9.
rész
Elizabeth igyekezett figyelmen kívül
hagyni a figyelmeztető bizsergést, mely tarkójánál elindult, és ami jó
ösztönként mindig arra intette, legyen résen. Apja látszólag nyugodt
kimértséggel játszadozott az asztal lapján szivargyújtójával, mintha arra
várna, hogy Elizabeth kérdezzen rá, mit akart mondani. Mivel lánya nem szólalt
meg, csak továbbra is némán nézett rá, letette alkalmi elfoglaltságát az
asztalra, és komolyan nézett a nőre.
- Van
egy visszautasíthatatlan ajánlatom a számodra – fogott hozzá lassan, mire
Elizabeth érdeklődve ráncolta össze szemöldökét, és néhány lépést közelebb ment
apjához, aki ezt biztatásnak vette, és folytatta – ha elvállalod a barátom
védelmét, fizetek neked egy szép összeget. Nagyjából 500 ezer dollárra
gondoltam – vetette fel, de a várakozásával ellentétben, lánya nemhogy izgatott
lett volna a kijelentésére, hanem undorodva húzta el a száját.
- Tényleg
azt hiszed, hogy meg tudsz venni? – kérdezte hitetlenkedve, majd a választ meg
sem várva, folytatta – inkább a szegényház, minthogy tőled akár egy centet is
elfogadjak! Ha nem tűnt volna fel, eddig is nagyon jól elboldogultam a pénzed
nélkül, ezután is menni fog! – jelentette ki büszkén, mire apja sokatmondó
mosolyra húzta száját.
- Szép
erény a gerincesség, de az életben nem sokra viszed vele – jegyezte meg
lekicsinylő hangsúllyal – egyébként jobb, ha tudod, ezt is tőlem kaptad – utalt
arra, hogy genetikailag több köze van hozzá lányának, mint az szeretné, mire
Elizabeth felhúzta egyik szemöldökét.
- Ó,
értem, akkor neked ezért nincs – felelte szemtelenül, mire Jack szemében harag
villant.
- Ebből
elég! Mindennek van határa, és a te szemtelenséged már régóta túlfeszíti a húrt
nálam! – csapott tenyerével az asztalra, mire Elizabeth észrevétlenül
összerezzent, de továbbra is állta apja tekintetét.
- Ne
aggódj, nem kell sokáig elviselned! – vágott vissza – keress mást, aki
elvállalja a barátod ügyét, és tartsd meg a pénzed! – tette hozzá büszkén, mire
Jack szórakozottan forgatta poharát, melyben a jégkockák unott egyhangúsággal
koccantak össze, idegesítő háttérzenét festve a feszültséggel töltött szobában.
- Nincs
kétségem afelől, hogy a legnagyobb nyomort is vállalnád, csak ne kelljen pénzt
elfogadnod tőlem – jegyezte meg érdektelen hangon, mint, akit egyáltalán nem is
bánt, hogy a saját lánya ennyire megveti – de mi a helyzet a kis védenceiddel,
akiknek nélküled esélyük sincs a szabad életre? Akiket ingyen vagy éppen
éhbérért képviselsz a tárgyalóteremben? – tapintott rá a nő legérzékenyebb
pontjára, mire Elizabeth mereven nézett vissza rá.
- Semmi
közöd hozzá! – vágta oda apjának, de Jack-ről lepergett a nyílt elutasítás,
tovább beszélt.
- Véletlenül
tudom, hogy az irodád még nagyjából egy évig tud ilyen feltételek mellett jogi
képviseletet ellátni. Nagyon úgy tűnik, hogy az elitréteg nem szívesen
adományoz pénzt arra, hogy a gettóból érkező bűnözők szabadlábon lehessenek –
magyarázta nyugodtan, mialatt még egyet kortyolt a whisky-ből.
- Véletlenül?!
– tört ki felháborodottan Elizabeth – hogy jutottál hozzá a könyvelésemhez?!
- Számít
ez? – kérdezett vissza válasz helyett Jack, mire Elizabeth szemében hirtelen a
felismerés szikrája lobbant.
- Az
a sunyi Greg, igaz? Amikor meglátogatott az irodámban, belenézett az aktákba! -
tapintott rá az igazságra, ahogy felrémlett előtte a férfi néhány nappal korábbi
látogatása. Mint mindig, ezúttal is ebédre akarta invitálni, ő azonban
szilárdan elutasította. Éppen ki akarta tessékelni, amikor megjelent az egyik
ügyfele, és neki pár percre el kellett hagynia az irodát. Átkozta magát
ostobaságáért, amiért azt hitte, akár percekre is magára hagyhatja a férfit.
- Nézd
másképp az ajánlatomat – hagyta figyelmen kívül a nő kifakadását – ebből az 500
ezer dollárból még évekig fenntarthatod az irodát, és segíthetsz azokon a
kölykökön. A másik lehetőség, hogy hagyod, hogy a büszkeséged győzzön, és
nemsokára lehúzhatod a redőnyt – vázolta fel az ügyvédnő lehetőségeit
érzéketlenül, majd unottan rántotta meg a vállát – engem személy szerint,
hidegen hagynak azok a nyomorultak, de a te lelkiismereted vajon, hogyan fog
megbirkózni ezzel a teherrel? És vajon
az a néhány adakozó kedvű ismerősöd, akik eddig támogatták az irodádat, mit
fognak szólni, ha megtudják, két kézzel tolsz el magadtól egy jól fizető
lehetőséget, miközben tőlük pénzt vársz? – kérdezte gúnyos mosoly kíséretében,
miközben Elizabeth úgy érezte, még soha életében nem gyűlölte annyira az apját,
mint ebben a pillanatban. Egyfelől még a gyomra is felfordult a gondolatra,
hogy bármit elfogadjon a férfitól, attól az embertől, aki tönkretette az
életét, és azóta sem mutatott semmi megbánást emiatt, másfelől az egyetlen
örömöt az jelentette számára, mióta Bryan-t elvesztette, hogy segíthetett a
Mick-féle srácokon, reményt adhatott a számukra, megvédhette őket az
igazságtalan rendszerrel szemben. Abban is biztos volt, hogy ha most nemet
mond, apja mindent el fog követni, hogy az irodát minél hamarabb be kelljen
zárnia, amiben nyilván Greg is nagy segítségére lesz. – Mi a válaszod, lányom?
– sürgette meg Jack, miközben türelmetlenül kopogott ujjával a mahagóni
asztallapon.
- Mivel
vádolják a barátodat? – nyögte nehezen Elizabeth, miközben a rosszullét
kerülgette, ami csak erősebb lett, amikor meglátta apja elégedett mosolyát.
- Ezek
szerint vállalod? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel, mint, akit meglep lánya
döntése, de hangjából jól kivehető volt, éppen erre számított.
- Van
más választásom? – szűrte fogai között a kérdést válasz helyett, mire az idős
Harrison elismerőn bólintott.
- Örülök,
hogy így döntöttél – felelte, egyértelművé téve Elizabeth számára, hogy a
nemleges választ nem fogadta volna el – a neve Abe Hunter – állt fel az asztal
mögül, és egy aktát nyújtott át lányának – ezer éve vagyunk barátok, nagyon sok
a közös bennünk… - fogott bele, hogy ismertesse a részleteket lányával.
- Naná,
mindkettőtök mániája a papírgyűjtés, pláne, ha zöld és dollárnak hívják –
szúrta közbe Elizabeth gúnyos hangon, miután belelapozott az aktába, és
elolvasta, mivel foglalkozik a férfi.
- Tartsd
meg a megjegyzéseidet, lányom! – förmedt rá lányára Jack indulatosan, mire
Elizabeth sajnálkozó mosollyal nézett vissza rá.
- Majd,
ha megfizeted! – vágott vissza csípősen – az 500 ezer dollárért képviselem a barátodat.
Ha ehhez jó képet is kell vágnom, az többe kerül – tette hozzá szemtelenül.
Jack először mondani akart valamit, végül lenyelte a választ.
- Egyáltalán
nem vagy vicces! – mordult rá Elizabeth-re, mire az, komolyan nézett vissza rá,
így jelezve, hogy a legkevésbé sem viccnek szánta, ő pedig folytatta -
a felesége eltűnt, később megtalálták a kocsiját, ami csupa vér volt, benne egy
késsel, ami tele volt Abe ujjlenyomataival – vázolta röviden a tényeket Jack –
azonnal előzetesbe helyezték, és gyanúsítottként hallgatták ki. Azzal vádolják,
hogy megölte a feleségét, és eltüntette a hulláját.
- Az
előző ügyvéd, miért nem tudta kihozni? Ezek csak közvetett bizonyítékok -
értetlenkedett Elizabeth, mire apja türelmetlen mozdulattal legyintett.
- Azért,
mert egy ostoba fajankó! – horkantott fel megvetőn – Azt akarom, hogy hozd ki a
börtönből, és bizonyítsd be, hogy nem követett el semmit.
- Biztos
vagy benne? – kérdezte kétkedve az ügyvédnő, mire Jack mérgesen villanó
tekintettel nézett rá.
- Teljesen
biztos! Ismerem Abe-t. Sosem tudna ilyet elkövetni! – jelentette ki
határozottan, de Elizabeth-et nem tudta meggyőzni. Fogalma sem volt, miért, de
kételyei támadtak az üggyel kapcsolatban, bár még sosem találkozott apjának
barátjával. Noha, valóban csak közvetett bizonyítékok voltak, az ujjlenyomattal
teli kés meglehetősen terhelőnek tűnt a férfira nézve, ráadásul ösztöne azt
súgta, lehet még valami a háttérben, hiszen ilyen gyenge lábakon álló vádakkal
még egy kezdő ügyvéd is ki tudna hozni bárkit. – Tegyél meg mindent azért, hogy
kijuttasd onnan, én pedig cserébe még ma este átutalom a pénzt. – ígérte Jack
tőle szokatlanul lágy hangon, amivel életében először, sikerült meglepnie
lányát.
- Rendben
– sóhajtott mélyet az ügyvédnő, majd az ajtó felé indult – megteszem, amit
tudok – szólt még vissza, aztán a választ meg sem várva, elhagyta a
könyvtárszobát, így nem láthatta, hogy apja aggodalmas pillantással néz utána.
Amint kiért a hallba, találkozott Maggie-vel, aki kezét tördelve ücsörgött a
lépcsőn.
- Na?
Mi történt? – kérdezte izgatottan, korát meghazudtoló gyorsasággal felpattanva
a lépcsőről, mire Elizabeth leakasztotta kabátját, és keserűen rámosolygott a
házvezetőnőre.
- Eladtam
a lelkem – válaszolta tömören, mire Maggie döbbenten elnyíló ajkakkal nézett
rá, ő pedig felvette kabátját, és szó nélkül elhagyta a szülői házat. Nem
sokkal később, autójában ülve, elgondolkodva sorolt be az egyre gyérebb
forgalomba, miközben azon töprengett, miért ennyire fontos az apjának, hogy ő
képviselje a védelmet. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Abe Hunter
bűnös, és Jack Harrison azt hiszi, ha ez kiderül, rá való tekintettel is
mindent el fog követni, hogy felmentesse. Ő viszont tudta, hogy ezt képtelen
lenne megtenni. Már azzal is éppen elég volt megbirkóznia, hogy elvállalta az
ügyet, de igyekezett elfogadni, hogy csak ezzel tudta biztosítani, hogy
továbbra is képviselhesse a szegényebb rétegből származó ügyfeleket. Azt viszont
már nem vette volna be a gyomra, ha egy gyilkost juttatna szabadlábra. Miközben
az egyik közlekedési lámpa pirosra váltott, megállásra kényszerítve, Elizabeth
arra a következtetésre jutott, hogy 500 ezer dollár ide, vagy oda, meg kell
bizonyosodnia Abe Hunter ártatlanságáról, csak akkor tudja valóban ellátni a
védelmét. Azzal tisztában volt, hogy erre segítség nélkül nem lesz képes, de
egyetlen jó magánnyomozót sem ismert, ráadásul a Bryan-nel történtek miatt arra
is mérget mert volna venni, hogy néhány rendőr is az apja zsebében volt.
Hazárdjáték lett volna véletlenszerűen kiválasztani egy nyomozót, és
reménykedni benne, hogy nem pont az lesz Jack Harrison lekötelezettje, ráadásul
munkájából kifolyólag, a legtöbbjükkel nem volt éppen rózsás a kapcsolata.
Nehezen tudta elképzelni bármelyikükről, hogy önként és dalolva segítettek
volna neki. Gondolataiból a mögötte haladó autó éles dudája rántotta ki,
mellyel figyelmeztette, hogy a lámpa zöldre váltott. Mialatt sebességbe tette
az autót, és elindult, hirtelen ötlettől vezérelve nyúlt mobilja után.
Bryan unottan kapcsolgatta a televíziót
kis lakásának nappalijában. A nem sokkal korábban megbontott sör érintetlenül
állt a dohányzóasztalon, mellette egy már teljesen kihűlt pizza maradványai
árválkodtak. Bár tekintete a képernyőre szegeződött, semmit nem fogott fel a
látottakból. Gondolatait egyetlen személy töltötte ki, Elizabeth Harrison. Még
most is képtelen volt elhinni, hogy annyi év elteltével újra láthatta, és nem
értette, hogyan lehetséges, hogy egyáltalán nem tudja gyűlölni. Szíve, mint egy
áruló, ugyanolyan őrült iramot diktált, mint akkor, amikor először találkozott
vele a kocsmában. Elizabeth azonnal elvarázsolta kedves mosolyával, ahogy
bocsánatkérőn szabadkozott. Kék szemében bűnbánat csillogott, hangja lágy volt
és az érintésétől, ahogy igyekezett letörölni ingéről a foltokat, melyet a
kiömlött sör hagyott mellkasán, Bryan úgy érezte, mintha áramütés szaladt volna
végig testén. Nem tudott szabadulni a lány hatása alól, és bár ismerősei korán
figyelmeztették, ki a lány apja, és óvatosságra intették, mondván, hogy az öreg
Harrison sosem fogja elfogadni, hogy Elizabeth-tel együtt legyenek, ő szilárdan
hitte, hogy szerelmük minden ármánynál erősebb. Annál nagyobb volt a fájdalma,
amikor szerelme felhívta telefonon, és közölte, hogy az egész csak jó
szórakozás volt a számára az egyetemi szünet alatt. Ennek ellenére Elizabeth
most is ugyanolyan intenzív hatással volt rá. Az évek során gyönyörűbb lett,
mint valaha, kék szemében azonban inkább keménység, és határozottság csillogott
a régi kedvesség helyett, mosolyogni pedig mintha elfelejtett volna. Az
egyértelmű volt a számára, hogy megváltozott, de azt nem értette, hogyan
vonzódhat hozzá még mindig ennyire erősen. Egyre inkább azt érezte, távol kell
magát tartania tőle, ha nem akar megint abba a hibába esni, mint 22 évesen.
- Nem
történhet meg újra! – tökélte el magában határozottan, miközben felállt és a
konyhába sétált, hogy egy pohár vízzel csillapítsa szomját az átmelegedett sör
helyett. Éppen nagyot kortyolt a hűsítő folyadékból, amikor kopogás zavarta
meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése