Jogodban áll szeretni 26. rész

26. rész

Bryan határozottan kopogott be a szintén fehér színű, fából készült ajtón függő, aranyozott, oroszlánfejet ábrázoló kopogtatóval, mire az hamarosan szélesre tárult, és egy alacsony, molett, ősz hajú asszony állt mögötte. 20. századi viseletre emlékeztető fekete egész ruhája, mely előtt egy fehér, fodros szélű kötény lógott, és a hajába tűzött, szintén fehér fejfedő azonnal elárulta, hogy házvezetőnői szerepet tölt be a házban. Telt arca szigorúságot tükrözött, apró, közel ülő barna szemei pedig gyanakodva mérték végig a vendégeket.

- Mr. és Mrs. Gilmore házon kívül tartózkodik! – jelentette ki marcona arckifejezéssel, anélkül, hogy megkérdezte volna tőlük kicsodák, és miért keresik a ház urát és asszonyát. Bryan és Elizabeth némán tekintetet váltottak, majd a nyomozó összehúzott szemmel nézett körül az udvaron, és amikor felfedezte a garázsbejárónál álló két személygépkocsit, elnyomott egy mosolyt.

- Azért megnézné, hogy nincsenek-e véletlenül mégis itthon? – kérdezte, miközben lehúzta övéről aranyjelvényét, és a házsártos asszonyság orra alá dugta, aki morcosan szorította össze ajkát.

- Mindjárt jövök – motyogta kelletlenül, mire Bryan bólintott.

- Csak nyugodtan! Ráérünk – tette hozzá, de mondatának másik felét már csak a zárt ajtónak intézhette, a házvezetőnő ugyanis a biztonság kedvéért becsukta maga után, hogy a váratlan látogatók véletlenül se surranhassanak be. – Nem a legjobban szocializált házőrző – jegyezte meg, mire Elizabeth elmosolyodott, válaszolni azonban nem volt ideje, mert ismét nyílt az ajtó, de ezúttal egy csinos, elegáns, világoskék kosztümöt viselő nő állt velük szemben. Szőke hajkoronája tökéletes loknikban keretezte arcát, a szolid smink ráirányította a figyelmet kék szemeire, miközben vörösre lakkozott körmökben végződő kezével észrevétlenül simított le ruhájáról egy szöszt. Karcsú alakján egyetlen deka felesleget sem lehetett találni, és ha Elizabeth nem tudta volna, mennyi idős, 35 évesnél nem tippelte volna többnek.

- Elnézést kérek Lotte faragatlansága miatt – mosolygott rájuk kedvesen, Elizabeth számára azonban ez korántsem tűnt őszintének. Inkább egy jól begyakorolt gesztusnak, melyet az újságíróknak és a közönségnek tartogathatott. – A modorán még van mit csiszolni – tette hozzá elnézőn, de a tekintetében néhány tized másodpercre felvillanó bosszúságot látva az ügyvédnő biztos volt benne, hogy szegény Lottének minimum egy kimenője ugrik flegmasága és figyelmetlensége miatt. – Laura Gilmore – nyújtotta kezét üdvözlésre, mire Elizabeth is viszonozta a gesztust.

- Elizabeth Harrison, ő pedig Bryan Cassidy nyomozó – mutatta be magukat – szeretnénk feltenni néhány kérdést Abe Hunterrel kapcsolatban – vázolta fel jövetelük okát, mire Laura azonnal sajnálkozó képet vágott, és szomorú tekintettel kezdett bólogatni.

- Igen, borzasztó, ami történt – közölte rutinszerű hangon, az együttérzést épphogy csak imitálva – jöjjenek be. A férjem a hátsóteraszon van – állt félre az útból, így beljebb invitálva vendégeit, majd kezével intve, hogy kövessék, átvágott az óriási hallon, át a nappalin, és meg sem állt a hátsó udvarig. Odakint a pihenő tér közepét egy feszített tükrű medence foglalta el, melynek kék színe csábítón hívogatott bárkit, hogy megmártózzon a vizében. Körülötte nyugágyak sorakoztak, hogy a kiadós úszás után legyen, hol megpihenni. Az udvaron azonban helyet kapott még egy fából készült kiülő is, jótékony árnyékot nyújtva a tűző nap ellen, vagy tökéletes helyet szolgáltatva egy kis esti sütögetéshez, meghitt reggelihez. Az ott található asztal mellett üldögélt egy 40-es éveinek végében járó férfi, kezében újságot szorongatva. Amint meghallotta, hogy nyílik a tolóajtó, mely a nappaliból vezetett a teraszra, felpattant, és láthatóvá vált fehér öltönybe bújtatott, szikár termete. Sűrű, barna haja a homlokába hullott, borbély keze által rendben tartott körszakálla ugyan öregítette egy kicsit, de még így is vonzó, magabiztos ember benyomását keltette.

- Édesem! – ért oda hozzájuk néhány lépéssel a férfi, és puha csókot nyomott felesége ajkára – kit hoztál? – kérdezte kíváncsian, miközben kezével átkarolta a nő derekát, és szorosan magához vonta.

- Az úr Bryan Cassidy nyomozó, a hölgy pedig Elizabeth Harrison, és Abe Hunterről szeretnének kérdezni – magyarázta férjének, miközben keze lassan simogatta annak széles mellkasát a világoskék ingen keresztül, mely színben tökéletesen passzolt az ő kosztümjéhez.

- Foglaljunk helyet, és állunk rendelkezésükre – kínálta őket egy-egy székkel a kiülő alatt, és amikor mindnyájan leültek, Laura felemelt egy kis, ezüst csengőt, és erősen megrázta. Csak másodpercek teltek el, és már meg is jelent Lotte, hogy felvegye a frissítőkre a rendelést. – Mit akarnak tudni? – kérdezte Robert, miközben egy pillanatra sem szűnt meg simogatni felesége kezét.

- Honnan ismerik Mr. Huntert? – jött az első kérdés Bryan-től, mire a házaspár összenézett.

- Egy házassági tanácsadással foglalkozó alapítványt üzemeltetünk, és ő a támogatók egyike – válaszolta Robert, majd rögvest hozzátette – nagyjából fél évvel ezelőtt felkeresett, és diszkréten arra kért, neki is segítsünk az én kis mókusommal – becézte feleségét émelyítően édes hangon, mire az, zavartan hajtotta le fejét.

- Tudják, a házaspárok többsége szégyelli, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene – kotyogott közbe Laura.

- Ahogy kellene? – szólalt meg most először Elizabeth, mióta leültek – mégis, ki mondja meg, hogyan kellene? Én azt hittem, minden ember, minden kapcsolat más.

- Ez így is van – értett egyet Laura – de lássuk be, ha van egy követendő példa, ami működik is, akkor azt ki kell használni! Ezt tűztük ki célul az én bocikámmal – simított végig férje arcán, miközben apró csókot nyomott nyakára – Meg akarjuk mutatni minden elkeseredett, reményt vesztett házas embernek, hogy lehet másképp is csinálni! Úgy is lehet élni, ahogy mi! 15 éve vagyunk házasok, és sosem veszekszünk! Egyformán gondolkodunk, soha nem hangzott el közöttünk még egy hangos szó sem. Teljes összhang, és tökéletes harmónia van közöttünk! – révedt tekintete a távolba, majd újabb csókot váltottak, Elizabeth és Bryan pedig sokat mondón néztek össze.

- Nem válik ez néha… - kereste a megfelelő szót Bryan, mire a házaspár abbahagyta az apró csókváltást, és minden figyelmüket neki szentelték.

- Unalmassá? – kérdezték egyszerre, és amikor Bryan bólintott, Laura vette át a szót.

- A fél igazságokkal szemben a kis hazugságok, az elfojtott harag… - kezdett bele, majd Robert folytatta ugyanolyan szenvedéllyel a hangjában.

- A morgás, az ingerültség és az állandó viták…

- ...miatt romlik meg és bomlik fel világszerte a házasságok 90%-a – fejezte be férje megkezdett mondatát Laura, ők pedig hitetlenkedve nézték őket. – Amikor a párok eljutnak a válásig, az kész tragédia! – sóhajtott fel színpadiasan Laura, az ügyvédnő pedig egyre inkább kezdte unni azt a magánszámot, amit a két ember előadott neki. Az az émelyítő boldogság, amit láttattak túlságosan erőltetett volt a számára, és egyáltalán nem hitte, hogy egy jó kapcsolat alapja lehet, ha soha nincs nézeteltérés, vagy véleménykülönbség a párok között. – Kész válóperes horror-show, ami a tárgyalótermekben zajlik ilyenkor! – rázkódott meg látványosan a nő, majd szerelmes tekintettel simult férjéhez, és keze végig szántott annak mellkasán – örülök, hogy mi nem ismerjük, kutyuskám! – vált behízelgővé a hangja, mire a férfi is egyetértőn bólintott.

- Én is, szívem egyetlen királynője! – csókolta meg ismét feleségét, mire Elizabeth égnek emelte tekintetét.

- Térjünk vissza Abe Hunter-hez – irányította egymásról magára a figyelmet – részt vett bármelyik programon a feleségével? – kérdezte, holott pontosan tudta, hogy az előtte ülők ismerték Diane-t is.

- Igen – bólintott elkomolyodva Robert – sajnálatos módon azonban, hamar kiderült, hogy nem tudunk rajtunk segíteni – tárta szét kezeit szomorkásan, mire Laura vette át a szót.

- Az még csak hagyján, hogy a házasságuk nem volt boldog – legyintett a nő – azt még orvosolhattuk volna – jelentette ki nagyképű magabiztossággal – de a fülünkbe jutott, hogy Abe szeretőket tartott – húzta el száját undorodva – Diane, a felesége is tudott róla, nem is csoda, hogy még a látszatot is képtelen volt fenntartani, hogy meg akarja menteni a házasságát.

- Úgy érti, Diane Hunter el akart válni? – kérdezte Bryan meglepetten, hiszen világosan emlékezett rá, hogy Jack Harrison az ellenkezőjét állította.

- Igen – erősítette meg kijelentését Laura – őszintén szólva, meg tudom érteni – húzta ki magát büszkén – én sem lennék tovább egy olyan férfival, aki megcsal!

- Édesem, ez soha nem történhet meg! – esküdözött Robert szerelmes búgással a hangjában – te vagy az én múzsám! Az egyetlen, aki meg tudja pendíteni lelkem szerelmes húrjait – hajolt egyre közelebb, hogy megint csókot lopjon, mire Elizabeth diszkréten megköszörülte torkát.

- Mennyi ideig jártak a kurzusra? – kérdezte az ügyvédnő, mire Robert elgondolkodva rágcsálta alsó ajkát.

- Azt hiszem, két vagy három alkalomra jöttek el, aztán egy heves veszekedés után nem láttuk őket többé – válaszolta, mire Bryan érdeklődve kapta fel fejét.

- Min veszekedtek? – kérdezték egyszerre, mire Robert és Laura sokat mondón mosolygott össze.

- Hát nem édesek, kutyuska? – kérdezte Laura szentimentális hangon – maguk együtt vannak? – szegezte nekik a kérdést egyenesen, mire Elizabeth határozottan rázta meg fejét – pedig maguk között is megvan az összhang, és a kémia! Csak úgy izzik a levegő, igaz, drágám? - fordult férje felé, aki helyeslőn bólogatott – nézd! Elpirult! Ez nagyon aranyos! – csapta össze vidáman a tenyerét Laura, amikor észrevette, hogy sikerült zavarba hoznia az ügyvédnőt.

- Elmondanák, min veszekedtek Hunter-ék, amikor utoljára itt voltak? – terelte vissza a beszélgetést Bryan az ügyre, mialatt Elizabeth idegesen tűrte füle mögé egyik hajtincsét, mellyel a tavaszi szél játszott.

- Nem értettem pontosan, de Abe azzal vádolta Diane-t, hogy neki is van valakije – válaszolta Robert, mire a két vendég meglepetten nézett össze, de nem szóltak közbe, ő pedig tovább beszélt – az egész onnan indult ki, hogy megjelent egy fickó az épület előtt, ahol a kurzusokat tartjuk, és Diane-t várta, aki váltott vele néhány szót, aztán a férfi eltűnt. Abe dühös lett, és számon kérte a nőt, tudni akarta, ki volt az, de a felesége nem világosította fel.

- Lehet, hogy ezért ölte meg Abe – kotyogott közbe komoly arccal Laura – talán rájött, hogy Diane megcsalja, visszaadja neki azt a sok fájdalmat, amit ő okozott, és ezzel nem tudott megbirkózni. Rájött, hogy szereti a feleségét, és nem tudta elviselni a tudatot, hogy másé legyen, ezért hirtelen felindulásból megölte – kreált történetet abból a kevés információból, ami a birtokában volt, mire Elizabeth elgyötörten sóhajtott fel, Robert azonban, lenyűgözve nézett asszonyára.

- Micsoda briliáns, kristálytiszta elme! – duruzsolta szerelmesen szinte a nő szájába a szavakat – akár nyomozó is lehetnél! – bókolt tovább, mire Bryan torokköszörüléssel fojtotta el feltörni készülő nevetését.

- Tudnának személyleírást adni a férfiról, aki Diane-t várta? – kérdezte, igyekezve komoly maradni, mire Robert bólintott.

- Persze! Nagyon jó megfigyelő vagyok – húzta ki magát büszkén, felesége pedig egyetértőn bólogatott – magas, legalább 180 centi, barna hajú, vékony testalkatú. Fiatal volt, legalább 10 évvel fiatalabb, mint Diane, és eléggé horgas orra volt.

- Küldök egy rendőrségi grafikust, diktálja le neki, amit látott – csukta össze jegyzetfüzetét Bryan, majd néma egyetértésben álltak fel az asztaltól, és hagyták el a házat. Ahogy a kocsijuk felé tartottak, Elizabeth felé fordult – mit gondolsz?

- Nem tudom, hogy azért ellenszenvesek, mert gyanúsak, vagy, mert hánynom kell tőlük – húzta el száját, miközben a volán mögé ült, Bryan pedig szintén beszállt mellé a kocsiba.

- Nem hiszel a tökéletes boldogságban? – kérdezte csipkelődve, mire az ügyvédnő elhúzta a száját.

- Abban hiszek, hogy, ha nekem is ezzel a két emberrel kéne együtt laknom, én is olyan mogorva, életunt és kiállhatatlan lennék, mint Lotte – válaszolta Elizabeth, miközben elindította az autót, Bryan pedig, egyetértőn nevetett, ahogy megjelent lelki szemei előtt a házvezetőnő, és lelke mélyén megsajnálta, amiért neki ezt nap, mint nap végig kell néznie, hallgatnia. – Hol tehetlek ki? – pillantott rá a nő, miközben besorolt a forgalomba.