14. rész
Castle nagyot
nyelve, feszengő mosollyal az ajkán tartotta a szemkontaktust Kate-tel, miközben
azon igyekezett, hogy tekintete ebben a pillanatban még véletlenül se
vándoroljon lejjebb a kockás ingbe bújtatott, hívogatóan telt keblekre. A
haragtól villámló zöldes-barna szemek szinte fogva tartották kék szemét, és jól
kiolvashatta belőle, hogy a nő egyáltalán nem örül, amiért a meleg párral
együtt fognak a nyárköszöntő partira érkezni.
-
Még mielőtt kitörnél, hallgass meg – fogott bele
óvatosan, mindkét kezét védekezőleg felemelve az író – meg tudom magyarázni,
miért hívtam meg őket…
-
Affelől nem volt kétségem – húzta el gúnyosan a száját
Kate.
-
Először is, ha összességében nézzük, nem is igazán én
hívtam meg őket – lovagolt a szavakon Castle precíz hangsúllyal, mindent
kiejtett szót alaposan átgondolva – Mattie volt az, aki meghívatta magát. Mit
mondhattam volna? – tárta szét tanácstalanul a karjait – mondtam volna nemet?
-
Igen! – hangzott a rövid, velős, de annál határozottabb
felelet, mire Castle ugyanolyan határozottan rázta meg fejét.
-
Azt nem lehet! – erősítette meg metajelzéseit szavakkal
is – még csak most költöztünk ide, nem lehetünk már az elején ilyen
udvariatlanok, mert annak hamar híre megy. – magyarázta türelmesen, úgy, mintha
egy kisgyerekkel akarná megértetni az élet nehéz döntéseit – akkor aztán senki
sem állt volna szóba velünk, márpedig az F.B.I azért költöztetett ide
bennünket, hogy kapcsolatot építsünk ki a szomszédokkal, a bizalmukba
férkőzzünk, és aztán…
-
Értem! – állította le az író monológját Kate
összeráncolt szemöldökkel. Bármennyire utálta is, a férfinak igaza volt. Ha
most visszautasítják a közös programot, túlságosan távolságtartónak gondolták
volna őket, ezen kívül egy, már itt lakó pár társaságában, könnyebben
ismerkednek majd meg a többi szomszéddal, és nyerik el bizalmukat. – De nézz
körül! A dobozokon kívül, semmink sincs, azokban is az F.B.I által kapott
kütyük vannak! – aggodalmaskodott Kate, de Castle csak legyintett.
-
Ma költöztünk be, és azóta egymásnak adták a kilincset
a látogatók. Egyszerűen még nem volt időnk berendezkedni – találta meg a
kifogást néhány másodperc alatt, mire Kate kissé összehúzott szemmel nézett rá
– mi az? – kérdezte zavartan Rick, ahogy pillantása találkozott a nő vizsgáló
tekintetével.
-
Csak arra gondoltam, hogy nem lehetett egyszerű a volt
nejeidnek. Gondolom, mindenre találtál jó magyarázatot, és megfelelő kifogást –
jegyezte meg csípősen, mire Castle szomorúan elmosolyodott.
-
Ha hiszed, ha nem, sosem én voltam, aki kifogásokat
keresett, vagy akinek magyarázkodnia kellett. – felelte halkan, és noha Kate
egy percig gyanakodva figyelte, attól tartva, hogy megint csőbe húzzák,
meglátva a szomorú mosolyt, a szemében megjelenő csalódottságot, amiért két
házassága is kudarcba fulladt, azonnal rájött, hogy a férfi ezúttal őszintén
felelt, még ha nem is tárta fel a válása okait most sem. Kate kissé közelebb
lépett, felemelve kezét, hogy valahogy megnyugtassa, elmondja, hogy nem az ő
hibája volt. El akarta mondani, milyen jó embernek tartja, érzelmekkel teli férfinak,
akire bármikor rá merné bízni az életét, és hogy ő sosem hagyná el, végül
azonban megrémülve saját érzelmeitől, megköszörülte torkát, és visszalépett.
-
Tüntessük el a dobozokat, nehogy a kis párocskának
eszébe jusson belepillantani - váltott hangja hivatalos hangnemmé, miközben
megkerülve a férfi, a konyhába sietett. Castle néhány pillanatig a nő után
nézett, miközben arra próbált rájönni, képzelte, vagy tényleg látta az
együttérzést a zöldes-barna szemekbe, és a tétova mozdulatot, hogy közelebb lépjen,
és megérintse. Végül nagyot sóhajtva megrázta fejét és a nő után sietett.
Alig két órával
később, kifulladva, gyöngyöző homlokkal tartotta kezében az utolsó dobozt a
férfi, az egyik hálószobában, melyben hatalmas mahagóni ágy, fésülködő asztal,
és kézzel faragott szekrény állt. Kate az ágyon heverészett, csukott szemmel.
Magas sarkú szandálja, az ágy mellett hevert, melyet még akkor hajított le a
lábáról, amikor az első rakományával felért az emeletre. Castle egy darabig
némán, elbűvölve nézte a nőt, akinek copfba kötött haja nyaka vonalánál terült szét
a párnán, lehunyt szeme, kisimult arca még lágyabbá tette vonásait, érzéki ajka
pedig, hívogatón húzódott apró mosolyra. Eljátszott a gondolattal, hogy
ráhajol, és lágyan megcsókolja, hogy újra érezze azt a finom, mézédes ízt,
melyet eddig csak egyszer érzett, de hirtelen eszébe jutott, mit érzett, amikor
hiába várta a nő hívását, amikor napokig, majd hetekig csak arra várt, hogy
megszólal a telefon, és a vonal végén felcsendül a nyomozónő hangja. A
keserűség, és a csalódottság megint újult erővel vették át érzékei felett a hatalmat,
ahogy eszébe jutott, mit is mondott a nő arról a három hónapról. Újra értékelte
kapcsolatait, és rájött, hogy meg kell válnia néhánytól, melybe akár tetszett
neki, akár nem, ő is beletartozott. Mást nem jelenthetett az, hogy olyan sokáig
nem kereste. Azzal is tisztában volt, hogy most sem gyönyörködhetne a
látványában, ha a sors nem kegyes hozzájuk. Fájó emlékeit, kétségeit elnyomva
sóhajtott egy nagyot, és lendületesen dobta le az ágyra a kezében tartott
dobozt.
-
A konyha és az étkező ezennel tiszta! – jelentette ki
elégedetten, igyekezve, hogy arcán ne látszódjanak a korábban átélt érzelmek,
mire Kate riadtan nyitotta ki a szemét, egyértelművé téve az író előtt, hogy
amíg a férfi pakolászott, ő bizony elszundított egy kicsit. Kate szégyellte
magát, amiért ilyen hamar elbóbiskolt, de a világért sem vallotta volna be,
hogy a lövés óta, szinte csak néhány órát alszik éjszaka, mert az emlék, mint
egy gonosz démon, kísérti.
-
Csodás! Akkor már csak készülődnünk kell Mattie-ék fogadására
– ült fel az ágyban, miközben nagyot nyújtózkodott, és az íróra emelte
pillantását, akinek tekintete most egy pontra koncentrált. – mi az? Mit nézel,
Castle?
-
Csak… szóval, ott a fülednél… - mutatott kinyújtott
kézzel a nő bal füle felé Castle, majd hirtelen gondolt egyet, közelebb lépett,
és félig az ágyra térdelve, egy laza mozdulattal, finoman a nő füle mögé tűrt
egy kóbor tincset. Az érintés olyan gyengéd volt, és puha, de leginkább
váratlan, hogy Kate lélegzete elakadt, és megbabonázva nézett a rászegeződő kék
szemekbe, miközben érezte, hogy az erős ujjak végig cirógatják a fülét – egy
tollpihe volt… a hajadban… - halkult el a férfi hangja, ahogy ő is észrevette,
milyen közel került a nőhöz. Tekintetük egymásba fúródott, a levegő
felforrósodott, szívük villámsebességet diktált, miközben némán elmerültek a
másik szemének ragyogásában. Annak ellenére, hogy már mindketten csak egyetlen
dologra vágytak, féltek megtenni az első lépést. Végül Castle volt az, aki
finoman, szinte észrevétlenül előrébb hajolt, leküzdve az elutasítástól való
félelmét, és nagyot sóhajtva, lehunyt szemmel, közelebb vonta magához a nőt.
Ebben a pillanatban azonban, a bejárati ajtó csengője, mint egy kard szelte
ketté a szoba csendjét, a varázslatos pillanat pedig, tovaszállt. Mindketten
egy emberként ugrottak szét, és zavartan kerülték a másik pillantását, melybe
néhány másodperccel korábban még élvezettel feledkeztek bele. - Csengettek,
megyek, kinyitom… - köszörülte meg a torkát Castle, mire Kate csak bólintani
tudott, majd amikor az író elhagyta a szobát, nagyot fújtatva, kétségbeesetten
fúrta fejét a párnába. Képtelen volt elhinni, hogy majdnem megcsókolták
egymást, de azt még inkább nem tudta megmagyarázni magának, hogy ő miért
reagált ilyen hevesen, mitől bizsergett végig az egész teste, hiszen a férfi
még csak hozzá sem nyúlt. Nagyot sóhajtva igyekezett nyugalomra inteni magát,
majd megrázva fejét, remélve, hogy így ki tudja űzni majdnem csókuk emlékét,
felállt, és belebújva a szandálba, ismét felvéve ezzel Lulu szerepét, a lépcső
irányába indult, hogy megnézze, kik a vendégeik. Mire leért az emeletről,
Castle már a nappaliban üldögélt Mattie-vel és Steve-vel, akiknél egy-egy pohár
limonádé volt, melyben időnként meg-megcsörrent a jégkocka, ahogy forgatták a
kezükben.
-
Na, igen, a gyilkosságok! Szörnyű! – hallotta meg most
Mattie sopánkodó hangját, mely jelen pillanatban egy primadonnára emlékeztette
a nyomozónőt – Magam is rettegek! – rázkódott meg látványosan, mire Castle
szemöldöke csodálkozva felszaladt.
-
Te? Miért? Meg ne sértődj, de ahogy hallottam, a
gyilkos nőkre vadászik – jelezte Castle óvatosan, mire Kate elfojtott egy
mosolyt, és úgy döntött, mielőtt belép, megvárja a választ.
-
Az lehet, hogy most még nők a célpontjai, de azt
hallottam, hogy ezek egy idő után teljesen megbolondulnak, és akkor már mindegy
lesz neki! – magyarázta eltökélten Mattie, és arcán látszott, el is hiszi, amit
mond.
-
Ismertétek a családokat? – kérdezte látszólag
mellékesen Rick, miközben kortyolt egyet a hideg italból, Kate pedig elismerőn
bólintott.
-
Futólag – vette át a szót Steve – mint mondtam már,
nemrégen költöztünk ide. Általában csak közösségi összejöveteleken
találkoztunk, vagy a templomban. – mesélte Steve, majd hirtelen legyintett
egyet, és mosolyogva folytatta – de emberek, bulira készülődünk, nem? Ne
szomorú dolgokról csevegjünk!
-
Akkor miről beszélgessünk? A buliig még van egy óránk!
– nézett látványosan az órájára Rick, így jelezve, hogy túl korán érkeztek a
vendégek, ami a lehető legigazabb volt, ha belegondolt, mi történhetett volna
az emeleti szobában. Vagy talán éppen hálásnak kellene lennie? – gondolkodott
el magában, mire Mattie hangja szakította ki gondolataiból.
-
Ki mondta, hogy beszélgetni fogunk? – kacsintott
csábosan a férfira, mire Rick nagyot nyelt, Kate pedig kikerekedett szemekkel,
döbbenten figyelte az eseményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése