja, csak játszott vele, és semmit nem érez iránta. Sosem tudta kiheverni ezt a csalódást, és bár az évek során több kapcsolata is volt, az Elizabeth iránt érzett szerelem beárnyékolta mindegyiket. Még évek múlva is gyakran álmodott a nőről, elképzelte, hol lehet, mit csinálhat, és szíve legmélyén remélte, hogy egyszer találkoznak még.

- Képzelem, hogy lekötne az az ajtó, ha lenne is rajta valami – rántotta ki gondolatai közül Larson gúnyolódó hangja, mire felé fordult, és hanyag mozdulattal rántotta meg a vállát, miközben visszasétáltak asztalukhoz. – Kijöhetnének már végre! Vacsorára haza akartam érni – morgolódott a férfi, mire Bryan hitetlenkedve nézett rá.

- Az ég szerelmére, most pusztítottál el egy teljes doboz fánkot! – szörnyülködött, mire Larson értetlenül nézett vissza rá.

- Először is, nem az egészet ettem meg, látod? Van még benne – mutatott a néhány morzsára, és a két szem csokis fánkra, mely szinte elveszett a hatalmas dobozban – másrészt, ez nem meleg étel, és a szervezetnek naponta egyszer szüksége van főtt kajára – szipogott tudományos képpel, és Bryan épp válaszolni akart, amikor Elizabeth jelent meg mellettük, ő pedig le sem tudta venni róla a szemét. Úgy itta magába a nő látványát, mintha még mindig nem akarná elhinni, hogy valóban itt áll előtte. Bár komoly, hivatalos arckifejezése, a zárt cseresznyeajkak keménységet sugalltak, és nyomokban sem emlékeztették arra a vidám, mosolygós lányra, akibe beleszeretett, még mindig ugyanúgy vonzódott hozzá, mint megismerkedésük első napján. Még őt magát is meglepte, milyen erővel támadtak fel régi érzelmei a nő iránt, annak ellenére, ahogyan bánt vele.

- Nos? – találta meg végül hangját Bryan, és kérdőn nézett az ügyvédnőre, akinek minden erejére szüksége volt, hogy a férfi jelenlétében meg tudja őrizni hidegvérét, és az ügyre koncentráljon.

- Vádalku – adott egy szavas választ Elizabeth, mire Larson mindent tudón horkantott fel.

- Tehát igazam volt! – jelentette ki győzelemittas hangon, és telt képére vigyor költözött, miközben unottan forgatta magát a székében, ingén pedig pattanásig feszültek a gombok. Hájas tokája meggyűrődött álla alatt, miközben húsos ajka gunyorosan húzódott szét képén, szinte a füléig. – Sáros a kölyök – tette hozzá lekicsinylő hangsúllyal, mire Elizabeth lassan felé fordult.

- Néha egy bolondnak is lehet szerencséje, Larson – jegyezte meg megsemmisítő pillantás kíséretében, miközben szánakozva nézett végig a nyomozón, ezzel is jelezve, kire irányult a célzás.

- Sértegessen, ha akar, Harrison, de a tényeken nem tud változtatni! Legyőztem! Ezúttal nem sétálhat ki a kis védencével, ahogy szokott! Rács mögé kerül! – dörzsölte össze vaskos tenyerét a férfi, miközben még egy fánk után nyúlt, mire az ügyvédnő továbbra is magabiztosan nézett le rá.

- Mielőtt még egy fánkot leerőltetne erre a nagy győzelemre, hallgassa meg az ajánlatomat. Talán sikerül elvennem az étvágyát, ezzel is hozzájárulva a diétájához – állította meg a nyomozót a mozdulat közben, és amikor az, összehúzott szemmel, gyanakodva pillantott fel rá, már tudta, hogy a csatát ugyan megnyerte Larson, de a háború még csak most kezdődik.