A látszat néha csal 13. rész

13. rész

Castle agya érzékibbnél érzékibb képeket vetített elé, ahogy elképzelte, mégis hogyan fogja kombinálni az inget és a farmert a nő úgy, hogy hű maradjon szerepéhez. Mégis, ahogy teltek a percek, egyre inkább úgy érezte, hogy még az ő fantáziája is szegényes ahhoz, hogy rájöjjön. A várakozás egyre hosszabbra nyúlt, ő pedig, türelmetlenül kezdett el kotorászni a dobozokban. Egymás után vette elő az F.B.I által használatra kölcsön kapott technikai eszközöket, miközben mindegyiket gyerekes kíváncsisággal próbálta ki. Sorban kerültek elő a kis, hordozható kamerák, a tolvajkulcsok, a hordozható adattároló egységek, és társaik. Bármennyire tetszett is neki azonban ez az újdonság, és hogy most büntetlenül szórakozhat velük, néhány perc után azon kapta magát, hogy egyre izgatottabb. Fészkelődni kezdett, és mind sűrűbben pillantott a lépcső irányába, hátha meglátja lejönni a nőt. Amikor már türelmének utolsó morzsája is elfogyott, felpattant a székről, a dobozok mellől, és óvatos léptekkel a lépcső felé indult, de az alján megtorpant.

-          Sokáig tart még? – kiabált fel, majd némán várta, hogy válasz érkezzen.

-          Még néhány perc! – hallotta meg a tompa hangot az emeletről, mely egyértelművé tette számára, hogy a nő bezárt ajtó mellett készülődik.

-          Jó, mert éhen halok! – kiabált vissza, miközben ujjaival a lépcső korlátját babrálta.

-          Mit kezdjek az éhségeddel? – hangzott most már tisztábban a nő hangja, ahogy a hálószobából a fürdőszobába ment át.

-          Te vagy az asszony! Gyere le és csinálj nekem szendvicset! – jelentette ki szándékosan hergelve a nőt, hogy így űzze el a várakozás magányában rátört unalmat, majd bepillantva a dobozokkal teli, egyébként üres konyhába, hozzátette – vagy valamit, ami ehető…

-          Ha arra vársz, hogy kiszolgáljalak, akkor éhen halsz – érkezett vissza a határozott válasz, mire Castle vidáman húzta el a száját. A hangsúlyból érezhette, hogy eltalálta a nő egójának egy érzékeny pontját. Éppen azon volt, hogy tovább hergeli, amikor megint kopogtattak, ő pedig csalódottan, amiért megzavarták újonnan kitalált szórakozásában indult az ajtó irányába, hogy aztán szélesre tárva azt, kíváncsi tekintettel mérje végig a mögötte állókat.

-          Hűha! Ez ám a férfi! Imám meghallgatásra talált! Reméltem, hogy az új lakó valami szívdöglesztő pasi, de ez… Jézusom! Már tudom, ki maga!– csapta össze kezét az egyik férfi a kettő közül, aki világos szőke hajával, lányosan vékony alkatával, rózsaszín pólójával, és fehér nadrágjával le sem tagadhatta, még a megnyilvánulása nélkül sem, hogy nem a heteroszexuálisok táborát erősíti. Hófehér fogai szinte világítottak a szájában, melyet csábos mosolyra húzva, futtatta végig incselkedő pillantását az írón. Zöldes-kék szemében érdeklődés vibrált, Castle pedig úgy érezte, most bukott el a beépülés, amiért Kate nyilván nem fog köszönetet mondani, de mit tehet, ha egyszer híres, és felismerik. – Maga Jason Bateman, ugye?! A színész! – viháncolt a férfi lányos mozdulatokkal, mire Castle még rosszabbul kezdte érezni magát.

-          Nem. Nem vagyok Jason Bateman! – szűrte a fogai közül mérgesen a választ, mire a rózsaszín pólós férfi csalódott képet vágott.

-          Nem baj, akkor is helyes pali! – jelentette ki elégedetten, mellyel azonban egyáltalán nem keltett jobb érzést az íróban.

-          Higgadj le, Mattie, tudod, hogy nős a fickó! – csendült most fel a mélyebb bariton a Mattie névre hallgató férfi jobbján, aki izmosabb testalkattal, és sötétebb színű ruha összeállításban érkezett, de abból, ahogy az előbbi kijelentésre reagált, már tudni lehetett, hogy ők ketten egy párt alkotnak.

-          Na, ne már, hogy féltékeny legyél! Komolyan mondom, te még egy utcai plakát miatt is képes lennél féltékenységi jelenetet rendezni! – biggyesztette le a száját Mattie, mire Castle megállapította, hogy majdnem olyan jól csinálja, mint Kate.

-          Talán azért, mert te még egy utcai plakáttal is képes lennél megcsalni! – fortyant fel az eddigi névtelen partner, Mattie pedig, sértetten húzta fel az orrát, jobb kezével beletúrva dús, szőke hajába.

-          Azt mondtad, itt új lapot kezdünk, ehelyett mindig megkapom a szemrehányásokat! – durcáskodott, Castle pedig, kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát.

-          Khm… elnézést… de… ez kezd kissé kínos lenni… - köszörülte meg a torkát Castle, mire az izmosabb férfi azonnal ismét felé fordult.

-          Ne, ne! Mi kérünk elnézést! Tudja, nemrégen költöztünk ide, hoztunk magunkkal néhány problémát… - szabadkozott kényelmetlenül feszengve, kínosan mosolyogva.

-          Te hoztál problémát, én Brooklyn-ban hagytam, ahogy megállapodtunk! – szúrta közbe Mattie, mire egy rendreutasító pillantás volt a válasz a másik részéről

-          Szóval, a nevem Steve Casada, ő pedig az élettársam, Mattie Larouxe – mutatkozott be az izmosabb férfi, aki sötétzöld pólót, és fekete farmernadrágot viselt. – Láttuk, amikor megérkeztek, gondoltuk, üdvözöljük magukat! Még sütit is hoztunk, itt az a szokás! – nyúlt le a lába mellett álló kosárért, amit addig a pillanatig észre sem vett az író. Miközben szerényen mosolyogva átvette, és megköszönte, egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy a „Lila akác köz” elmélete nem is volt olyan elrugaszkodott, mint hitte.

-          Hálásan köszönöm, igazán kedves maguktól! – mosolygott rájuk barátságosan, mire mindkét férfi elégedetten és büszkén húzta ki magát.

-          Együtt sütöttük! – jelentette ki Mattie – tudja, nagyon vicces volt, mert közben annyira jól éreztük magunkat, hogy…

-          Mattie, ne árulj el mindent! – nevetett fel zavartan Steve, mire Castle kényszeredetten mosolyogva döntötte el, hogy kihagyja, a süti megkóstolását, és igyekezett leküzdeni, feltörni készülő hányingerét. – Maguk honnan jöttek? Dan, ugye? Az atya már mesélte, hogy ma érkeznek.

-          A belvárosból. Én író vagyok, a feleségem… őőő… szóval, ő táncol! Vagyis táncolt! Most már nem! – vallotta be a féligazságot. Annak ellenére, hogy tudta, ez csak egy szerep, amit ráadásul Kate zseniálisan alakított, és amin ő nagyon jól szórakozott, mégis berzenkedett még a gondolatától is, hogy ez alapján ítéljék meg a nőt.

-          Művész? – kérdezte kíváncsian Mattie, mire Castle elhúzta a száját.

-          Úgy is mondhatjuk. – vonta meg a vállát Rick, és éppen folytatni akarta, amikor a háta mögül felcsendült Kate hangja.

-          Csak nem éppen rólam pletykálsz kutyuska! – kérdezte a nő magas hangon, mire ő azonnal a hang irányába fordult, és száját nyitva hagyva felejtkezett bele a látványba. Kate farmernadrágja csípőnadrág volt, mely tökéletesen emelte ki karcsú derekát, izmos, hosszú combját, a kockás inget pedig melle alatt csomóra kötötte, így szabadon hagyva feszes hasát, kiemelve telt melleit. Haját lófarokba kötötte, mellyel legalább öt évvel nézett ki fiatalabbnak, száját most is vörösre rúzsozta, szemét pedig sötét árnyalatú szemfestékkel emelte ki.

-          De… dehogy, én csak… mi csak… - dadogott zavartan az író, miközben pillantását nem tudta elszakítani a nőről. Szíve vad iramban kalimpált, ahogy egyre közelebb ért hozzá, teste lángolni kezdett, és már csak arra tudott gondolni, hogy hozzáérhessen, magába szívhassa bódító illatát.

-          Jaj, de cukik! – harsant fel Mattie vidám hangja, ahogy megint összecsapta a tenyerét, kibillentve ezzel Castle-t az álomvilágból, ahol már szinte ajkán érezte a nő vörösre rúzsozott ajkait. – Nézd, Stevie, még most is milyen tekintettel néz rá! Szinte elolvad! – kacagott tovább Mattie, miközben észre sem vette, hogy Kate és Castle elmerülnek egymás tekintetében. Kate érezte, hogy a laza ruhaviselet ellenére melege lesz, ahogy a férfi perzselő pillantása végig futott testén. Tudta, hogy ez a tekintet nem a szerep része, és megrémítette saját heves reakciója.

-          Ahogy Dan végig mérte, talán jobb lenne kettesben hagyni őket! – kontrázott Steve, kizökkentve ezzel Kate-t a pillanatból, vissza saját szerepéhez.

-          El ne húzzatok, amíg be nem mutatkoztok! – nyújtotta kecsesen a kezét, így üdvözölve mindkettejüket, és azonnal megállapította, hogy egy párral van dolga.

-          Steve vagyok, ő Mattie, és itt lakunk tőletek nem messze. Hoztunk egy kis sütit! - mutatott a Castle kezében lévő kosárra, mire Kate azonnal kikapott egyet.

-          Ez tök kedves tőletek! – emelte szájához az édességet, mire Castle egy laza mozdulattal kapta ki a kezéből, ő pedig értetlenül nézett vissza rá.

-          Vacsora előtt ne! Tudod, hogy vigyáznod kell a vonalaidra Nyuszi! – fűzte még hozzá, miközben tekintete figyelmeztetőleg villant, Kate pedig gyanakodva bólintott.

-          Nos, mi nem is zavarunk tovább! Remélem, ott lesztek a ma esti nyárköszöntőn a közösségi házban! – fogta meg Mattie kezét Steve, majd az utca felé kezdte húzni.

-          Persze, ott leszünk! – ígérte meg Castle, majd amikor a vendégek távoztak éppen készült becsukni az ajtót, amikor Mattie még visszafordult.

-          Mit szólnátok, ha előtte átjönnénk hozzátok? – hívatta meg magát mindenféle szégyenérzet nélkül, mire Kate finoman ütögetni kezdte Castle derekát, aki azonban hirtelen csak bólintott.

-          Rendben, várunk benneteket! – mosolygott rájuk kedvesen, majd amikor becsukta az ajtót, Kate villámló tekintetével találta magát szembe.