29.
rész
Alison
rezzenéstelen arccal nézett farkasszemet a férfival, majd pillantása lapjaira
vándorolt. Lassan egy teljes órája kártyáztak, és sehogy sem tudott egyikük sem
felülkerekedni a másikon. Felváltva nyertek, és ilyenkor a másik mindig
visszavágót követelt, most azonban úgy döntöttek, hogy aki ezt a játszmát
megnyeri, azt kiáltják ki kettőjük közül a legjobbnak. Elnézve a szépen egymás
mellett álló lapjait, úgy érezte, az övé lehet ez a forduló, mégsem merte
elbízni magát. Ez alatt a néhány játék alatt megtapasztalta, hogy Adriano
kemény ellenfél, ráadásul profi módon tudta leplezni az érzelmeit, egyetlen
rezdülése sem árulta el soha, milyen lapok vannak a kezében, így most sem lehetett
biztos benne, hogy nem pókert tart ujjai között.
- Milyen
érzés? – rántotta ki gondolatai közül Adriano hangja, melyből cseppnyi
csipkelődést vélt kihallani.
- Micsoda?
– húzta fel kérdőn szemöldökét, mire a férfi lazán megvonta vállait.
- Rájönni,
hogy hamarosan el kell ismerned, talán jó póker játékos vagy, de a legjobb én
vagyok – kacsintott rá nagyképűen, mire Alison könnyedén felnevetett, mint, aki
még a feltételezést is mókásnak tartja. Az, hogy időközben átváltottak a
tegeződésre, sokkal fesztelenebbé tette a hangulatot, és az egymással való
komiszkodást is könnyebbé tette, ami egyiküknek sem esett nehezére. Úgy tűnt,
hamar megtalálták a közös hangot, kölcsönösen szurkálódtak a másikkal, és amit
Alison a legjobban élvezett, az volt, hogy Adriano egyszer sem sértődött meg,
ellenkezőleg, villámgyorsan reagált vissza. Peter után kifejezetten üdítő volt
egy olyan férfival tölteni az időt, akinek vágott az esze, mint a borotva, és
humorérzéke is volt.
- Először
is, gőzöd sincs róla, mi van a kezemben – intette nyugalomra a férfit
magabiztosan, majd folytatta – másodszor, ellentétben veled, nekem nem az lesz
életem törése, ha kiderül, van nálam jobb játékos – tette hozzá olyan hangon,
mint, akit tényleg nem érdekel, melyikük fog nyerni, mire Adriano néhány
másodpercig szótlanul nézett rá, majd a kezében lévő lapokra, végül lassan
bólintott.
- Igazad
van! – értett egyet mindennel, ami elhangzott, de hangjában volt valami, ami
óvatosságra intette a nőt, miközben folytatta – engem sem izgat különösebben,
melyikünk a jobb, így viszont nincs tétje a játéknak – jelentette ki, miközben
enyhe fájdalmas grimasz kíséretében, változtatott egy kicsit testhelyzetén.
- Tétben
akarsz játszani? – vonta össze szemöldökét értetlenül Alison, aki egészen eddig
a pillanatig azt hitte, csak az időt szerette volna elütni a férfi, és amikor
amaz bólintott, megrázta a fejét – egy kanyim sincs! – közölte halálos
nyugalommal, és arcán látszott, ez nem is zavarja – emlékeztetnélek rá, hogy
állami kórházban dolgozom, tulajdonképpen éhbérért – húzta el a száját, de
zavara csak még nagyobb lett, amikor Adriano megrázta a fejét.
- Nem
érdekel a pénz – jelentette ki, miközben tekintete fürkészőn pásztázta végig a
nő arcát, aki érezte, hogy kezd egyre kényelmetlenebbé válni a számára a
helyzet – a titkok annál inkább – tette hozzá sejtelmesen, továbbra is az
orvosnő szemébe nézve, aki feszengve elmosolyodott.
- A
titkok? – kérdezett vissza, hogy időt nyerjen, és amikor Adriano lassan
bólintott, látszólag könnyedén rázta meg fejét – nincsenek titkaim – közölte
magabiztosan, de a férfi átlátott a színjátékon, és miközben a kezében lévő
lapokat a takaróra fektette, mintával lefelé, ügyelve rá, hogy partnere
véletlenül se láthassa meg, fejét kissé elfordítva, szemét összehúzva nézett
rá.
- Mindenkinek
vannak titkai – jegyezte meg halkan, mire Alison felhúzta kissé szemöldökét.
- Neked
is? – dobta vissza a labdát, és Adriano figyelmét nem kerülte el, hogy sikerült
felkeltenie a kíváncsiságát. Néhány másodpercig hezitált, hogy válaszoljon-e,
majd futó pillantás erejéig ismét kezébe vette lapjait, aztán bólintott.
- Nekem
is – válaszolta nyugodtan, majd folytatta – íme az ajánlatom – nézett komolyan
az orvosnőre, aki kíváncsian várta a folytatást, bár nagyjából sejtette, mire
akar kilyukadni a férfi. – aki veszít, az elmondja egy titkát a másiknak!
Olyat, amit senki mással nem osztott meg még soha! – emelte fel ujját, így
tisztázva a szabályokat, mire Alison elgondolkodva harapta be alsó ajkát, ő
pedig nagyot nyelve fordította el róla tekintetét, mialatt a válaszra várt.
Ahogy számított rá, a doktornő, mielőtt felelt volna, ismét a lapjaira nézett,
nyilván azt akarta kitalálni, mennyi lehet az esélye, hogy nyerjen, majd rá
emelte kék szemét, ő azonban minden erejével azon volt, hogy arca rezzenéstelen
maradjon, és egyetlen jelet se adjon neki, amiből következtethetne az ő
lapjaira. Alison nem tudta, mit tegyen. Tisztában volt vele, hogy kivételesen
jó helyzetben van, hajtotta a kíváncsiság is, hogy megtudjon valami személyeset
a férfiról, ugyanakkor megvolt a kockázata, hogy Adriano azért dobott be ilyen
tétet a játékba, mert biztos benne, hogy ő fog nyerni, és nem tudta, készen
áll-e arra, hogy egyetlen titkát, ami a birtokában volt, megossza vele, és
beszéljen arról, mit tett vele Peter. Végül életében először a szerencséjében
bízva, nagyot sóhajtott, és lassan bólintott.
- Rendben!
– szólalt meg halk, mégis határozott hangon, és figyelmét nem kerülte el, hogy
Adriano meglepetten húzza fel szemöldökét. Láthatóan nem számított rá, hogy
belemegy, de innen már ő sem táncolhatott vissza.
- Akkor…
- vett mély levegőt Adriano – lássuk! – dobta fel a labdát, majd egyesével
elkezdte kirakni a kártyáit. Alison idegesen nyalta meg szája szélét, amikor
meglátta, hogy a férfi egymás után letesz a takaróra először két dámát, majd a
harmadikat is melléjük helyezi. A negyedik és ötödik lapnál magában imádkozni
kezdett, és egy másodpercre döbbenten hunyta le szemét, amikor két bubi követte
azokat. – Fullom van – jelentette ki Adriano büszkén, és arcára elégedett
mosoly költözött, amikor meglátta az orvosnő arcán a döbbenetet, ahogy a
vereséggel szembesült éppen. – Halljam a titkodat! – dörzsölte meg tenyerét
vidáman, mire Alison, mintha csak most ébredt volna fel, először zavartan
nézett rá, majd a kezében lévő lapokra, aztán lassan, egyre szélesebben
elmosolyodott.
- A
számból vetted ki a szót – húzta fel kihívón szemöldökét, mialatt ő is egymás
mellé pakolta a lapjait, és majdnem hangosan felnevetett, amikor meglátta, hogy
Adriano arcára ráfagy a mosoly, ahogy egy teljes fekete sort rakott ki. –
Színsor! Tíz, bubi, dáma, király, és a végére egy ász, hogy ne legyen
hiányérzeted! – kacsintott a férfira, mialatt egyre jobb lett a kedve, amaz
pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét. – Halljam a titkodat! – ismételte meg a
férfi korábbi mondatát, miközben elégedetten húzta ki magát.
- Ez…
lehetetlen – buktak ki belőle a szavak önkéntelenül, miközben agyában vadul
kergették egymást a gondolatok, hogyan is kerülhetné ki a fizetést, Alison
azonban úgy tűnt, be fogja vasalni rajta, amit ígért, mert keresztbe fonva
mellkasa előtt karját, várakozón nézett rá.
- Gyerünk!
Fizess! – nógatta vidáman, mert kifejezetten viccesnek találta, ahogy a férfi
láthatólag szenved a gondolattól, hogy színt kell vallania. Egy másodpercig
rosszul érezte magát, amiért így jut hozzá annak egy titkához, de aztán eszébe
jutott, hogy Adriano volt az, aki ezt az egész játékot elindította, és biztos
volt benne, hogy egy percig sem hezitált volna, hogy kiszedje belőle, amire
kíváncsi volt, ezért hamar elhessegette magától az érzést.
- Nem
is tudom… - vakarta meg feje búbját tűnődve Adriano – mit szólnál egy
visszavágóhoz? Két győzelemig? – mosolygott kínosan, de Alison kérlelhetetlenül
rázta meg fejét.
- Felejtsd
el! – hárította el az ajánlatot, mert eszébe sem volt kockára tenni frissen
szerzett előnyét vele szemben – gyerünk már! Ne legyél gyáva! – lökte meg
játékosan a férfi lábát a takarón keresztül, mire az megjátszott
felháborodással nézett vissza rá.
- Én
gyáva?? – kérte ki magának, majd azonnal folytatta – egyáltalán nem vagyok
gyáva, csak úgy érzem, ezt az egészet elkapkodtuk!
- Mondd
csak, akkor is így éreznél, ha nálam lett volna a full, és nálad a színsor? –
húzta fel kérdőn szemöldökét, sokatmondó hangsúllyal a hangjában Alison, és az,
hogy Adriano válasz helyett csak szégyenkezve elhúzta a száját, árulkodó volt.
- Igazad
van – sóhajtott mélyet a férfi – egy titok volt a tét, és én vesztettem –
simított végig homlokán – tehát… az én titkom… - akadt el egy pillanatra, majd
lehunyta szemét egy másodpercre, és homlokát ráncolva nyitotta ki ismét – azt
hiszem… nem vagyok jól. Pocsékul érzem magam… – hajtotta hátra fejét, újra
lehunyva a szemét, miközben hallhatóan, fájdalmasan felnyögött. Alison először
megijedt, azt hitte, tényleg rosszul lett, de amikor meglátta, hogy résnyire
nyitja egyik szemét, úgy figyeli a reakcióját, ajkának széle pedig árulkodón megrándul,
elnyomott egy mosolyt, úgy ingatta meg fejét.
- Komolyan?
– kérdezte hitetlenkedve, miközben egy centimétert sem mozdult, és egyértelműen
látszott rajta, nem veszi be a színjátékot, és esze ágában sincs hanyatt-homlok
rohanni a táskájáért, hogy segítsen – inkább megjátszod, hogy rosszul vagy,
csak ne kelljen teljesítened a tartozásodat? – húzta fel szemöldökét, mire
Adriano kinyitotta szemét, és kisfiús kópésággal rántotta meg vállait.
- Szánalmas,
ugye? – kérdezett vissza egyenes válasz helyett, mire Alison határozottan
bólintott.
- Eléggé
– felelte őszintén, de hangjában nevetés vibrált, majd nagyot sóhajtott –
tudod, mit? Hagyjuk az egészet! Nem akarom úgy kiszedni belőled a titkodat,
hogy igazán nem is szeretnél róla beszélni – legyintett könnyedén, mint, akinek
nem is fontos az egész, és éppen felállt volna, amikor Adriano megfogta a
csuklóját, és finoman visszahúzta maga mellé az ágyra.
- Vesztettem,
fizetek – szólalt meg halk, komoly hangon, a levegő pedig pillanatok alatt telt
meg feszültséggel – íme a titkom – tette hozzá, majd még mielőtt Alison bármit
is sejthetett volna, hogy mi fog következni, egyetlen mozdulattal magához
húzta, és forrón megcsókolta. Ajka puhán tapadt a nőére, nyelve lágyan siklott
végig alsó ajkán, ő pedig engedelmesen nyitott utat előtte, hogy aztán egymásra
találva, lassú táncba kezdjenek, miközben Adriano keze végig simította hátát,
majd tarkóján megállapodva, beletúrt a sűrű tincsek közé. Csókja a legkevésbé
sem volt követelőző, sokkal inkább finoman ismerkedett a nő ajkának ízével,
mialatt gerincén borzongás futott végig, amikor megérezte, hogy annak tenyere
végig cirógatja széles, meztelen mellkasát. Amikor levegő hiányában
megszakították a csókot, Adriano a nő homlokához érintette az övét, és egy
centimétert sem hagyta, hogy eltávolodjon tőle, mialatt az nagyokat lélegzett.
- Ez…
ez a titkod? – kérdezte remegő hangon, miközben minden sejtje reszketett, mire
Adriano lassan bólintott.
- Az
a titkom, hogy csak erre tudok gondolni, valahányszor meglátlak – vallotta be
nyílt, őszinte hangon, mire Alison eltávolodott tőle, és kétkedve nézett bele a
vágytól csillogó barna szemekbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése