23.
rész
Robin
döbbenten figyelte a sietős mozdulatokat, melyekből jól látszott, hogy Jason
minél hamarabb távozni akar. Biztos volt benne, hogy ezek után újra visszavonul
a csigaházába, de legnagyobb meglepetésére, a férfi hirtelen ránézett.
- A
gyerekkorom rémálom volt – szólalt meg halkan – az apám egy részeges disznó
volt, aki vagy a kocsmában ivott, vagy otthon, és a feszültséget rajtam és
anyámon vezette le. Azon az estén megint részeg volt. Arra ébredtem, hogy
vitatkoznak, aztán fegyvert rántott és anyámra szegezte. Ösztönösen
cselekedtem, közéjük álltam, és megpróbáltam elvenni a pisztolyt, de az elsült –
vett mély levegőt, ahogy megint eszébe jutott az a szörnyű éjszaka, miközben
Robin szíve szerint, szorosan átölelte volna. A férfi arcán megjelenő
szomorúság a lelkéig hatolt, de tudta, ha most megmozdul, vagy megszólal, Jason
azonnal bezárkózik. – A tárgyaláson figyelembe vették az enyhítő körülményeket,
így a bíróság felmentett, de anyám soha – nyelt nagyot, ahogy eszébe jutottak
anyja vádaskodásai. – Valahányszor módjában állt, a szememre vetette, hogy
elvettem tőle a szeretett férfit. Megrögzötten ragaszkodott valakihez, aki
egész életében csak bántotta – beszélt tovább érzelemmentes hangon, de arcán
látszott, még most sem érti anyja viselkedését, miközben Robin még lélegzetet
sem mert venni, nehogy kizökkentse. – Nem volt előttem semmilyen kézzel fogható
modell… apám bosszúálló, szeretet nélküli ember volt, anyám pedig egy gyenge
báb, aki nem szeretett engem annyira, hogy megvédjen az apám haragjától… - állt
meg egy pillanatra, majd ismét Robinra nézett. Tekintetéből mély szomorúság és
keserűség áradt. – Nem tudom, mi a szeretet, mert sosem volt benne részem,
ahogy azt sem tudom, hogyan működik egy család! A felelősséget belém verték, ezért,
amikor apám meghalt, gondoskodtam anyámról, de hogy őszinte legyek, azt sem
tudom, éreztem-e valaha szeretet! Anyámmal csak kötelességből törődtem, apám
iránt pedig csak gyűlöletet éreztem. 19 éves voltam, amikor két évvel apám
halála után, anyám is meghalt. Én összepakoltam, és eljöttem Floridából. Egy
darabig jártam az országot, aztán úgy döntöttem, nyomozó leszek. Végül itt
vertem gyökeret, Park City-ben és egészen jól megvoltam, amíg meg nem
ismertelek – tette hozzá, mire Robin meglepetten kapta fel fejét az utolsó
mondatra.
- Mit
követtem el? – kérdezte elképedve, mert korántsem számított rá, hogy a férfi
vallomásának ez lesz a vége, Jason pedig közelebb sétált hozzá.
- Hogy
mit? – túrt bele türelmetlenül sötét hajába Jason – Olyan gondolatokat, érzéseket
váltasz ki belőlem, amit nem akarok érezni! Rád nézek, és nem tudok másra
gondolni csak arra, hogy meg akarlak csókolni! Az imént szeretkeztem veled,
annak ellenére, hogy megfogadtam magamnak, sosem fog megtörténni, és bár tudom,
hogy hiba volt, mégis újra megtenném!
- Ez
mind az én hibám? – ingatta fejét hitetlenkedve nevetve Robin, amiben azonban
az öröm szikrája sem volt jelen, sokkal inkább a bosszúság csendült ki belőle.
- Természetesen,
nem! – rázta meg fejét tanácstalanul a nyomozó – én csak azt akarom mondani,
hogy ezeket az érzéseket nem volna szabad éreznem! Azt sem tudom, mi ez, és
miért érzem! Sőt, azt sem tudom, mi a szeretet, te viszont megérdemled, hogy
szeressenek! Az lenne a legjobb, ha békén hagynálak! Egyszer és mindenkorra!
- Mármint
kinek lenne a legjobb? – kérdezett vissza Robin, miközben lassan kezdett
összeállni benne a kép, miért akar olyan elszántan távol maradni tőle a férfi
és hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy nem vonzódna hozzá, sokkal inkább
önmagától akarja megvédeni, vagy attól, ami szerinte várna rá mellette. Ez
egyszerre bosszantotta és meghatotta, miközben csak arra tudott gondolni,
hogyan értesse meg a férfival, hogy az a gyengédség, ahogy csókolja vagy a
karjaiban tartotta, egyértelműen azt mutatja, hogy képes szeretni.
- Neked
– vágta rá gondolkodás nélkül Jason, majd hozzátette – és talán nekem is…
- Miért?
– jött az újabb kérdés, mire a férfi izmai megfeszültek, mely világosan
látszott ing nélküli felsőtestén.
- Mert
azt mondtad, nem akarsz összejönni egy rendőrrel – bökte ki nehezen, mire Robin
nyugodtan nézett végig magukon. Ő egy szál ingben állt a szoba közepén, Jason
pedig pusztán a farmernadrágját viselte, míg a vetetlen ágy szemtelen
bizonyítékául szolgált korábbi szenvedélyesen szeretkezésüknek.
- Azt
hiszem, ezen már túl vagyunk – jegyezte meg halkan, száraz tényként közölve a
helyzetet – mi már alaposan összejöttünk, nem gondolod? – húzta fel kérdőn
szemöldökét, mire Jason elfojtott egy káromkodást, de inkább csalódottságában,
semmint a fájdalomtól.
- Robin,
nekem fogalmam sincs, milyen egy igazi kapcsolat! Sosem láttam, sosem
tapasztaltam, a lelkem tele van hegekkel…
- Mindegyik
más – szólalt meg nyugodt hangon a doktornő – olyanok, mint a hópelyhek. Ebből
kell kiindulni – javasolta, mire Jason fájdalmasan felsóhajtott.
- Én
egy olyan házban nőttem fel, ahol csak harag és gyűlölet volt. Nem tudom, mit
tegyek, mit érezzek. Nekünk nem lehet közös jövőnk, mert én nem tudnék adni
neked semmit! Nincs bennem más csak az, amit otthonról hoztam. Harag és
gyűlölet, te pedig sokkal többet érdemelsz ennél! – válaszolta, mire Robin
elmosolyodott és lassan közelebb sétált hozzá.
- Egy
olyan férfi, aki minden nap kockára teszi másokért az életét, aki kész lenne
egy egész éjszakát a kocsijában tölteni, hogy megvédjen engem egy zaklatótól,
az nem hinném, hogy csak a haragra vagy gyűlöletre képes – szólalt meg megértő
hangon. – Talán tényleg nem volt előtted minta, de azt világosan látod ennek
ellenére is, hogy mi a rossz, mi az, amit sosem lennél képes elkövetni.
- Ne
próbálj meggyőzni! – szakította félbe mérgesen Jason, aki egyre inkább érezte,
hogy kezd gyengülni az ellenállása, és bosszús volt, amiért a nő elhiteti vele,
hogy lehetne közös jövőjük, holott ő pontosan tudta, hogy képtelen erre, hiszen
számtalan próbálkozása fulladt már kudarcba korábban.
- Meggyőzni?
– ismételte meg döbbenten a szót Robin, majd érezte, hogy őt is elfutja a
méreg. – Szerinted, miről próbállak meggyőzni? – tette fel a kérdést, és jeges
pillantása figyelmeztette Jason-t, jól válogassa meg a szavait, mire az
bizonytalanul vonta meg a vállát.
- Nem
is tudom – simított végig homlokán kínosan feszengve a férfi, és helyzete csak
rosszabb lett, amikor pillantása találkozott azzal a tekintettel, amit Robin a
betegeinek tartogatott. – Valami olyasmiről, hogy lehet közös jövőnk… hogy
talán higgyek abban, hogy mi ketten…
- Te
tényleg azt hiszed, hogy rád akarom tukmálni magam? – hökkent meg felháborodva
Robin, amiért a férfi azt hitte, arról próbálja győzködni, hogy maradjon vele.
– Képzeld, felfogtam, hogy egyszeri tévedés volt, ami az imént történt, és
felnőttként tudom kezelni a helyzetet! Emlékeztetnélek rá, hogy te jöttél el
hozzám!
- Jó
ég! Hogy a fenébe tudod így félreérteni mindig, amit mondani akarok?! – túrt
bele sűrű hajába ismét Jason, mire Robin megrázta fejét.
- Nincs
ebben semmi félreértés – jelentette ki határozottan – segíteni akartam,
elmagyarázni, hogy attól még, amilyen körülmények között felnőttél, képes
lehetsz őszinte érzésekre, és normális kapcsolatra, de nem feltétlenül magamra
gondoltam! Nem azt akarom bebizonyítani, hogy együtt kell lennünk!
- Miért
nem? – kérdezett vissza csalódott tekintettel Jason, mire Robin torkára forrt a
szót, és hirtelen azt sem tudta, mit is akart mondani. A kérdés váratlanul
érte, és fogalma sem volt, hogy mit higgyen. Eddig azt hitte, a nyomozó
kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy bármi kialakuljon közöttük, most
viszont úgy tűnt, csalódott, amiért ő nem tervez vele közös jövőt.
- Mondd
csak, miért csinálod ezt velem? – kérdezett vissza válasz helyett, a nyomozó
pedig néhány másodpercig némán nézett vissza rá. A kérdés teljesen jogos volt,
csak éppen ő maga sem tudta rá a választ. Semmit sem szeretett volna jobban,
mint hinni az orvosnőnek, elhinni, hogy képes a szeretetre. Azért maradt anyja
mellett, mert rajta kívül nem volt senkije, és hibásnak érezte magát, amiért
egyedül maradt, apját pedig a történtek ellenére sem volt képes sajnálni. Most
mégis arra vágyott, hogy mindezt elfelejtse, de tudta, ez nem megy
varázsütésre. Nem tehet úgy, mintha nem az lenne, aki, és nem hazudhat sem
önmagának, sem Robin-nak. Távol kell maradnia tőle, ez szolgálta mindkettőjük
érdekét.
- Nem
tudom – sóhajtott mélyet – azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek – tette
hozzá komoran, mire Robin nagyot nyelve húzta ki magát.
- Igen,
magam is így vélem – értett egyet a férfival, bár torkát a sírás fojtogatta.
Nem értette, hogy a gyönyörű szeretkezésük után, hogyan fordulhatott minden
ilyen rosszra.
- Walter
miatt nem kell aggódnod, felhívom a kapitányságot, és ideállítok valakit a ház
elé – szólalt meg ismét Jason, de egy tapodtad sem mozdult, csak állt a szoba
közepén.
- Rendben,
köszönöm – bólintott a doktornő, mire a nyomozó tanácstalanul simított végig
tarkóján.
- Akkor…
én indulok – közölte kissé zavartan, mire Robin várt néhány másodpercet, de
amikor amaz még mindig vele szemben állt, kérdőn húzta fel szemöldökét.
- Mi
tart vissza? – kérdezte szinte már türelmetlenül, mert alig várta, hogy végre
egyedül legyen és kisírhassa magából a keserűséget és csalódást.
- Az
ingem – bökött ujjával Jason a nő felé – az én ingem van rajtad – köszörülte
meg torkát, mire Robin nagy levegőt vett, ahogy ráeszmélt, hogy a férfinak
igaza van. A másodperc tört része alatt vágtatott el mellette, egyenesen a szobájából
nyíló fürdőszobába, ahol sebtében levette az inget, és köntösbe bújt. Amikor
kijött, Jason már az előszobában várt rá, felvette cipőjét és a konyhapultról
fegyverét is az oldalára csatolta. Némán vette el Robintól az inget, gyorsan
magára öltötte, néhány gombot begombolt, aztán a kabátjába is belebújt. – Már
beszóltam az őrsre, öt perc múlva itt lesz egy kocsi. Kint megvárom őket –
szólalt meg kifelé menet, és amikor Robin bólintott, elhagyta a házat.
Olyannyira elmerültek saját gondolataikban, hogy egyikük sem vette észre a
sedan-t, mely ott parkolt néhány háztömbnyire Robin lakásától, vezetője pedig
mérgesen fújta ki a cigarettafüstöt, ahogy összehúzott szemmel figyelte
Jason-t, aki beszállt a kék Mustangba. A nyomozó félig nyitott inge és az, hogy
Robin köntösben kísérte az ajtóig, kétséget sem hagyott a férfiban, hogy szeretkeztek
a zárt ajtók mögött, ami végtelen haraggal töltötte el. Cigarettáját mérgesen
dobta ki az ablakon, majd mielőtt még őrültséget követett volna el, indított és
elhajtott, éppen akkor, amikor az utca végén befordult egy rendőrautó, hogy
átvegye Jason-től az őrséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése