A látszat néha csal 12. rész

12. rész

Kate izgatottságát leplezve, szerepében maradva, visszafojtott lélegzettel várta, hogy Phil befejezze mondandóját, mire a férfi kissé feljebb tolta fején a rohamsisakot, és far zsebéből elővéve egy fehér rongyot, összehúzott szemmel, homlokát törölgetve futtatta végig tekintetét az egymás mellett álló, szinte a megszólalásig hasonló stílusban épült házakon. Nagyot sóhajtva, tette vissza zsebébe a kendőt, majd elutasító pillantást vetett látogatóira.

-          Nem érdekel, kikkel öribariznak! – használta ő is a Kate által használt szleng kifejezést, majd két lépést hátrálva autója felé, még hozzátette – csak engem hagyjanak békén, világos? Nem vágyom új barátságokra, a régieket is hanyagolom, maguk meg különösen unszimpatikusak! – horkantott lekezelőn, mire Castle rosszallón húzta össze szemöldökét, Kate pedig megrántotta a vállát.

-          Az érzés kölcsönös, Rambo! – csócsálta unottan, eltúlzott mozdulatokkal a korábban bekapott rágógumit, miközben abban reménykedett, a többi szomszéddal egyszerűbb dolguk lesz – gyere Danny boy, hagyjuk tovább leskelődni, mi meg lakjuk be a kéglit! – karolt bele felhúzott orral, sértett arckifejezéssel az íróba, majd a reakciót meg sem várva a házuk irányába ringatózott, Castle pedig, csalódott képpel követte.

Alig bezárult mögöttük a bejárati ajtó, Kate megkönnyebbülten fújtatott, és rúgta le lábáról a magas sarkú cipőt. Noha, máskor sosem jelentett neki problémát, hogy ilyen lábbelit hordjon, a hozzá társuló csípőriszálás, ami Martha szerint, elengedhetetlen volt a szerepéhez, túlságosan idegen volt a számára, és megerőltető, így most kimondottan örült, hogy mezítláb lehetett. Amint megszabadult terhétől, kényelmetlenségének egyik forrásától, útját azonnal az F.B.I által korábban a házba hozott, nagy dobozok felé vette, míg Castle úgy döntött, a házat deríti fel. Először a nappalit vette szemügyre, tekintete elismerőn futott végig a hófehér, bőrgarnitúrán, a hatalmas Led televízión, és a bárpulton, majd az emeletre is felment, hogy leellenőrizze a hálószobákat, fürdőszobákat. Miután megtekintette a helyiségeket, elégedetten mosolyogva vonult be az étkezőbe, mely nyitott teret alkotott az óriási, legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt konyhával, ahol Kate már egyesével kipakolta a dobozokból a különböző felszereléseket.

-          El tudnám képzelni itt az életemet – jegyezte meg csak úgy mellékesen, miközben az étkező asztalhoz lépett, és egy gyönyörű epret nyomott a szájába. – A nappali óriási, az emeleten öt hálószoba van, és két fürdőszoba… mit kaptunk? – guggolt kíváncsian a nő mellé, miután észrevette, hogy azt, hidegen hagyja a ház helyiségeinek felsorolása.

-          Mindent, amitől a szomszéd Rambo eufórikus sokkot kapna – felelte Kate, miközben szemöldök ráncolva, minden figyelmét a kezében lévő fényképezőgépre koncentrálta. – fényképező, több lencsével, laptop, adóvevő… ilyet Javinál is láttam – emelte fel most az egyik adóvevőt Kate – valószínűleg ezzel tarthatjuk vele a kapcsolatot, így nem kell a házban lógnia, és nem kelt feltűnést.

-          Helyes! Utálnám a szomszédoktól hallani, hogy a kertész sokat lóg a feleségemmel – jegyezte meg fintorogva Castle, mire Kate érdeklődve húzta fel a szemöldökét.

-          Nocsak, Mr. Castle, rossz emlékek? – kérdezte csipkelődve, mire Castle elhúzta a száját.

-          Úgy is mondhatjuk… Tudod… Meredith – fogott bele szomorúan, mire Kate azonnal elszégyellte magát, amiért fájó sebeket tépett fel a férfiban. Sosem került szóba közöttük, miért is lett vége a férfi házasságának. Sokáig egyértelműnek gondolta, hogy az író hibája volt, később azonban, ahogy megismerte, már nem volt benne biztos, de sosem mert rákérdezni.

-          Castle… sajnálom… én…

-          Pedig annyira bíztam abban a halgondozóban… pontosan érkezett, megetette az aranyhalaimat, és elcsábította a feleségem, én meg észre sem vettem – húzta el a száját Castle, majd vidáman vigyorgott a nőre, aki azonnal rájött, hogy csak gúnyolódnak vele, és az egész történetnek köze sincs a valósághoz.

-          Tudod, amikor azt hiszed vicces vagy, akkor vannak a legbénább poénjaid! – szúrta oda neki kissé sértetten, miközben megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, magát pedig, átkozta ostobaságáért, amiért egy percig is megsajnálta, és bűntudatot érzett.

-          Sokszor érzem, hogy vicces vagyok… - ráncolta össze elgondolkodva a szemöldökét a férfi, mire Kate gúnyosan húzta el a száját.

-          Látod? – kérdezte csípősen, de amikor az író szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, erőteljes kopogás törte meg a csendet.

-          Megjött a kertész? – indult el kíváncsian az ajtóhoz Castle, miközben Kate villámgyorsan rámolta vissza a dobozba a korábban előszedett holmikat – azt a kis fekete izét ne dugd el mélyre! Meg akarom vizsgálni! – mutatott út közben hátrafelé az író a nő kezében lévő kis mikroportra, majd szélesre tárta az ajtót, ahol döbbenten nézett a vendég, barátságos mosolyú arcába. A férfi, aki megzavarta őket, világos színű nadrágot, és hozzá szürke, rövid ujjú inget viselt, melyet nyakig begombolt. Az egyetlen jel, ami a foglalkozására utalt, egy fehér kis négyzet volt, mely az ing gallérjánál volt látható.

-          Ön nyilván Mr. Laurel, és a felesége – mosolygott még mindig kedvesen, miközben meleg, barna tekintete érdeklődőn futott végig az írón, majd kissé oldalra dőlve, bekukucskált a bejárati ajtó mögé, ahonnan már Kate igyekezett feléjük.

-          Igen… és maga? – kérdezte Castle, miközben karja ösztönösen karolta át a mellé érkező nyomozónő derekát.

-          Ron tiszteletes vagyok, a környék papja, és egyben a közösségi ház vezetője - mutatkozott be a jól szituált férfi, kezét nyújtva, melyet az író azonnal el is fogadott. – az én tisztem üdvözölni az új lakókat.

-          Csudi környék ez! – viháncolt Kate megjátszott bugyutasággal – először egy Rambo, most meg egy pap. Egyre jobban tetszik ez a hely, Cicus! – mosolygott negédesen a mellette álló férfira, miközben Castle arcának rándulásából elégedetten vette tudomásul, hogy máris sikerült elégtételt vennie a korábbi tréfája miatt.

-          Ezek szerint, már megismerkedtek Phil-el. – mosolygott elnézőn az atya – bocsássák meg neki, ha kissé nyers volt Önökkel, de tudják, ő a mi önkéntes polgárőrünk. Vigyáz ránk. – védte meg azonnal régi lakójukat, miközben pillantása észrevétlenül vándorolt végig Kate testén.

-          Hát az eddigi statisztikája elég vérszegény – húzta el a száját Kate unottan, mire a pap zavartan túrt bele rövidre nyírt, ritka, vékony szálú hajába.

-          Nyilván a gyilkosságokra gondol… - vett mély levegőt, majd szabadkozva hozzá tette – biztosíthatom, hogy a rendőrség már nyomon van, és hamarosan elkapják a tettest!

-          Valóban? – húzódott mindent tudó mosolyra az író ajka, mire Kate finoman, észrevétlenül lökte oldalba, Castle pedig köhécselni kezdett – azért én nem hagyom a feleségem felügyelet nélkül, egy percre sem! – rántotta magához kissé közelebb a nyomozónőt, majd szerelmes pillantást vetett rá – Ő az én cukorfalatkám, nem viselném el, ha bármi bántódása esne!

-          Friss házasok, ugye? – kérdezte az atya örömmel a hangjában, és arcán látszott, mennyire örül, amikor ifjú szerelmespárokat lát.

-          Olyan friss, hogy még szinte ropog! – vigyorgott teli szájjal az író, mire Kate égnek emelte a szemét, a pap pedig, megértőn bólogatott.

-          Akkor nem is zavarom magukat, nyilván szeretnének kettesben maradni – vélte őszinte tekintettel, majd még mielőtt elment, visszafordult – Ma este a közösségi házban lesz egy kis összejövetel, amolyan nyárköszöntő. Jöjjenek el, legalább megismerik a szomszédjaikat! – invitálta őket szeretettel, kedvesen, mire Kate unottan rántotta meg a vállát, Castle pedig, vadul bólogatni kezdett.

-          Mindenképpen elmegyünk! – ígérte meg, miközben ismét kezet fogott a pappal - köszönjük szépen a meghívást! – hálálta meg a gesztust, majd egy lendülettel vágta be az ajtót, de még látta, ahogy Kate a pázsitra köpi a szájában lévő rágógumit. – Szép, hegyes köpés, ezt a bárban tanultad? – vigyorgott rá pimaszul, mire Kate szúrósan nézett vissza rá.

-          Ha még két percig csámcsognom kell, görcsöt kap az állam! – zsörtölődött, majd ismét lerúgta a korábban felvett cipőt, és az egyik dobozhoz ment, amelyből egy kockás inget, és egy farmernadrágot húzott elő.

-          Azzal mit akarsz? – kérdezte Castle meglepetten bámulva a kezében tartott ruhadarabokra.

-          Vajon? Nyilván nem a háztetőre akarom kitűzni! – emelte égnek a szemét Kate a buta kérdés miatt – felveszem!

-          De… ez a ruha nem éppen illik a szerepedhez… - akadékoskodott Castle, miközben aggódva figyelte, hogy a nő a lépcsők felé veszi az útját.

-          Ne pánikolj Danny boy! – kacsintott rá a nő, miközben átvetette vállán a ruhadarabokat, és csábosan pillantott a férfire – anyukád rendesen kitanított, nem fogok szégyent hozni rá! – húzódott érzéki mosolyra az ajka, mire Castle nagyot nyelt, és a mai napon már sokadjára könyvelte el, hogy ez a beépülés kész pokol lesz a számára.