36.
rész
Victoria
szemét lehunyva élvezte Nate ujjainak cirógatását meztelen hátán, mialatt fejét
mellkasán pihentetve szorosan a férfihoz bújt. A kórházból egyenesen a lakására
jöttek és amint átlépték a küszöböt, Nate a karjaiba zárta és forrón megcsókolta.
Ruháiktól néma összhangban szabadították meg egymást, mialatt kezük és ajkuk
felfedezte a másik minden porcikáját, hogy aztán szenvedélyes türelmetlenséggel
adják át magukat a mámorító gyönyör pillanatainak. Egyetlen másodpercre sem
jutott eszükbe Corinne vagy a zsarolás, ami elválaszthatja őket, egyszerűen
csak elmerültek a varázslatban. Az együttlét most is olyan csodálatos volt,
mint az első alkalommal, Victoria pedig elképzelni sem tudta, hogy bárki mással
átélhetné ugyanezt. A gondolat, hogy Nate hamarosan visszamegy Corinne-nal
Bostonba, elszorította a szívét, de igyekezett nem töprengeni rajta. A férfi
megígérte, hogy megoldást talál, és visszatér hozzá, ő pedig bízott benne, hogy
így lesz, és remélte, hogy ez nem tart majd sokáig. Ha rajta múlt volna,
vállalja a kockázatot, és szembenéz Corinne-nal, vagy a fenyegetésével, de
megértette Nate-et is. Tudta a férfi, hogy szereti a munkáját, és be kellett
ismernie, hogy valóban hiányozna neki az orvoslás, hiszen ehhez értett a
legjobban. Mivel Nate kategorikusan elzárkózott attól a lehetőségtől, hogy
kockáztassa a karrierjét miatta, és ő sem látott jelenleg más megoldást a
helyzetre, kénytelen volt elfogadni, de azt szilárdan eltökélte, hogy nem fogja
tétlenül nézni sokáig Corinne ármánykodását.
- Kérlek,
nyugtass meg, hogy ilyen kivételes alkalom még nem volt a praxisodban –
hallotta meg Nate fáradt hangját, melyből kellemes bágyadtság csendült ki,
aminek az okát is pontosan tudta, mire elmosolyodott, és kinyitotta szemét, úgy
nézett fel a férfira.
- Ez
kifejezetten V.I.P szolgáltatás – válaszolta, mire Nate elégedetten bólintott.
- Ezennel
a V.I.P klub tagságának létszámát egy főre korlátozom, az pedig én vagyok –
hajtotta le fejét és puhán megcsókolta a doktornőt, aki belemosolygott a
csókba. Miután elváltak ajkaik, Victoria lassan simított végig Nate meztelen
mellkasán, aztán nyakára vándorolt keze, majd a homlokán lévő tapaszt rajzolta
körbe ujjaival.
- Tényleg
ki kellene venni a varratokat – jegyezte meg félig komolyan, mire Nate
megjátszott sértettséggel húzta fel szemöldökét.
- Szóval,
csak azért csábítottál el magadhoz, mert még itthon is dolgozni akartál? –
kérdezte grimaszolva, a doktornő pedig komolyan bólintott.
- Lebuktam
– biggyesztette le csábos ajkát kislányosan. – Bevallom, munkamániás vagyok, és
bizonyos időközönként hazalopom a betegeket, hogy ne jöjjek ki a gyakorlatból –
tette hozzá rezzenéstelen arccal, majd kissé közelebb hajolt a férfihoz. – De
az is lehet… - húzta végig ujját lassan mellkasán, egészen a hasáig, miközben
tovább beszélt – hogy titokban voltak egyéb más terveim is veled… - hagyta
nyitva a mondatot, mire Nate lassan bólogatni kezdett.
- Micsoda
szerencse, hogy előttem nem lehetnek titkaid – húzta magához az orvosnőt, így
utalva arra a korábbi beszélgetésükre, amikor Victoria bosszankodva vette
tudomásul, hogy azonnal észreveszi, ha titkol előle valamit, miközben lágyan
megcsókolta. Nyelve finoman ízlelgette meg a nő alsó ajkát, majd sóhajtva
mélyítette el a csókot, amikor Victoria utat nyitott előtte, mialatt hanyatt
fektette és fölé magasodott. Keze érzéki gyengédséggel szántott végig a karcsú
testen, Victoria pedig érezte, hogy gerince mentén ismerős borzongás fut végig.
A következő pillanatban azonban, megszólalt Nate telefonja az éjjeli
szerkényen, mire az orvos bosszúsan nyögött fel és felemelte fejét. Arca
azonnal elkomorult, amikor meglátta, ki a hívó fél. A legkevésbé sem volt kedve
elrontani az estét azzal, hogy Corinne-nal beszél.
- Fel
kell venned – szólalt meg látszólag könnyedén Victoria, akinek elég volt Nate
arcára néznie, hogy rájöjjön, ki keresi. – Ha nem beszélsz vele, gyanakodni fog
– tette hozzá, amikor a férfi még mindig nem mozdult, mire Nate nagyot
sóhajtott, hátára fordult, magához ölelte a doktornőt és füléhez emelte a
mobilt.
- Mit
akarsz? – szólt bele nem túl barátságosan, mire Corinne összeszorította ajkát.
- Kezdetnek
azt, hogy gyere vissza a szállodába, és töltsd velem az estét! – közölte
utasító stílusban, mire Nate elfordította fejét, és a karjai között fekvő
doktornőre nézett.
- Sajnálom,
Corinne, de ez lehetetlen. Nagyon elfoglalt vagyok – hárította el a
lehetőséget, de hangjában nyoma sem volt a megbánásnak, mire Victoria
elmosolyodott, Corinne pedig türelmetlenül csettintett nyelvével.
- Hol
az ördögben vagy egyáltalán? – tette fel a kérdést, mire Nate körbenézett az
otthonosan berendezett hálószobában.
- A
kórházban – hazudta szemrebbenés nélkül, mire Victoria elismerőn húzta fel
szemöldökét, ő pedig folytatta – éppen fiziológiai vizsgálatot végzek egy
betegen. A szokásos tünetek – húzta végig kezét ingerlőn Victoria gerince
mentén, egészen a csípőjéig, és elégedetten figyelte, hogy mélyebbet lélegzik –
nehéz légzés… kipirult arc, intenzív reakció a külső ingerekre… - fogott bele,
hogy ismertesse a helyzetet Corinne-nal komoly hangon, majd kezében telefonjával,
hanyatt fektette az orvosnőt, és finoman csókolta végig nyakát, melle vonalát –
szapora szívverés… - sorolta tovább, mialatt szerelme beharapta alsó ajkát,
nehogy hangosan felsóhajtson.
- Ó,
hát ez… komolyan hangzik – hökkent meg Corinne a vonal végén, mire Nate
bólogatni kezdett.
- Fogalmad
sincs, mennyire komoly – válaszolta, majd kópésan mosolyogva az alatta fekvő
Victoria-ra, hozzátette – szerencsére, a beteg együttműködő… határozottan
együtt működik – tette hozzá, amikor megérezte, hogy a doktornő keze végig
simít hátán, csípőjét pedig kissé megemeli, miközben fogai közé vette alsó
ajkát, és játékosan beleharapott.
- Akkor
én… nem is zavarlak – köszörülte meg torkát Corinne, majd várt néhány
másodpercet, mint, aki válaszra vár, mivel azonban Nate hallgatott, folytatta –
holnap látlak? – kérdezte reményteli hangon, mire az orvos égnek emelte a
szemét.
- Talán
– adott kitérő választ, és amikor megérezte, hogy Victoria ajka rátapad a
nyakán lüktető érre, és nyelvét ingerlőn húzza végig rajta, elakadt a lélegzete.
– Most… mennem kell – dadogta, majd a választ meg sem várva, bontotta a
vonalat, aztán mosolyogva a doktornőre nézett.
- Úgy
hazudsz, mintha könyvből olvasnád – jegyezte meg megjátszott rosszallással
Victoria, de arcán látszott, egyáltalán nem haragszik azért, amit a férfi
Corinne-nak mondott, hiszen tisztában volt vele, hogy titkolni kell a
kapcsolatukat.
- Nem
hazudtam – ingatta meg fejét Nate, mialatt keze simogatni kezdte a doktornő
karcsú testét. – Minden tünet stimmelt – mosolyodott el magabiztosan, mire
Victoria kérdőn húzta fel szemöldökét.
- A
hálószobám pedig pont úgy néz ki, mint egy vizsgáló a kórházban – jelezte
elnéző hangsúllyal, Nate pedig könnyedén rántotta meg a vállát.
- Na,
jó, ebben tényleg hazudtam – ismerte el, de arcán látszott, a legkevésbé sem
érzi rosszul magát emiatt, majd hirtelen elkomorult az arca. – Viszont, ha nem
akarunk lebukni, valóban indulnom kell – tette hozzá kelletlenül, majd
folytatta – ahogy ismerem, Corinne képes betelefonálni a kórházba ellenőrizni,
hogy ott vagyok-e.
- Rendben
– sóhajtott a doktornő, miközben végig simított a férfi arcán. Tudta, hogy ezt
az állapotot el kell viselnie, amíg megoldást nem találnak, mégis nehéz szívvel
engedte el Nate-et, aki lehajolt, és puhán megcsókolta, majd felemelkedett az
ágyról és a fürdőszobába sietett, hogy gyors zuhanyt vegyen. Negyedórával
később már kabátjával a kezében, a bejárati ajtó előtt állt, jobb karjával
pedig magához húzta az orvosnőt, akinek karcsú alakját csak még jobban kiemelte
a köntös, amit magára kapott. – Holnap keress meg és kiveszem a varratokat –
húzta végig ujját a férfi homlokán, eltűrve sűrű haját, Nate pedig bólintott.
- Már
most hiányzol – hajolt hozzá közelebb, mire Victoria mélyet sóhajtott, aztán
amikor az orvos átölelte, szorosan simult a karjaiba.
- Menj!
– tolta kissé távolabb magától, amíg még képes volt rá, hogy elengedje, Nate
pedig elhúzta ajkát, de nem ellenkezett, csak hosszan megcsókolta szerelmét,
aztán távozott. Victoria még percekig állt az ajtóban, miközben igyekezett
elnyomni a kételyeket, melyek megkörnyékezték. Borús gondolatait sokkal
könnyebb volt elnyomni, amikor Nate ölelte, de ahogy egyedül maradt, ismét a
felszínre törtek. Fogalma sem volt, hogyan keveredhetnének ki ebből a
helyzetből, de azt tudta, hogy képtelen lenne évekig eljátszani a titkos
szerető szerepét, akkor inkább lemond a hivatásáról.
Amy
fürge ujjakkal gépelte a számítógépbe a kapott dokumentumokat, melyeket az
egyik orvos nyomott a kezébe, miközben a nővérpulton kitartóan csengett a
telefon, ő pedig fél szemmel látta, hogy kolleginája odalép és felveszi.
- Nelson
Megyei Kórház – szólt bele hivatalos hangon, majd néhány másodpercet várt, és
megrázta a fejét. – Dr. Jamison? Nem, ma nem ő az ügyeletes – adta meg a
választ készségesen, mire Amy felkapta a fejét, és a másodperc tört része alatt
kapta ki a fiatal ápolónő kezéből a telefont.
- Elnézést,
megtudhatnám, ki keresi a doktor urat? – kérdezte nyájas hangon, és azonnal
felismerte Corinne hangját, amikor az válaszolt.
- Corinne
vagyok, a menyasszonya! – mutatkozott be fensőbbséges hangon, mint, aki
megszokta, hogy bárki ugrik, amint kinyitja a száját, mire Amy kinyújtotta
nyelvét a kagylóra. – Dr. Jamison-t keresem! Jól értettem, hogy ma nem ő az
ügyeletes? – kérdezte számonkérőn, mire Amy alsó ajkát beharapva gondolkodott. Bár
a férfi valóban nem volt a kórházban, abból, hogy a nő sem tudta, hol van, és
Victoria is korán elment, csak egy valamire tudott következtetni, arra, hogy
együtt vannak.
- Nem!
– közölte nemes egyszerűséggel, majd folytatta – a kolléganőm még csak most veszi
fel a műszakot, ezért szegényke nem ura a helyzetnek, de Dr. Jamison
természetesen itt van – hazudta szemrebbenés nélkül, és összevont szemöldökkel
intette le az ápolónőt, amikor az meglepetten tiltakozni akart.
- Értem,
szóval hirtelen mégis ott termett – jegyezte meg Corinne gúnyosan, és jól
érezhető volt, hogy egy szavát sem hiszi el Amy-nek.
- Nincs
ebben semmi hirtelen – rántotta meg vállát amaz lazán. – Szinte állandóan itt
van. Ha engem kérdez, ez intő jel kellene, hogy legyen egy menyasszony számára
– figyelmeztette átlátszó kedvességgel a nőt, aki mérgesen fújtatott a vonal
végén. – Elég furcsa, hogy inkább tölti az idejét a kórházban, beteg emberek
között, mint azzal, akit állítólag feleségül akar venni.
- Hogy
merészeli?! – kapkodott levegő után a nő, majd rögvest folytatta – Beszélni
akarok vele! Most! – jelentette ki parancsolón, de Amy sajnálkozva sóhajtott
nagyot.
- Az
nem fog menni – ingatta meg fejét. – Éppen egy beteget vizsgál, nem szívesen
zavarom – utasította el a nőt, majd hozzátette. – Sajnálom, de le kell tennem.
Ez a vonal sürgős esetekre van, és egy magányos menyasszony nem számít annak –
pimaszkodott tovább, majd a választ meg sem várva, lassan a helyére tette a
kagylót, így még hallhatta, hogy Corinne magából kikelve kiabál, és követeli,
hogy hívja a készülékhez az orvost, aztán vidáman körbenézett az aulában, és
úgy döntött, megiszik egy kávét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése