Szükségem van rád 29. rész

 

29. rész

Jason ajka forró volt, nyelve puha és érzéki, ahogy végig siklott Robin alsó ajkán. Robin kétségbeesetten küzdött a józan ésszel és a saját maga által felállított korlátokkal szemben, de közben érezte, hogy belül elolvad. Ajka önkéntelenül nyílt meg a férfi előtt, és lágyan fogadta a csókját, mialatt tudta, túl messzire megy és minél messzebbre jutnak Jason-nel, annál kisebb lesz az esélye arra, hogy ép lélekkel kecmeregjen ki ebből az egészből. Nyelvük finom lassúsággal ízlelgette a másikat, miközben Robin karjai átölelték a férfi nyakát, és egészen közel simult hozzá. Jason reszketve sóhajtott bele a csókba, amikor megérezte a törékeny testet. Bár nem így tervezte, sőt, kifejezetten tudatában volt, hogy ostobaságot művel, amikor szája megérintette a nőét, agyában nem maradt többé hely az értelemnek. Robin ajka édes volt, akár a bor, bőre bársonyosan sima, ahogy végig húzta ujjait a karján, majd nyakára vándorolt keze, és beletúrt sűrű, selymes hajába. Fogalma sem volt, hogyan tudta az elmúlt napokban távol tartani magát tőle, és már azt sem értette, miért.

- Várj… - szakította meg a csókot Robin, szaporán kapkodva a levegőt, miközben tenyerét megtámasztotta a széles mellkason. – Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte nagyot nyelve. Mindennél jobban vágyott a férfira, de azt is tudta, hogy ha ismét ellöki magától, azt már képtelen lenne megbocsátani neki. Szíve kihagyott egy ütemet, amikor belenézett a vágytól egészen sötétté váló kék szemekbe, miközben Jason lassan nemet intett fejével.

- Nem tudom – vallotta be őszintén, halkan, majd végig simított Robin arcán – de azt tudom, hogy belepusztulok, ha most elküldesz. Szükségem van rád, Robin. Jobban, mint bármi másra egész eddigi életemben – tette hozzá, mire az orvosnő halványan elmosolyodott a vallomást hallva.

- Tudod… ahhoz képest, amilyen keveset beszélsz, időnként egész kedves dolgokat mondasz – jegyezte meg félig komolyan, Jason pedig vágyakozva futtatta végig rajta pillantását, mialatt ujjai még mindig tarkóját cirógatták.

- Biztos a társaság teszi – válaszolta somolyogva, mire Robin határozottan bólintott.

- Meghiszem azt! – jelentette ki magabiztosan, egészen közel hajolva a férfihoz, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel, lehajtotta fejét és megcsókolta. Nyelve akadálytalanul siklott az édes barlangba, és lágy táncra csábította a nőt, aki ugyanolyan puhán viszonozta az érintést. Már nem számított semmi, sem a jövő miatti aggodalom, sem a magány, amely már teljesen felemésztette a lelkét. Csak a pillanatnak élt, az éltette, hogy Robin a karjai között van, belesimult az ölelésébe, érezte finom illatát, kezének puha simogatását, ő pedig csak arra vágyott, hogy elmerülhessen a szenvedély örvényében.

Egyre szenvedélyesebben csókolta, mialatt keze önálló életre kelt, és bejárta a karcsú termet minden porcikáját, úgy simogatta le róla a pólót. Ajka elégedett mosolyra húzódott, amikor meghallotta a halk sóhajokat, ahogy keze rátalált a telt keblekre és becézni kezdte azokat. Robin teste szinte lángolt, szíve vadul dörömbölt mellkasában, élvezettel adta át magát a pillanatnak, és vágyát csak fokozta, amikor megérezte, hogy Jason megremeg az érintésétől. Anélkül, hogy a férfi megszakította volna a csókot, a karjaiba emelte, és meg sem állt vele a hálószobáig, ahol finoman az ágyra fektette, majd fölé magasodva csókolta tovább. Ajka nyakára vándorolt, puhán csókolta végig selymes bőrét, majd egyre lejjebb haladva szabadította meg a rövidnadrágtól, hogy aztán ismét felemelje fejét, és forró csókban forrjanak össze, de keze egy pillanatig sem maradt tétlen. Robin perzselő szenvedéllyel viszonozta a csókokat, a simogatásokat, ujjai türelmetlen vágyakozással futottak végig a kidolgozott mellkason, le egészen a férfi csípőjéig, aztán egy mozdulattal rántotta le róla az alsót. Alig kapott levegőt, amikor Jason ajka elhagyta száját és testét csókolta végig, majd rátalált mellére és érzéki gyengédséggel kezdte becézni. Amikor már úgy érezte, nem bírja tovább elviselni, ujjai beletúrtak a férfi hajába, és magához húzta, hogy forró csókot váltsanak, háta pedig ívben megfeszült. Minden porcikája Jason után sóvárgott, eggyé akart válni vele, Jason pedig azonnal megértette, mit szeretne. Testük összekapcsolódott, és egymásba kulcsolódott kezük is, aztán lassan, finoman kezdtek el mozogni, hogy minél tovább elnyújtsák a beteljesülés pillanatát. A nyomozó Robin nyakához hajtotta fejét, csókokkal szórta tele, Robin ujjai pedig végig szántottak haján, mialatt a szoba megtelt sóhajaik lágy hangjával. Az első alkalom tökéletes volt, de meg sem közelítette a mostanit. Az érintések, az érzések rendkívüliek voltak Robin számára. Egy olyan világot ismert meg, amit soha nem tapasztalt azelőtt, és amiről tudta, hogy csak és kizárólag Jason karjaiban látogathat el oda. A beteljesülés minden mozdulattal egyre közelebb került hozzájuk, és amikor elérkezett, egyszerre lépték át a kapuját. Ahogy szenvedélyük lecsillapodott, Jason felemelte fejét, belenézett a ragyogó zöldes-barna szemekbe, mely egészen különleges színben játszott. A felkelő nap sugarai játszottak az íriszében, ahogy a függöny résein át utat találtak maguknak. Finoman megcsókolta az orvosnőt, aki ugyanolyan puhán viszonozta, majd legördült róla, de egy percre sem engedte el, hanem szorosan magához vonta. Jason fülében még sokáig ott csengett Robin hangja, ahogy a nevét suttogta, miközben lelkét édes érzés töltötte el. Nem tudta, mi lehet ez, csak azt, hogy Robin műve. Fenekestől felforgatta az életét, az ő hatására olyan dolgokra vágyott, amilyenekre nem lett volna szabad még gondolnia sem. Mint például az otthon, a család, a békés, kiegyensúlyozott élet. Egyikről sem volt saját tapasztalata, és most felmerült benne a kérdés, van-e egyáltalán joga ehhez? Megérdemli-e, hiszen lelőtte a saját apját. Kiteheti-e mindannak Robin-t, ami várna rá mellette? – záporoztak fejében a kérdések, éppen akkor, amikor érezte, hogy Robin hozzábújik, és ujjait lágyan húzza végig mellkasán. – Talán, ha a te ötletedet alkalmaztuk volna, elkerült volna a rémálom – törte meg a csendet halvány mosollyal a szája szegletében a doktornő, mire Jason meglepetten nézett le rá.

- Szóval, hallottad, amit mondtam? – kérdezte döbbenten, mivel akkor valóban úgy tűnt, hogy a nő figyelmét elkerülte a megjegyzése arról, hogy neki is volna egy ötlete, ami segítene az elalvásban.

- Pszichológusként tudom, mikor kell meghallanom, amit a másik mond – kacsintott rá komiszul Robin, mire elnevette magát és fejét ingatva lehelt puha csókot a homlokára, majd nagyot sóhajtva hanyatlott vissza a párnára. Úgy érezte lehetetlen helyzetbe került. Nem volt joga itt lenni, nem viselkedhetett úgy, mintha a világ leghétköznapibb dolga lenne, hogy itt fekszik Robin mellett, a karjaiban tartja, élvezi ujjainak finom érintését. Mintha egy angyallal szeretkezni mindennapos lenne a számára, nem pedig egyszeri csoda. Amikor hazahozta a doktornőt, nem állt szándékában maradni, nem állt szándékában később megcsókolni és a legkevésbé sem tervezte, hogy szeretkezni fog vele, de úgy tűnt, a sors nem vette figyelembe az elképzeléseit. Be kellett látnia, hogy becsapta magát, amikor azt hitte, ő irányítja az életét. Azóta nem volt ura önmagának és a tetteinek, mióta belépett az irodájába. Lelke legmélyén tudta, hogy el kell hagynia, hitte, hogy ezzel szolgálná legjobban a nő érdekét, de képtelen volt megtenni. Tisztában volt vele, hogy ha ezt megteszi, kiszakítja és nála hagyja énje egy darabját is. Egy olyan darabját, amelynek a létezéséről sem tudott: a szívét. Robin is érezte, hogy megváltozott a hangulat, szinte tapintani lehetett a feszültséget, ami körbevette a férfit. – Miért nem mondod ki? – szólalt meg halkan, mialatt torkában gombóc keletkezett, hiszen sejtette, mi fog következni.

- Képtelen vagyok rá – nyögte nehezen Jason, mire Robin elnyomott egy sóhajt, és felemelte fejét, hogy a kék szemekbe tudjon nézni.

- Akkor, hogyan tovább? – tette fel a kérdést, mely mindkettejüket egyaránt foglalkoztatta, mire Jason megrázta fejét.

- Nem tudom… - válaszolta halkan, majd hosszan nézett rá, mielőtt folytatta – idő kell, hogy túltegyük magunkat ezen az egészen – nyelt nagyot, miközben szívére mázsás súly nehezedett, Robin pedig érezte, hogy sötét felhők gyülekeznek a fejük felett.

- Most nem Walter-ről és a zaklatásról beszélsz, ugye? – kérdezte vadul dobogó szívvel, Jason pedig megrázta fejét.

- Nem – válaszolta csendesen, mire Robin úgy döntött, kockáztat. Valahol azt hallotta, hogy amiért érdemes, azért harcolni kell, és ő úgy érezte, az, ami kettőjük között van, megéri.

- Gondolod, hogy ez olyasmi, amin túl kell tennünk magunkat? – kérdezte visszafojtott lélegzettel, miközben magában azon imádkozott, hogy Jason is érezze azt, amit ő, hogy merje elengedni a félelmeit, de minden reménye odalett, amikor a férfi komoly, fájdalmas tekintetébe nézett.

- Nem, de neked az az érdeked, hogy túltegyem magam – felelte alig hallhatóan, mialatt tudta, sosem lesz rá képes. Örökké emlékezni fog minden pillanatra, amit az orvosnővel töltött.

- Deeks, verd ki a fejedből, hogy helyettem kell gondolkodnod! – paprikázódott fel Robin. Érezte, tudta, hogy Jason sem közömbös iránta, és nehezen tudta elfogadni, hogy lemond kettejükről a félelmei miatt. – Nem te fogod eldönteni, mi a legjobb nekem! – tette hozzá, mialatt eltávolodott a férfitól és a takarót mellkasáig húzta, úgy nézett le rá.

- Lehet, hogy ebben az esetben mégis ez a helyzet – tartotta magát kijelentéséhez Jason, akit a nő kitörése nem ingatta meg elhatározásában.

- Nem – szögezte le Robin csendesen, de nagyon határozottan. Olyan csendesen, hogy szinte hallotta, ahogy megreped a szíve. – Nem hagyom, hogy egyedül dönts ebben…

- Kénytelen leszel – ült fel Jason is, és magára kapta alsónadrágját, Robin pedig könnyekkel a szemében nézte, de nem szólt egy szót sem, amaz pedig folytatta – meg kell értened, hogy nem tudok nyújtani neked semmit! Csak szenvednél mellettem!

- Az ég szerelmére! – csattant a hangja mérgesen Robin-nak. – Ez van az ágyad fölé írva?! Annyit mondogattad magadnak az elmúlt években, hogy nem vagy képes a szeretetre, míg magad is elhitted!

- Ez a pszichológusi szakvélemény, doktornő? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában Jason, mire Robin állta a pillantását.

- A rövidebb verzió! – vágott vissza még mindig bosszúsan, Jason pedig szomorúan nézett vissza rá.

- Te magad mondtad, hogy nem akarsz olyan életet, mint édesanyádnak volt – emlékeztette halkan egyik beszélgetésükre, mire Robin lassan bólintott.

- Így van… én hajlandó voltam szembenézni a félelmeimmel – válaszolta nyugodtan, annak ellenére, hogy egész bensője remegett az idegességtől. – Te miért nem vagy rá képes? – kérdezte nagyot nyelve, mire Jason fájdalmas arccal elmosolyodott, majd közelebb hajolt hozzá, annyira, hogy Robin jól láthatta a kék szemekben megjelenő bánatot.

- Még mindig nem érted, ugye? – kérdezte keserű mosollyal szája szegletében – nem magamat féltem, Robin… hanem téged – simított végig arcán lágyan, de Robin elhúzódott tőle és komolyan nézett rá.