Kérdések nélkül 55. (bef.rész)

"Kedves Olvasóim! 

Elérkeztünk ennek a történetemnek is a végéhez. Nagyon szerettem írni, remélem, ti is annyira megkedveltétek a két főszereplőt, amennyire én. :) Köszönöm nektek, hogy nyomon követtétek, olvastátok, azoknak külön köszönöm, akik időt szántak rá, és írtak véleményt. :)

Nem tudom, mit szólnátok hozzá, de arra gondoltam, hogy itt még nem érne teljesen véget Meghan és Eric története. Szívesen folytatnám, amennyiben van rá igény. Kérlek titeket, írjátok meg nekem a chat-ablakban, szeretnétek-e még olvasni róluk. :) 

Még egyszer köszönöm, hogy velem voltatok! :) " K.B

55. rész

Meghan azt hitte, nem jól hallott. Szemöldökét összeráncolva, hitetlenkedve nézett bele a kétségbeesetten csillogó kék szemekbe, miközben igyekezett még csírájában elfojtani a reményt, hogy igaz lehet, amit a nyomozó mond, és valóban szereti őt. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen, és ő nem volt hozzászokva, hogy jó dolgok történjenek vele, így aztán nem is merte beleélni magát.

- Tessék? – kérdezett vissza, és hangjából jól kivehető volt a kétkedés, mire Eric nagyot nyelt, és bátorságot merítve abból, hogy a doktornő nem hagyta faképnél, nagy levegőt vett, és életében először kockázatot vállalva a magánéletében, újra megszólalt.

- Szeretlek! – ismételte meg hangosabban, határozottabban a vallomást, mire Meghan érezte, hogy kiszárad a szája, és vadul kezd verni szíve a mellkasában. Ezúttal tisztán hallhatta, amit a nyomozó mondott, aki közben tovább beszélt – az első pillanatban beléd szerettem, amikor megláttalak, de még magamnak sem mertem bevallani – tárta fel szívét teljesen, mindent egy lapra feltéve, de úgy érezte, nincs veszítenivalója. – Ha a közelemben vagy, olyan gyorsan ver a szívem, mintha ki akarna ugrani a helyéről… Ha megérintesz, eláll a lélegzetem… - hadarta szinte egy levegővel, mert még az esélyt sem akarta megadni a doktornőnek, hogy közbe szóljon, és meggátolja abban, hogy végre kimondja, ami a szívét nyomja. Meghan érezte, hogy a félelem megkönnyebbülésnek és boldogságnak adja át a helyét lelkében, és lassan közelebb lépett a férfihoz, akinek elkerülte figyelmét az apró mosoly, mely megjelent a nő ajkán. – Állandóan te jársz a fejemben, veled akarok lenni, hallani a hangodat, látni a mosolyodat… és ez ijesztő! – vallotta be őszintén, de mielőtt Meghan aggódni kezdett volna, hogy a szerelmi vallomás egészen más irányt vehet, folytatta – ijesztő, hogy annyira a részemmé váltál, hogy levegőt sem kapok nélküled, és én mégis ezt akarom érezni egész hátralévő életemben! – jelentette ki határozott, elszánt hangon, melyben nyoma sem volt a kételkedésnek, vagy a bizonytalanságnak, a doktornő pedig könnyeit nyelve mosolyodott el. – Tudom, hogy hibáztam – hajtotta le a fejét Eric egy pillanatra, hiszen most jött el talán a legnehezebb pillanat, amikor megadja a lehetőséget Meghan-nek, hogy elutasítsa, és ettől rettegett a legjobban. – Fogalmam sincs, mit tegyek, hogy elhidd, sosem kételkedem benned többé. Mégis itt vagyok és arra kérlek, adj egy esélyt… - akadt el egy másodpercre, miközben Meghan még közelebb lépett hozzá, és már csak egy karnyújtásnyira állt tőle - … mert… a gondolat, hogy nem vagy velem, sokkal félelmetesebb, mint bármi, ami eddig távol tartott tőled – tárta szét kezeit tehetetlen tanácstalansággal, és szemében bizonytalanság vibrált, ahogy a doktornő válaszára várt, aki könnytől csillogó szemekkel lépett elé, és puhán megcsókolta. Ajka finoman tapadt a férfiéra, aki döbbenten hunyta le szemét, és adta át magát a pillanatnak. Amikor elváltak egymástól, nagyot nyelve, félve nézett le a nőre. – Ez… mit jelent? – kérdezte bizonytalanul, még mindig attól tartva, hogy élete utolsó csókját kapta meg a doktornőtől, mire az, mélyen a szemébe nézett, és végig simított arcán.

- Elmondtam a véleményem arról, amit mondtál – válaszolta mosolyogva, és szemében szerelem csillogott, mire Eric megkönnyebbülten lélegzett fel, ahogy megértette, hogy Meghan nem akarja elküldeni.

- És én reagáltam rá? – kérdezte kópésan, mire a doktornő elgondolkodva harapta be alsó ajkát.

- Hm… motyogtál valamit… - felelte hamiskás huncutsággal, miközben érezte, hogy a nyomozó keze a derekára vándorol, és egészen közel húzza magához.

- Ez esetben… - hajolt rá ismét ajkaira a férfi – had ismételjem meg érthetőbben – suttogta fojtott hangon, majd hosszan megcsókolta, de ezúttal nyelvük selymesen találkozott, és érzéki lustasággal fedezték fel a másik ízét. Meghan boldogan simult bele a férfi ölelésébe, mialatt karjai átfonták annak nyakát, és játékosan húzta végig ujjait tarkóján. Lélegzete elakadt, amikor megérezte, hogy Eric ajkai a nyakára vándorolnak, és apró csókokkal szórja tele. – Szeretlek – súgta fülébe, és forró lehelete szinte égette a bőrét, majd visszatalált ajkához, és újra birtokba vette. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Meghan szerelmesen simított végig a kissé borostás arcon, majd ahogy eljutottak füléig a kórház folyosójáról beszűrődő zajok, szomorkásan húzta el száját.

- Vissza kell mennem dolgozni – sóhajtott, mialatt Eric nyakát kényeztette ajkával.

- Mikor végzel? – motyogta bele kérdését a doktornő nyakának ívébe, mire Meghan felemelte kezét a férfi tarkója mögött, hogy megnézhesse óráját, majd csalódottan fintorodott el.

- Még legalább öt óra – válaszolta, miközben elkeseredetten fúrta fejét a nyomozó vállgödrébe, majd hirtelen ötlettől vezérelve, kissé eltávolodott tőle – várj meg itt! – nyomott gyors csókot annak ajkára, és a választ meg sem várva, elviharzott. Eric meglepetten nézett utána, aztán lassan elmosolyodott, ahogy felidézte csókjuk emlékét. A tudat, hogy Meghan megbocsátott neki, és kapott egy esélyt, határtalan boldogsággal töltötte el, és elűzött a lelkéből minden félelmet, ami eddig gúzsba kötötte. Az egyetlen felhő csak az volt boldogságának kéklő egén, hogy a doktornő nem viszonozta a szerelmi vallomást, de ezt igyekezett elfojtani magában. Biztos volt benne, hogy ha nem érezne iránta ugyanúgy, nem simult volna olyan odaadóan a karjai közé. Éppen itt tartott gondolatban, amikor ismét nyílt az ajtó, és ő belenézhetett a doktornő mosolygó barna szemébe, aki most közelebb lépett hozzá, és kezét az övébe csúsztatta. – Gyere velem! – húzta maga után kifelé, Eric pedig kíváncsian követte. Meghan egyenesen az orvosi pihenő szobába lépett, ahol Kenneth üldögélt, és komótos lassúsággal szürcsölgette a kávéját. Arca felderült, amikor meglátta az orvosnőt, de azonnal elkomorult, ahogy azt is felfedezte, hogy nem egyedül érkezett. Tekintete szúrósan találkozott a nyomozóéval, aki rezzenéstelen arccal állt a pillantást, miközben érezte, hogy Meghan megszorítja kezét, ő azonban magabiztosan mosolygott vissza rá, így jelezve, hogy nem kell többé aggódnia, feltétel nélkül bízik benne. – Kenneth! Át tudnád venni a műszakomat? El kell mennem – szegezte az orvosnak a kérést, aki néhány percig szótlanul nézett rá, majd amikor tekintete lejjebb vándorolt, és meglátta összefonódott ujjaikat, unottan fordította el fejét.

- Sajnálom, nem megy – hárította el a kérést, így próbálva borsot törni a szerelmesek orra alá, de a doktornő nem hagyta, hogy a férfi elrontsa élete legboldogabb időszakának kezdetét.

- Tartozol nekem – emlékeztette az orvost, de amikor az még mindig nem adta jelét, hogy meggondolta volna magát, folytatta – az éjszakai ügyeletek nagy százalékát végig alszod, miközben én kifulladásig dolgozom! Ha most nem ugrasz be helyettem, többé fél órát sem lesz alkalmad pihenni, ezt garantálom – húzta fel szemöldökét, és szeméből jól kiolvashatta az orvos, hogy nem viccel, mire összeszorította száját, és nehézkesen bólintott, de arcán jól látszott, egyáltalán nem örül a kialakult helyzetnek, Meghan pedig negédesen mosolygott rá. – Köszönöm! Kedves tőled – szúrta oda, majd a választ meg sem várva, kiléptek a pihenőből. – Szabad vagyok – nézett a nyomozóra csillogó tekintettel, várakozón, mire az, nagyot nyelve nézte a mosolyra húzódó, csábító ajkakat.

- Talán… elmehetnénk enni valamit… - köszörülte meg torkát zavartan Eric, akinek minden erejét össze kellett szednie, hogy úriember tudjon maradni, és Meghan ne érezze meg, mennyire szeretné végig csókolni minden porcikáját, és hogy nem az evés az, amire jelen pillanatban gondolni tudott.

- Délután három óra van… - húzta fel szemöldökét sokatmondón a doktornő, miközben mindennél jobban vágyott rá, hogy végre kettesben lehessen a férfival, és ajkán érezze csókját, bőrén a simogató kezeket, mire a nyomozó megrántotta vállát.

- Késői ebéd… vagy korai vacsora – magyarázta Eric, mialatt ujjai ingerlőn simogatták a doktornő tenyerének belső felét, tekintetéből viszont kiolvashatta ugyanazt a vágyat az orvosnő, ami őt is majd’ szétfeszítette.

- Nekem van egy sokkal jobb ötletem – harapta be alsó ajkát Meghan, miközben lehúzta oldaláról a csipogót, és kikapcsolta, a nyomozó pedig nagyot nyelt, amikor kézen fogta őt – gyere! – mosolygott rá sejtelmesen, és maga után húzta, ő pedig képtelen volt letörölni ajkáról a széles mosolyt. Alig öt perccel később a doktornő megállt egy ajtó előtt, mely az orvosoknak fenntartott helyiséget rejtette, ahol éjszakai ügyeletben lepihenhettek. Jól tudta, hogy nap közben sosem használják, így nyugodtan tudnak kettesben maradni, de amikor odaértek, elbizonytalanodott. Ez azonban csak addig tartott, amíg pillantása nem találkozott a nyomozóéval, melyből egyértelműen kiolvashatta a vágyat. Eric azonnal megértette, hogy az orvosnő fejében is ugyanazok a gondolatok járnak. Kérdés nélkül nyitotta ki az ajtót, és amikor bezárult mögöttük, ajka éhesen tapadt a mézédes ajkakra. Mialatt nyelve kutatón barangolta be a nő száját, érzéki táncra hívva, kezei már türelmetlen simogatással hámozták le róla a köpenyt, tökéletes összhangban a doktornővel, aki ugyanolyan sietősen tolta le válláról simogatások közepette a bőrkabátot, miközben csókjuk egyre szenvedélyesebbé és követelőzőbbé vált. A sztetoszkóp és a csipogó halk koppanással ért földet, melyet aztán követett a férfi jelvénye, és bőrtokban tartott Glock-ja is, de egyikük sem foglalkozott most ezzel. Semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra, hogy végre minden akadály elhárult előlük, és átadhatják magukat a szerelemnek, a szenvedélynek, mely azóta izzott körülöttük, hogy először találkoztak. Meghan érezte, hogy háta az ajtónak feszül, mire egy gyors mozdulattal, anélkül, hogy ajka elvált volna a férfiétól, háta mögé nyúlt, és bezárta azt. Eric keze végig vándorolt a karcsú alakon, és derekáról felkúszva hátáig, lassan bújtatta ki a zöld műtősruha felsőrészéből, hogy aztán ajkával végig csókolja a selymes bőrt, és a melltartóba bújtatott formás melleket. Amikor bordái mentén húzta végig ujjait, jól érzékelhetően tapintotta ki a heget, mire kissé eltávolodott a nőtől, majd lehajolt, és forrón megcsókolta. Meghan lehunyt szemmel élvezte ajkának érintését, majd felhúzta magához a férfit. – Szeretlek – súgta szájába a várva várt szót, mire az, megkönnyebbülten, hogy hallhatta végre a doktornő szájából, mit érez iránta, felsóhajtott, és boldogan mosolygott le rá, miközben az magához vonta, hogy újra összeforrjanak egy szerelmes csókban. Ujjai egyesével pattintották ki a férfi ingén a gombokat, miközben érezte, hogy annak minden izma megremeg az érintésétől, és belesóhajt a csókba, amikor centiméterről centiméterre haladva simította végig az izmokat, a széles hátát, és a kockás hasat. Nyelvük édes táncot járt, felkorbácsolva vágyaikat, vérük felforrósodva száguldott ereikben, mialatt eltávolodtak az ajtótól, és a csók megszakítása nélkül araszoltak a helyiségben található egyetlen ágy felé. Eric óvatosan, magabiztosan tartva a nőt, lassan fektette el az ágyon, majd fölé magasodott, és ajka bebarangolta testének minden porcikáját. Kikapcsolva a melltartót, azt a földre hajítva, hosszan elidőzött a telt melleken, keze pedig combján simított végig, mire Meghan háta megfeszült, hogy így érezze magát még közelebb a férfihoz, ujjai pedig türelmetlenül oldották ki annak nadrágszíját, és elégedetten mosolyodott el, amikor meghallotta, hogy Eric fojtott hangon felnyög, majd ismét megcsókolja. A pillanat tört része alatt szabadultak meg az egyetlen ruhadarabtól, ami elválasztotta őket egymástól, szívük vadul dobolt fülükben, Meghan átkarolva a férfit húzta szorosan magához, amikor lassan eggyé váltak, és finoman mozogni kezdtek. Ahogy azonban egyre inkább elragadta őket a szenvedély, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és nem sokkal később együtt lépték át a gyönyör kapuját. Eric megremegett a nő karjaiban, és fejét annak vállgödrébe fúrva simult hozzá egész közel.

- Elképzelni sem tudod, mennyire szeretlek – mormolta nyakába a szavakat Eric, szaggatottan véve a levegőt, még mindig a nemrég átélt gyönyör hatása alatt állva, miközben ő elmosolyodott, és tarkóját cirógatták ujjai, majd az, felemelte fejét, és mélyen belenézett a barna szemekbe. – Hiányoztál – vallotta be őszintén csengő hangon, és Meghan kiolvashatta tekintetéből mindazt a szenvedést, amit az elmúlt egy hétben átélt, mire megemelkedett kissé, és puhán megcsókolta, de meglepetésére, a nyomozó eltávolodott tőle. – Nem akarom, hogy azt hidd, csak ez hiányzott – mutatott kettejük összefonódott testére, mire Meghan halkan felnevetett.

- Abból, ahogy magam után vonszoltalak ide, inkább neked kellene ezt gondolnod rólam – jegyezte meg könnyed hangon, miközben Eric az oldalára gördült, de karjaival átkarolta, így akadályozva meg benne, hogy távolabb kerüljön tőle a doktornő, aki elégedetten sóhajtva hajtotta fejét a széles mellkasra. Ujjai játékosan rajzolgattak a meztelen felsőtestre, és mosolyogva figyelte, hogy az izmok minden alkalommal megfeszülnek, majd elernyednek, ahogy hozzáér a bronzbarna bőrhöz.

- Lássuk be, nem nagyon ellenkeztem – húzta mókás grimaszba ajkát Eric, mire Meghan felemelte fejét, és látszólag szigorúan nézett a kék szemekbe.

- Ez volt a szerencséd – csókolta meg röviden, de amikor el akart távolodni, a nyomozó nem engedte. Karjai szorosan fonódtak köré, és újra megcsókolta, hosszan, szenvedélyesen.

- Szegény Mrs. Winston – motyogta apró csókok és simogatások közepette, és majdnem felnevetett, amikor meglátta Meghan döbbent arckifejezését, hogy a legmeghittebb pillanatukban ő az idős asszonyt emlegeti. – Ő még mindig arra vár, hogy visszamész hozzá és a lábához – tette hozzá, mire a doktornő kényelmesen helyezkedett el a széles mellkason, úgy, hogy melle a férfi meztelen bőréhez préselődött. Állát megtámasztotta kezén, úgy nézett fel rá.

- Tévedés – rázta meg fejét, amitől hullámos haja ingerlőn csiklandozta meg a nyomozó arcát, mire az felemelte kezét, és szeretetteljesen tűrte el füle mögé a tincseket, hogy aztán hátára simuljon, és finoman simogatni kezdje. – Mielőtt elraboltalak, elláttam. Semmi pénzért nem adnám Kenneth kezei közé – jelentette ki határozottan, és arcára volt írva, mit gondol az orvosról, mire Eric komolyan nézett rá, ő pedig hirtelen elbizonytalanodott az átható kék szemek fürkésző pillantásától. – Mi az? – kérdezte ideges mosollyal, miközben eltűrt egy kóbor tincset a férfi homlokából, óvatosan végig simítva a hegen, ahonnan nem olyan régen eltávolította a varratokat.

- Annyi mindent szeretek benned, hogy fel sem tudnám sorolni – válaszolta halkan, mire Meghan közelebb hajolt hozzá, és finoman megcsókolta.

- Én is szeretlek – suttogta bele a csókba, majd hagyta, hogy nyelvük egymásra találjon, és lehunyt szemmel élvezte, ahogy érzékei ismét életre kelnek a férfi érintése nyomán. Még soha életében nem tapasztalt olyat, hogy egyetlen csók felforrósítsa vérét, és soha nem is gondolta, hogy éppen Taylor nyomozó lesz az, aki ezt megmutatja neki, de semmi pénzért nem cserélte volna el az elmúlt napokat, amik hozzájárultak ahhoz, hogy átélhesse mindezt. Amikor ajkaik elváltak egymástól, Eric sóhajtva ölelte magához.

- Szeretnék örökre így maradni – suttogta halkan, komoly hangon, mire a doktornő elmosolyodott.

- Itt? Az ügyeletes orvosi szobában? – vonta fel kérdőn szemöldökét, Eric pedig megrántotta a vállát.

- Nekem teljesen mindegy, hol vagyok, ha közben téged tarthatlak a karjaimban – válaszolta, miközben lehajtotta fejét, és újra megcsókolta a nőt, aki azonban kibontakozott az ölelésből, és ő meglepetten nézte, ahogy felcsatolja melltartóját, majd belebújik a zöld műtős nadrágba is.

- Ez nagyon romantikus, de… - állt fel, és magára kapta felsőjét, majd köpenyét, miközben Eric szíve gyorsabb ütemre váltott, amikor látta, hogy sztetoszkópját is nyakába akasztja a földről, és oldalára csatolja a csipogót. – De… - sétált vissza hozzá lassan, leült mellé, és karjaival átfonta nyakát. Mialatt ujjai sűrű hajában matattak, mélyen a szemébe nézett – én csak annyi időt töltenék ezután a kórházban, amennyit feltétlenül szükséges. Szeretem a munkámat – jelentette ki magabiztosan, miközben Eric szerelmesen mosolyogva várta a folytatást. – De a magánéletemet a kórház falain kívül akarom élni! Azt csak veled akarom megosztani – súgta lágyan, és elnyílt ajkakkal fogadta a férfi csókját.

- Elképesztően szeretlek! – sóhajtotta bele a csókba Eric, miközben megkönnyebbülten ölelte magához a nőt, olyan szorosan átfogva derekát, mintha soha többé nem akarná elengedni, és így is érezte. Még soha életében nem érezte magát ilyen boldognak, mint ebben a pillanatban. Minden korábbi kétely, félelem nyomtalanul eltűnt, ahogy Meghan megérintette, megcsókolta, és most már biztos volt benne, hogy soha többé nem fog kételkedni a szerelmében. Húsz perccel később kéz a kézben léptek ki a kórház főbejáratán, hogy elinduljanak közös jövőjük felé, miközben Diane elégedetten mosolyogva nézett utánuk, és az elmúlt egy évben, mióta először együtt látta a két fiatalt, már sokadszorra állapította meg magában, hogy náluk tökéletesebben összeillő párt még nem teremtett az ég.

 

 

VÉGE!