18. rész
Josh szelíden
mosolyogva állt a nyomozónő asztala mellett, mit sem törődve Javi és Ryan kíváncsi
pillantásával, ahogy Castle összehúzott szemöldökét is figyelmen kívül hagyta.
Tekintete kizárólag Kate zöldes-barna szemeit fürkészte, miközben finoman,
szinte észrevétlenül, elegánsan meghajolt, és átnyújtotta a rózsát, melynek
feje teljesen kinyílt már, és illata a nő orrába kúszott. Kate nem nyúlt a
virágért, helyette, összehúzott szemmel, kérdőn pillantott a férfira.
-
Sajnálom, hogy késtem – szabadkozott Josh – tudja, azt
hittem, van az őrsön váltásruhám, de tévedtem, így muszáj volt hazaugranom, ami
tovább tartott, mint gondoltam – vonta meg vállát kissé szégyenkezve, miközben
kifogástalan, ezúttal sötétkék öltönyéről lesöpört egy láthatatlan szöszt,
odavonva széles, izmos mellkasára a nő tekintetét, melyre ráfeszült a
halványkék ing, mire Kate megrázta a fejét.
-
Ne szabadkozzon, bárkivel előfordulhat – jegyezte meg,
de a rózsát még mindig a férfinál hagyta.
-
Főleg az új mazsolákkal – gúnyolódott Javi, de az újonc
még csak pillantásra sem méltatta, csak Kate-t figyelte, aki rosszalló
pillantást küldött Espo felé, majd folytatta.
-
Ha minden kollégámtól rózsát kapnék, amikor késnek –
nézett sokatmondón két társa felé, akikről jól láthatóan lepergett a finom
célzás – úgy nézne ki az asztalom, mintha Cupido telehányta volna – élcelődött
a fiúk pontatlanságán a nyomozónő, aki a rózsát egyfajta bocsánatkérésnek
vélte, de Josh határozottan rázta meg a fejét.
-
Félreérti. A rózsát nem azért hoztam, mert elkéstem. Azért
meg kell elégednie egy bocsánatkéréssel – húzta megint csábító mosolyra ajkait,
mire Kate meglepetten húzta fel szemöldökét, de megszólalni nem volt ideje,
mert Castle megelőzte.
-
Akkor minek? – tette fel a nő helyett a kérdést, mire
Josh, még mindig csak a nőt nézve, válaszolt.
-
Az őrs mellett van egy virágüzlet, és ahogy elhaladtam
mellette, a rózsákról Ön jutott eszembe nyomozó. – felelte nyugodt, búgó
hangon, egyre kínosabb helyzetbe hozva Beckettet, majd zavartalanul folytatta –
akárcsak a rózsa, Ön is nagyon szúrós tud lenni, de ha az ember tudja, hogyan
közeledjen, nem eshet baja – adott magyarázatot a kijelentésére, mire Castle
elhúzta a száját. Neki is sokszor eszébe jutott már, hogy ha Kate virág lenne,
biztosan rózsa képében jelenne meg, de mindig úgy gondolta, túl sablonos, és
hétköznapi, hogy rózsával ajándékozza meg szerelmét. Sokkal jobban szerette
kimutatni szerelmét más módon, például azzal, hogy kedvenc kávéjával ébresztette
reggel, vagy éppen finoman belecsókolt a nyakába, közvetlenül ott, ahol egy ér
lüktetett, mert tudta, mennyire szereti a nyomozó.
-
Nos, köszönöm – köszörülte meg torkát zavartan Beckett,
miközben elvette a rózsát, és félmosolyra húzta száját. Miközben pirulva
körbepillantott, tekintete találkozott Javi gunyoros pillantásával, ahogy
Castle felé kacsint, és felhúzza szemöldökét. Nem kellett sokat töprengenie,
hogy tudja, ez a jelzés csak arra jó, hogy szekálják egy kicsit az írót. A fiúk
csak tréfálkozni akartak az íróval, ő azonban tudta, hogy ezzel megint életre
keltik a férfiban a kis, zöld szemű szörnyet. Noha megfordult a fejében, hogy
elmondja társainak legféltettebb titkát, miszerint, ő és az író egy párt
alkotnak immár két hónapja, úgy érezte, ezzel csak olajat öntene a tűzre. Ryan
talán abbahagyná Castle piszkálását Josh-sal, de Javi biztosan nem, sőt, csak
még inkább felbátorodna. Sóhaját elnyomva könyvelte el magában, hogy a virág
miatt, megint része lesz egy beszélgetésben Castle-el, miközben úgy döntött,
rövidre zárja életének eme kínos néhány percét – Javi, induljatok a dolgotokra!
– utasította embereit, mire mindketten bólintottak, és a lift felé vették az
irányt, ő maga pedig, visszaült a gép elé, és fürge ujjakkal gépelte be Moira
Banks nevét.
-
Mi mit fogunk csinálni? – kérdezte Josh, miközben
Castle székébe telepedett volna, de az író figyelmeztetőleg köszörülte meg
torkát, és mutatott az asztal másik oldalára, Josh pedig, kedvetlenül foglalta
el helyét.
-
Amíg ruhát váltott – fogott bele Kate, hogy röviden
ismertesse a helyzetet az újonccal – kihallgattuk Robert Falkont. Elmondta,
hogy az anyagot, amivel megzsarolta az áldozatot, egy Moira Banks nevű nőtől
kapta, aki biztosította afelől, hogy szép summát kaphat értük. A gyilkosság
időpontjára vonatkozó alibijének most néznek utána Javiék, mi pedig,
felkeressük az említett… - akadt el a nyomozó hangja, mert a gép abban a
pillanatban dobta ki a keresett információkat – hölgyet – fejezte be mondandóját,
miközben egy papirosra firkantotta a címet – mehetünk is! – nyúlt kabátjáért,
és a lift felé indult, nyomában Castle-el, és az izgatott ifjonccal.
A kora esti
időpont ellenére az októberi nap már lebukott a látóhatár mögött, átadva helyét
a holdnak, mely talán még kissé álmosan világította meg Manhattan utcáit,
amikor Kate leparkolta a Dodge-ot egy kétszintes épület előtt. A
villanyoszlopok segítőkészen egészítették ki a hold munkáját, és kétméterenként
megvilágították a járdát a sietve munkából hazafelé, vagy éppen szórakozni,
randevúzni igyekvő emberek lába alatt, hogy azok, épségben érhessék el úti
céljukat. Kate szemöldök ráncolva nézett fel a kétszárnyú, fából készült ajtó
felett kifüggesztett táblára.
-
Nashwood és fia ügyvédi iroda – olvasta el hangosan a
kalligráf betűkkel nyomtatott írást, majd a négy-öt fokból álló lépcső felé
vette útját.
-
Ezek szerint, Moira is egy ügyvédnél dolgozik, mint
titkárnő. Talán az áldozat, és ez a Nashwood, valamelyik, ellentétes oldalon
álltak abban a bizonyos perben, és innen szerezte a bizonyítékokat Moira –
vélte Castle, miközben beléptek az épületbe. Legnagyobb meglepetésükre, nem egy
berendezett irodában, hanem egy lépcsőház aulájában találták magukat. Jobbra a
házmester ajtaja volt, míg szemben velük egy lépcső vezetett az emeletre. Kate
és Castle összenézett, majd néma egyetértésben indultak volna a lépcső felé, de
Josh a házmester ajtaja elé lépett.
-
Hova? Hova? – fogta meg Kate az ifjoncot szövetkabátja
ujjánál, mire amaz, értetlenül nézett vissza rá.
-
Becsengetek, talán meg tudja mondani, melyik az ügyvéd
irodája – magyarázta döntését Josh, mire Kate megrázta a fejét.
-
Hogyne. Amikor pedig, távozunk, egyből feltelefonál az
ügyvéd úrnak, akinél a titkárnő veszi majd fel, és amikor megtudja, hogy a
rendőrség keresi, kámforrá is válik. – jósolta meg előre az eseményeket Kate, mire
Josh kétkedő mosolyra húzta a száját.
-
Az lehetetlen. Ez egy 1950-es években épült bérház, ami
azt jelenti, hogy csak egy kijárata van! – felelte tudálékosan, kioktató
stílusban, így rávilágítva, hogy nincs másik útvonal, amin kisétálhatna a nő,
mire Castle érdeklődve fordult felé.
-
Mondja, Josh! Találkozott már Moira Banks-el? –
kérdezte látszólag ártatlan arckifejezéssel, mialatt Kate ajka árulkodón
megremegett. Ellentétben az újonccal, ő pontosan tudta, mire akar kilyukadni az
író, de nem szólt semmit.
-
Természetesen, nem – felelte flegmán a férfi, mire
Castle ugyanolyan tudálékos hangon szólalt meg, ahogy korábban Josh.
-
Akkor mégis, honnan fogja tudni, hogy ő ment el maga
mellett? – jött a következő kérdés, mellyel alig burkoltan hülyézte le a
férfit, aki, miután rájött, milyen ostobaságot mondott, összeszorított szájjal
hallgatott.
-
Haladjunk – zárta rövidre a revansot Kate, majd tovább
lépkedtek, miközben Josh némaságával nem törődve, Castle folytatta korábban
megkezdett mondandóját.
-
Van egy elméletem! – jelentette ki, mire Kate égnek
emelte a tekintetét, és válasz nélkül hagyta a kijelentést. Castle azonban nem
hagyta magát, két lépcsőfok megtétele után, megismételte – mondom, van egy
elméletem!
-
Igen, Castle, hallottam – felelte minden érdeklődés
nélkül a hangjában, miközben tovább szedte a lépcsőfokokat.
-
Tudom, milyen kínos neked beismerni, hogy érdekel,
ezért nem is kérdezem meg, hogy érdekel-e. Jó fej leszek, és egyszerűen csak
elmondom, jó? – kérdezte nagyvonalú mosoly kíséretében, mire Kate megint égnek
emelte a tekintetét.
-
Pedig, néha megkérdezhetnéd, és amikor azt válaszolom,
hogy nem, el is hihetnéd – mosolygott negédesen a férfira Kate, de arról lepergett
az enyhe célzás, csak tovább beszélt.
-
Szóval, adott egy nem túl gazdag ügyvéd, ez a Nashwood,
vagy a fia, vagy tök mindegy – legyintett Castle, így jelezve, hogy a
történetet szempontjából ez lényegtelen információ – és itt van Moira Banks,
akiről tudjuk, hogy ennek az ügyvédnek a titkárnője. Tegyük fel, hogy Moira
halálosan szerelmes a csóró ügyvédbe, akin látszik, hogy minden ügyet elveszít,
ezért sem telik rendes Manhattani irodára – mutatott az omladozó vakolatú
lépcsőház falára látványosan, majd folytatta – amikor a Kenneth elleni pert is
elveszíti, Moira mérges lesz. Nyomozni kezd, és rájön, hogy Daliah csalással
győzte le a szeretett férfit, ezért bosszút esküszik…
-
Csigavér Sherlock! Ha szerelmes, és segíteni akar a
szerelmének, miért nem ő zsarolta ki a pénzt Daliah-tól? Miért adta át
Falkonnak az anyagot? – igyekezett nyugalomra inteni a történetébe túlságosan
belefolyó írót, aki most megrántotta a vállát.
-
Nincs minden részlet kidolgozva… - húzta el a száját,
miközben megérkeztek egy barna ajtó elé, melyen a 22-es szám, és Deril Nashwood
neve állt. Kate megforgatta a szemét, majd erőteljesen bekopogott, és lenyomta
a kilincset, mely azonnal engedett, és kitárult. A másfél szobás lakást, kis
konyhával, és fürdőszobával, otthonos irodaként rendezték be, melyből a fél
szoba lett a titkárnő irodája, ahonnan a főnök helyisége nyílt. Amikor
meglátták, ki ül a titkárnői asztal előtt, Kate majdnem hangosan felkacagott,
miközben Rick felé pillantott, aki tátott szájjal meredt ugyanabba az irányba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése