6.
rész
Larson meglepetten húzta fel bozontos
szemöldökét, és elnyomott egy szitkot az orra alatt, amikor meglátta Elizabeth
tekintetében a magabiztos csillogást. A nő kihúzott testtartása, felszegett
álla, eltökélt pillantása semmi jót nem ígért, miközben Bryan gyanakodva nézett
társára, majd ismét a nőre.
- Mit
akartok? – kérdezett rá az ügyvédnőre célratörőn, mire Elizabeth felé fordult,
és nyugodt hangon szólalt meg.
- Ejtsétek
a vádakat – jelentette ki rezzenéstelen arccal – mindet! Az anyjának, a húgának
és neki pedig tanúvédelmet – tette hozzá, mire Larson felháborodottan kapkodott
levegő után, és minden izma megfeszült, amikor indulatosan próbált
feltápászkodni a székből, miközben észre sem vette, hogy olyan benyomást kelt,
mintha egy hanyatt esett bogár igyekezne lábra állni, Elizabeth pedig
szánakozva figyeli erőlködését.
- Maga
megőrült! – dörrent a hangja haragtól fűtötten – Ez a taknyos kint lövöldözött
a nyílt utcán, fényes nappal! – kiáltotta indulatosan – előbb leszek rabbi egy
koncentrációs táborban, mint, hogy…
- Bizonyítsa,
Larson! – vágott közbe Elizabeth határozottan, mit sem törődve az idősebb
nyomozóval, akinek arca már lángvörös volt a méregtől.
- Odakint
volt! Több tanú is állítja, hogy látta az utcán! – érvelt tovább, de az
ügyvédnő szenvtelen arccal hallgatta kirohanását.
- Na
és? Mióta tiltja törvény, hogy valaki az utcán sétáljon? – kérdezte
rendíthetetlen nyugalommal – hol a fegyver? Mutasson valakit, aki egyértelműen
azt vallja, hogy az ügyfelemet látta lőni! Esetleg a medúza tag felébredt az
elmúlt fél órában a kómából, és terhelő vallomást tett a védencemre? –
záporoztak a kérdései Larson felé, akinek a homlokán kidagadó erek lüktettek a
visszafogott indulattól, Bryan pedig hitetlenkedve nézte Elizabeth-et. Fogalma
sem volt róla, mitől változott meg ennyire, de ismerve az apját, nem lett volna
szabad meglepődnie. Biztos volt benne, hogy Jack Harrison nevelését látja maga
előtt. – Jelen pillanatban, Larson nyomozó, nekem nagyon úgy tűnik, hogy Barry
Kolansky rosszkor volt rossz helyen – jegyezte meg, és lelkiismerete nyugodt
volt, amiért még csak nem is kellett hazudnia. – Az ügyfelem ott volt, ezt nem
vonom kétségbe, de amivel vádolják, nem követte el.
- A
lövöldözésben való részvétel is éppen elég ahhoz, hogy rács mögé dugjuk! –
fröcsögte Larson diadalittasan, mire Elizabeth bólintott.
- Így
van, ezért ajánlunk vádalkut – válaszolta higgadtan, mire a férfi megvetőn
horkantott.
- Az
ajánlatuk nevetséges! – fitymálta le undorodva, Elizabeth azonban továbbra is
állta a tekintetét, és hidegen mérte végig.
- Az
a nevetséges, hogy évekre börtönbe akarnak zárni egy gyereket, és ezért még
elvárják, hogy az kitálaljon, és együttműködjön magukkal – vágott vissza
erélyesen, és mielőtt Larson reagálhatott volna, Bryan vette át a szót.
- Cserébe
mit várhatunk? – kérdezte, igyekezve csillapítani a kedélyeket, Larson azonban
úgy nézett rá, mint egy őrültre, de amikor Bryan pillantásra sem méltatta,
dühösen magához vette a fánkos dobozt, és elviharzott egy pihenőszobába, mely a
rendőröknek és a hozzátartozóknak volt hivatott csendes környezetet teremteni.
- Neveket
kaptok, bandatagokat, az összekötőt és egy időpontot helyszínnel a következő
árucseréről – felelte Elizabeth hivatalos hangon, és amikor Bryan továbbra is
némán nézett rá, folytatta – Barry azt is tudja, ki lőtte le a medúzát, és
hajlandó is elmondani.
- Elég
kemények a feltételeid – ráncolta elgondolkodva szemöldökét Bryan, miközben
agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Bár Larson csak a lehetőséget
látta, hogy törlesszen Elizabeth-nek korábbi sérelmei miatt, ő pontosan tudta,
hogy Barry Kolansky csak egy kis hal a tengerben, aki el tudná őket vezetni a
nagy halhoz, aki az egész drogkereskedelmet a kezében tartja abban a körzetben.
Azzal is tisztában volt azonban, hogy Elizabeth túl nagy árat kér ezért, amitől
bármelyik ügyész a falnak menne dühében.
- Igyekszem
törekedni az egyensúlyra. Az alkunak mindkét fél számára kedvezőnek kell lennie
– felelte Elizabeth, mire Bryan bólintott.
- Meg kell beszélnem az ügyésszel – gondolkodott
hangosan a férfi, mialatt Elizabeth tüntetőleg az órájára pillantott. Már hét
óra is elmúlt, és csalódottan vette tudomásul, hogy talán mégsem fogja tudni
meglátogatni szeretett dadáját, úgy, ahogy tervezte. Bár tudta, hogy Maggie
sosem fekszik le 22 óránál előbb, azt is tudta, hogy apja otthon lesz addigra,
mire ő megérkezik. Valahányszor hazament látogatóba, mindig igyekezett úgy
időzíteni, hogy ne kelljen apjával találkoznia, ami úgy tűnt, ezúttal
elkerülhetetlen lesz, és ez sokat rontott hangulatán.
- Ki
képviseli a vádat? – kérdezte, próbálva felgyorsítani a dolgokat, mire Bryan
nagyot sóhajtott, és minden igyekezetével azon volt, hogy figyelmét el tudja
vonni az ügyvédnő nyakán lüktető érről, a selymes bőréről, aminek tapintását
szinte az ujjbegyeiben érezte.
- Gil
Roscow – adta meg a választ, mire Elizabeth sokatmondón húzta fel szemöldökét –
ne fűzz hozzá sok reményt. Az a fickó elég makacs.
- Az,
és hajlamos veszett ügyekért ringbe szállni – húzta el a száját az ügyvédnő, és
meglepetten hőkölt hátra, amikor Bryan egészen közel lépett hozzá, és
belenézhetett a kutatón arcát pásztázó kék szemekbe, melyek mintha a veséjébe
láttak volna.
- Te
is tudod, hogy nem ártatlan a srác – szólalt meg halkan, miközben a világítóan
kék szemekben kereste a régi Elizabeth-et, akit szeretett – Miért nem segítesz
nekünk, Liz? - szólította elfeledett becenevén, azon a néven, amit soha senki
nem használt, és amelyet azóta sem tűrt el a nő mástól. Ahogy meghallotta,
szíve gyorsabb ütemre váltott, és idegesen nyalta meg alsó ajkát, miközben
érezte, hogy gyomra remegni kezd. – Vagy már mindenki Elizabeth-nek hív? –
kérdezte halványan mosolyogva, mire az, alig észrevehetően rázta meg fejét.
- Nem…
én… - kereste a megfelelő szavakat, és rémülten vette észre, hogy fogalma
sincs, mit mondhatna – már senki nem szólít így – nyögte nehezen, majd erőt
véve magán, távolabb lépett a férfitól, és hogy elrejtse kezének remegését, elővette
mobilját, és ellenőrizte üzeneteit, így nem kellett Bryan szemébe néznie –
Nincs alku, csak ha elfogadjátok a feltételeinket. Ellenkező esetben, én készen
állok a tárgyalásra. Vajon Roscow is? – húzta fel kérdőn szemöldökét, és
kihívón nézett a férfira.
- Nem
tudom, milyen vállalati jogász lettél volna, de ügyvédnek kemény dió vagy –
jegyezte meg elismeréssel a hangjában, majd érdeklődve húzta össze szemét –
sosem gondoltam volna, hogy egyszer átnyergelsz a büntető jogra.
- Én
sem – értett egyet Elizabeth feszengve, miközben zavartan játszott telefonjával
– történt néhány dolog, ami megváltoztatta a terveimet – felelte sejtelmesen,
anélkül, hogy elárulta volna, a saját apja, és a szerelmétől való elválás miatt
hagyott fel vállalati jogász karrierjével.
- Igen,
ez ismerős – húzta el száját keserűen Bryan – ember tervez, Jack Harrison végez
– tette hozzá szarkasztikusan, mire Elizabeth döbbenten meredt rá, és szíve vad
ütemre váltott a lehetőségtől, hogy Bryan esetleg tudja, miért hagyta el.
- Ezt
hogy érted? – nyelt nagyot a nő, mire Bryan megvonta a vállát.
- Liz,
fiatal voltam, de nem hülye – nevetett fel örömtelenül a férfi – pontosan
tudtam, hogy apád nem fogja jó szemmel nézni, hogy veled vagyok, ahogy azt is
tudtam, hogy mindent elkövet majd, hogy szétválasszon minket, de nem érdekelt.
Beléd szerettem, és amíg viszontszerettél, nem számított semmi. Az sem lepett
meg nagyon, hogy egy fogdában végeztem – vont vállat Bryan látszólag könnyedén,
miközben Elizabeth megrökönyödve hallgatta. Nem értette, ha a férfi tudta, hogy
apja állt közéjük, miért nem kereste soha, hiszen később számtalan alkalma
lehetett volna rá. – A börtönt is vállaltam volna, ha tudom, hogy idekint te
vársz rám – vallotta be halkan, mire Elizabeth érezte, hogy a torkát sírás
fojtogatja, de még mindig nem szólt semmit. – Mindenre felkészültem, csak arra
nem, hogy az egész neked nem jelentett többet puszta játéknál – komolyodott el Bryan,
és arcán most először jelent meg a fájdalom, de olyan gyorsan tűnt el, hogy
Elizabeth-nek kétségei voltak, valóban látta-e. – Az úri lány elütötte az időt
az egyetemi szünet alatt…
- Bryan,
én… - akart ellenkezni a nő, ahogy megértette, hogy a férfi korántsem tud
mindent, de Bryan megrázta fejét, és vidáman mosolygott le rá.
- Nem
számít! Kölykök voltunk még, alig 21-22 évesek – legyintett, miközben
igyekezett úgy tenni, mintha az egész már semmit nem jelentene a számára. – Talán
nem is szerelem volt, amit annak hittem – tette hozzá hidegen, mire Elizabeth
érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában. Kénytelen volt elfogadni, hogy Bryan
túllépett a múlton, és már semmilyen hatással nincs rá kettejük szerelme. Még
csak nem is hibáztathatta érte, hiszen ki szeretne 10 év elteltével is egy
olyan embert, aki elhitette vele, hogy szereti, tiszta szívéből, majd élete
legnehezebb pillanatában, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, közli,
hogy csak kihasználta, játszott vele, jól érezte magát, és semmit nem jelentett
a számára. Annak ellenére, hogy egy órával ezelőtt még az alkalmat várta, hogy
elmondhassa, mi történt valójában, most úgy döntött, ő is eltemeti a múltat, és
nem tépi fel újra a sebeket.
- Talán
tényleg nem az volt… - nyögte nehezen, majd egy tollat és papírt vett elő,
amire rávésett egy telefonszámot – az irodám száma! Hívj fel, ha sikerült
megállapodni Roscow-val – közölte tárgyilagos hangon, majd a választ meg sem
várva, kihúzta magát, és büszkén felszegett állal távozott a lift irányába,
miközben Bryan nagyot sóhajtva nézett utána. Esze és szíve ellentmondásba
keveredett, hiszen annak ellenére vágyott a nő után, amit az, elkövetett
ellene. Ha szívére hallgat, azonnal utánamegy, és elhívja egy italra, hogy
tisztázzák a 10 évvel korábban történteket, másfelől, nem akart még egyszer
lehetőséget adni arra, hogy bántsa, kihasználja. Biztos volt benne, hogy ahogy
akkor, ezúttal sem lenne elég jó a Harrison családba, de azzal nem tudott mit
kezdeni, hogy vágyott a csókjára, ajkának ízére, az érzésre, amikor a kecses
ujjak hajába túrtak tarkója mentén, és még most sem értette, hogyan tudta olyan
őszintén a fülébe súgni, hogy szereti, ha az egészből semmi nem volt igaz.
- Tartsd
távol magad tőle – motyogta csak úgy maga elé, fékezve vágyait és érzéseit, de
bármennyire is szerette volna, nem tudta elszakítani tekintetét a nőről, aki
éppen beszállt a liftbe.
- Őrült
vagy, ha azt hiszed, fikarcnyi esélyed is lehet nála – rántotta ki gondolatai
közül Larson unott hangja, mire érdeklődve fordult felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése