Várok rád 38. rész

 

38. rész

Nate tekintete gyorsan futott körbe a helyiségben, és amikor látta, hogy Victoria egyedül van, beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót, aztán odalépett a nőhöz, és szó nélkül a karjaiba vonta. Ajka finoman simult az orvosnő szájára, aki minden korábbi gondolatait, kétségeit elfelejtve adta át magát a pillanatnak. Nate lágyan csókolta, szerelmesen, miközben keze nyakára vándorolt és cirógatni kezdte. Reggel látta utoljára Victoria-t és azóta számolta vissza a perceket, hogy végre kettesben lehessenek. Valahányszor elmentek egymás mellett a folyosón, futólag a másikra pillantottak, de arra ügyeltek, hogy ebből senki ne vegyen észre semmit. Gyűlölte, amiért nem kürtölhette világgá, milyen szerelmes, de nem kockáztathatta, hogy valahogy Corinne fülébe jusson. Most azonban, senki nem volt, aki előtt vissza kellett volna fognia magát, így hosszan csókolta a mézédes ajkakat.

- Hiányoztál – suttogta nagyot sóhajtva, amikor megszakították a csókot, mire Victoria kierőszakolt magából egy mosolyt.

- Azt hittem, csak délben látlak – válaszolta, mivel azt remélte, addigra elintézheti az igazgatónál a felmondását, és megbeszélheti a férfival, hogyan tovább a jövőben, mire Nate megvonta vállát.

- Lett egy kis szabadidőm, és gondoltam, megszabadíthatnál a varratoktól, ha te is ráérsz – javasolta könnyedén, mire a doktornő szórakozottan bólintott, és eltávolodva a férfitól, a steril eszközöket tartalmazó tálcához lépett.

- Persze, ülj le – bökött fejével a vizsgálóban található ágy felé, mialatt kesztyűt húzott, és csak úgy, mint első találkozásuk alkalmával, egy széket tolt oda, hogy egy magasságba kerülhessen a férfival, aki már le is tépte a hófehér tapaszt homlokáról.

- Valami baj van? – nézett fürkésző tekintettel az orvosnőre Nate, és gyanakvása csak még nagyobb lett, amikor Victoria zavartan kapta el róla szemét.

- Dehogy – rázta meg fejét, mialatt közelebb lépett és egészen közel hajolt, hogy jól lássa a sebet. – Mi baj lenne? – kérdezett vissza egyenes válasz helyett, közben pedig leült és óvatos mozdulatokkal látott neki a csipesszel és ollóval, hogy egyesével, aprólékos munkával távolítsa el az összes varratot és óhatatlanul az jutott eszébe, talán ez az utolsó beavatkozás, amit orvosként elvégezhet.

- Nem is tudom – töprengett hangosan Nate, mialatt mélyen magába szívta a rózsaillatot, mely körül lengte Victoria-t. – Feszültnek tűnsz – tette hozzá, és figyelmét nem kerülte el, hogy Victoria válla azonnal megfeszül és nagyot nyel.

- Kész – tolta ki maga alól a széket, aztán távolabb lépett, de amikor letette a kezéből az eszközöket, és el akarta tenni a tálcát a helyére, Nate megfogta kezét, és finoman visszahúzta maga elé. Jobb keze bekúszott a köpeny alá, és ráfonódott karcsú derekára, ballal pedig arcán simított végig.

- Vic… - szólította meg szelíd hangon, mire a doktornő nagyot sóhajtott.

- Corinne itt járt – nyögte nehezen, Nate arca pedig azonnal elsötétült, bizonyságot adva ezzel az orvosnőnek, hogy nem volt szó közöttük semmilyen megbeszélt ebédről.

- Mit akart? – kérdezte bosszúsan, mert abból, hogy megváltozott az orvosnő viselkedése, biztos lehetett, hogy ártó szándékkal érkezett.

- Nem tudom – sóhajtott fel ismét Victoria, miközben finoman tűrt el Nate homlokából néhány tincset, és ujjai beleszántottak sűrű hajába. – Talán… kárörvendeni. Az orrom alá dörgölni a győzelmét…

- Nem győzött! – vágott közbe Nate azonnal, keresve az orvosnő tekintetét, és amikor megtalálta, elszántan folytatta – pillanatnyilag nyeregben érzi magát, de ez minden!

- Biztos ez, Nate? – kérdezte Victoria keserűséggel a hangjában – talán nem veszed feleségül? Én nem csak a szeretőd leszek? – szembesítette a tényekkel csalódottan, Nate pedig egy másodpercre lehunyta szemét. Remélte, hogy ez sosem derül ki, annál is inkább, mivel esze ágában sem volt elvenni Corinne-t, még bőven az előtt megoldást akart találni, de úgy tűnik, a nő biztosra ment. – Miért nem beszéltél nekem a házasságról?

- Mert nem tartottam fontosnak! – válaszolta Nate szenvedélyes hangon, miközben két keze közé fogta Victoria arcát, aki hitetlenkedve nézett vissza rá.

- Nem fontos?! Házasságról beszélünk, Nate! Ha elveszed, soha az életben nem fog kiengedni a karmai közül! Nem fogja aláírni a válási papírokat! – tárta szét kezeit tanácstalanul Victoria, Nate pedig türelmetlenül szántott végig haján, amikor az orvosnő ellépett előle.

- Odáig nem fogunk eljutni! Megígérem, hogy kitalálok valamit, és… - fogott volna bele, de a doktornő felemelt kézzel állította meg.

- Ne! Kérlek! – nyelt nagyot nehéz szívvel – ez a lemez már megvan, nem kérek még egy példányt belőle, köszönöm – jegyezte meg keserűen, így utalva rá, hogy számtalanszor hallotta már ezt, majd folytatta – most nem arról van szó, hogy visszamész vele, és mondvacsinált ürüggyel távol tartod magad tőle! A szemembe vágta, hogy amint Bostonba értek, megszervezi az esküvőtöket! Az már csak néhány nap, ennyi idő alatt nem fogunk megoldást találni, és ezt te is tudod! – tette hozzá letörten, mire Nate leugrott az ágyról, és közelebb sétált, aztán maga felé fordította szerelmét.

- Bízz bennem – érintette homlokát a nőéhez finoman – kérlek! Hidd el, hogy meg tudom oldani és ez a házasság sosem jön létre! Ezért sem beszéltem róla, mert egy percig sem vettem fontolóra!

- Na, és ha mégis? – húzta fel kérdőn szemöldökét Victoria, aki a legrosszabbra is szeretett felkészülni. – Akkor, mi lesz velünk? Milyen szerepem lesz nekem ebben a történetben? – tette fel az újabb kérdést, és amikor Nate nem válaszolt, könyörögve nézett a férfira. – Szálljunk szembe vele, ne hagyjuk, hogy a markában tartson! Mégis, mit tudna tenni ellenem? Egyetlen folt sincs az aktámon, soha semmit nem követtem el, amivel árthatna nekem!

- Nem ismered Corinne-t és az apját – rázta meg fejét Nate, miközben eltávolodott Victoria-tól, hogy erős tudjon maradni. Semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy vele legyen, de félt kockáztatni, félt attól, mit okozna, ha Corinne beváltaná a fenyegetését. – Minden követ megmozgat és semmitől sem riad vissza, hogy megkapja, amit akar, az apja pedig készséggel asszisztál hozzá! Szeretlek, Vic! Nem tehetlek ki ennek… – nézett fájdalmas tekintettel a nőre, mire az gombóccal a torkában hunyta le szemét.

- Én is szeretlek, de… - torpant meg egy pillanatra, majd mély levegőt vett és komolyan nézett az orvosra – de képtelen vagyok évekig eljátszani a szerető szerepét. Ez az én életem is, nemcsak a tiéd, ennél fogva, nem dönthetsz róla egyedül – folytatta nyugodtan, Nate pedig gyomrában görccsel hallgatta. – Még ma beadom a felmondásomat Dr. Crohn-nak – jelentette ki, mire a férfi döbbenten kezdte el rázni a fejét, ő azonban tovább beszélt. – Ha nem leszek orvos többé, Corinne-nak semmi nem lesz a kezében, amivel kényszeríthetne téged.

- Nem! – közölte határozottan a férfi, miközben odalépett Victoria elé és maga felé fordította – nem engedem, hogy ezt tedd!

- Nem kértem az engedélyedet – jegyezte meg halkan a doktornő, mire Nate elgyötörten hunyta le szemét.

- Nem akarom, hogy feladd az életedet értem, Vic – suttogta fájó szívvel, mire Victoria halványan elmosolyodott és gyengéden végig simított az enyhén borostás arcon.

- Na, és te? Te feladhatod értem a tiédet? – kérdezett vissza elcsukló hangon, Nate pedig közelebb húzta magához, és összeérintette homlokukat.

- Meg fogom oldani a dolgot – ígérte elszánt hangon, Victoria pedig felemelte fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.

- Oldjuk meg együtt! – javasolta, de Nate megrázta a fejét, ő pedig tudta, hogy sosem fog beleegyezni, amitől végtelen szomorúság és csalódottság lett rajta úrrá.

- Nem! Ha Corinne beváltja a fenyegetését, a karrierednek vége! – magyarázta rekedtes hangon, hiszen neki legalább olyan nehéz volt ezt a helyzetet elfogadni, mint az orvosnőnek. – Nem várhatom el tőled, hogy ezt tedd értem…

- Te fontosabb vagy nekem, mint a karrierem – válaszolta Victoria könnyes szemmel. – Nem akarlak elveszíteni egy állás miatt.

- Tudom – sóhajtott mélyet Nate, miközben magához ölelte szerelmét, aki nagyot nyelve simult az ölelő karok közé, miközben úgy érezte, megszakad a szíve, és dühöt, haragot érzett Corinne iránt, amiért ezt teheti velük. – De az orvoslás az életed része, Vic. Remek orvos vagy, imádod a munkádat… ha most hagynám, hogy ezt feladd értem, előbb-utóbb meggyűlölnél érte, és ezt… - akadt el egy pillanatra, ahogy elképzelte, mit tenne, ha egy nap arra ébredne, Victoria őt hibáztatja azért, hogy nem végezheti azt a munkát, amit szeret. – Ezt nem tudnám elviselni. Képtelen lennék rá…

- Akkor, mi lesz velünk? – kérdezte halk hangon, mire Nate kissé eltolta magától, ő pedig könnyeit nyelve nézett vissza rá.

- Nem tudom – ingatta meg fejét tanácstalanul, legnagyobb rémületére pedig az orvosnő kibontakozott a karjaiból, és büszkén kihúzva magát nézett vele szembe.

- Nem engeded, hogy felmondjak – kezdett bele nehéz szívvel – de jelenleg azt sem tudod, hogyan állítsd le Corinne-t, vagy akadályozd meg a terveit. Számomra ez egyet jelent, Nate – fonta keresztbe maga előtt a karjait mély levegőt véve. – Azt, hogy kénytelen leszel elvenni feleségül, amit én… nem óhajtok titkos szeretőként végig nézni. Nem akarok arra várni napokat, heteket, vagy akár hónapokat, hogy mikor tudsz elszökni tőle hozzám, hogy együtt tudjunk tölteni néhány boldog órát vagy napot. Azt szeretném, ha visszamennél Bostonba, és elfelejtenél – nyelt nagyot, amikor észrevette, hogy elcsuklik a hangja.

- Victoria, kérlek… - lépett közelebb hozzá, de az orvosnő feltartott kézzel állította meg. Képtelen lett volna elviselni, hogy megérintse, megcsókolja, mert akkor nem tudta volna befejezni, amit elkezdett.

- Talán, ha Corinne látja, hogy valóban vége köztünk mindennek, nem ragaszkodik majd a házassághoz, és élheted az életed – fejezte be mondandóját, de Nate kétségbeesetten ingatta a fejét.

- Nem akarom nélküled élni az életemet! Szeretlek! – csuklott el a hangja, mire Victoria reszketve sóhajtott, és lehunyta szemét, aztán odalépett, és megsimogatta az arcát.

- Én is téged – vallotta be suttogva, majd kihúzta magát. – Éppen ezért, felmentelek az ígéreted alól… - remegett meg a hangja, de erőt vett magán és folytatta – a gyerekkori és a mostani alól is. Elengedlek – tette hozzá olyan halkan, hogy szinte alig lehetett érteni, aztán puhán megcsókolta az orvost, de amikor az át akarta ölelni, kibontakozott a karjai közül, és elhagyta a vizsgálót, Nate pedig könnyes szemmel, fájó szívvel nézett utána, miközben sokadjára is elátkozta Corinne-t és a sorsot, amiért útjába sodorta. Tehetetlen dühében felkapta az első tárgyat az asztalról, ami keze ügyébe került, és erőteljesen a falhoz vágta.

- Légy átkozott, Corinne! – suttogta könnyes szemmel, aztán erőtlenül rogyott le az ágy melletti székre, melyen korábban még Victoria ült, mialatt elképzelni sem tudta, hogyan fogja tudni elviselni a hiányát.