42.
rész
Andrew igyekezett szívéből kiűzni a
kétségeket, melyeket Daniel ébresztett benne szavaival, de ez korántsem volt
egyszerű feladat. Bár teljes mértékben megbízott Melanie-ban, és biztos volt
benne, hogy a nő sosem könyörgött volna a férfinak, hogy fogadja vissza, pláne
itt, a farmon nem, azt el kellett ismernie, hogy ami a bizalmat illeti, nem
volt nehéz elhinnie, hogy Melanie sosem tudta átadni magát teljesen Daniel-nek.
Szíve legmélyén félt attól a lehetőségtől, hogy ő sem tudja majd meghódítani Melanie
szívét, és azt is tudta, hogy akárcsak a férfi, ő is hagyná, hogy elmenjen, ha
csak azzal tudná boldoggá tenni. Éppen itt tartott gondolatban, amikor Melanie
lépett ki a fürdőszobából. Arca szokatlanul sápadt volt, barna szemében pedig
nyugtalanság csillogott. Egyáltalán nem emlékeztetett arra a nőre, aki reggel
még boldogan simult a karjaiba, és szenvedélyesen viszonozta csókját.
- Feljöttem
megnézni, hogy jól vagy-e – szólalt meg Andrew, mire Melanie halványan rámosolygott,
és bólintott.
- Semmi
bajom, csak fáradt vagyok – ült le az ágy szélére, és mialatt mobilját
ellenőrizte, hogy érkezett-e a hívás, Andrew gyanakodva mérte végig. Arra
számított, hogy amikor kettesben lesznek, a nő őszintén megvallja majd neki,
milyen kapcsolat volt közte és Daniel között, de ez elmaradt, ő pedig
csalódottnak érezte magát emiatt.
- Ilyen
fáradtnak még sosem láttalak – nyomta meg sokatmondón a jelzőt a férfi, amivel
sikerült elérnie, hogy Melanie felemelte tekintetét a telefon képernyőjéről, és
szemét összehúzva nézett rá – mi a véleményed Markról? – kérdezte csakúgy,
mellékesen Andrew, miközben a szekrényhez ment, és a vacsorához sötét nadrágot,
és sötétkék inget készített elő magának, hozzá illő bordó nyakkendővel.
- Tökéletesen
passzol Cindy-hez – válaszolta nyugodt hangon Melanie, miközben szemét egy
pillanatra sem vette le a férfiról, aki most ingét gombolta ki, hogy átöltözzön
– őszinte fiúnak tűnik, aki nagyon szereti a húgodat.
- Igen,
magam is így vélem – bólintott Andrew, mialatt levette az ingét, és Melanie
tekintete egy pillanatra végig simogatta izmos hátát, melyen táncot lejtettek
az izmok minden mozdulatnál – bár, ami a tanúját illeti, választhatott volna
különbet is. Üzlettársak vagyunk ugyan, de emberként vannak fenntartásaim vele
kapcsolatban – tette hozzá, és zöldes-kék szeme a tükörben Melanie-ra szegeződött.
Úgy érezte, itt van a lehetőség a nő számára, hogy ha valóban őszinte akar
lenni hozzá, bevallja, hogy milyen kapcsolat fűzi Daniel-hez. Minden porcikájával
remélte, hogy így fog történni, és nem a férfinak lesz igaza.
- Daniel
Mitchell? – kérdezett vissza Melanie, mire Andrew megfordult, és miközben nyakkendőjét
kötötte, bólintott, és levegőt is alig mert venni, amíg a folytatásra várt.
Melanie eljátszott a gondolattal, hogy továbbra is úgy tesz, mintha semmi köze
nem lenne Daniel-hez, de ahogy belenézett a rászegeződő, zöldes-kék szemekbe,
meggondolta magát. Képtelen volt hazudni a férfinak, és nem is akart, végül
nagy levegőt vett, felállt az ágyról, és egészen közel megállt Andrew előtt.
Miközben átvette a nyakkendőkötést, halkan beszélni kezdett - Andrew… Daniel és
én fél évig együtt jártunk – bökte ki nehezen, és legnagyobb meglepetésére, a
férfi tüdejéből megkönnyebbült sóhaj távozott, és két kezébe fogva az arcát
bólintott.
- Tudom
– simított végig ujjbegyével a nő ajkán, Melanie pedig akaratlanul is arra
gondolt, mennyivel kellemesebb érzést vált ki belőle Andrew érintése, mint
Daniel-é bármikor. – Mitchell elmondta – fűzte hozzá, ő pedig meglepetten
nézett fel rá. Nem értette, Daniel, miért tett úgy, mintha nem ismernék
egymást, ha utána első dolga volt, hogy szétkürtölje kapcsolatukat. – Elmondta,
mi történt évekkel ezelőtt, de én tőled is szeretném hallani – hallotta meg
most Andrew hangját, mire kihúzta magát, és eltávolodott a szeretett férfitól.
Esze ágában sem volt megosztani vele, hogy Daniel volt az a férfi, aki minden
önbecsülésétől megfosztotta. Nem azért, mert attól félt, Andrew az üzlettársa
mellé állna vele szemben, hanem azért, mert nem akarta, hogy botrány törjön ki
Cindy és Mark esküvője előtt egy nappal. Abban biztos lehetett, hogy Daniel nem
a teljes igazságot mondta el a férfinak, így látszólag könnyedén megvonta a
vállát.
- Nincs
mit mondanom ezzel kapcsolatban – jelentette ki nyugodt hangon. Inkább
választotta a hallgatást, minthogy hazudnia kelljen neki. Nem érezte képesnek
magát arra, hogy a Daniellel való kapcsolatáról úgy beszéljen, mint egy
tökéletes szerelemről, amely egyszerűen csak két ember különbözősége miatt nem
működött. Andrew homlokát ráncolva nézett vissza rá.
- Elmesélhetnéd,
miért lett vége… - javasolta, mire Melanie értetlenül húzat fel szemöldökét.
- Minek?
Én sem kértem soha, hogy az összes nőügyedbe beavass! – felelte, mialatt hátat
fordított a férfinak, hogy ne kelljen a szemébe néznie. Egy mozdulattal kapta
le magáról a világoskék inget, valamint a rövid sortot, és tovább beszélt – ez
már a múlt. Együtt jártunk, nem működött – zárta volna rövidre, és
meglepetésében torkára forrt a szó, amikor megérezte, hogy Andrew a háta mögé
lép, és ujjával finoman cirógatja végig gerincét, egészen a melltartó pántjáig,
miközben ő már kezében tartotta a krémszínű egész ruhát, amit felvenni szándékozott.
Keze megállt félúton, és szemét lehunyva élvezte, ahogy a férfi ajka puhán
nyaka vonalához ér, mialatt érezte, hogy szívverése felgyorsul.
- Nem
vájkálni akarok a múltadban – súgta szerelmesen Andrew a fülébe, miközben két
karjával átölelte a nő derekát és szorosan hozzásimult – csak… tudni szeretném
– fűzte hozzá, és figyelmét nem kerülte el, hogy Melanie megfeszül a karjaiban.
Csalódottan gondolta arra, hogy reakciója ékes bizonyítéka lehet annak, amit
Daniel állított, jelesül, hogy szíve még mindig az övé. Fogalma sem lehetett
róla, hogy az emlékek, amik felidéződtek a nőben, milyen keserűek és
fájdalmasak.
- Nem
akarok róla beszélni, Andrew – fordult meg hirtelen karjaiban Melanie, és
szeméből olyan elszántság tükröződött, hogy a férfi egy pillanat alatt gondolta
át korábbi következtetéseit. Talán tévedett, és Daniel volt az, aki megvezette
Melanie helyett? – tette fel magának a kérdést, miközben a barna szemekben egy
pillanatra mintha fájdalom és szomorúság suhant volna át. Rosszat sejtve nyúlt
gyengéden a nő álla alá, és mélyen a szemébe nézve, nagyot sóhajtott.
- Melanie!
Daniel volt az? – kérdezte meg nyíltan, mire Melanie-nak minden erejét össze kellett
szednie, hogy arca rezzenéstelen maradjon – Ő bántott? Tudnom kell! – érintette
homlokát a nőéhez tanácstalanul, miközben kezével Melanie nyakát simogatta –
tudnom kell - ismételte meg halkabban, miközben szemét lehunyva várta a
választ. Igen, tudnia kellett. Tudni akarta, hogy azért nem akar kettejük
kapcsolatáról beszélni a lány, mert Daniel volt az a szemétláda, aki lelkileg,
és talán fizikailag is bántotta, és nem akarja ezzel tönkretenni Cindy esküvőjét,
vagy azért, mert még mindig szereti. Úgy érezte, belehal, ha nem láthat
tisztán, és most csak egyetlen reménye maradt, a nő szókimondósága. Mivel
tudta, hogy Melanie mindig azt mondja, amit gondol, érez, biztos lehetett
benne, hogy az ügynöknő válasza eldönti közös jövőjüket.
- Andrew,
kérlek! – karolta át Melanie a nyakát, miközben elcsuklott a hangja, és puhán
megcsókolta. Bár nem felelt a kérdésre, Andrew ennek ellenére gondolkodás
nélkül viszonozta a csókot. Nyelvük gyengéden találkozott, és lassan
ízlelgették a másikat, miközben Andrew olyan közel húzta magához Melanie-t,
amennyire csak tudta. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Andrew
ujjai beletúrtak a szőkés-barna, hullámos tincsekbe, mely kivételesen most a nő
vállára omlott.
- Szereted
még? – tette fel azt a kérdést, aminek válaszától a legjobban rettegett, de
tudta, nincs ennél fontosabb kettőjük számára, Melanie pedig lehunyta szemét,
és éppen válaszolt volna, amikor halk kopogtatás zavarta meg őket. Andrew
elnyomott egy káromkodást orra alatt, miközben az ajtó felé fordult, hogy
testével takarja el a félmeztelen ügynöknőt, aki sietve kapta magára az egész
ruhát. – Ki az?! – kiabált ki az ajtón, mire Betty hangja csendült fel.
- Nemsokára
kezdődik a próbavacsora – jelentette be vidám, izgatott hangon – ne késsetek! –
tette hozzá figyelmeztetőleg, és cipőjének kopogása távolodni kezdett az
ajtótól. Amikor Andrew nagyot sóhajtva beletúrt hajába, és megfordult, Melanie
már a cipőjét húzta fel, ami színben tökéletesen illet ruhájához. Az ujjatlan,
V-dekoltázzsal ellátott egész ruha elegánsan hívta fel a figyelmet telt
kebleire, és kihangsúlyozta karcsú derekát. Térd feletti hossza egyszerre volt
visszafogott, és érzéki, amivel ráirányította a figyelmet kecses lábaira.
Andrew elbűvölten nézte a nőt, és tekintetét nem tudta levenni róla. Amikor
Melanie az ajtó felé indult, a férfi gyengéden megfogta a derekát, és közelebb
húzta magához, hogy aztán szó nélkül rátapadjon ajka az övére. Olyan puhán, és
annyi szeretettel csókolta meg, hogy Melanie belesóhajtott a csókba, és karja
önkéntelenül karolta át a férfi nyakát, miközben testével egészen közel simult
hozzá. Amikor elszakadtak egymástól, Melanie tenyere szerelmesen simított végig
az izmos mellkason.
- Lélegzetelállítóan
gyönyörű vagy – súgta Andrew, miközben újra megcsókolta, Melanie pedig
félszegen mosolyogva tűrt füle mögé egy hajtincset.
- Te
sem nézel ki rosszul – villant meg huncutság a barna tekintetben, mire Andrew
kihúzta magát, és mialatt tenyere a nő hátát simogatta, kissé oldalra
fordította őt úgy, hogy láthassák magukat a tükörben.
- Összepasszolunk?
– kérdezte halkan, miközben el sem szakították egymásról a pillantásukat a
tükörben, Melanie pedig bólintott.
- Tökéletesen
– felelte, majd a férfi felé fordult, és ajkaik ismét gyengéd, finom csókban
találkoztak. Amikor Melanie el akart indulni, megérezte, hogy Andrew még nem
engedi, ezért kíváncsian nézett vissza rá.
- Még
nem válaszoltál a kérdésemre – nyögte nehezen, és bár utálta, hogy el kellett
rontania ezt a csodás pillanatot, mégis tudni akarta. Úgy érezte, képtelen
lenne addig lemenni, vacsorázni, és egy asztalhoz ülni Daniel Mitchellel, amíg
nem hallotta a választ Melanie-tól.
- Nem
is fogok – válaszolta határozott hangon az ügynöknő, Andrew pedig döbbenten
nézett vissza rá. Egyáltalán nem erre számított, és a csalódás szinte fizikai
fájdalmat okozott a számára.
- Ez
azt jelenti, hogy… - kezdett bele, hogy levonja a nem túl kedvező
következtetéseket, de Melanie a szavába vágott.
- Nem
késhetünk a vacsoráról – húzta ki kezét a férfiéból, miközben szándékosan
kerülte, hogy bele kelljen néznie a szomorú szemekbe. Képtelen volt elviselni a
szívébe szúró fájdalmat, amiért nem lehet őszinte vele, ezért szinte feltépte
az ajtót, és hátra sem fordulva hagyta el a hálószobát, egyedül hagyva Andrew-t
a kétségeivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése