Várok rád 35. rész

 

35. rész

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Victoria vadul dobogó szívvel, keresztbe font karokkal mellkasa előtt állt meg a férfival szemben, akinek pillantása az ajtó irányába tévedt, mintha azt várná, valaki belép, és megmenti szorult helyzetéből. Átkozta a sorsot, amiért Dr. Crohn-nak éppen akkor kellett arra járnia, amiért a férfi nem tudta tartani a száját, miközben agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Hogyan magyarázza meg döntését az orvosnőnek, anélkül, hogy felfedné Corinne zsarolását? Hogyan indokolja, amit tett, anélkül, hogy még jobban megbántaná? – záporoztak fejében a kérdések, miközben Victoria még mindig arra várt, hogy belekezdjen. Mivel azonban néma maradt, a doktornő törte meg a csendet.

- Nem akarlak rábeszélni, hogy maradj – szólalt meg halkan, mire Nate meglepetten emelte rá zöldes-kék szemét, ő pedig folytatta – csak… tudni szeretném az igazat, Nate – kérte nagyot nyelve, mire a férfi érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában. – Tényleg maradni akartál? Így tervezted? – tette fel a kérdést remegő hangon az orvosnő, mire Nate nagyot sóhajtott.

- Igen – felelte olyan halkan, hogy Victoria először azt hitte, rosszul hallotta, de aztán a férfi folytatta – egészen jól elterveztem – mosolyodott el keserűen, a doktornő pedig visszafojtott lélegzettel hallgatta. – Egy kardiológiai osztály, egy állás a kórházban és… - akadt el egy pillanatra, mert nem tudta, tanácsos lenne-e folytatni, de Victoria befejezte helyette a mondatot.

- És… te meg én? Együtt? – kérdezte elszorult torokkal, Nate azonban nem válaszolt csak elfordította fejét, hogy ne kelljen a szemébe néznie, ő pedig értetlenül lépett hozzá közelebb és megkereste tekintetét. – Miért gondoltad meg magad? – kérdezte hitetlenkedve, a férfi pedig tanácstalanul túrt bele hajába.

- Másképp alakultak a dolgok – rántotta meg vállát látszólag érdektelenül, de Victoria-t nem tudta becsapni, aki most elhúzta száját.

- Corinne? – szegezte neki a kérdést kendőzetlenül, ami legelőször megfordult a fejében, hiszen nem tudta kiverni fejéből, milyen dühös volt a nő az estélyen, amikor meglátta őket, és szinte biztosra vette, hogy az ő keze van a véleményváltozásban.

- Kaptam tőle egy visszautasíthatatlan ajánlatot, ami… - torpant meg Nate, mert véletlenül sem akarta elszólni magát, ezért felemelte fejét, és rezzenéstelen arccal nézett a doktornőre. – Amit vétek lett volna nem elfogadni – tette hozzá nehéz szívvel. Inkább higgye azt Victoria, hogy előbbre helyezte a karrierjét a szerelmüknél, mint, hogy rájöjjön az igazságra, mert abban biztos volt, hogy nem engedné ezt az áldozatot meghozni. Victoria másodpercekig némán nézett Nate-re, aki egész örökkévalóságnak élte meg a pillanatot, miközben emlékei között megjelent mindaz, amit Amy felsorolt a férfi védelmében. A közös pillanatok, az együtt töltött éjszaka, a másnap reggel, utolsó beszélgetésük az orvosi pihenőben, ahol arra kérte, bízzon benne. Agyában egymást váltották a képek, beleértve azt is, hogy Corinne megjelenéséig a férfi még úgy tervezte, Nelson-ban marad, és azt sem tudta elfelejteni, milyen gyengéden csókolta, mielőtt közölte vele, hogy visszatér Bostonba.

- Megzsarolt – szólalt meg halkan, tárgyilagosan, és elég volt Nate arcára néznie, hogy tudja, nem tévedett. Bár őt magát is meglepte, hogy feltételezése igaz lehet, de képtelen volt más magyarázatot találni mindarra, ami történt. – Megzsarolt, Nate? – lépett közelebb az orvoshoz, aki nagyot nyelve nézett a szemébe.

- Már nem számít, Vic – simított végig arcán végtelenül gyengéden, ami csak megerősítette a nőt abban, hogy a férfi nem önszántából hagyta el.

- Mivel tart a markában? Mit tud rólad? – faggatta tovább a férfit, aki nagyot sóhajtva ingatta meg fejét, miközben lágyan rámosolygott a nőre.

- Azt, ami még csak nem is titok, de éppen elég ahhoz, hogy sakkban tartson – válaszolt rejtélyesen, mire Victoria értetlenül nézett rá, de úgy tűnt, ennél többet nem fog tudni kihúzni belőle. Elképzelni sem tudta, mi lehet az, amivel így kézben tudja tartani a férfit Corinne, de nem állt szándékában hagyni, hogy tönkre tegye a szerelmüket ilyen aljas módon.

- Bármi legyen is az, Nate, együtt megküzdünk vele! Biztos vagyok benne, hogy nem árthat a karrierednek, és… - fogott volna bele, de a férfi keserű sóhaja beléfojtott a szót.

- Tényleg azt hiszed, hogy egy percig is érdekel, mit tudna tenni a karrieremmel? – kérdezte beletúrva sűrű hajába, miközben távolabb lépett az orvosnőtől és hátat fordított neki. – Hogy nem adnék fel mindent, csak veled lehessek? – kérdezte halkabban, Victoria pedig összeráncolt szemöldökkel nézte a széles hátat a hófehér köpenyben, majd, mint egy villanás ugrott be neki a férfi kérdése, amikor belépett a rendelőjébe.

- Nem téged fenyeget, hanem engem – ejtette ki döbbenten a szavakat, miközben torkát a sírás fojtogatta, ahogy rájött, Nate lemondott a szerelmükről azért, hogy őt védje. – Így volt, ugye? – kérdezte nagyot nyelve, Nate pedig lehunyta szemét, de nem fordult hátra, ami többet mondott minden szónál, így Victoria folytatta – mi volt a tét? Az orvosi karrierem? – tapintott rá a lényegre, hiszen jól emlékezett rá, hogy Nate azt kérdezte tőle, el tudná-e képzelni, hogy ne praktizáljon többé, mire a férfi lassan megfordult és közelebb lépett hozzá, majd kezébe fogta az arcát.

- Nem kockáztathatom, hogy beváltsa a fenyegetését – válaszolta halk hangon, amivel egyúttal el is ismerte, hogy a doktornő feltételezése helyes. – Ha csak rólam lett volna szó, kihajítom a rendelőből úgy, hogy a lába sem éri a földet, de…

- De mi? – vágott közbe Victoria értetlenül – te bármikor feláldoznád a karrieredet értem, de arról nem kérdeztél meg, hogy én megtenném-e érted? – kérdezte és hangjából nem tudta eltitkolni a csalódottságot, amiért Nate egy percig is azt hitte, nem hozna érte ekkora áldozatot, mire a férfi halványan elmosolyodott és gyengéden simított végig arcán.

- Biztos vagyok benne, hogy habozás nélkül megtennéd – nyelt nagyot, mialatt homlokát a nőéhez érintette. – Szeretlek, Victoria. Éppen ezért nem hagyhatom, hogy ekkora áldozatot hozz értem. Imádod a munkádat, ráadásul jó is vagy benne – cirógatta tovább ujjbegyével a selymes bőrt arcán, majd lejjebb vándorolt nyakára. – Corinne nem habozna beváltani a fenyegetését, ha megtudná, nem tettem eleget az alku rám eső részének, és az apja segítségével tönkre tenné a karrieredet.

- Nem dönthetsz kettőnkről egyedül, Nate – suttogta Victoria gombóccal a torkában.

- Már megtettem – felelte az orvos enyhén remegő hangon, majd folytatta – tudom, hogyan döntöttél volna, ha beavatlak, éppen ezért nem tettem. Nem lehettem volna boldog azzal a tudattal, hogy miattam hoztál ekkora áldozatot.

- De tőlem mégis ezt kéred – jegyezte meg a doktornő, és nem tudta megakadályozni, hogy egy könnycsepp ki ne gördüljön a szeméből, amit Nate finoman törölt le arcáról, aztán kissé elhúzódott, de csak azért, hogy a szemébe tudjon nézni.

- Nem – ingatta meg fejét Nate, majd folytatta – azt kérem, amit tizenkét éves koromban kértem tőled, Vic – remegett meg a hangja, miközben odanyúlt a nő nyakában lévő nyaklánchoz, kiemelte a fehér ing mélyedéséből, és lassan végig simított a medál felületén. – Várj rám! Esküszöm, hogy amíg távol leszek, mindent elkövetek majd, hogy megszabaduljak Corinne-tól és a zsarolástól, de addig… várj rám. Megígérem, hogy visszajövök! – ismételte meg gyerekként tett ígéretét, mire Victoria felsóhajtott, és átkarolva a férfi nyakát, szorosan a karjaiba simult, aki lehunyt szemmel ölelte át.

- Húsz évet vártam rád – suttogta a férfi fülébe, majd eltávolodott tőle, de karjai továbbra is nyaka körül pihentek. – Egy kis időt még kibírok – mosolyodott el lágyan, könnyes szemmel, mire Nate felsóhajtott és ráhajolt az édes ajkakra. Gyengéden, szerelmesen csókolta, mialatt olyan szorosan húzta magához, amennyire csak tudta. – Csak Corinne meg ne tudja – mormolta a csókba a doktornő, mire Nate elmosolyodott és tovább csókolta. Amikor elváltak ajkaik, Nate homlokát a nőéhez érintette, miközben keze a derekát karolta át.

- Mit szólna egy titkos viszonyhoz, Dr. Kincaid? – húzta fel szemöldökét mosolyogva, mire Victoria is elmosolyodott. – Lopott csókok az orvosi szobában, hosszú ölelések a kórház eldugott sarkaiban, tekintetváltások a nővérpult fölött? – sorolta a lehetőségeket, az orvosnő pedig úgy tett, mint, aki elgondolkodik rajta, aztán egészen közel simult a férfihoz, úgy, hogy ajkukat csak néhány milliméter választotta el egymástól.

- Nos, Dr. Jamison – harapta be alsó ajkát, ami odavonzotta Nate tekintetét, keze pedig lassan simított végig a széles mellkason. – Bevallom, még sosem csináltam ilyet - vetette fel kételkedve, de az ajka szélén játszó mosoly elárulta, hogy tőle sem áll távol ez a megoldás, mely azt jelentette volna, hogy együtt lehet a férfival, Corinne pedig semmit nem sejthet az egészből.

- Ebben még nekem sincs tapasztalatom, de orvosként nem szabad meghátrálni egy kihívástól – válaszolta kópésan, mire Victoria felnevetett, és puha csókot váltottak.

- Mi lesz azután, hogy visszamentél Bostonba? – kérdezte félve, miután elváltak ajkaik, mire Nate finoman tűrt el egy hajtincset a nő füle mögé.

- Levelezni fogunk – javasolta könnyed hangon, majd mosolyogva tette hozzá – hála Istennek, a technika sokat fejlődött, így e-mail-ezhetünk és telefonálhatunk is.

- Felnőttek vagyunk, Nate – jegyezte meg halkan Victoria, hiszen fejéből nem tudta kiverni, mit mondott a férfi a távkapcsolatról. – Biztosan elég lesz neked, ha…

- Vic – szólt közbe gyengéd határozottsággal Nate, mialatt álla alá nyúlt, és felemelte fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Amikor az államokba mentem, a leveleid voltak az egyetlenek, amik tartották bennem a lelket és a tudat, hogy vársz rám. Szükségem van erre, mint a levegőre – tette hozzá sóhajtva, mire a doktornő könnyes szemmel mosolyodott el.

- Minden nap írni fogok neked – ígérte meg, éppen úgy, ahogy tette azt gyermekként, Nate pedig lágyan visszamosolygott rá.

- Én pedig minden nap válaszolni fogok – ismételte meg húsz évvel korábbi szavait ő is, aztán újabb csókban forrt össze ajkuk. Nyelvük puha lágysággal ízlelgette a másikat, kiélvezve minden másodpercet, amit egymást karjában tölthettek, és amikor megszakították a csókot, Victoria szeretetteljesen simogatta meg a férfi arcát, majd feljebb vándorolt a keze, és óvatosan húzta végig ujját a ragtapaszon.

- Ki kellene szedni a varratokat – jegyezte meg csak úgy, mellékesen, mire Nate bólintott.

- Megtenném magam is, de tükörrel szemben elég nehézkesen megy – húzta el száját, majd hirtelen elmosolyodott. – Esetleg, te is kivehetnéd… - javasolta, de meglepetésére, Victoria sajnálkozva ingatta meg fejét.

- Nem megy – mondott ellent, majd folytatta – nem vagyok szolgálatban – világosította fel a férfit, de aztán elgondolkodva emelte égnek tekintetét. – Persze, olykor… kivételes alkalmakkor vállalok magánbetegeket. De kizárólag otthon! – húzta fel egyik szemöldökét sokatmondón, Nate pedig azonnal értette a célzást, és vadul dobogó szívvel húzta közelebb magához a doktornőt.

- Nálam kivételesebb eseted még nem volt! – bizonygatta, majd a választ meg sem várva, ajkát a nőére tapasztotta, és szenvedélyesen megcsókolta.