Az újdonság varázsa 24. rész

24. rész

Kate érdeklődve fordult az újonc felé, amikor belépve a pihenőbe, behúzta maguk után az ajtót. Josh láthatóan zavarban volt, ahogy nyakkendőjét, majd zakóját igazgatva, kerülte a nyomozónő pillantását.

-          Mr. Gibrioni, térjen a tárgyra! Miről akart velem beszélni, amit a társam nem hallhat? – kérdezte nyílt, őszinte érdeklődéssel a hangjában Kate, mire Josh nagy levegőt vett.

-          Szeretnék az őrsön maradni… - nyögte nehezen, olyan halkan, hogy a nyomozónő szinte nem is hallotta, így visszakérdezett.

-          Tessék? Úgy érti, nem akar velünk jönni, kihallgatni egy lehetséges gyanúsítottat? – lepődött meg Beckett, aki mindenre számított csak erre nem. Azt hitte, a férfi megint udvarolni akar neki, ezért nem szeretné, ha bárki tanúja lenne, ahogy visszautasítja, most viszont, meglepődött. Ahogy az elmúlt napban az újonc viselkedett, arra számított, hogy egy újabb csatát kell majd megvívnia vele, hogy ne szálljon rá a férjre a tőle megszokott vad, durva stílussal, ehelyett kiderül, hogy nem is akar velük menni, és ezt furcsának találta.

-          Pontosan így értem – rántotta ki gondolatai közül Josh hangja, ahogy válaszolt – a Hudsonban való fürdőzésem óta, nem igazán érzem jól magam, és a jelentést sem írtam még meg arról az esetről…

-          Mr. Gibrioni, ha ez a viselkedés arra válasz, amiért kitiltottam a kihallgató szobából, úgy közlöm magával, elég gyermeteg. – figyelmeztette Kate a férfit, de az, megrázta a fejét.

-          Szó sincs róla, Beckett nyomozó! Higgye el, megértem, amit tett, és őszintén szólva, egyet is értek vele. Megérdemlem a büntetést a viselkedésem miatt. – hajtotta le a fejég szégyenkezve, majd folytatta – tényleg csak arról van szó, hogy nem érzem jól magam, és a jelentés…

-          Azt hittem, tanulni jött ide. – szólt közbe Kate, mire Josh ismét feszengeni kezdett.

-          Detektív, rengeteget tanultam magától ez alatt az egy nap alatt is, és esküszöm, hogy a további kihallgatásokon jelen leszek, de most tényleg nem megy! Kérem, engedje meg, hogy itt maradjak! – vette könyörgőre a dolgot Josh, amivel csak még inkább gyanakvóvá tette Beckett-et, aki összehúzott szemmel mérte végig, végül az újonc felsóhajtott – rendben! Ha mindenáron tudni akarja… én nem mehetek oda, ahol Brandon Kenneth dolgozik! – bökte ki nehezen, mire Kate kíváncsian nézett rá.

-          Miért nem? – kérdezte ösztönösen, hiszen semmi okát nem tudta elképzelni, hogy Josh miért ne mehetne egy orvosi műszerekkel foglalkozó nagyvállalathoz.

-          Azért, mert… ott dolgozik a barátnőm… vagyis… a volt barátnőm! Három hónappal ezelőtt szakítottunk, és nem szeretném viszontlátni – nyögte zavartan Josh, mire Kate elmosolyodott, és együtt érzőn paskolta meg a hátát.

-          Előbb-utóbb át kell esnie ezen, és talán most lenne a legjobb pillanat erre! Gondoljon csak bele, mint nyomozó megy oda, hivatalos ügyben! – próbált kissé az egójára hatni a nő, de Josh megrázta a fejét.

-          Az új pasija ott az üzletvezető, és egyáltalán nem vagyok rájuk kíváncsi – húzta el a száját, mire Kate csak bólintott.

-          Rendben, ezt megértem! Nem bánom, maradjon, de mire visszajövök, kész legyen a jelentéssel, értette? – vette elő szigorúbb hangját Kate, mire Josh hálásan bólintott, ő pedig, hozzáfűzte – és ez az utolsó ilyen eset. A magánéletet nem keverjük a munkával – jegyezte meg, miközben úgy érezte, éppen ő az utolsó, aki ilyet kijelenthet, majd távozott, egyedül hagyva az újoncot.

Az autóban szótlanul ült egymás mellett író és múzsája, amíg a Kenneth Orvosi Műszerek központjához megtették az utat. Az utolsó jobbra kanyar előtt piros lámpát kaptak, így Kate megállította az autót, és az író felé fordult.

-          Miért nem kérdezed meg? – szólalt meg, megtörve az eddig rájuk telepedő csendet, mire Castle látszólag ártatlanul nézett vissza rá.

-          Mit kellene megkérdeznem? – válaszolt kérdéssel, Kate pedig, miután zöldre váltott a lámpa, sebességbe tette az autót, és jobbra kanyarodás közben felelt.

-          Tudom, hogy érdekel, mit akart tőlem Josh a pihenőben – jelentette ki magabiztosan, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Talán nem érdekel… de, ha érdekelne, megmondanád? – kérdezte kíváncsian, és visszafojtott lélegzettel várta a választ. Csalódottsága arcára volt írva, amikor Kate megrázta a fejét.

-          Nem! Ha rád tartozna, előtted mondta volna – felelte a nyomozónő határozottan, mire Castle összeszorította a száját.

-          Ezek szerint, valami személyes – kezdett bele a találgatásba, mire Kate megforgatta a szemét, de nem szólt semmit. Úgy döntött, a leghelyesebb, ha figyelmen kívül hagyja az író játékát, talán akkor abbahagyja, a férfi azonban, folytatta – megint udvarolt? Meghívott valahova? Ezért nem jött velünk? Elhívott egy randevúra, te visszautasítottad, ő meg megsértődött! Így történt, igaz? – záporoztak a kérdései, miközben Kate leparkolta az autót, és még mindig válasz nélkül pattant ki a kocsiból, útját a legalább ötszintes, tipikus csupa ablak manhattani iroda, kétszárnyú, fotocellás ajtaja felé véve. – nem válaszolsz? Tehát igazam van. Nem gond, tényleg nem az, mert visszautasítottad! – folytatta tovább elméletgyártását Castle, szorosan Beckett nyomában lépkedve, majd hirtelen megtorpant, és rémülten nézett a nőre, aki észrevéve, hogy az író már nincs mellette, kíváncsian fordult hátra. – Te jó ég! Lehet, hogy elfogadtad, és azért nincs itt? – lovallta bele magát egyre inkább saját kitalált történetébe Castle, mire Kate nagy levegőt vett, és közelebb sétált hozzá.

-          Castle, hagyd abba! Személyes ügy miatt nincs itt, de nem az én személyem miatt, világos? – dobott néhány morzsát a férfinak, remélve, hogy így leállítja a képzelgéseit, és elárulnia sem kellett az újonc titkát. Castle néhány másodpercig farkas szemet nézett a zöldes-barna szemekkel, majd megnyugodva sóhajtott.

-          Rendben, nekem ennyi elég – jelentette ki, mire Kate gyanakvással vegyes döbbenettel nézett vissza rá.

-          Tényleg elég? – kérdezte hitetlenkedve, Castle pedig, megrázta a fejét.

-          Nem! De úgysem mondasz többet, tehát beérem ennyivel, a többit meg majd kitalálom, elvégre író vagyok! – húzta ki magát büszkén, mire Kate megforgatta a szemét, és válasz nélkül hagyva a kijelentést, indult a hatalmas terem szemközti fala előtt elhelyezett, boltíves recepciós pult felé, ahol egy fiatal, 20-as éveinek közepén járó, barna, rövid hajú lány ült.

-          Jó napot, miben segíthetünk? – fogadta őket kedves mosollyal az ajkán, és Kate akaratlanul is arra gondolt, hogy vajon róla beszélt-e Josh, mint ex-barátnőről.

-          Kate Beckett, NYPD! – mutatta fel aranyozott jelvényét a hivatalos bemutatkozás mellett, majd folytatta – Brandon Kenneth-hez jöttünk!

-          Sajnálom, az igazgató úr jelenleg nincs az irodában. – tárta szét tehetetlenül kezeit a Mary névtáblát viselő lány, majd egy-két gombot megnyomva az előtte álló számítógépen, folytatta – a héten minden programját lemondta. Tudják, meghalt a felesége… - súgta halkan, együttérző hangon, mire Kate bólintott, ő pedig, tovább beszélt – ha sietnek, talán még elcsíphetik otthon, amennyiben nagyon fontos. De akkor igyekezzenek, mert két óra múlva már indul a gépe Puerto Rico-ba – fűzte hozzá, mire Kate azonnal a telefonja után nyúlt, és a központot tárcsázta, faképnél hagyva a meglepett titkárnőt.

-          Itt Kate Beckett nyomozó, a jelvényszámom 41319! – jelentkezett be sietve - küldjenek azonnal járőröket a Kenneth házhoz, és adjanak ki elfogatási parancsot Brandon Kenneth ellen! – diktálta be gyorsan a címet, majd az autóhoz rohant, mialatt Castle alig bírta követni.

-          Gondolod, hogy ő a tettes, és szökni akar? – kérdezte beugorva a nő mellé az autóba, aki teljes gázt adott, egyenes a korábban bediktált cím felé véve az irányt.

-          Nem tudom, de a jelek azt mutatják! – felelte, miközben minden figyelmével azon volt, hogy kikerülje a zsúfolt new york-i forgalom türelmetlen vezetői által okozott csúcsforgalmat. Alig 20 perc múlva csikorgó kerekekkel fékezett le a Kenneth ház előtt, melynek fehérre meszelt kerítése előtt már két járőr autó állt. A kertvárosi ház ajtaja és minden ablaka zárva volt, amikor kiszálltak a kocsiból, és Kate az egyik járőr felé indult – próbáltak már bejutni? – kérdezte a fiatal, magas tiszttől, aki megrázta göndör, barna, rövidre nyírt haját.

-          Nem. Gondoltuk, megvárjuk, amíg ideérnek, de itthon van, ez biztos! – jelentette ki magabiztosan, mire Kate bólintott, és éppen az ajtó felé indult volna a kikövezett járdán, amikor hirtelen az októberi nap megcsillant az egyik nyíló ablakon. Castle akaratlanul odapillantott, majd hirtelen karon ragadta a nyomozót, és lerántotta a sötét Dodge mögé.

-          Hasra! – kiáltotta el magát, de túl későn. A dupla csövű puskából kilőtt golyó süvítő hangja, és a dörrenés, mellyel a lövés járt, elnyomta a hangját, és a következő, amit érzett, a meleg vér volt, mely végig csorgott ujjai között, ahogy a nyomozónőt a karjaiban tartotta.