35.
rész
Fogalma sem volt róla, mit tegyen. Abban
biztos volt, hogy azok után, hogy a férfi látta a képet, amit őrizgetett, nem
tagadhatja le érzelmeit, de a világért sem árulta volna el szakításuk igazi
okát. Félt a férfi reakciójától, attól, hogy nyíltan szembe menne apjával, aki
ki tudja, mire lenne képes, hogy ismét szétszakítsa kettejüket, de nem volt
hozzá elég ereje, hogy ellökje magától. Anélkül, hogy bármit mondott volna,
felemelte kezét, és lassan nyúlt a póló kivágásához. Ujjbegye mintegy véletlenül
cirógatta meg a bronzbarna bőrt a férfi nyakán, ahogy kiemelte a nyakláncot,
majd halványan mosolyogva simogatta meg a fél szívet, melyet a parkban adott
neki.
- Mindvégig
a tiéd volt – szólalt meg halkan, halvány mosoly kíséretében, és mindketten
tudták, hogy nem a medálra gondol, hanem saját szívének másik felére, melyet
azon az estén adott a férfinak, amikor először találkoztak. Esze azt súgta,
őrültséget csinál, és a tűzzel játszik, ha megint hagyja, hogy az érzelmei
vezéreljék, szíve azonban azt tanácsolta, itt az ideje, hogy felvegye a harcot
apjával, és harcoljon a szerelméért. 10 évvel ezelőtt még szinte gyerekek
voltak, fiatal felnőttek, most azonban elég erősnek érezte magukat ahhoz, hogy
Jack Harrison ne állhasson közéjük. Bryan lélegzetvisszafojtva nézte a nő
arcát, mintha annak rezdüléseiből akarta volna megállapítani, hogy elfogadja-e
szerelmét, vagy megint csak néhány percre nyitja meg előtte a páncélt, hogy
aztán ismét eltávolodjon, és felhúzza a falat kettejük közé. Elizabeth lassan elengedte
a medált, majd tenyerével végig simított a férfi mellkasán, és elégedetten
állapította meg, hogy annak milyen gyorsan ver a szíve, éppúgy, ahogy az övé,
amikor azonban állán siklott végig keze, Bryan megfogta, és komolyan nézett a
szemébe.
- Ezúttal
nem engedlek el, Liz – suttogta fojtott hangon, és kék szemében vágy
csillogott, mire az ügyvédnő elmosolyodott.
- Nem
akarom, hogy elengedj – válaszolta ugyanolyan halkan, miközben úgy döntött,
éppen itt az ideje, hogy szívére hallgasson esze helyett, Bryan pedig
felsóhajtott, és közelebb húzva magához, ajkát az övére tapasztotta. Elizabeth
engedelmesen nyitotta meg ajkait a férfi kutató nyelve előtt, miközben karja
ösztönösen karolta át nyakát, és olyan szorosan simult a kidolgozott testhez,
hogy annak minden remegését érzékelte. Nyelvük lágy, mégis perzselő táncot
járt, feltüzelve vágyaikat, Bryan keze pedig bebarangolta a karcsú, törékeny
test minden négyzetcentiméterét. Amikor megtalálta az utat a póló alá, és végig
cirógatta a nő hátát gerince mentén, Elizabeth belenyögött a csókba, és érzéki
finomsággal karcolta meg fogával alsó ajkát, mire Bryan elmosolyodott. Az
ügyvédnő éppen úgy reagált érintésére, mint 10 évvel ezelőtt, éppen olyan
szenvedéllyel csókolta vissza, és éppen olyan őrjítő volt simogatása, mint
akkor. A következő percben karjaiba kapta az ügyvédnőt, és a csók megszakítása
nélkül vitte édes terhét a hálószobába, ahol finoman az ágyra fektette. Amikor
fölé hajolt, tekintetük találkozott, és szerelmesen összemosolyogtak, majd újabb
csókban egyesültek ajkaik, miközben Bryan érezte, hogy Elizabeth keze a pólója
alá vándorol, és apró, de annál észvesztőbb simogatások közepette húzza egyre
feljebb, hogy aztán teljesen megszabadítsa tőle. Ajkát elszakította a nőétől,
de csak azért, hogy nyakán húzza végig nyelvét, mialatt keze már a telt
halmokat kényeztette. Hogy ajkával követni tudja keze útját, ő is kibújtatta a
nőt a pólójából, majd egy másodpercre megállt, és tekintete lenyűgözve futott
végig a formás alakon.
- Gyönyörű
vagy – nyelt nagyot, mire Elizabeth végig simított Bryan mellkasán, kockás
hasán, egészen a rövid sort derékrészéig, és elégedetten mosolyodott el, amikor
meglátta, hogy a férfi lélegzete elakadt. – Tudod, hányszor álmodtam erről? –
kérdezte vágytól fűtött hangon, miközben lehajolt, és lassan, centiméterről
centiméterre csókolta végig a selymes bőrt, majd visszatalált az édes ajkakhoz,
és szenvedélyesen megcsókolta. Bryan belenyögött a csókba, amikor megérezte,
hogy Elizabeth az utolsó ruhadarabjától is megfosztja, és mintegy véletlenül
simít végig legérzékenyebb pontján. – Megőrjítesz! – nyögött fel levegő után
kapkodva, mire az ügyvédnő kacéran emelte fel fejét, és fogai közé vette
finoman annak alsó ajkát.
- Mások
is mondták már – súgta szinte a szájába a szavakat mosolyogva, és örömmel
nyitotta meg ajkait az újabb csók előtt, miközben hagyta, hogy róla is
lekerüljön a rövidnadrág. Testük szorosan összesimult, kezük egy percre sem
szűnt meg simogatni a másikat, miközben egyre szenvedélyesebben csókolták
egymást. Szinte egyszerre sóhajtottak bele a csókba, amikor eggyé váltak, és
lassan, teljes összhangban kezdtek el mozogni. Ahogy szenvedélyük egyre
fékezhetetlenebbé vált, úgy gyorsult fel mozgásuk is, és abban a pillanatban,
amikor átlépték a gyönyör kapuját, érezték mindketten, hogy nemcsak testük,
hanem a lelkük is egyesült, éppen úgy, ahogy 10 évvel korábban, amikor először
tapasztalták meg a másik karjában a beteljesülést és a csodát, amit hiába
kerestek volna másnál. Bryan minden izma megremegett a nő karjaiban, ahogy
szorosan hozzásimulva, fejét annak nyaka vonalába fúrta, és apró csókokkal
szórta tele, Elizabeth ujjai pedig álmos lassúsággal cirógatták tarkóját,
bele-beletúrva a sötét tincsek közé, majd végig vándoroltak hátán, hogy aztán
ismét visszataláljanak tarkójára. Percekig feküdtek így összeölelkezve, majd
Bryan a hátára gördült, magukra húzta a takarót, és mellkasára vonta a nőt, aki
boldogan simult hozzá, miközben érezte, hogy az erős, mégis gyengéd kezek
finoman cirógatják hátát.
- Mi
lenne, ha örökre így maradnánk? – törte meg a meghitt csendet Bryan halk
hangja, mire Elizabeth lustán elmosolyodott, és még közelebb fészkelte magát.
- Csábító
gondolat – sóhajtott mélyet – de nem hiszem, hogy az ágyból is el tudnám
végezni a munkámat. Legalábbis bizonyos részét – tette hozzá még mindig
mosolyogva, mire Bryan is elmosolyodott.
- Nekem
menne – jelentette ki, és amikor Elizabeth meglepetten emelte fel fejét,
folytatta – gondolj csak bele! Larson egy irodai székből végzi a munkáját,
akkor nekem miért okozna gondot, hogy ágyból dolgozzak? – kérdezte komiszul
vigyorogva, mire az ügyvédnő felnevetett, de a következő percben lovagló
ülésben helyezkedett el a férfin, aki elkerekedett szemekkel, elakadt
lélegzettel nézett vissza rá, miközben teste azonnal reagált, szíve pedig vad ritmusra
váltott.
- Mondjuk
azért… - hajolt le, puha csókot nyomva a keskeny, érzéki ajkakra – mert én… -
csókolta meg újra, mialatt haja játékosan csiklandozta meg a férfi állát –
folyton elterelném a figyelmedet – lehelte szájába a szavakat, majd ezúttal
sokkal hosszabban csókolta meg. Nyelvük lassú, mégis tüzes táncba kezdett,
Elizabeth pedig érezte, hogy Bryan keze végig simít hátán, egészen a csípőjéig,
és belenyögött a csókba, amikor enyhén megemelte, hogy újra eggyé válhassanak.
- Egészen…
- szakította meg a csókot egy pillanatra Bryan – meggyőzően tud érvelni,
ügyvédnő – sóhajtott fel, amikor Elizabeth megmozdult.
- Ugyan
nyomozó! – mosolygott rá a nő, miközben fogai közé vette fülcimpáját, és
incselkedve megharapta – azt ne mondja, hogy ez meglepi – súgta, majd ajkát
rátapasztotta a nyakán lüktető érre, Bryan pedig elfordította fejét, és
szenvedélyesen megcsókolta, hogy aztán ismét elmerüljenek az érzékiség
tengerében.
Elizabeth lehunyt szemmel nyújtózkodott,
miközben mélyen beleszippantott a levegőbe, amelyben frissen főtt kávé és
szalonnás rántotta illata terjengett. Az idejét sem tudta, mikor aludt ilyen
hosszan és pihentetően. Ahogy eszébe jutottak az éjszaka emlékei, ajka boldog
mosolyra húzódott, és oldalra fordulva kinyitotta szemét. Az ajtó mögül jól hallható
volt a reggeli készítésével járó minden zaj, kezdve a forró serpenyő
sistergésétől egészen a kávés bögrék koccanásáig, beleértve Bryan halk
szitkozódását is, ahogy valószínűleg leforrázhatta magát a forró nedűvel.
Elizabeth felnevetett, és éppen kikelt volna az ágyból, hogy a takarót magára
terítve segítségére legyen szerelmének, amikor nyílt az ajtó és az önjelölt
szakács lépett be rajta, kezében tálcát egyensúlyozva.
- Fel
ne kelj! – utasította látszólag szigorúan összevont szemöldökkel a nőt, de a
szemében megjelenő komiszság árulkodó volt – hogyan legyen így az ember
romantikus, ha tönkreteszed a nyughatatlanságoddal? – vonta kérdőre, miközben a
tálcát letette az ágy végébe, és másodpercek alatt mászott be a takaró alá,
majd gyengéden szájon csókolta – jó reggelt! – mosolygott rá, mire Elizabeth
szerelmesen tűrt el homlokából egy kóbor hajtincset.
- Jó
reggelt – köszönt vissza – én csak segíteni akartam – magyarázta – idebent úgy
hangzott, bajba kerültél – tette hozzá sokat mondó tekintettel, mire Bryan
sértetten húzta el száját.
- Bajba?
Ha nem tudnád, egy profi reggeli készítővel fekszel éppen egy ágyban -
nagyképűsködött, mire Elizabeth gyanakodva húzta össze szemét.
- Vagy
úgy – bólintott látszólag nyugodtan – elárulnád, mégis hogy tettél szert ekkora
profizmusra az ágyba vitt reggeliből? – kérdezte, és hangjából nem tudta
elrejteni a féltékenységet, amit Bryan is azonnal észrevett.
- Aranyos
vagy, amikor féltékenykedsz – jegyezte meg mosolyogva, de amikor meg akarta
csókolni, Elizabeth elhúzta fejét.
- Nem
vagyok féltékeny – jelentette ki, majd átható tekintettel nézett a férfira –
megkerülted a választ – tette hozzá tényszerűen, mire Bryan kíváncsian nézett
vissza rá.
- Mennyire
zavarna, ha azt mondanám, számtalan nőnek hoztam már ágyba a reggelit? - kérdezte,
és szemét egy pillanatra sem vette le a nő arcáról, aki igyekezett könnyed
hangon válaszolni.
- Egy
cseppet sem – vonta meg vállát nem törődöm módon, Bryan azonban átlátott rajta.
- Édesen
hazudsz – nevetett fel, majd egyetlen hirtelen mozdulattal maga alá rántotta,
és fölé magasodott. – Te vagy az első, aki ágyba kapta tőlem a reggelit –
szögezte le mosolyogva, majd folytatta – Hazudnék, ha azt mondanám, senkivel
sem voltam az elmúlt tíz évben – komolyodott el, miközben forró lehelete szinte
égette az ügyvédnő ajkát – de soha, senkinek nem engedtem, hogy elfoglalja a
helyed, Liz! – tette hozzá, Elizabeth pedig egy percig sem kételkedett benne,
hogy így van, ahogy belenézett az őszintén, szerelmesen csillogó kék szemekbe.
- Én
sem a tiédet – válaszolta suttogva az ügyvédnő, és szemét lehunyva adta át
magát a gyengéd csóknak. – Megéheztem –
nyújtózott boldog mosollyal ajkán, jólesőn Elizabeth, amikor elváltak ajkaik,
és figyelmét elkerülte, hogy Bryan tekintete végig vándorol telt keblein,
melyek csábítón rajzolódtak ki a takaró alatt.
- Én
is… - köszörülte meg torkát a nyomozó, és a hangjából kicsendülő vágy
felkeltette az ügyvédnő figyelmét, aki amint rájött, mire céloz a férfi,
játékosan bokszolta vállon.
- Van
egy ügyünk, és ha jól emlékszem, a múlt éjjel megbeszéltük, hogy egyikünk sem
tudna ágyból dolgozni – kacsintott szerelmére, mire az, morcosan húzta el
száját, de a következő pillanatban kópésan elmosolyodott.
- Igen,
rémlik valami… - vonta össze szemöldökét, mintha erősen gondolkodna – de azt
hiszem, nem ártana, ha az érveidet újra átvennénk – javasolta ártatlanul, mire
Elizabeth átkarolta nyakát, és közelebb vonta magához.
- Megígérem,
hogy ma éjjel nem fogsz tudni betelni az érveimmel – súgta érzéki hangon, mire
Bryan érezte, hogy kiszárad a torka, ő pedig folytatta – de most muszáj az
üggyel is foglalkoznunk – tette hozzá szomorkás hangon, vigasztaló csókot
nyomva ajkaira.
- Rendben
– sóhajtott kedvtelenül a nyomozó – lásd, milyen elhivatott vagyok, amíg
aludtál, reggeli készítés közben eszembe jutott valami – harapott bele az egyik
kiflibe, miközben maguk közé tette a tálcát, és mosolyogva figyelte, ahogy
Elizabeth a villájára tűz egy adag rántottát, és jóízűen reggelizni kezd. –
Arra jutottam, hogy egyetlen ember van, aki elég közel állt Diane-hez ahhoz, hogy
tudja, hol lehet, vagy kitől kérhetett segítséget – beszélt tovább, miközben a
doktornőnek baljós sejtése támadt. – El kell mennünk apádhoz – közölte nyugodt
hangon, és észre sem vette, hogy Elizabeth arcából kifut a vér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése