49.
rész
Épphogy csak megérintette, de olyan
gyengéden, annyi féltéssel, hogy Meghan minden sejtje beleremegett, és amikor
eltávolodott tőle, halk sóhaj hagyta el ajkát, Eric pedig újra megcsókolta,
ezúttal sokkal hosszabban. Nyelvét finoman húzta végig szájának alsó ívén, és
amikor ő engedelmesen megnyitotta előtte ajkát, selymes puhasággal vette
birtokba, miközben szorosan magához húzta.
- Khm…
- köszörülte meg torkát diszkréten Bruce, enyhe mosoly kíséretében, mire Eric
elengedte a doktornőt, aki zavartan hajtotta le fejét, és tűrte el füle mögé
arcába hulló haját. – McGee az autóban, bilincsben. Indulhatunk? – kérdezte,
mire mindketten bólintottak. Alig fél órával később Meghan idegesen járkált fel
és alá a kapitányság pihenőszobájában, és várakozón nézett az ajtó irányába,
amikor az kinyílt, és Eric lépett be rajta.
- Alá
kell írnod a vallomásodat, azzal kapcsolatban, amit McGee mondott neked az
étteremben – nyújtott felé egy hófehér lapot, egy toll társaságában, mire a
doktornő bólintott, és sietősen aláfirkantotta nevét.
- Semmit
sem értek – túrt bele hajába értetlenül, amikor Eric elvette tőle a dokumentumot
– hogy került Kenneth a képbe? – kérdezte, mire a nyomozó röviden felvázolta
neki, amit a gyógyszeripai vállalatnál megtudtak Dr. Keller-től.
- Lisa
a legrosszabb embertől kért segítséget – jegyezte meg szomorkás hangon – McGee
amint rájött, hogy túl sokat tud, és túl közel jár az igazsághoz, úgy döntött,
véget vet nem csak a románcnak, hanem a nyomozásának is.
- De
miért tette ezt? – tárta szét tanácstalanul kezét a doktornő, Eric pedig
megvonta a vállát.
- Hamarosan
kihallgatjuk. Ha szerencsénk van, majd ő válaszol erre a kérdésre. Addig is,
Bruce lefuttat mindent a múltjáról. Elképzelhető, hogy ott lesz a megoldás –
válaszolta nyugodtan, mire Meghan bólintott, és a kabátja után nyúlt. – Hová
mész? – kérdezte meglepetten – azt hittem, megvárod a kihallgatás végét – tette
hozzá, remélve, hogy így maradásra tudja bírni a doktornőt, mire Meghan
megrázta fejét.
- Inkább
hazamegyek. Elmúlt a veszély, és hosszú volt a nap, fáradt vagyok – válaszolta,
végig simítva homlokán, majd zavartan elmosolyodott. – Köszönöm, hogy hittél
nekem – nézett hálásan a férfira, Eric pedig érezte, hogy szíve vadul kezd
dobogni a gondolatra, hogy a nő búcsúzni készül. – Nélküled Lisa gyilkosa még
mindig szabadlábon lenne. Azt hiszem, tartozom neked – tette hozzá nagyot
nyelve, Eric pedig úgy érezte, ez lehet az utolsó lehetősége arra, hogy
harcoljon érte, a szerelméért, saját boldogságáért, így mindent egy lapra téve
szólalt meg.
- Nem
tartozol nekem semmivel, csak a munkámat végeztem – válaszolta halkan, fejét
rázva Eric – ellenben én neked igen – fűzte hozzá, és amikor Meghan értetlenül
nézett vissza rá, folytatta – tartozom egy bocsánatkéréssel mindazért, amit a
kórházban mondtam neked arról az éjszakáról – bökte ki nehezen, mire a doktornő
szíve hevesebben kezdett verni, és szemét egy pillanatra sem vette le a
nyomozóról, aki most közelebb sétált hozzá. – Hazudtam akkor – vallotta be,
mire Meghan ajka elnyílt meglepetésében, de ő tovább beszélt. – Életem legszebb
éjszakája volt, és soha, senkivel nem éltem még át ehhez hasonlót sem! – törtek
fel belőle a szavak, amivel sikerült teljesen összezavarnia az orvosnőt, aki
hitetlenkedve nézett bele a kétségbeesetten csillogó kék szemekbe, és már
végképp nem tudta, mit gondoljon.
- De
akkor miért… - akarta kérdezni, de Eric nem hagyta, hogy befejezze. Nem akarta
újra hallani, milyen undorítóan degradálta le büszkeségből, féltékenységből, és
dacból azt a csodálatos éjszakát, amit egymás karjaiban töltöttek.
- Hallottam
a telefonbeszélgetés elejét McGee-vel – vallotta be halkan, mire Meghan számára
hirtelen minden világossá vált, és csalódottan nyelt nagyot, mialatt Eric
folytatta – nemsokkal korábban még engem csókoltál, engem öleltél, aztán az egészet
letagadod egy másik férfinak, aki addig mindent megtett azért, hogy a
közeledben legyen – túrt bele hajába szégyenkezve, mire Meghan bólintott.
- Miért
nem kérdeztél meg? – kérdezte elcsukló hangon, de lenyelte könnyeit, így azok
nem bukhattak ki szeméből, Eric pedig még közelebb lépett hozzá.
- Azt
hittem, majd te elmondod… azt akartam, hogy magadtól mond el – sóhajtott mélyet
– de nem tetted és én…
- Neked
ennyi elég volt, hogy ítéletet hozz, ugye? – kérdezte Meghan fájón elszoruló
torokkal – nem bíztál bennem… - állapította meg, mire Eric tanácstalanul,
bűntudatosan tárta szét kezeit.
- Én
csak… nem is tudom – túrt bele reményvesztetten hajába – védeni akartam magam… fájt
azt hallanom, hogy neked talán semmit nem jelentett… és azt akartam, hogy…
- Hogy
nekem is ugyanúgy fájjon – fejezte be helyette a mondatot keserű hangon Meghan.
– Gratulálok. Sikerült – tette hozzá remegő hangon, könnyes szemmel, és Eric
már szóra nyitotta volna a száját, amikor nyílt az ajtó, és Bruce dugta be
rajta a fejét.
- Zavarok?
– bizonytalanodott el egy pillanatra, ahogy végig nézett rajtuk, mire Meghan
megrázta fejét.
- Nem!
Én már úgyis indulni készültem – jelentette ki, Eric pedig, mit sem törődve társa
meglepett arcával, a másodperc tört része alatt lépett a doktornő elé, így megakadályozva,
hogy az elhagyja a pihenőt.
- Könyörgöm,
ne menj így el! Beszéljük meg, kérlek!– érintette homlokát a nőéhez, mialatt
két kezébe fogta az arcát, az pedig lehunyta szemét, és mély levegőt véve
szedte össze minden erejét, hogy el tudjon távolodni tőle.
- Már
mindent megbeszéltünk – nyögte nehezen, majd a választ meg sem várva,
megkerülte a nyomozót, és távozott, miközben Eric gombóccal a torkában nézett
utána. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy végleg elveszítette. Életében
először haragudott az apjára azért, amiért tele ültette szívét a bizalmatlanság
magjával, ami olyan mély gyökeret eresztett, hogy képtelen volt megszabadulni
tőle, amikor pedig már elég ereje volt hozzá, hogy kitépje, túl késő volt.
- McGee
a kihallgatóban vár – szólalt meg halkan Bruce a háta mögött, mire nagyot
sóhajtott, és bólintott – lesz még rá alkalmad, hogy megbeszéld vele– veregette
meg vállát vigasztalón, de ő megrázta fejét.
- Ennek
vége – válaszolta komolyan, mire barátja meglepetten húzta fel szemöldökét.
- Honnan
tudod? – kérdezte, és hangjából jól érezhető volt, nem hiszi, amit a férfi
mond, mire az ránézett.
- Láttam
a szemében – felelte halkan, majd elhagyta a pihenőt, Bruce pedig együtt érző
tekintettel nézett utána.
Dr. McGee bosszúsan rázta meg fejét, hogy
szőke hajából a homlokába hullott tincseket eligazítsa, és amikor nem járt
sikerrel, indulatosan rázta meg bilincsbe fogott kezét, melyet szorosan az
asztal lapján lévő karikához rögzítettek.
- Ez
egyszerűen nevetséges! – tört fel belőle ingerülten, de a vele szemben ülő két
nyomozóról lepergett a háborgás. – Tudni akarom, mivel gyanúsítanak!
- Itt
az a szokás, hogy először azzal foglalkozunk, amit mi akarunk – válaszolta
nyugodt hangon Bruce, anélkül, hogy felnézett volna az előtte lévő aktákból,
mire Kenneth türelmetlenül sóhajtott.
- Rendben,
akkor mit akarnak tőlem? – kérdezte látszólag együttműködőn, mire Eric vidáman
rámosolygott.
- Sokkal
jobb – dicsérte meg olyan hangon, mint egy engedelmes házőrzőt, és elégedetten
látta, hogy Kenneth összeszorítja ajkát, miközben ő szépen sorban elé rakta a
kísérleti gyógyszerrel megölt áldozatok fényképét. – Ismerős? – kérdezte
komolyan, mire az orvos értetlenül meredt rá.
- Nem!
Kik ezek? – kérdezett vissza meglepetten, és amikor Bruce és Eric tekintetet
váltottak, megint megrázta a kezét. – Mibe akarnak belekeverni?
- Semmi
olyanba, amiben ne lenne már nyakig benne! – felelt Eric rezignáltan, majd elé
dobta a már korábban mutatott kódot. – Miért hazudta azt, hogy nem tudja, mihez
tartozik ez a kód?
- Nem
hazudtam! Tényleg fogalmam sincs, mi ez! – tartott ki korábbi álláspontja
mellett szilárdan, mire Eric eltúlzott meglepettséggel húzta fel szemöldökét.
- Nem?
Ehhez képest egészen célirányosan lopta el annak a szekrénynek a kulcsát Dr.
Keller táskájából, ahol ezeket a löttyöket tartják! – szembesítette az orvost,
majd rezzenéstelen arccal folytatta – Ezek után, kihasználta az alkalmat, és
amikor ügyeletes volt, befecskendezte a szert azokba a páciensekbe, akik
hozzátartozó nélkül érkeztek az osztályra – mutatott a fényképekre, mire
Kenneth hitetlenkedve rázta meg fejét.
- Ez
őrültség! Miért tettem volna ilyet?! – háborodott fel, de a két nyomozó arcáról
jól leolvashatta, egy szavát se hiszik el a színjátéknak.
- Ez
egy nagyon jó kérdés, már éppen én is fel akartam tenni – gúnyolódott Bruce,
mire Eric egyetértőn bólogatott felé.
- Nézzék,
itt valami félreértés lesz! – vett mély levegőt McGee, így próbálva megnyugodni
kissé – fogalmam sincs, ki az a Dr. Keller, ahogy azt sem tudom, milyen
gyógyszerről beszélnek!
- Tényleg?
Ez azért furcsa, mert a hölgy egyértelműen magát írta le, mint a táskájának
becsületes megtalálóját! Annak a táskának, amiben azok a kulcsok voltak, amivel
nyitható a kísérleti gyógyszert tartalmazó szekrény – világosította fel
készségesen a férfit Eric – és micsoda véletlen, valahányszor rejtélyes
körülmények között meghalt egy beteg, maga mindig szolgálatban volt! - dobta a férfi elé annak részletes
beosztását tartalmazó lapokat. – Én vagyok ebben a szobában az egyetlen, akinek
ez gyanús?! – tette fel a költői kérdést, mire Bruce nemet intett fejével.
- Nem!
Szerintem is az! – vigyorgott rá társára, Kenneth pedig riadtan nézett rájuk,
ahogy Eric folytatta.
- Ezért
kellett meghalnia Lisa-nak, ugye? – tért rá az egyik legfontosabb kérdésre –
neki is feltűnt a sok kis véletlen maga körül. Elcsábította, hogy féltékennyé
tegye Dr. Altman-t, de amikor nem járt sikerrel, gondolta, jól érzi magát egy
kicsit. Lisa viszont magába szeretett, és amikor nyomozni kezdett a gyanús
halálesetekkel kapcsolatban, rájött, hogy túlságosan kitartó. Dr. Altman
elmondta, hogy Ms. Fisher a barátjával készült találkozni aznap, amikor
meggyilkolták… a titkos hódolójával, akiről már tudjuk, hogy maga volt az! –
nézett a férfira hidegen, mire az rázni kezdte a fejét.
- Hallgassanak
meg! Mindent meg tudok magyarázni – kérte kétségbeesetten, mire a két nyomozó
unottan nézett egymásra, és arcukra volt írva, hogy már számtalanszor hallottak
ebben a szobában gyanúsítottakat könyörögni, és most sem áll szándékukban
meghatódni tőle.
Meghan nagyot sóhajtva dobta le kulcsait a
fogas alatti komódra, és elgyötörten nyögött fel, amikor meglátta a
rendetlenséget a lakásban, amit még Kenneth hagyott hátra maga után, miután nem
találta meg a keresett laboreredményeket. Száját elhúzva vette le kabátját, és
a konyhába ment, hogy igyon egy pohár narancslevet, majd kezében a frissítővel
visszasétált a nappaliba, miközben azon töprengett, hol is kezdje a rendrakást.
Éppen lehajolt, hogy felvegyen néhány könyvet, amikor kopogtattak, ő pedig
kíváncsian lépett az ajtóhoz. Szemöldöke meglepetten szaladt ráncba, amikor
meglátta, ki a váratlan látogató.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése