16.
rész
Melanie-nak nem kellett nagyon
megerőltetnie magát, hogy tudja, vajon miért vált hirtelen ilyen éberré a
férfi. Sejtette, milyen ajánlat fogalmazhatódott meg a fejében, ezért még
mielőtt nagyon meglódulhatott volna a fantáziája, beleértve sajátjáét is, egy
halom papírt dugott az orra alá.
- Olvassa
át ezeket, és ha bármi furcsát talál bennük, szóljon! – utasította a férfit
úgy, mintha pusztán egy beosztott lenne az F.B.I.-nál, mire Andrew csalódottan
húzta el a száját.
- Van
egy olyan érzésem, hogy maga tud ennél sokkal kreatívabb és izgalmasabb is
lenni – jegyezte meg sejtelmesen, és egyértelmű volt, hogy mire gondol, Melanie
pedig, hirtelen ötlettől vezérelve, közelebb hajolt, olyannyira, hogy Andrew
szinte látta a borostyán pettyeket a barna szemekben.
- Abban
egészen biztos lehet, Mr. Wright – súgta kihívó tekintettel, a férfinak pedig,
még a lélegzete is elállt, ahogy orrát megcsapta a barackillat, és a nő forró
lehelete megcsiklandozta ajkát. Éppen szóra nyitotta volna száját, amikor az
ügynök ismét eltávolodott tőle, és hideg hangon fűzte hozzá – de sosem keverem
a munkát az élvezettel – hűtötte le Andrew vágyait egy pillanat alatt, de
legnagyobb meglepetésére, a férfi magabiztosan mosolygott vissza rá.
- Rendben,
ezzel egyetértek! – helyeselt bőszen, de mielőtt Melanie válaszolhatott volna,
folytatta – hagyjuk a munkát, és koncentráljunk csak az élvezetre! – kacsintott
a nőre pimaszul, és hanyag mozdulattal hajította a kanapé előtt álló
dohányzóasztalra az aktatömeget, amit korábban a nő a kezébe nyomott.
- Maga
sosem adja fel?! – kérdezte lemondó sóhaj kíséretében, türelmetlenül Melanie,
akit kezdett már nagyon fárasztani az állandó ellenállás, főként úgy, hogy
szíve szerint, megadta volna magát.
- Ha
feladnám az első akadálynál, nem tartanék ott, ahol ma vagyok – válaszolta
Andrew könnyedén, mire Melanie elhúzta a száját.
- Tehát,
nem keveredett volna sikkasztásba, gyilkosságba, és nem akarnák megölni… -
sorolta a jelenlegi helyzetet közömbös hangon, mire Andrew elgondolkodva
ráncolta össze szemöldökét.
- Ez
így elég rosszul hangzik, igaz? – kérdezte félszeg mosollyal szája szegletében
– de tény, hogy akkor magával sem lennék összezárva egy lakásban – fűzte hozzá
optimista hangon, mire Melanie égnek emelte a szemét.
- Értem,
szóval én bűnhődöm azért, mert maga sosem adja fel – jegyezte meg örömtelen hangon,
mire Andrew hirtelen elkomolyodott, és érdeklődve kereste a barna szemeket
tekintetével.
- Mondja,
ez az őszinte utálat, amit felém táplál, annak szól, hogy férfi vagyok, vagy
annak, hogy gazdag? Esetleg a kettő együtt? – kérdezte kíváncsian, és arcán
látszott, valóban érdekli a válasz.
- Mr.
Wright, mondtam már, hogy nem utálom magát – felelte Melanie, elnyomva a
sóhajt, mely ajkára kívánkozott. Nem értette, hogyan fordulhatott megint ebbe
az irányba a beszélgetés, de kezdte úgy érezni, ha el a karja kerülni, hogy
Andrew a múltjában kutakodjon, óvatosabbnak kell lennie. Sokkal jobban örült
volna, ha a férfi nem mutat ekkora érdeklődést irányába, és pusztán azt érezte
volna, hogy testileg vonzódik hozzá. Vagy talán ez is a terv része? – tette fel
magának a kérdést, hiszen Daniel is nagyon figyelmes, és odaadó volt kapcsolatuk
elején, csak az után változott meg, hogy ő beadta a derekát, és az övé lett.
- Ebben
az esetben, nem irigylem azt, akit utál – húzta el a száját sokat mondón
Andrew, majd, mint aki feladja, nagy sóhaj közepette, látványosan szenvedő
arcot vágva, felemelt egy dossziét az asztalról – mégis, milyen furcsaságot
kellene látnom, azon kívül, hogy egyik aláírás sem az enyém? – terelte a szót
az ügy felé, mire Melanie megkönnyebbülten lélegzett fel. Jóval
magabiztosabbnak érezte magát, ha a munkájával foglalkozhatott az érzelmei
helyett, és nem billentette ki egyensúlyából a férfi bókjaival, kétértelmű
megjegyzéseivel.
- Például
ezt – bökött tollával a kiemelt névre Melanie, mire Andrew szemét összehúzta,
és kissé megdöntötte a lapot a fény felé, hogy jobban láthassa.
- Drew
Calwoy – olvasta fel hangosan a nevet, majd töprengve kutatott memóriájában,
hogy arcot is kapcsolhasson hozzá.
- Ismeri?
– kérdezte a nő, és izgatottan várta a választ, remélve, hogy egy olyan nyomot
talált, ami kizökkentheti őket a zsákutcából, ahova jutottak Clark eltűnése
miatt.
- Igen,
azt hiszem, tudom, ki ő – válaszolta lassan Andrew – pénzügyi asszisztensnek
vettük fel, nem sokkal azután, hogy apám nyugdíjba vonult. Clark ragaszkodott
hozzá, azt mondta, briliáns munkaerő, és ha beleegyezem, ő rá tudja venni, hogy
hagyja ott a régi munkahelyét, és inkább a mi csapatunkat erősítse – magyarázta
Andrew, majd dühösen vágta le a papírt az asztalra – persze, nyilván akkor
állította össze a bandáját, akikben megbízott, hogy minél hatékonyabban
tudjanak lopni! – mérgelődött, mire Melanie együtt érzőn nézett rá.
- Nem
nézett utána a fickónak? – kérdezte halkan, igyekezve, hogy ne számonkérésnek hasson,
mire a férfi szomorkásan rázta meg a fejét.
- Clark
évek óta dolgozott apámnak, aki megbízott benne… akkor még nem volt okom rá,
hogy kételkedjek a hűségében – felelte bosszúsan, majd Melanie felé fordult –
gondolja, hogy Calwoy elmondja, hol bujkálhat Clark? – kérdezte reménykedve,
miközben nem tudta, örüljön, vagy inkább keseregjen, amiért gyorsabban megoldódhat
az ügy, mint várta. Egyfelől, tisztázni akarta a helyzetet, rendbe hozni minél
hamarabb, amit alelnöke tönkretett, másfelől azzal is tisztában volt, hogy
Melanie azonnal eltűnik az életéből, amint vége a nyomozásnak, ezt pedig, a
legkevésbé sem akarta.
- Feltéve,
ha tudja – jött a tömör felelet, majd a nő hirtelen becsukta az aktákat, és
fáradtan nyújtóztatta meg elgémberedett izmait. Gerince elcsigázott ropogással
adta tudtára, mennyire ellenzi a kényelmetlen kanapén való pihenést, miközben
mellén megfeszült a póló a mozdulat hatására, odavonzva Andrew tekintetét, aki
nagyot nyelt a látványra, és erőnek erejével vonta el róla pillantását. – Mindenesetre,
holnap felkeresem, és beszélek vele. Talán hajlandó lesz alkut kötni, ha a bőre
a tét – beszélt tovább az ügynök, a nélkül, hogy észrevette volna, milyen
hatást váltott ki a férfiból ösztönös mozdulata.
- Azt
hiszem, tényleg itt az ideje, hogy aludni térjek – köszörülte meg torkát
zavartan Andrew, mire Melanie bólintva adta tudtára, egyetért a javaslattal.
Érezte, ha még néhány percet a nő közelében tölt, nem tudja tovább türtőztetni
magát, és ráhajol a hívogató cseresznyeajkakra, ugyanakkor azt is tudta, ha ezt
megtenné, Melanie azonnal átadná az ügyet másnak. Arról ugyan fogalma sem volt
még mindig, miért ilyen ellenséges a nő vele szemben, vagy legalábbis miért nem
akarja, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, bár határozottan érezte, hogy az
ügynöknő is vonzódik hozzá, de ösztöne azt súgta, komoly dolog húzódik meg a
háttérben. Időre volt szüksége ahhoz, hogy kiderítse, mi lehet az, és ahhoz is,
hogy megmutassa Melanie-nak, bármitől is fél, mellette, vele biztonságban
érezheti magát, ő sosem bántaná. Gondolataitól megrémülve, pattant fel a
kanapéról, és indult szobája felé. Mégis, mi ütött belé? – merült fel benne a
kérdés. Hiszen ő nem akar komoly kapcsolatot, ő nem akar senkiért felelősséget
érezni, nem akarja, hogy beférkőzzenek a szívébe, hogy minden gondolata a másik
legyen, nem akarta, hogy nyugtalanság fogja el, ha nincs a szeretett nő
közelében. Éppen ezért kereste mindig azokat a nőket, akiknek csak a külseje
varázsolta el, és most riadtan vette észre, hogy Melanie iránt pontosan azt
kezdi érezni, ami elől egész életében menekült. Fejét megrázva hessegette el
magától a bolondos gondolatokat, miközben eltűnt a szobájában, és igyekezett
meggyőzni magát, hogy az érzés, amit az ügynöknő kiváltott belőle, azonnal megszűnik,
amint az övé lesz, vagy ha az ügy végeztével eltűnik az életéből.
Melanie
félálomban érzékelte az egyre intenzívebben orrába kúszó, frissen főtt kávé
illatát, és az ablakon beszűrődő napfény jótékony melegét. Ajkán mosoly jelent
meg, és álmosan ásított, miközben kinyitotta szemét, és felült a kényelmetlen
kanapén. Nyaka azonnal éles fájdalommal jelezte, hogy azt a három órát sem
kellett volna a díványon alvással tölteni. Összeszorított fogakkal masszírozta
meg elgémberedett nyakizmait, miközben elnyomta a fájdalmas kiáltást, mely
kikívánkozott volna torkán a mozdulatra, ahogy a konyha felé pillantott. Szája
elnyílt meglepetésében, amikor meglátta, hogy Andrew, frissen és üdén
sürgölődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése