51.
rész
Meghan idegesen nézett körbe a kis
lakásban, menekülőutat keresve, de csalódottan állapította meg, hogy esélye
sincs. Jeremy közvetlenül az ajtó előtt állt, az ablakon hiába is próbálkozott
volna, hiszen a második emeletről csak a nyakát törve juthatott volna le, ahhoz
pedig, hogy bármelyik szobába bejusson, és magára zárja az ajtót, a férfi előtt
kellett volna elrohannia, elég közel hozzá, hogy elérje, és megakadályozza
benne.
- Maga
ölte meg azokat a betegeket? – kérdezte hitetlenkedő hangon, remélve, hogy
szóval tudja tartani, amíg kitalál valamit, mire az lassan bólintott, és
tekintetén jól látszott, még csak nem is sajnálja. – De miért? – rázta meg
fejét értetlenül, Jeremy pedig megvonta a vállát.
- Egytől
egyig megérdemelték – jelentette ki eltökélten, és arcáról le lehetett olvasni,
milyen mély meggyőződésből fakad ez a kijelentés. – Büntetlenül járkálnak az
utcán, fegyverrel a kezükben! Rabolnak, erőszakoskodnak, és a rendőrség nem
tesz semmit! Itt volt az ideje, hogy valaki végre elégtételt vegyen azért a sok
mocsokért, amit elkövetnek!
- Na,
és Lisa? Ő kinek ártott? – kérdezte könnyes szemmel, Nelson pedig elhúzta a
száját.
- Leginkább
nekem tudott volna ártani, ha hagyom – emelte fel állát büszkén, és figyelmét
elkerülte az undor, ami kiült a doktornő arcára. – Tudja, azért egészen
nevetséges, ha jobban belegondolunk – mosolyodott el vidáman, és amikor amaz
értetlenül nézett rá vissza, folytatta – végig attól rettegtem, hogy az egyik
orvosnak feltűnik, amit csinálok. De semmi! Még csak az sem volt gyanús
senkinek, hogy mit keresek a sürgősségin! Sőt, arra sem figyeltek fel, hogy
olyan orvos nevével írtam alá a kartonokat, aki még csak nem is az osztályon
dolgozik! – rázta meg fejét, mint, aki még most sem tudja elhinni, milyen ügyes
és ravasz volt. – Végül egy egyszerű ápolónő kavart be! Szerencsére elég ostoba
volt hozzá, hogy megbízzon bennem! Amikor megláttam, hogy kiknek a vérmintáját
hozta be, már tudtam, hogy óvatosnak kell lennem!
- Miért
adta át neki mégis az eredményeket, ha tudta, hogy lebukhat? – feszegette
tovább a témát Meghan, Jeremy pedig unottan emelte égnek a szemét.
- Húztam
a dolgot, amíg csak lehetett, de a végére már olyan erőszakos volt, hogy attól
tartottam, mást is beavat! – magyarázta bosszúsan. – Kénytelen voltam előrukkolni
vele, de akkor már azt is tudtam, hogy meg kell tőle szabadulnom! Sima ügy lett
volna, ha maga nem ilyen túlbuzgó – szűkült össze szeme fenyegetőn, miközben
lassan közelebb lépett a nőhöz.
- Honnan
tud a papírokról, amiket Collins-tól kaptam? – kérdezte nagyot nyelve Meghan,
mire Jeremy kihúzta magát.
- Nem
vagyok olyan hülye, mint, amilyennek kinézek – válaszolta, majd folytatta – itt
nem találtam semmit – mutatott körbe a feldúlt lakásban – de Lisa gépe tele
volt hasznos információkkal. Kis időbe beletelt, mire ki tudtam nyomozni, ki az
a Jeges, addigra viszont már elment a kórházba… elkéstem – húzta el száját,
majd közönyösen legyintett. – Nem érdekes! Nekem aztán édes mindegy, hogy tőle,
vagy magától szerzem meg! Szóval… ide vele! – csattant Jeremy hangja utasítón,
mire Meghan összerezzent, de megrázta a fejét.
- Értse
már meg, hogy nincsenek nálam! Taylor nyomozó is ott volt, amikor Dale Collins
elhozta a kórházba, és mindent magával vitt! – emelte meg hangját, és úgy tűnt,
a szemében vibráló elszántság elég meggyőző volt Jeremy számára, mert hirtelen
összeráncolta szemöldökét és arcán jól látszott, végig pörgeti a lehetőségeket,
de még mindig nem igazán akarja elhinni, amit hallott. Éppen szóra nyitotta
volna a száját, amikor a távolból rendőrautó szirénája hangzott fel, ő pedig
rémülten nézett az ablak irányába, majd a következő pillanatban előre lépett,
és megragadta a doktornőt.
- Velem
jön! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, ahogy ráeszmélt, hogy
kénytelen menekülőre fogni a dolgot, de Meghan-nek esze ágában sem volt
engedelmeskedni. Térdét felrántva, erősen ágyékon rúgta Jeremy-t, aki
fájdalmasan, artikulálatlanul nyüszített fel, majd szemében harag tüze villant,
és az adrenalintól megsokszorozódott erővel, egyetlen mozdulattal vágta neki a falnak
a doktornőt, akinek még a lélegzete is elakadt, ahogy háta nekiütődött a kemény
tégláknak, miközben a laboros felrántotta az ajtót, és futásnak eredt, ő pedig
a padlóra csúszott. Abból, hogy a fájdalom a hátából átkúszott a mellkasába,
nyilalló érzést hagyva maga után, valahányszor levegőt vett, tudta, hogy nagy a
baj. A késszúrás-szerű mellkasi fájdalom, a nehézlégzés arra utalt, hogy az
ütéstől levegő került a mellhártyaüregbe. Orvosként tisztában volt vele, hogy
állapota hamarosan rosszabbodni fog, és mielőbb segítségre van szüksége. Fogát
összeszorítva próbált annyi erőt összegyűjteni, hogy felkeljen a földről, és
telefonáljon, miközben minden köbcenti levegőért meg kellett küzdenie. Szemét
lehunyva nyelt nagyot, amikor rájött, hogy mobilja a táskájában maradt, mely
méterekkel volt tőle a kis komódon, ahova kulcsait is dobta, amikor
hazaérkezett.
Eric autójának gumijai hangosan csikorogva
hagytak hosszú féknyomot maguk után, amikor beletaposott a fékbe, és
leállította a több emeletes háztömb előtt a szolgálati kocsit, éppen akkor,
amikor Jeremy kirohant a bejárati ajtón, és eliramodott előttük.
- Nézd
meg a doktornőt, ezt a férget meg bízd rám! – hallotta meg Bruce határozott
hangját, mire bólintott, és a másodperc tört része alatt szállt ki. Fél szemmel
még látta, hogy társa átül a vezető oldali ülésre, és a laboros után indul, de
már nem várta meg, hogy sikerül-e elkapnia. Kettesével szedte a lépcsőfokokat,
hogy mielőbb felérjen a lakásba, és pulzusa az egekbe szökött, amikor látta,
hogy az ajtó nyitva van. Szívét jeges marokkal szorította össze a félelem,
ahogy beljebb lépett, és meglátta, hogy Meghan a padlón fekszik, arcára kiül a
fájdalom, és levegő után kapkod. Azonnal mobilja után nyúlt, és tárcsázta a
központot, miközben az orvosnő megkönnyebbülten adott hálát az égieknek, amikor
meglátta a nyomozót.
- Küldjenek
egy mentőt! Gyorsan! – parancsolta erélyesen, és mialatt bediktálta a címet, és
hozzátette, hogy egy orvos a beteg, remélve, hogy így hamarabb érkezik a
segítség, a doktornő mellé térdelt, és szeme kutatón futott végig a karcsú
testen, sérülést keresve rajta. Szemöldökét zavartan ráncolta össze, amikor
semmit nem talált, miközben egyértelműen látszott a nőn, hogy alig kap levegőt.
– Mi történt? – kérdezte elszoruló torokkal, mire Meghan erőt vett magán, és
megszólalt.
- Traumás…
pneumothorax… - nyögte nehezen, de Eric értetlenül nézett rá.
- Érthetően,
kérlek! – könyörgött kétségbeesetten, mire a doktornő elmosolyodott, de
fájdalmas grimaszba fordult ajka, amikor újabb nyilallás érkezett mellkasába.
- Légmell…
levegő szorult… - vett újabb apró lélegzetet, mely azonban nem volt elég arra,
hogy befejezze, amit elkezdett, mire a nyomozó idegesen simította félre a nő
haját annak homlokából, és érezte, milyen nyirkos a bőre.
- Hívtam
mentőt, hamarosan itt lesznek – próbálta megnyugtatni, de Meghan megrázta
fejét.
- Nem…
nincs annyi… idő – sóhajtott fel szaggatottan – neked kell… megcsinálni –
feszítette meg hátát ívben, ahogy újabb szúrás érkezett, ezúttal bordái közé,
és érezte, hogy egyre rosszabb a közérzete.
- Megcsinálni?
Mit? – döbbent meg a férfi, mire Meghan lehunyta szemét. Tudta, hogy nem lesz
egyszerű, de nem látott más megoldást.
- A
mellkascsapolást – nyögte minden erejét összeszedve, és amikor Eric megrázta a
fejét, folytatta – muszáj! Nemsokára…
sokkal rosszabbul leszek. Romlik az… oxigénellátás… a keringés össze…
összeomolhat… Akkor már… nem tu… tudok segíteni – szorította össze fogát,
amikor újabb szúrást érzett bordáik között, majd amikor enyhült a fájdalom,
folytatta - Levegő… kell… segíts – nézett könyörgőn a férfira, és amikor az
nagyot nyelve belement, megkönnyebbülten bólintott. – Van nálad… toll? –
kérdezte szaggatottan véve a levegőt, majd az újabb bólintás után, folytatta –
hozz egy kést… fertőtlenítsd alkohollal – mutatott a bárszekrény felé, mire
amaz felpattant, és másodpercek alatt megtette, amit kért tőle a nő.
- Biztos
vagy benne? – kérdezte bizonytalanul kezében tartva a kést, és arcán jól
látszott, egyáltalán nem nyugodt.
- Mindent…
elmondok, hogy mit csinálj – pihegte Meghan, miközben érezte, hogy fogytán az
ideje – bízz… bennem! Csak most az egyszer… - hunyta le szemét összeszorítva,
hogy elviselje a nyilallást, mire Eric bólintott, és döbbenten nézte, hogy az
orvosnő kigombolja ingét, majd amikor végzett, megfogta bal kezét, és a
bordáihoz húzta. – A középső… hónaljvonalban… tapintsd ki… - halt el a hangja,
mire Eric vadul dobogó szívvel hajolt hozzá közelebb, hogy jobban hallja, amit
mond.
- Meghan!
Mit? Mit csináljak? Segíts nekem! – kérlelte, mire a nő összeszedte maradék erejét,
és újabb apró levegővétel után, elnyomva az érzékeit tompító fájdalmat, halkan
folytatta.
- Az
5. és 6. bordámat… - nyögött fel, miközben érezte, hogy a nyomozó ujjai remegve
futnak végig oldalán. Amikor Eric rádöbbent, hogy fogalma sincs, mit csinál, idegesen
túrt bele hajába, mire Meghan ismét megfogta a kezét, és odavezette a
bordáihoz. – Érzed? – kérdezte suttogva, erőtlenül, és amikor amaz bólintott,
megnyalta kiszáradt ajkát – ejts… egy bemetszést… közöttük… nagyjából egy centi
átmérőjűt – kérte határozottan, és amikor a nyomozó engedelmeskedett, háta
megfeszült a fájdalomtól. Torkából fojtott kiáltás tört fel, ahogy a penge
belevágott húsába, miközben szeméből végig gördült arcán egy könnycsepp, Eric pedig
összeszoruló szívvel nézte, ahogy szerelme vére végig folyik ujjai között. – A
toll… - kapkodott levegő után Meghan, de egyáltalán nem jutott annyi oxigénhez,
ami elég lett volna szervezetének – szedd szét… és…
- Tudom!
– állította le a nyomozó a nőt, mert most már világos volt a számára, mit kell
tennie, és nem akarta, hogy tovább beszéljen, így veszítve erejéből. Mielőtt
azonban hozzá láthatott volna, Meghan megfogta a kezét.
- Ügyelj
rá… hogy lassan… vezesd be a… mellkasba – küzdött utolsó erejével a levegőért a
doktornő, mire Eric erőt vett magán, és lassan, óvatosan helyezte be a toll
műanyag végét a nyílásba, mire azonnal hallotta a szisszenő hangot, ahogy a
felesleges levegő távozott a mellüregből, Meghan pedig hatalmas sóhajjal adta tudtára,
hogy jó munkát végzett, éppen akkor, amikor meghallották a mentőautó
szirénáját.
- Minden
rendben lesz – hajolt le a nőhöz, és puhán megcsókolta ajkait, de a doktornő
már nem tudott válaszolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése