24.
rész
Robin
sóhajtozva bámulta a laptop képernyőjét. Háromszor írta le ugyanazt a mondatot
egymás után, mintha beragadt volna egy gomb. Megrázta a fejét, kitörölte a
felesleget, aztán hátradőlt és megdörzsölte arcát. Azt kívánta, bárcsak az agyából
is gombnyomásra törölni tudna néhány dolgot, például a néhány nappal ezelőtti,
szenvedélyes éjszaka képeit Jason karjaiban. Az elmúlt napokban úgy járkált a
rendelőben, mint egy álomkóros, kábán és visszafojtott lélegzettel, de nem
amiatt, hogy felbukkanhat a zaklató. Tőle azóta nem érkezett csomag, mióta
Jason meglátogatta Waltert, így most már biztosra vette, hogy a férfi
küldözgette neki megint az ajándékokat. Sokkal inkább a nyomozó volt az oka
zavartságának, szétszórtságának. Logikusan nézve a dolgokat, óriási hibát
követett el, amikor lefeküdt a férfival. Bár egy vékony hang, szíve mélyén azt
bizonygatta, hogy ez nem igaz, ez a hang kisebbségben volt. Főleg, mivel Jason
azóta nem jelentkezett, hogy elhagyta a lakását. A biztonságáról gondoskodott,
háza előtt váltották egymást a járőrök, az épületben pedig meghagyták a
portásnak, hogy nem engedheti be Waltert, még fényképet is kapott a férfiról,
de többé nem kereste, ő pedig próbálta meggyőzni magát, hogy jobb is így. Akár
akarta azonban, akár nem, ez az egyetlen szerelmes este olyan mércévé vált az
életében, amelyhez tudta, minden más férfit hasonlítani fog a későbbiekben.
Mert el kellett ismernie, hogy a nehezen kezelhető tulajdonságai ellenére,
Jason Deeks fantasztikus szeretőnek bizonyult. Figyelmes volt, gyengéd és
hihetetlenül érzéki, ahogy azt is belátta, bárhogyan is alakul később az élete,
ezt az éjszakát sosem fogja elfelejteni. Bánatosan könyvelte el magában, hogy
hiába minden elszántság és szabály, beleszeretett egy rendőrbe, méghozzá kifogta
a legnehezebb esetet mind közül, aki nemcsak, hogy nem viszonozza az érzelmeit,
de még csak hallani sem akar róla. Mivel képtelen volt harminc másodpercnél
tovább a munkájára figyelni, kikapcsolta a laptopot, és ráhajtotta a fóliát a
szinte érintetlen szendvicsre, amit ebédre hozott magának. Éppen felállt, hogy
összepakoljon, amikor Janett dugta be fejét az ajtón.
- Dr.
Hall! – szólította meg az orvosnőt, aki érdeklődve pillantott rá – látogatója
érkezett. Beküldhetem? – kérdezte, mire Robin meglepetten ráncolta össze
szemöldökét. Legjobb tudomása szerint, nem írtak be senkit ma délutánra, Jason
pedig nem szokta bejelentetni magát a titkárnővel, ezért sejtése sem volt róla,
ki lehet a látogató.
- Ki
az? – kérdezett rá, mire Janett egy másodpercig égnek emelte szemét, hogy
eszébe jusson a név.
- Egy
bizonyos Walter Peanub. Azt állítja, már járt itt korábban és New Yorkban is
kezelte a doktornő – válaszolta nyugodtan, hiszen fogalma sem lehetett róla,
mit vált ki az orvosnőből ez a név.
Robin azonnal feszültté vált, még a
tarkóján is felállt a szőr. Fogalma sem volt róla, Walter, hogyan tudta
kijátszani a portaszolgálatot, de ez érdekelte most a legkevésbé. Úgy érezte,
képtelen ezzel a helyzettel megbirkózni, főként akkor, amikor ennyire szétszórt
Jason miatt. Hogy idegességét palástolja, mély levegőt vett.
- Mondd
meg neki, hogy nagyon elfoglalt vagyok, és add meg Dr. Johnson telefonszámát –
kérte látszólag nyugodt hangon Janett-től, de belül minden ízében remegett az
idegességtől.
- Próbáltam,
de csak magával hajlandó beszélni, és…
- Ne
vitatkozz velem, Janett! – emelte meg hangját ingerülten, de azonnal
elszégyellte magát, ahogy meglátta a döbbenetet titkárnője szemében. – Ne
haragudj, csak most tényleg nem tudom… - fogott volna bele, hogy valami
magyarázatot találjon, de hirtelen elhallgatott, amikor egy árnyék vetült
Janett hófehér blúzára. Walter állt a küszöbön, egy fehér, szögletes dobozzal a
kezében. Robin gondolkodás nélkül nyitotta ki íróasztala középső fiókját és
rátette kezét az ott tartott papírvágó ollóra.
- Nem
fogom rabolni az idejét – ígérte Walter simulékony mosollyal vékony szája
szegletében, majd Janett felé fordult – magunkra hagyna néhány percre, kérem? –
kérte behízelgő hangon, de Janett megérezhetett valamit főnöke
nyugtalanságából, mert egy tapodtat sem mozdult, csak kérdőn pillantott
Robin-ra, aki nagyot nyelve bólintott.
- Minden
rendben, Janett – bocsátotta útjára a hűséges alkalmazottat. Fogalma sem volt,
mire készülhet Walter, mi lehet a dobozban, és nem merte kockáztatni, hogy a
nőnek valami baja essen. Néhány másodperc hezitálás után végül a titkárnő
elhagyta a szobát, ők pedig kettesben maradtak. – Hogyan játszotta ki a
portaszolgálatot? – tette fel azonnal az első kérdést, ami foglalkoztatta, mire
amaz megrántotta a vállát.
- Igazából
nem volt nehéz… futárnak adtam ki magam – mutatott barna ingének mellrészén
elhelyezkedő feliratra, majd a csomagra. – Szemüveg… álbajusz… be kellett
jutnom magához! – nyelt nagyot izgatottan, Robin pedig döbbenten hallgatta.
Sosem gondolta volna, hogy a szerény, visszahúzódó Walter, akiről azt hitte, a
légynek sem tudna ártani, idáig merészkedik. Be kellett ismernie magában, hogy
Jason-nek igaza volt. Előbb-utóbb elfogy a türelem, és lépésekre szánják el
magukat. Most már csak az volt a kérdés, Walter-nél hol a határ? – Át akartam
adni magának ezt – emelte meg a kezében lévő dobozt, de Robin jelét sem mutatta
annak, hogy át akarná venni.
- El
is küldhette volna egy igazi futárral, ahogy eddig! – mutatott rá nyersen a
lehetőségre – megspórolta volna a jelmezkölcsönzés árát!
- Igaz,
gondoltam rá, de… - túrt bele hajába zavartan, majd szégyenlősen elvigyorodott
– de akkor nem láthattam volna, és hiányzott nekem, Dr. Hall… - nyalta meg szája szélét vágyakozva, amitől
Robin érezte, hogy a rosszullét kerülgeti.
- Nem
fogadhatom el – rázta meg fejét határozottan, továbbra is úgy szorítva az ollót
az asztal alatt, hogy belefehéredtek az ujjai és kész volt rá, hogy bármikor
használja, amennyiben Walter próbálkozna valamivel. – Orvosként nem etikus,
hogy páciensektől fogadjak el ajándékot.
- Már
nem vagyok a betege – villantott barátságos mosolyt Walter, de Robin
rezzenéstelen arccal fogadta.
- Az
nem számít – jelentette ki, mire a férfi szomorkásan helyezte az asztalra a
dobozt.
- Virágok
vannak benne – motyogta maga elé olyan hangosan, hogy a nő is értse, mire Robin
elhúzta száját. Pontosan tudta, vagy legalábbis sejtette, mit tartalmazhat a
doboz, miközben Walter folytatta – vörös rózsák… gyönyörűek. De a maga szépsége
mellett haloványnak tűnnek – emelte rá ismét tekintetét, miközben néhány
lépéssel közelebb lépett.
- Walter,
ideje mennie – bökött fejével Robin az ajtó felé, amaz pedig követte
pillantását, de nem engedelmeskedett, helyette nagyot sóhajtott.
- Miért
nem ad nekem egy esélyt? – tört fel belőle kétségbeesetten, de a választ nem
várta meg, csak folytatta – én is megérdemelném, ahogy az a másik fickó! Az a
rohadt zsaru, aki felkeresett és megfenyegetett, hogy hagyjam békén magát! –
szorult ökölbe a keze dühösen, mire Robin összeszedte minden bátorságát, és
nyugalmat erőltetve magára, húzta fel szemöldökét.
- Célszerű
lett volna megfogadni a javaslatot, mert ha megtudja, hogy megint idejött… -
jósolta volna meg a férfi sötét jövőjét, de Walter belé fojtotta a szót.
- Képes
lenne elmondani neki? – kérdezte döbbenten, mint, aki nem feltételezné ezt a
doktornőről, mire Robin néhány másodpercig hezitált a válasszal.
- Ha
most elmegy… - próbálta távozásra bírni ismét a férfit – akkor megígérem, hogy
ez a mi titkunk marad. Nem szólok senkinek, hogy itt járt. Megállapodtunk? –
kérdezte vadul dobogó szívvel, de minden reménye odalett, amikor Walter nemet
intett fejével.
- Túl
régóta várok magára, Dr. Hall! – nyögte keserves szomorúsággal a hangjában – el
sem tudja képzelni, milyen érzés úgy szeretni valakit, ahogy én szeretem magát!
Nem tudok másra gondolni, csak erre a szerelemre! Éjjel-nappal maga jár a
fejemben, és nem bírom tovább! – szorította ökölbe szorult kezét halántékára
türelmetlen kétségbeeséssel, majd zavaros tekintetét az orvosnőre emelte. –
Velem kell jönnie! – jelentette ki határozottan, mire Robin döbbenten meredt
rá.
- Tessék?!
– bukott ki belőle a kérdés, de nem azért, mert nem értette, amit Walter
mondott, sokkal inkább, mert nem akarta elhinni, hogy ez igaz lehet.
- Mutatni
akarok valamit – lépett még közelebb, Robin pedig érezte, hogy remegni kezd a
félelemtől, amikor amaz megkerülte az asztalt, és megállt közvetlenül előtte. –
Mindent elterveztem!
- Nem
érdekel, mit tervezett! Nem megyek magával sehova! – jelentette ki kemény
hangon, de Walter meg sem hallotta, csak továbbra is réveteg mosollyal az
ajkán, mely ijesztőbb volt bárminél, amit Robin valaha látott, folytatta.
- Vettem
itt egy házat, nem messze innen – mutatott ki kezével az ablakon – van még, mit
csiszolni rajta, de megígérem, hogy rendbe teszem, és gyönyörű lesz! Az állását
sem kellene feladnia, Dr. Hall! Sosem kérném ezt magától! Én nem vagyok olyan,
mint a többi férfi! – fogadkozott elszántan, mire Robin elképedve ingatta
fejét.
- Ez
kétségtelen, Walter! – jegyezte meg enyhe éllel a hangjában, Walter szeme pedig
felcsillant, ahogy meghallotta.
- Örülök,
hogy észrevette! Én szeretem magát, és higgye el, minden kívánságát teljesítem,
csak mondja meg, mit szeretne! – ajánlotta fel, hogy akár itt helyben
bizonyítja szerelmét, mire Robin nagyot nyelt.
- Mit
szeretnék? Azt, hogy elmenjen, és békén hagyjon! Mindössze erre vágyom! –
emelte meg hangját ingerülten, mert érezte, hogy a félelem lassan teljesen
eluralkodik rajta, de Walter csak legyintett.
- Megértem,
hogy váratlanul érte ez az egész, és talán igaza van, elvégre nekem hat hónapom
volt rá, hogy mindenre felkészüljek, most pedig elvárom, hogy azonnal döntsön,
de szeretném, ha tudná, várni fogok magára! Megvárom, amíg el tudja fogadni,
amit adhatok magának – mosolygott szerelmesen, mire az orvosnő lehunyta egy
másodpercre a szemét. Mivel nem ellenkezett azonnal, Walter bátorításnak hitte
és folytatta. – Látni fogja, hogy
komolyak a szándékaim, és az érzéseim, de ehhez velem kell jönnie! – ismételte
meg és már éppen nyúlt volna az orvosnő karja után, hogy megragadja, amikor
Robin felemelte az ollót, és támadásra készen közéjük tartotta. – Ahhoz, hogy
helyesen tudjon dönteni, magammal kell vinnem! – erőltette tovább a dolgot,
mialatt már csak egy karnyújtásnyira állt az orvosnőtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése