46.
rész
A hívatlan látogató óvatosan lépkedett
az ágy mellé, ahol Melanie még mindig szívet tépően zokogott. Zöld szeme együtt
érzőn nézett végig a lányon, miközben elnyomott egy sóhajt, és finoman leült
mellé az ágyra, kezével pedig szeretetteljesen simított végig a hátán, mire
Melanie ijedten kapta fel fejét. Könnyben úszó barna szeme találkozott Betty
anyai kedvességgel csillogó tekintetével.
- Betty!
– csuklott el a hangja, miközben szégyenkezve törölte meg szemét, és felült –
én csak… - akadt el szava, hiszen fogalma sem volt, mit mondhatna. Váratlanul
érte a nő látogatása, ráadásul a legrosszabbkor, amikor a legsebezhetőbbnek
érezte magát.
- Mindenki
lent mulat, te pedig idefent pityeregsz? – kérdezte halkan Betty, miközben zsebkendőt
vett elő, és Melanie felé nyújtotta – mi történt? – simogatta nyugtatólag az
ügynöknő karját, úgy téve, mintha nem lenne pontosan tisztában azzal, mi
keseríthette el ennyire. Biztos volt benne, hogy éppen ebben a pillanatban
tette meg azt, amit Daniel-nek megígért.
- Andrew
is lent van? – zökkentette ki Melanie szipogó hangja gondolataiból, mire nemet
intett fejével.
- Nem.
Andrew felpattant Vihar hátára és eltűnt – felelte, miközben tekintetét nem
vette le a nőről – gondolom a fakunyhóhoz lovagolt – vélte, és hangjából jól
érzékelhető volt, éppen azért, mert biztos ebben, nem aggódik fia miatt –
igazság szerint, ezért is jöttem fel hozzád. Rég láttam már ilyen
elkeseredettnek és kiábrándultnak a fiamat – tette hozzá, de ebben a mondatban
semmi számonkérés nem volt felfedezhető, pusztán ténymegállapítás volt.
- Mi…
csak vitatkoztunk – tért ki az egyenes válasz elől Melanie. Képtelen lett volna
rá, hogy hazudjon Betty-nek, ismét. Úgy érezte, éppen eleget hazudott már
mindenkinek ahhoz, hogy elég legyen.
- Minden
rendbe jön, majd meglátod – paskolta meg kezét biztatóan Betty, mire Melanie
szeme megint megtelt könnyel, és csüggedten rázta meg a fejét.
- Ez
nem – bicsaklott meg hangja, majd erőt vett magán és folytatta – mindent
elrontottam… egyetlen perc alatt…
- Figyelj
rám – nyúlt álla alá Betty, így kényszerítve, hogy mélyen a zöld szemekbe
nézzen, melyből szeretet és megértés sugárzott – tudom, hogy nehéz – ejtette ki
olyan lassan a szavakat, mintha az élete múlna rajta, hogy Melanie megérti-e,
amit mondani akar – de végig kell csinálnod, Szívem! – folytatta nyugodt
hangon, Melanie pedig gyanakodva húzta össze szemét – Andrew most nem ért
semmit, ezért nem jól reagál. De neked ki kell tartanod! – szorította meg
bátorítólag a kezét, mire Melanie-nak elnyílt a szája meglepetésében. Lehetséges az, hogy Andrew anyja tud a
Daniellel kötött egyezségről? Lehetséges, hogy mindent tud? De hogyan? Mikor?
– záporoztak fejében a kérdések, mialatt Betty tovább beszélt – Bízz a szerelmetekben,
és abban, hogy minden jóra fordul! Andrew-nak éreznie kell, hogy mennyire szereted
őt, és ezen semmi nem változtathat! – mosolyodott el magabiztosan, amivel egy
időre elaltatta Melanie gyanakvását, de a következő mondattal egyértelművé
tette a nő számára, hogy többet tud, mint azt hinné – Semmi, de legfőképpen…
senki! – nyomta meg az utolsó szót sokatmondón, mire Melanie nagyot nyelve
nézett rá.
- Betty…
miről beszél? – nyögte ki nehezen a kérdést, mire az asszony megsimogatta
arcát, ujjbegyével törölve le könnyeinek maradékát. Érintésében annyi szeretet
és gyengédség volt, hogy Melanie úgy érezte, mintha édesanyja ülne vele
szemben.
- Mindketten
tudjuk, miről – válaszolta nyugodtan, amivel sikerült elérnie, hogy Melanie szégyenkezve
hunyta le szemét – nem csak egyszerű járőr vagy, igaz? – kérdezte halkan, mire
a nő nemet intett a fejével. – Igen, sejtettem. A fiamat kell megvédened. Ezért
jöttetek ide… - folytatta, és már szinte nem is kérdéseket tett fel, hanem
összerakta a kirakós darabjait – de beleszerettél… vagy talán az is… - nézett
kérdőn Melanie-ra, mire az, őszinte tekintettel rázta meg a fejét.
- Esküszöm,
hogy az igaz! Vagyis… az elején csak munka volt, aztán… beleszerettem - sütötte
le szemét, hiszen még mindig nehezen emésztette, hogy beleszeretett a védett
tanúba.
- Nem
tudok mindent, és talán jobb is így – sóhajtott mélyet Betty, majd folytatta –
Nem tudom, mibe keveredett Andrew és a cég, ahogy azt sem tudom, mitől kell
megvédened. De azt tudom, hogy amit ma tettél a fiamért, és értünk, azt sosem
fogom tudni meghálálni – nézett mélyen a barna szemekbe, de amikor Melanie
ellenkezni akart, felemelt kézzel csitította el. – Ne! Hidd el, abból, amit ma
este a tornácon hallottam, és abból, hogy te belementél ebbe a piszkos
ajánlatba, biztosra veszem, hogy komoly dologról van szó.
- Betty,
ha Andrew megtudja az igazat…- nézett könyörgőn a nőre, mire az, megértőn bólintott.
- Hallgatok,
megígérem! – emelte fel esküre a kezét Betty, és amikor Melanie megkönnyebbülten
sóhajtott, hozzátette – legalábbis, amíg anyai szívem azt súgja, hogy
hallgatnom kell – húzta fel sokat mondón szemöldökét, és Melanie már éppen
válaszolni akart, amikor megszólalt a mobilja, ő azonban nem nyúlt érte – vedd
fel, nyilván fontos. Nekem úgyis le kell mennem a vendégekhez – állt fel az
ágyról, majd a következő pillanatban, hirtelen lehajolt, és szorosan magához
ölelte Melanie-t, aki lehunyt szemmel élvezte a kedves gesztust, melyből úgy
érezte, erőt meríthet. – Nagyszerű lány vagy, Melanie! Ne feledd, nem vagy
egyedül! – szorította meg bátorítón, majd rámosolygott még utoljára, és
elhagyta a szobát, Melanie pedig nagyot sóhajtva vette fel a telefont.
- Stanford!
– szólt bele, és elismerőn veregette magát vállon, amiért hangja még csak meg
sem remeg az átélt érzelmi hullámvasút ellenére sem.
- Jó
híreim vannak – hallotta meg társa hangját a vonal végén, amitől gyorsabb
ütemre váltott a szíve – Clark végre megtört. Igaz, meg kellett ígérnünk neki,
hogy 25 év helyett csak 15 évet kap, de végül megeredt a nyelve – mesélte
büszkén Ron, mire Melanie majdnem felkiáltott örömében.
- Mondd
már, Ron! Ki a fickó?! – sürgette türelmetlenül a nő. Alig bírta elhinni, hogy
még ma este pontot tehetnek az ügy végére, ő pedig őszintén bevallhatja Andrew-nak,
miért kellett ellöknie magától akarata ellenére. Szinte újra érezte a férfi
ajkát az övén, karjainak szoros ölelését, amikor végre minden kétség nélkül
egymáséi lehetnek, Daniel-t pedig boldogan fogja elküldeni a pokolba az
egyezségével együtt, oda, ahová való.
- Azt
sajnos, még mindig nem tudjuk – keserítette el Ron válasza, ő pedig elgyötörten
sóhajtott fel, míg társa folytatta – Clark állítja, hogy mindössze egyetlen
alkalommal találkoztak, és akkor sem mutatkozott be neki. Egyszerűen ajánlatot tett
neki arra, hogy megkaphatja, amit megérdemel a cégből, amennyiben segít neki
tönkretenni a Wright családot, egész pontosan Andrew Wright-ot.
- Azt
akarod mondani, hogy ugyanott vagyunk, ahol eddig? – tört fel kétségbeesetten a
nőből, és bele sem mert gondolni, meddig kell elviselnie Daniel közeledését és
gusztustalan érintését.
- Annyira
hátul azért nem – felelte enyhe sértettséggel a hangjában a férfi – nevet ugyan
nem, de személyleírást tudott adni. A törvényszéki rajzoló ezekben a percekben
is dolgozik a fantomképen. Nincs könnyű dolga, de bízunk benne, hogy reggelre a
kezünkben lesz a pofalemeze a fickónak, és akkor lesz, honnan indulni –
tájékoztatta a nőt, aki nehézkesen bólintott.
- Amint
megvan, küldd át e-mail-ben, és ha szerencsénk van, Andrew felismeri –
válaszolta, majd nagyot sóhajtva bontotta a vonalat. Reménykedve gondolt arra,
hogy ha szerencséje van, akkor holnap megérkezik az e-mail, Andrew felismeri a
férfit, Ron és a csapat kézre keríti, és visszatérhetnek Bostonba, ahol
könnyedén melegebb éghajlatra küldheti Danielt, Andrew-nak pedig bevallhatja az
igazat. Bízott benne, hogy meg fog tudni bocsátani neki, és boldogan élhetnek,
ugyanúgy, mint Daniel felbukkanása előtt.
Másnap reggel
Melanie nyomott hangulatban ébredt. Amint kinyitotta szemét, első pillantása a
francia ágyban Andrew helyére esett, és csalódottan állapította meg, hogy a
férfi az éjszaka során sem csatlakozott hozzá. A helye érintetlen volt, Melanie
pedig fájó szívvel simított végig párnáján, és vágyakozva gondolt arra, milyen
jó lett volna hozzásimulni, és finom csókjára ébredni. Bízott benne, hogy már
csak napok kérdése, és teljesülhet a vágya. Erőt véve magán, kiugrott az
ágyból, és miután lezuhanyozott, egy szál törölközőt maga elé csavarva, állt
meg a szekrény előtt, hogy ruhát keressen. Mivel Bostonban fogalma sem volt róla,
hogy esküvőre érkezik, nem nagyon találhatott megfelelő alkalmi ruhát,
szerencsére azonban, Cindy ellátta egy-két darabbal, így most még válogathatott
is. Végül egy kék egész ruha mellett döntött, mely remekül illett szőkés-barna
hajához. Éppen kiemelte a szekrényből, hogy belebújjon, amikor nyílt az ajtó,
és Andrew lépett be rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése