18. rész
Kate eltúlzott
csípőringatással igyekezett a svédasztal felé, ahol a tálakba kihelyezett
chipseken, ropikon, és házi süteményeken kívül, legalább ötféle frissítő, és
vörös bor, pezsgő várta a vendégeket, elűzve ezzel éhségüket, szomjúságukat.
Amíg oda nem értek, Karen csak szótlanul lépkedett Kate mögött, majd, amikor
Kate megtöltött üdítővel két poharat, szembefordult vele, és összehúzott
szemmel figyelte, ahogy a nő alsó ajkát beharapva válogat a frissítők között,
így próbálva kitalálni, minek is örülne legjobban a férje. Minden mozdulatán látszott
a megfelelni akarás, ahogy először a vörös bor, majd a pezsgő felé nyúlt, végül
a whisky mellett döntött, és a két jégkocka mellé, félig töltötte a poharat.
-
Nem azért, nem bántásból, de ritka nagy bunkó a férjed!
– tört fel a nyomozóból Lulu hangján, lazán, félvállról, hogy így
kezdeményezzen társalgást, mire Karen megrökönyödve, félelemmel a szemében
pillantott körül, hallotta-e valaki még rajta kívül a nő megjegyzését. Amint
megállapította, hogy senki nem volt fültanúja az elhangzottaknak, kerülve a
nyomozónő pillantását, halkan válaszolt.
-
Van néhány dolog, amivel megbotránkoztatja azokat, akik
nem ismerik, de alapvetően kedves ember – igyekezett védeni a férjét, de látva
Kate kétkedő tekintetét, és a zöldes-barna szemekben megcsillanó
hitetlenkedést, folytatta – a nőkről alkotott véleményét nagyon nyersen tudja
megfogalmazni, de valahol igaza van…
-
Hol? Például egy másik bolygón?! – vágott közbe Kate
megbotránkozva, mire Karen elhúzta a száját, de ő tovább folytatta – már ne is
haragudj, csajszi, de észre kellene vennetek, hogy a 21. században éltek! A nők
dolgoznak, pénzt keresnek, sőt, képzeld, szavazati jogunk is van, tudtad?! –
gúnyolódott a nővel gonoszul. Nem mintha bántani akarta volna, de egyszerűen
képtelen volt megérteni, hogyan védheti a férjét azok után, hogy így megalázta.
-
Ne beszélj úgy velem, mint egy idiótával, mert nem
vagyok az – húzta össze szépen ívelt szemöldökét a nő – tisztában vagyok vele,
hogy Leslie több, mint hímsoviniszta. De mindennek ára van, és a tenyerén
hordoz. Cserében csak meg kell felelni az elvárásainak. – rántotta meg a vállát
egykedvűen, mint aki már beleszokott ebbe a szerepbe, miközben Kate-t kirázta a
hideg veríték a gondolatra, hogy ilyen párkapcsolatban éljen. Sosem tudta volna
elképzelni, hogy Rick így beszéljen vele, vagy azt kérje tőle, hogy otthon
maradjon, és adja fel a munkáját. Hirtelen ijedten rázta meg a fejét, ahogy
rájött, merre is kalandoztak gondolatai.
-
Egy szóval, pénz beszél… - húzta el a száját undorodva
Kate, mire Karen lekicsinylőn mérte végig.
-
Ugyan már! Mindketten tudjuk, hogy a pénz nem boldogít,
de jobban esik a sírás egy limuzin hátsó ülésén, nem igaz? – kérdezte
gúnyolódva, Kate pedig döbbenten figyelte, hogyan változik át a korábban
megalázkodó, szégyenlős Karen, számító bestiává – te sem pusztán a két szép
szeméért mentél hozzá Dan-hez, nem igaz? Nem mondom, jó parti, csinos férfi, de
az sem lehetett utolsó szempont, hogy tele van pénzzel - jegyezte meg maró
gúnnyal, és Kate most először tapasztalta, mióta idejöttek, hogy a szerepe
szerint ítélik meg. Még a gondolat is sértő volt a számára, hiszen valahányszor
a férfira gondolt, mint lehetséges párjára, sosem érdekelte a pénze, csak és
kizárólag a személyisége.
-
Tény, hogy nem árt, ha van, mit elkölteni – maradt meg
mégis felháborodás helyett Lulu szerepében, majd amikor folytatta volna,
hirtelen egy éles hang szakította őket félbe.
-
Nahát, Karen! Hol a férjed? Csak így, póráz nélkül? –
tipegett feléjük egy alacsony, telt, rövid, barna hajat viselő asszony, aki
ránézésre a 40-es éveinek elején járt. A farmer, és a vajszínű blúz, melyből
épphogy ki nem buggyantak méretes mellei, veszélyesen feszes volt telt idomain,
és Kate akaratlanul is azon kezdett gondolkozni, hogyan préselhette bele magát
az asszony.
-
Igen, sőt, még szájkosarat sem kaptam Muriel, szóval,
tágulj innen, még mielőtt átharapom a torkod! – szűrte a fogai között a választ
Karen, mire Kate meglepetten, és elismerően húzta fel a szemöldökét.
-
Minden vágyam, hogy eleget tegyek a kérésednek, de a
kíváncsiságom ennél sokkal nagyobb! – kacsintott rá vidáman a nőre Muriel, majd
Kate felé fordult, és rosszalló tekintettel mérte végig lenge ruházatát. –
Muriel Bishop vagyok, maga pedig, nyilván az új szomszéd, nem igaz?
-
Lulu Laurel, a férjem pedig ott áll, Karen férje
mellett, Dan – mutatott a tőlük nem messze lévő sarok felé Kate, mire Muriel
látványosan odafordult, és percekig csak a férfiakat nézte, majd tekintetét
ismét a nyomozóra irányította.
-
Ez igen! Melyik tóban lehet ilyen halacskát fogni? –
kérdezte vihorászva saját poénján, mire Karen égnek emelte a szemét, Kate
pedig, rántott egyet a vállán.
-
Sweet Dreams – dobta be a választ fölényes
könnyedséggel, és élvezettel figyelte, ahogy mindkét nő meghökkenve merednek
rá. A hely nevéből azonnal tudhatták, milyen foglalkozást is űzött Beckett, a
nő pedig, úgy gondolta, ideje, hogy teljes képet mutasson az álcájáról, hiszen
nem tudhatta, hogy a gyilkos, akit keresnek, itt ólálkodik-e a közelben.
-
Úgy látszik, ez az utca tarkább lesz, mint egy alpesi
tehén, ha a foglalkozásokat nézzük – kortyolt bele az italába Karen, elfojtott
mosollyal, mire Muriel csípősen jegyezte meg.
-
Főleg, ha a tiédet nézzük. Mi is vagy te? Eltartott?
Így mondják ezt manapság? - kérdezte nem kis éllel a hangjában, mire Karen
szeme résnyire szűkült, de nem válaszolt, helyette Kate szólalt meg.
-
Ugyan már csajok! Nehogy itt essetek egymásnak! –
próbálta oldani a feszültséget, annál is inkább, mert már vagy fél órája itt
pazarolták az idejüket az íróval, de a gyilkosságokról még alig beszéltek. Úgy
gondolta, éppen itt lenne az ideje, hogy arra terelje a beszélgetést – azt
hittem, a kertvárosban mindenki igazi jó szomszédsági viszonyt ápol, ehelyett
megismerkedtem egy fickóval, aki a környék Rambójának hiszi magát, egy meleg
párral, akik többet veszekednek, mint Kain és Ábel, meg Karen tuskó férjével! –
hadarta egy levegővel, mire Muriel elhúzta a száját.
-
Amiről te beszélsz édesem, az inkább jó szomszédi
iszony! – jegyezte meg csípősen, majd folytatta – ami pedig a boldog kapcsolatokat
illeti, az nem létezik! Ahogy mondani szokták, mindenkinek van valami
szennyese, amit igyekszik éjjel kimosni, amikor más nem látja! Ha tudnád, miket
látok én éjszaka, amikor…
-
Amikor a pancser férjed elalszik a meccsen, te meg
hiába várod a hálóban? – vágott közbe revansot véve Karen, mire Muriel
fenyegetőn lépett közelebb, de Kate elvonta a figyelmét a következő
megjegyzésével.
-
Ha már itt tartunk, a lapokban azt olvastam, hogy az a
négy nő, akit itt meggyilkoltak, boldog házasságban éltek… - vetette fel
naivan, mire mindkét nő egymásra néztek, és most először összemosolyogtak, mely
azonban sokkal inkább volt kárörvendő, mint egyetértő.
-
Boldog? Amennyiben a boldog házasság titka, hogy alig
vagy a másikkal, akkor igen, boldogok voltak. Legalábbis kifele ezt mutatták –
felelte a fel nem tett kérdésre Muriel – de én mondom neked, ha valaki
belepillantott az álarc mögé, láthatta, hogy úgy éltek egymás mellett, mint a
társbérlők. A férj alig járt haza, az asszony meg élte a maga életét. Ha engem
kérdezel, kivétel nélkül a villanyszerelő fickóval volt viszonyuk… - fűzte
hozzá epésen, mire Kate érdeklődve hajolt közelebb.
-
A villanyszerelővel? – kérdezte izgatottan, mire Karen
megrántotta a vállát.
-
Legalábbis Muriel szerint – szúrta közbe kétkedő
hangon, és Kate éppen újabb kérdést tett volna fel, amikor megjelent mellettük
egy alacsony, kopaszodó, szemüveges férfi, sötét nadrágban, rövid ujjú ingben,
és barna, kötött mellényben. Első ránézésre úgy tűnt, mint egy idősödő
nagypapa, legalábbis, ami az öltözködését, és őszülő haját illette, de ahogy
Kate közelebbről megnézte, láthatta, hogy még csak a 40-es éveinek közepén
járhat.
-
Muriel, drágám, ideje lenne hazamenni, fáradt vagyok –
szólalt meg halkan, mire Muriel égnek emelte a szemét.
-
Először is, talán köszönnél az új szomszédnak! – rótta
meg a férfit anyáskodó hangon, mire az, Kate-re emelte szürke, apró szemét, és
nagyot nyelve futtatta végig rajta pillantását.
-
Jó napot… én… Joe… vagyok… - dadogta zavartan, mire
Muriel megráncigálta a mellényét.
-
A szemébe nézz, te félnótás, ne a melleit bámuld!
Istenem! Komolyan mondom, csak szégyent hozol az emberre! – zsörtölődött
mérgesen, majd Kate felé fordult – ne haragudj, ő itt Joe, a férjem! Amint
hallod, mennünk kell, de örültem a találkozásnak! Remélhetőleg, még összefutunk
valahol a napokban! – búcsúzott el, majd karon ragadta a férjét, és az ajtó
irányába indult, miközben még hallani lehetett, ahogy leteremti neveletlen
viselkedése miatt. Kate döbbenten nézett a pár után, miközben megállapította,
ha ezt teszi az emberrel a házasság, amit eddig tapasztalt, inkább vénlány
marad. Miután Karen aggódni kezdett, hogy túl sokáig maradtak távol, alig 10
perccel később, már ismét Leslie és Rick mellett álltak, akik a tőzsde híreket
vitatták meg éppen. Miután még legalább két, nem éppen boldog házaspárnak
mutatták be őket, úgy érezték, itt az ideje távozni.
-
Alig várom, hogy végre ágyba kerüljek! Hulla vagyok! –
dobta le magát a nappaliban a bőrfotelbe Castle, miközben lehunyt szemmel
igyekezett feldolgozni a nap eseményeit. – Én meg még azt hittem, az én
házasságom volt pokol!
-
Alvásról ne is álmodj, Cicus! Terveim vannak veled
éjszaka – kacsintott a férfira Kate, majd az emeletre indult, és amikor Rick
meglepetten ránézett, ő csábító mosollyal az ajkán, jobb mutatóujjával
invitálta fel az emeletre. Castle hirtelen úgy érezte, minden fáradtság
varázsütésre hagyta el testét, és nagyot nyelve indult a nő után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése