48.
rész
Miközben türelmesen várta, hogy Diane
felvegye, szemöldökét összeráncolva nézte, ahogy Kenneth folyamatosan a
bejárati ajtó felé tekintget. Követve pillantását, elképzelni sem tudta, mi
lehet olyan érdekes, ahogy azt sem értette, miért látja sokkal idegesebbnek az
orvost, mint néhány perccel korábban.
- Vársz
valakit? – kérdezte, kissé eltartva fülétől a telefont, mire Kenneth zavartan
mosolyodott el.
- Úgyis
mondhatjuk – válaszolta rejtélyesen, de Meghan nem tudott többet kérdezni, mert
a vonal végén felcsendült Diane hangja.
- Doktornő!
Taylor nyomozó kérte, hogy szóljak, vegye fel neki a telefont! Beszélni akar
magával – vágott bele a közepébe a nővér, amint meghallotta Meghan hangját,
esélyt sem adva annak, hogy kérdezősködni kezdjen.
- Jól
értem, hogy nem a kórházban van sürgős eset? – kérdezte értetlenül az orvosnő,
mire Diane türelmetlenül sóhajtott.
- Kivételesen
nem, de a nyomozó… - fogott volna bele, hogy elmondja, milyen idegesnek
hallotta a férfit, és biztos benne, hogy fontos dologról van szó, de Meghan
megakadályozta ebben.
- Rendben,
Diane! Hamarosan felhívom, de most mennem kell – rázta le a nővért, és bontotta
a vonalat, még mielőtt az ellenkezhetett volna.
- Valami
baj van? – érdeklődött figyelmesen az orvos, mire Meghan elgondolkodva harapta
be alsó ajkát, válaszolni azonban nem volt ideje, mert ebben a pillanatban
nyílt a bejárati ajtó, és Kenneth elégedetten csapta össze tenyerét – itt is
van, amire vártam! – jelentette ki büszkén, Meghan pedig döbbenten meredt a
piros-fekete színű pólót és nadrágot viselő, 20-as éveinek elején járó futárra,
aki sűrű, rövidre nyírt haját fekete baseball sapka alá rejtette, kezében pedig
egy hatalmas, vörös rózsákból álló csokrot szorongatott. – Ide, ide! –
integetett feléje az orvos, amint észrevette, hogy a futár tanácstalanul
forgatja fejét az étkezdében. Néhány perccel később Kenneth aláírta az átvevő
lapot, egy 20 dollárost nyomott a fiú kezébe, aki elismerőn húzta el száját,
majd köszönésképpen bólintott és távozott. – Parancsolj – nyújtotta a doktornő
felé a virágokat lágy mosoly kíséretében az orvos, Meghan pedig kényelmetlenül
feszengve nézett körül, és legszívesebben elsüllyedt volna, amikor meglátta,
hogy több kolléga is érdeklődve figyeli a jelenetet.
- Mit
akar ez jelenteni, Kenneth? – nézett rosszallón a férfira, anélkül, hogy
átvette volna a csokrot, mire az, kisfiúsan vonta meg vállát.
- Gondoltam,
a barátságunk jeleként megajándékozlak – felelte könnyedén, mire Meghan kivette
a rózsa szárához erősített kártyát.
- Mindig
szeretni foglak! Kérlek, adj egy esélyt! – olvasta fel hangosan, majd bosszúsan
nézett a férfira – elég érdekes elképzelésed van a barátságról – jegyezte meg
gúnyosan, miközben tekintete még egyszer átfutotta az egy soros üzenetet, majd
szemöldökét ráncolva, újra elolvasta, ezúttal azonban lassan, minden betűt
alaposan megnézve. Nem értette, honnan olyan ismerős neki az írás, hiszen sosem
kapott azelőtt levelet a férfitól, és a munkahelyen sem emlékezett rá, hogy
látta volna egy-egy kartonon ezeket a betűket. Hirtelen, mint egy villámcsapás
hasított belé a felismerés, és megrökönyödve nézett a férfira. – Te voltál az!
– bökte ki nehezen, miközben érezte, hogy pulzus felgyorsul.
- Hogyan?
– nézett vissza rá értetlenül az orvos, mire Meghan hitetlenkedve kezdte
ingatni a fejét.
- Te
voltál Lisa titkos szerelme… - esett ki a kártya a kezéből, miközben hangosan
is kimondta, amit gondolt, és kétsége sem volt afelől, hogy nem téved, ahogy
meglátta, hogy az orvos kínosan nevetni kezd.
- Még,
hogy én? Ez… őrültség, Meghan! Dehogy! Mégis, honnan veszed ezt az ostobaságot?
– kérdezte, látszólag kikérve magának a feltételezést is, de hangja remegése
elárulta.
- Ne
hazudj nekem! – csattant a hangja mérgesen – felismerem az írásodat! Ezekhez
hasonló üzeneteket találtam Lisa holmijai között! – szembesítette a férfit,
mire az néhány másodpercig némán nézett rá, majd nagyot sóhajtott, és
bólintott.
- Én
csak a közeledben akartam lenni – vallotta be szégyenkezve, és figyelmét
elkerülte, hogy Meghan arcán undor jelenik meg, csak tovább beszélt. – Azt
hittem, ha összebarátkozom vele, akkor te is felfigyelsz végre rám. De ő belém
esett, és mivel te állandóan elutasítottál… gondoltam, nincs abban semmi rossz,
ha jól érezzük magunkat – vonta meg vállát könnyedén, és szemén látszott, még
most érti, mi ezzel a baj. – Később persze, mindenkinek el akarta mondani, mi
van közöttünk, én viszont nem akartam, hogy megtudd! Azt hittem, akkor már
végképp nem lesz esélyem nálad, így meggyőztem, hogy tartsuk titokban.
- Te
segítettél neki a nyomozásban is? Te voltál az? – kérdezett rá egyenesen, ahogy
eszébe jutott, mit mondott Dale az ismeretlen orvosról, akihez Lisa fordult
tanácsért, és akibe végül beleszeretett.
- Igen
– vallotta be, de arca ezúttal sokkal komolyabb lett, ahogy a nőre nézett –
számtalanszor próbáltam meggyőzni, hogy fejezze be, ne bolygassa a dolgokat, de
nem hallgatott rám. Reméltem, hogy nem fogod folytatni a nyomozást, Meg –
biggyesztette le ajkát sajnálkozva, miközben Meghan érezte, hogy félelem keríti
hatalmába, az orvos pedig rezzenéstelen arccal folytatta – hogy el tudod
engedni Lisa-t. Tényleg bíztam benne, és nagyon sajnálom, hogy így alakult –
tárta szét kezeit csalódottan, éppen akkor, amikor a doktornő megérezte, hogy
kezében rezegni kezd a telefon. Ahogy óvatosan rápillantott, meglátta, hogy
Eric neve villog a kijelzőn. Észrevétlenül, hogy Kenneth ne is sejtsen semmit,
elhúzta jobbra a zöld telefon ikont, de nem emelte füléhez, és csak remélni
merte, hogy Eric meghallja majd, miről beszélgetnek.
- Komolyan
azt hitted, hogy ismerve Lisa-t, belenyugszom abba, hogy öngyilkos lett? –
kérdezte elég hangosan ahhoz, hogy a nyomozó hallja, aki most döbbenten meredt
társára, majd ujjával jelezte, hogy azonnal kezdjék el bemérni Meghan
telefonját, miközben már az orvos hangját hallotta a vonal túlvégén, keze pedig
olyan erővel szorította meg a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjai.
- Nem,
csak reméltem – vont vállat közönyösen McGee – Lisa saját magának kereste a
bajt – jelentette ki unottan, miközben felhörpintette kávéja maradékát – azok a
srácok bűnözők voltak, senki nem siratta őket! Azt hiszed, te nem vagy
veszélyben azzal, hogy folytatod, amit a barátnőd elkezdett? – kérdezte sötéten
villanó szemekkel, mire Meghan keze remegni kezdett, és idegesen nyalta meg
ajkát. – Fontos vagy nekem, Meg! Éppen ezért kérlek, hogy szállj ki ebből az
ügyből! Hidd el, ahogy Lisa, úgy a nyomozók sem fognak soha a végére járni.
Gőzük sincs, mit jelöl az a kód, ahogy arról sincs, ki hozta a kórházba, és
hogyan került az áldozatok vérébe! – sorolta érveit, Meghan pedig inkább
harapta volna le a nyelvét, minthogy beszámoljon róla, hol is tart a nyomozás,
és elmondja, mekkorát téved. – Most pedig… - állt fel hirtelen, a doktornő
pedig a másodperc tört része alatt engedte le kezét öléből combja mellé, így
elkerülve, hogy az, észrevegye a mobilt – sétáljunk egyet! – nyújtotta kezét az
orvosnő felé, és tekintetén jól látszott, nem ajánlat, sokkal inkább utasítás
volt, mire Meghan bólintott.
- Rendben
– egyezett bele, Eric pedig idegesen csapott a kormányra, miközben társa
tanácstalanul vonta meg vállát, így jelezve, hogy kollégái még mindig nem
jeleztek vissza, így fogalmuk sincs, merre lehet a nő. – Sétáljunk, de…
mehetnénk a kórházzal szemközti parkba? – vetette fel, és bízott benne, hogy a
nyomozó jól hallja, majd sietve hozzátette – elég közel lesz a kórház, ha
megcsipogtatnak, és az évnek ebben a szakában imádom azt a helyet – tette
hozzá, és szíve majd’ kiugrott a helyéről, amikor Kenneth bólintott, ő pedig
zsebre dugta telefonját, és engedelmesen hagyta, hogy az orvos felsegítse a
kabátját. Az utat a parkig szótlanul tették meg, de amikor odaértek, Kenneth
belekarolt a nőbe, és lassabb léptekre fogta tempójukat. A fákkal és padokkal
szegélyezett járda egy kis ösvény fele vezette őket, és Meghan igyekezett
leküzdeni félelmét, ahogy észrevette, hogy szép lassan kettesben maradnak a
férfival.
- Elég
rosszul érzem magam, amiért így alakultak a dolgok, Meg – állt meg, és maga
felé fordította a nőt, hogy a szemébe nézhessen. – Mi lenne, ha elfelejtenénk
ezt az egészet, és újra kezdenénk mindent? – kérdezte és tekintetében Meghan
döbbenten ismerte fel a reményt és a szerelmet, mire undorodva rázta meg fejét,
és egy lépést távolodott tőle.
- A
gondolatától is rosszul vagyok, hogy egy ujjal is hozzám nyúlj! – tört fel
belőle, és hangjából jól kivehető volt az utálat, és a harag, mire Kenneth
szeme elsötétült az indulattól, és erősen rászorítva a doktornő felkarjára,
közel rántotta magához.
- Mégis,
mi olyan visszataszító bennem, Dr. Altman? – sziszegte ingerülten, miközben
ajkát csak néhány centiméter választotta el a nőétől, és Meghan megérezte, hogy
a férfi megremeg a vágytól, tüdeje pedig szaporán kapkodja a levegőt. – Tudod,
mit? Kérdezek könnyebbet! Mi van a nyomozóban, ami bennem nincs meg? – folytatta,
és Meghan hiába próbált elhúzódni tőle, olyan vasmarokkal szorította karját,
hogy esélye sem volt rá. – Azt hiszed, nem látom, hogy nézel rá?! Hogy az első
perctől odáig vagy érte?! Fogadni mernék, hogy már régen megadtad neki, amit
tőlem megtagadsz! – nevetett fel keserűen, majd a következő pillanatban ujjai
ráfonódtak nyakára, és megcsókolta. Meghan gyomra fordult egyet, ahogy
megérezte a durva, kemény ajkakat, melyek erőszakosan tapadtak az övére,
miközben ő ajkát összeszorítva, tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán,
igyekezett ellökni magától.
- Engedj…
el! – rántotta el fejét, minden erejét összeszedve, mire Kenneth levegő után
kapkodva, sátáni mosollyal nézett le rá.
- Látod,
ilyen egy szenvedélyes férfi! Biztos vagyok benne, hogy Taylor nyomozó még soha
nem csókolt meg így – húzta ki magát elégedett nagyképűséggel, de a következő
pillanatban egy erős kezet érzett meg gallérjánál, ahogy elrántja a doktornő
közeléből, majd a másodperc tört része alatt megfordítja, és döbbenten
nézhetett bele a dühtől villámló kék szemekbe.
- Talált!
És garantálom, hogy neked sem lesz rá több alkalmad! – csattant Eric hangja, és
egy jól irányzott jobb egyenessel állcsúcson vágta a férfit, aki eszméletlenül
terült el az aszfaltozott járdán, ő pedig a doktornőhöz lépett, és szorosan a
karjaiba vonta. Szíve vadul lüktetett mellkasában, keze a nő hátát simogatta,
miközben érezte, hogy Meghan átöleli a nyakát és hozzá simul. – Most már minden
rendben – suttogta megnyugtatón a fülébe, mialatt fél szemmel látta, hogy Bruce
felemeli a földről az orvost, aki még mindig csak tántorogni volt képes, és
elvezeti. Miután kettesben maradtak, kissé eltávolodott a doktornőtől, és haját
félretűrve, nézett bele mélyen a barna szemekbe, hogy aztán tekintete lejjebb
vándoroljon az ajkára, mely kissé vörös volt attól, ahogy Kenneth rászorította
száját. – Mocskos vadállat – szűrte fogai között mérgesen Eric, miközben
ujjbegyével finoman simított végig rajta, és amikor Meghan lehunyta szemét,
közelebb hajolt, és óvatosan, puhán megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése