A látszat néha csal 19. rész

19. rész

Castle torkában dobogó szívvel, kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb a nő nyomába érjen. Noha, eszével tudta, hogy semmi esély arra, amit lelki szemei, és fantáziája elé vetítettek, egy apró, gonosz kis hang, mely már három éve suttogta a fülébe, az őrületbe kergetve ezzel, hogy van esélye a nőnél, most is azt duruzsolta, talán mégis megtörik a jég. Annál is inkább bízott benne, józan esze ellenére, mert emlékei között felrémlett a délutáni kép, amikor csak egy hajszál választotta el attól, hogy megcsókolja a nyomozót. Tudta, érezte, nem csak képzelte, hogy a nő is vágyott ajkuk összeforrására. A gyors tempó, és az izgatottság miatt, mely egyre inkább eluralkodott rajta, levegő után kapkodva állt meg a szoba előtt, és hanyag, magabiztos testtartással támaszkodott meg az ajtófélfában.

-          Hallgatom a terveidet kis aranyhörcsögöm! Ne hallgasd el a mocskos részleteket sem! - szólalt meg könnyedén, miközben alig várta, hogy Kate a szokásos szemöldökráncolással, vagy szemforgatással megjutalmazza érte, de tekintetével hiába kereste, nem volt sehol, mellyel sikerült egy pillanat alatt kizökkentenie őt szerepéből, és most gyanakodva lépett beljebb – Beckett? – kérdezte hangosabban, mire hirtelen nyílt a fürdőszoba ajtaja és Kate alakja jelent meg. Ezúttal pólóra és rövidnadrágra cserélte a farmert, és az inget, mely azonban semmivel sem volt kevésbé kínzó az író számára, mint a korábbi összeállítás. A sort előnyösen kihangsúlyozta izmos combját, melyre ráfeszült, a póló pedig, sokat sejtető lazaságával, csak még izgatóbbá tette, ahogy jótékonyan eltakarta a telt halmokat a férfi szeme elől. Castle nagyot nyelve igyekezett ismét mondandójára koncentrálni, miközben megbabonázva figyelte, ahogy Kate az egyik, délután felhozott doboz felé lép, és kinyitva azt, sorban az ágyra pakolja a kamerát, állványt, és egyéb technikai eszközöket, végül egy walkie-talkie-ra hasonlító kézi rádió felé nyúl, de út közben félbe maradt a mozdulat, és kíváncsian pillantott az íróra.

-          Mi az Castle? Mi olyan érdekes? – zökkentette ki a kérdés az írót képzelete világából, mire az, megrázva fejét próbálta kiűzni érzéki gondolatait, és a nőre figyelni.

-          Azon merengek, hogyan fogunk aludni, ha telepakolod az ágyat mindenféle ketyerével? – hazudta szemrebbenés nélkül, miközben magában elismerte improvizációs képességét.

-          Először is, nem osztoztunk volna az ágyon – tette helyére szigorúan a dolgokat Kate, majd megrántotta a vállát – másodszor, ki mondta, hogy aludni fogunk? – húzta fel incselkedve a szemöldökét a nő, mire Castle figyelmen kívül hagyva a belső hangot, mely óvatosságra intette, szélesen elmosolyodva, évődve húzta fel egyik szemöldökét, és kópésan a nőre kacsintott.

-          Nocsak, Beckett nyomozó! Csak nem el akar mélyülni a szerepben? Behatóbban akarja tanulmányozni a feladatot, melyet az F.B.I ránk szabott? – kérdezte még mindig mosolyogva, mire Kate néhány lépéssel közelebb lépett, és ujját végig húzva a férfi mellkasán, Lulu hangján szólalt meg.

-          Pontosan erre gondoltam. Most bebizonyíthatod, hogy bírod az éjszakázást… - ejtette ki lassan, érzékien a szavakat, miközben elégedetten vette tudomásul, hogy az író lélegzete eláll minden egyes mozdulatra, ahogy a gombokkal játszott. Tudta, hogy nem tisztességes, sőt, veszélyes, amit művel, főleg a délutáni eset óta, hiszen nemcsak a férfi volt, akit felcsigázott az érintés, az ő szíve is vad iramot diktált, mégsem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy megleckéztesse, amiért a partin Leslie mellé állt, még ha korántsem volt olyan megalázó, mint a másik.

-          Biztosíthatlak… vagyis… szóval, úgy érted, hogy… - dadogott a férfi zavartan, mire Kate hirtelen eltávolodott tőle, és határozott léptekkel az ágyhoz sétált, majd felkapva az állványt, felállította az ablak elé.

-          Megfigyelés, Castle! Ezt fogjuk csinálni! – jelentette ki, lehűtve az író, és saját vágyait, anélkül, hogy hátranézett volna, így nem láthatta, hogyan feszül meg Castle testtartása, miközben tovább beszélt – Amikor elzavartál magadnak italért, volt szerencsém összefutni egy másik szomszéddal, aki azt mesélte, hogy ha az utcabeliek szennyesére vagyunk kíváncsian, érdemes éjjel figyelni őket. Az F.B.I-tól sem véletlenül kaptuk ezeket a ketyeréket – használta a férfi jelzőit a műszerekre, majd folytatta – felváltva fogunk őrködni. Kő, papír, olló? – fordult most meg, amikor végzett a kamera felszerelésével, de döbbenten állapította meg, hogy Rick még mindig ugyanabban a testtartásban, neki háttal áll egy helyben – Castle? Hallottad, amit mondtam? – kérdezte ingerülten, mire Castle megrázta a fejét. Képtelen volt elhinni, noha a szíve megsúgta neki, hogy a nő megint csak játszani fog vele. De míg hónapokkal ezelőtt csak morcosan tudomásul vette volna, hogy megint belesétált a csapdába, most sokkal jobban fájt neki ez a játék, mint korábban. Keserűen fogadta el, hogy megint visszaélt az érzelmeivel, ahogy mindig. A játék szabályai, amit Kate Beckett játszott, egyszerűek voltak. Közel engedni, majd egy mozdulattal eltaszítani, figyelmen kívül hagyni közben, hogy ő mennyire sérül. – Castle! – rántotta ki gondolatai közül a nő hangja, mely azonban már nem volt ingerült, sokkal inkább csengett aggodalom benne.

-          Tudtad, hogy régen nagyon élveztem ezeket az évődéseket? – kérdezte halkan, miközben lassan megfordult, felfedve ezzel a fájdalmat a kék szemekben, melyektől összeszorult a nő torka, és csak nagyot nyelve hallgatott, miközben Rick tovább beszélt – én kétértelmű megjegyzéseket tettem, vagy felbosszantottalak, te pedig bosszút álltál, és megbüntettél, kihasználva, hogy gyönyörűnek tartottalak…

-          Castle… - próbálta félbeszakítani a nő, de az író nem engedte, csak beszélt tovább, mint aki meg sem hallotta a nevét.

-          Aztán egyszer csak azt vettem észre… - fogott volna bele, hogy végre ismét feltárja érzelmeit a nő előtt, amikor annak kezében megszólalt a rádió, és felcsendült Espo hangja, amint kapcsolatba próbál lépni velük. Kate úgy nyomta le a gombot, hogy válaszoljon a hívásra, mint ahogy egy fuldokló kap a mentőövért, miközben tekintetét nem tudta elszakítani a kék szemektől, melyek fogva tartották.

-          Javi? Itt vagyunk! – jelentkezett be elfojtott hangon, mire ismét a férfi hangja csendült fel.

-          Hiányol benneteket az F.B.I – zengett a mély bariton gúnyosan, melyből jól érezhető volt, mennyire idegesíti a férfit, hogy másodhegedűs szerepbe kényszerült – mire jutottatok? – kérdezte unottan, mire Kate sietve beszámolt neki a villanyszerelőről, és Muriel férjéről, kérve, hogy mindegyikőjüknek nézzenek utána, sőt, megemlítette Leslie-t is, noha egyáltalán nem illett rá a profil. Éppen le akarta tenni, hogy elköszön, amikor Castle odalépett hozzá, és egészen közel hajolva, kezét az övére téve nyomta le a gombot.

-          Nézzetek utána Tom Lester-nek is! – kérte a nyomozót, miközben észre sem vette, hogy Kate tekintete a kezükre vándorol, és ösztönösen gyorsabban szedte a levegőt, miközben ő tovább beszélt – ő az egyetlen agglegény a környéken, egész pontosan, elvált. A felesége egy éve hagyta el, lelépett a könyvelőjükkel, tehát minden oka megvan rá, hogy utálja, ha valaki boldogan él…

-          Rendben! Amint lesz valami, jelentkezünk! – köszönt el Javi, majd bontotta a vonalat. Kate kínosan feszengve köszörülte meg a torkát, miközben lelkileg igyekezett felkészülni az előtte álló beszélgetésre. Szinte biztos volt benne, hogy mint annyiszor, Rick ismét felhozza a témát, kettejüket, az érzéseiket, és most remegő gyomorral próbálta összeszedni gondolatait, mit is mondhatna a kérdésekre. Legnagyobb meglepetésére azonban, Castle szembefordult vele, és kezét ökölbe szorítva, szomorkásan mosolyogva kérdezte.

-          Nos? Kié lesz az első őrség? Kő, papír, olló? – vetette fel szokásos döntési megoldásukat lehetőségként, jelezve, hogy nem akar beszélni a néhány perccel korábban lezajlottakról, mellyel teljesen összezavarta a nyomozót, aki nem tudta, örüljön, megkönnyebbüljön, vagy inkább bosszankodjon, amiért elmarad a beszélgetés. Végül úgy döntött, belemegy a játékba, és ő is ökölbe szorította a kezét.

-          Nyerjen a jobbik! – bólintott határozottan, mire Castle szélesen elvigyorodott.

-          Úgy érted, én – húzta ki magát önelégülten, mire Kate megforgatta a szemét, hogy aztán teljes koncentrálással vesse bele magát a játékba.

Castle duzzogva, morgolódva hajolt közelebb a távcsőhöz, hogy belepillantson, és bosszankodva vette tudomásul, hogy az utca, akárcsak két órával korábban, most is kihalt és néptelen.

- Akármilyen szennyesről is beszélt Kate, azt nem az utcafronton mossák – zsörtölődött halkan, nehogy felébressze a nyomozónőt, aki a háta mögött az igazak álmát aludta, miközben fészkelődni kezdett a kényelmetlen széken, hogy kissé megropogtassa fáradt gerincét. Elégedetten sóhajtott, amikor csigolyája, engedve a kényszerítő erőnek, néhányat roppant, majd hátrafordulva, szerelmesen nézte az alvó nőt, akinek összeráncolt szemöldöke arról tanúskodott, hogy a világ, amelyben jár, nem Disneyland. Ahogy nézte a nőt, ismét felidézte magában a beszélgetést, melyet elkezdett, mielőtt megszólalt a rádió. Még most sem értette, mi lelte, hogy ismét majdnem kiadta magát, és miközben elkönyvelte, hogy a sors a lehető legjobbkor küldte Javit, megint az ablak felé fordult, remélve, hogy ezúttal lát valamit. Ebben a pillanatban azonban, fojtott kiáltás rázta meg a levegőt, neki pedig, megfagyott a vér az ereiben.