29.
rész
Martha szentimentális mosollyal az ajkán,
örömtől könnyes szemmel nézte a fiatalokat, ahogy szerelmesen csókolják
egymást. Szíve ujjongott, hogy végre Elizabeth megtalálta a boldogságot, és
biztos volt benne, hogy ez a fiú, aki a karjaiban tartotta, a lehető legjobb
választás és teljes szívével szereti az ügyvédnőt. Éppen elégedetten távozott
volna, olyan halk léptekkel, mint egy párduc, hogy véletlenül se zavarja meg az
idilli pillanatot, amikor a férfi mobilja hangosan jelezni kezdett az asztal
lapján. A fiatalok nehéz szívvel váltak szét, és egymásra mosolyogtak, Martha
azonban, felháborodottan kelt ki magából.
- Ó,
a pitvarba! Ez az átkozott ketyere! – dobbantott mérgesen lábával, mire
Elizabeth olyan gyorsan ugrott fel Bryan öléből, mintha kígyó marta volna meg.
– Mennyivel jobb volt az én időmben! Az ember zavartalanul áldozhatott a
szerelem oltárán, semmi…
- Martha!
Mit keresel itt? – kérdezte lángvörös arccal, igyekezve rendbe szedni magát,
miközben szíve szerint a föld alá süllyedt volna szégyenében.
- Itt
dolgozom, rémlik? – szemtelenkedett az idős asszony, és amikor Elizabeth-nek
megvillant a tekintete, legyintett – ugyan kislányom, négyszer voltam férjnél,
kötve hiszem, hogy újat tudnátok mutatni nekem – kuncogott vidáman, mire az
ügyvédnő lemondón sóhajtott fel, és arcát kezébe temetve ült vissza foteljébe.
- Nem
kellett volna kopogni? – világított rá a nem elhanyagolható tényre, miközben
tenyere elnyomta hangját, de Martha csak könnyedén megvonta vállát.
- Pipa!
Ti azonban, annyira el voltatok foglalva, hogy nem hallottátok – vigyorgott
mindent tudón, majd folytatta – egyébként a sápadt egér keres a kettesen, de
megmondom neki, hogy ez a hajó elment! – jelentette ki győzelemittas mosollyal
az ajkán, és kezét dörzsölve indult volna, de Elizabeth megelőzte, és felkapta
a telefont, ő pedig egy bosszús grimasszal kiöltötte rá nyelvét, majd távozott.
- Greg?
Igen, én vagyok – üdvözölte a férfit, miközben fél szemmel látta, hogy Bryan
maga felé fordítja a számítógépét, és belép az e-mail felületre.
- Átnéztem
az aktákat, amit küldtél – hallotta meg a vékony, simulékony hangot a vonal
végén – egyelőre semmi gyanúsat nem találtam, de ráállítok néhány dörzsölt
kollégát. Ők azok, akik még Szűz Máriáról is bebizonyítanák, hogy bordélyt
vezetett – vihogott fel, mire Elizabeth égnek emelte tekintetét.
- Nem
az a cél, hogy mindenképpen találj valamit! Egyszerűen csak megkértelek, hogy
nézd át őket! – figyelmeztette a férfit, mire az feszengve nevetni kezdett,
ismét előhívva a vacsora emlékét a nőben, és megrezegtetve minden idegszálát,
majd miután megegyeztek, bontotta a vonalat. Ahogy helyére tette a kagylót,
Bryan-re esett a pillantása. Néhány másodpercig némán nézte a férfit, aki
elmélyülten tanulmányozta a fantomképet, amit e-mail-ben kapott, ő pedig
büntetlenül figyelhette. A sűrű, sötétbarna hajtincseket, ahogy homlokába
hulltak, a kék szemeket, mely olyan tiszta volt, hogy szinte visszatükrözte a
monitor fényét, a markáns arcélet, a keskeny ajkakat, melyek olyan gyengéden
tudták csókolni, hogy minden sejtje beleborzongott. Szinte ujjaiban érezte a
borosta enyhe érdességét, és szíve szerint, végig simított volna állán, de
tudta, hogy már az is hiba volt, hogy megint elgyengült, végül megrázta fejét,
összekötötte haját a csattal, és kihúzta magát. – Van valami? – kérdezte nagyot
nyelve, remélve, hogy sikerül megúsznia, hogy a csókról kelljen beszélniük, de
nem volt szerencséje, mert Bryan válasz helyett, felé fordult, és tekintetét
kutatón fúrta az övébe.
- Megint
felkerült a páncél – állapította meg csalódottan, miközben nem felejtette el,
milyen érzés volt, amikor Elizabeth önfeledten csókolt vissza, amikor kételyek
nélkül mosolygott vissza rá, és érintette homlokát az övéhez. – Kitalálhatom?
Ez a csók sem jelentett semmit, most is csak pusztán nosztalgiáztunk egyet? –
kérdezte látszólag nyugodt hangon, mire Elizabeth lesütötte szemét, mely
azonban csak egy másodperc töredékéig tartott.
- Elragadott
a pillanat – köszörülte meg torkát – előfordul – rántotta meg vállát könnyedén,
Bryan azonban elmosolyodott, és egészen közel lépett hozzá, ő pedig az asztalig
hátrált. Szíve őrült iramot diktált, amikor a nyomozó a füle mögé tűrt egy
lázadó tincset, melyet nem tudott a csat fogságába kényszeríteni, miközben
ujjbegyét végig húzta nyaka vonalán.
- Csak,
hogy tudd – szólalt meg nagyon halkan, mialatt forró lehelete szinte égette a
nő ajkát – ha legközelebb elragad a pillanat, nem engedlek el! – ígérte mélyen
belenézve a kék szemekbe.
- Nem
lesz legközelebb – nyelt nagyot Elizabeth, de tekintete áruló módjára siklott
le a keskeny ajkakra, amit Bryan is észrevett, és szája félmosolyra húzódott.
- Persze,
hogy nem – értett egyet, de arcán jól látszott, egyáltalán nem hisz a nőnek,
majd a következő pillanatban elengedte, és a nyomtatóhoz lépett, hogy megnézze
tüzetesebben a fantomképet – a törvényszéki grafológus küldte át. Ezt a fickót
látta a házvezetőnő és Gilmore-ék is Diane társaságában – tért át az ügyre,
Elizabeth pedig megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében rekedt levegőt. Mialatt
ő is szemügyre vette a képet, újfent elhatározta, hogy nem engedheti meg, hogy
bármikor közel kerüljenek egymáshoz a férfival. – Valahonnan nagyon ismerős, de
nem jövök rá, honnan – ráncolt össze szemöldökét Bryan elgondolkodva, majd
hirtelen ötlettől vezérelve, leült a gép elé, és pár perc alatt belépett a
rendőrségi adatbázisba.
- Gondolod,
hogy Diane-nek köze volt egy bűnözőhöz? – adott hangot kételyeinek Elizabeth,
mire Bryan megrántotta a vállát.
- A
társadalmi életem elég szűkre szabott, szóval, csak egyetlen hely van, ahonnan
ismerős lehet a tag – mutatott ujjával a monitorra, ahol sorra vette a bűnözők
fényképeit. Már legalább fél órája kutakodott, de semmit nem talált, Elizabeth
pedig unottan forgolódott a székkel.
- Talán
nem is priuszos – vetette fel ötletként, majd folytatta – mi van, ha egyszerű
hot-dog árus, és onnan ismered? Vagy a környékeden lakik? Esetleg autószerelő,
és javította már a kocsidat? – záporoztak a lehetőségek, de a nyomozó kitartott
álláspontja mellett, és rendületlenül váltogatta a fotókat – Bryan! Tűt keresel
a szénakazalban! Ez a fickó akárki lehet!
- Nem!
Biztosan bevittem már! – jelentette ki magabiztosan – nézd meg az orrát! –
mutatott a férfi horgas orrára, mely erőteljesen domborodott ki a képen vékony
arcából – lehet ilyen orra egy tisztességes állampolgárnak? – kérdezte szilárd
meggyőződéssel, mire Elizabeth elhúzta száját.
- Ez
elég durva előítélet! A legtöbb ügyfelemre azért sütik rá a kollégáid, hogy
bűnös, mert fekete bőrű! – jegyezte meg az ügyvédnő rosszallással a hangjában.
- Megvan!
– fojtotta a nőbe a szóáradatot, miközben diadalittasan mutatott egy fényképre,
amely pontos mása volt a fantomképnek – Phil Holden – olvasta fel a nevet, majd
hirtelen elkomorult – hamisításért vittem be – dőlt hátra a székben, miközben
döbbenten meredtek egymásra. – A fő szakterülete a hamis okmányok kiállítása
volt. Személyi, jogsi, útlevél – sorolta Bryan.
- Ha
Diane is ilyen szolgáltatásokat várt el tőle, akkor minden bizonnyal meg akart
szökni a férjétől – gondolkodott hangosan Elizabeth – Robert és Laura szerint,
nem akarta megmenteni a házasságát, el akart válni…
- De
Abe erről hallani sem akart, nyilván a vagyonmegosztás miatt – folytatta a
gondolatmenetet Bryan – Diane-nek nem maradt más választása, minthogy másképp
lépjen ki a házasságból…
- Új
személyiség – vette át a szót ismét Elizabeth – új név, új lakhely, távol a
férjétől…
- Abe
talán rájöhetett, hiszen látta Holden társaságában, és ezért ölte meg –
simított végig állán gondterhelten, mire Elizabeth lehunyta szemét, és
hitetlenkedve rázta meg fejét.
- Tudnom
kellett volna! Az apám barátja! Hogyan is lehetne ártatlan! – tört fel belőle
indulatosan, miközben felpattant a székről, és járkálni kezdett az irodában –
egyik sem az a fajta, aki hagyja, hogy más diktáljon! Mindig mindennek úgy kell
lennie, ahogy ők akarják! Zsarolnak, manipulálnak, tönkretesznek bárkit, ha az
érdekük úgy kívánja!
- Liz
– állt meg előtte Bryan, és két kezét a karjaira tette, így kényszerítve, hogy
ránézzen – ez egyelőre csak feltételezés. Felkeressük Holden-t és tőle majd
megtudjuk, milyen kapcsolat volt közte és Diane Hunter között – magyarázta
nyugodt hangon, mely nyugalom azonnal átragadt a nőre is.
- Nem
lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Abe tette el láb alól a feleségét, apám pedig
azért engem kért fel a védelmére, mert azt hiszi, eltussolom neki az ügyet –
húzta el száját pesszimistán Elizabeth, mire Bryan komolyan nézett rá.
- Ha
így van, akkor apád egyáltalán nem ismer – jelentette ki – te sosem lennél
képes ilyesmire! – tette hozzá szilárd meggyőződéssel, mire a nő keserűen
mosolyodott el.
- Fogalmad
sincs, mi mindenre vagyok képes, ha megtalálja a gyengepontomat - válaszolta
halkan, igyekezve lenyelni a torkában keletkezett gombócot, miközben arra
gondolt, azt sem feltételezte volna róla senki, hogy elhagyja a férfit, akit
tiszta szívéből szeret, sőt, nem is egyszer fogja eltaszítani magától.
- Tudom,
hogy fontos neked ez az ügyvédi iroda – nézett körül a takarosan berendezett
helyiségben a nyomozó – de talán ennyit nem ér – vélte óvatosan, félreértve,
amit a nő mondott, mire az, bólintott.
- Nem.
EZ tényleg nem – nyomta meg hangsúlyosabban az első szót Elizabeth, miközben
csak ő tudta, hogy az irodáért tényleg nem tussolná el a gyilkossági ügyet, de
ha Bryan élete múlna rajta, minden további nélkül megtenné. Annyira elmerült
gondolataiban, hogy észre sem vette, a nyomozó milyen fürkészőn nézi, majd
gyanakodva húzta össze szemét.
- Mással
is sakkban tart? – tette fel a kérdést, melyre nyomozói ösztönei vezették,
miközben ismét feléledt benne a gyanú, hogy Jack áll a háttérben, amiért
Elizabeth minden alkalommal ellöki magától.
- Keressük
fel ezt a Holden-t – tért ki a válasz elől, de amikor el akart haladni a férfi
mellett, hogy felvegye kabátját, az finoman megállította, és maga felé
fordította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése