34.
rész
Alvarez
tekintetén jól látszott, hogy amit mondani fog különös elégedettséggel tölti
el, Alison azonban érezte, hogy pulzusa felgyorsul, és ösztönei azt súgták,
óriásit tévedett, amikor azt hitte, ez a néhány hét volt élete legrosszabb
hete.
- Ebben
nagyon téved – szólalt meg nyugodt hangon a vezér. – Paul valóban halott, a
tartozása viszont nagyon is él, sőt, hála a testvérének, gyarapodott is – húzta
el száját gúnyosan, majd azonnal folytatta – gratulálok az örökségéhez, Dr.
Benett! Vagy nem tudta, hogy nemcsak a vagyon, hanem a tartozás is örökölhető?
– húzta fel szemöldökét megjátszott sajnálattal, mire Alison érezte, hogy
fordul egyet a gyomra, de Adriano-ból merített erőt, aki ígéretéhez híven,
szorosan mellette állt, és anélkül is érezte a támogatását, hogy rá kellett
volna néznie. – Úgy tűnik, hogy sokkal hosszabb lesz a mi üzleti kapcsolatunk,
mint számított rá, viszont ezúttal felmerültek bizonyos nehézségek – tárta szét
kezét sajnálkozva. – Mivel a bátyjával már nem tarthatom sakkban, esélyes, hogy
ha elengedem, az első útja a rendőrségre vezet. Remélem, megérti, hogy ezt nem
kockáztathatom – nézett a nőre, és arcán látszott, valóban arra vár, hogy
Alison beleegyezőn bólintson, mivel azonban amaz továbbra is némán nézett rá,
folytatta – a továbbiakban ez lesz az otthona! – mutatott körbe a helyiségben,
de nyilvánvaló volt, hogy a villára gondol, és nem az étkezőre, mire Alison
döbbenten kapkodott levegő után.
- Ezt
nem teheti! – tört fel belőle ösztönösen – nem lehetek fogoly! Nem tarthat itt
akaratom ellenére! Ilyen nincs! – emelte meg hangját mérgesen, de Alvarez nem
is foglalkozott vele, csak tovább beszélt.
- Berendeztettem
magának egy szobát az emeleten, Joey pedig elhozza néhány holmiját a lakásából
– közölte olyan hangon, mintha egy visszautasíthatatlan ajánlatot tenne, és
elvárná, hogy az orvosnő ugrálni kezdjen örömében. – Természetesen, a kórházban
fel kell mondania, vagy szabadságot kérnie, ezt a részét magára bízom. A
hallból telefonálhat – intett fejével az ajtó felé, majd folytatta – ha jó
munkát végez, már pedig eddig nem volt panasz, akkor a későbbiekben is
dolgozhat nekem – vetette fel lehetőség gyanánt, majd, mint aki jól végezte
dolgát, hátat fordított, és az ajtó irányába indult, de Alison hangja
megállította.
- Nem
maradok itt! – jelentette ki büszkén, kihúzva magát, mire Alvarez megtorpant,
és lassan visszasétált hozzá, miközben összehúzott szemmel mérte végig a
doktornőt. Tekintete lustán futott végig rajta, arcán jól látszott, nem szokott
hozzá, hogy bárki ellentmondjon neki.
- Úgy
látom, nem értett meg – szólalt meg kimért hangon, úgy, mintha egy üzletről
beszélne – nem megkérdeztem, hogy akar-e maradni, hanem közöltem, hogy így
lesz!
- Valóban?
– húzta fel kérdőn szemöldökét Alison – ezúttal, mivel akar kényszeríteni? –
kérdezte bátran, merészen állva a férfi pillantását. – Hála magának, már nincs
senkim ezen a világon, akivel zsarolhatna, szóval… - nyelt nagyot, majd kihúzta
magát, és undorodva nézett vissza a férfira – forduljon fel! – tört fel belőle
utálkozva, Adriano pedig egy másodpercre lehunyta szemét. Alvarez keze ökölbe
szorult, és ösztönösen emelte fel, de az utolsó pillanatban megállította kezét,
és nem ütötte meg a doktornőt, de fenyegetőn lépett hozzá közelebb, és minden
rezdülésén látszott, milyen dühös.
- Én
mindig megkapom, amit akarok, és most magát akarom! – szűrte fogai között
visszafojtott indulattal – Két lehetősége van! Vagy nekem dolgozik, vagy
meghal! Világos voltam? – kérdezte hidegen villanó szemekkel, majd hirtelen
nyugodtabban folytatta – de, hogy lássa, milyen jó szívem van, nem kell azonnal
döntenie. Kap rá tíz percet! – tette hozzá, és ismét az ajtó felé indult, hogy
magára hagyja gondolataival, Alison azonban határozottan rázta meg fejét.
- Akár
most azonnal agyonlőhet, mert inkább a halál, semmint, hogy magának dolgozzak! –
jelentette ki magabiztosan, mire Alvarez elismerőn húzta félmosolyra keskeny
ajkát.
- Figyelemreméltó
a büszkesége és a bátorsága, és Isten a tanúm, erős a késztetés, hogy
teljesítsem a kívánságát – dugta zsebre kezét, mintha így akarná
megakadályozni, hogy fegyver után nyúljon, és hasonlóképpen járjon el a nővel
szemben, mint Paul esetében. – De a fene tudja, miért, kedvelem magát, így
aztán mégis meghagyom azt a tíz percet, hogy végig gondolja, melyik
lehetőséggel jár jobban! – tette hozzá nagylelkűen, majd a választ meg sem
várva, néhány lépéssel az ajtónál termett, és nyomában Joey-val, aki egészen
addig némán, elkerekedett szemekkel figyelte a beszélgetést, elhagyták a
szobát. Alison dühösen káromkodta el magát, miközben könny lepte el a szemét,
mely inkább a tehetetlenségnek szólt.
- Örülök,
hogy sikerült leplezned a gyűlöletedet – törte meg a rájuk telepedő csendet
Adriano halk, szarkasztikus hangja, melyből jól kivehető volt a számonkérés,
amiért a doktornő nem tartotta meg a szavát, mire Alison megrántotta a vállát.
– Tudom, hogy nehéz időszak következik, de… - fogott volna bele a férfi, hogy
vigasztalja, amiért itt kell töltenie az időt, de Alison összeráncolt
szemöldökkel nézett vissza rá.
- Miről
beszélsz? – kérdezte kemény hangon – eszem ágában sincs itt maradni!
Megmondtam, inkább a halál! – tartott ki álláspontja mellett, mire Adriano
hitetlenkedve nézett vissza rá.
- Megőrültél?
– kérdezett vissza megrökönyödve, mert egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy
Alison képes lenne inkább megöletni magát – azt hiszed, csak viccel? Alvarez
komolyan beszél, Alison! Ha most bejön, és te nemet mondasz az ajánlatra, meg
fog ölni! – figyelmeztette emeltebb hangon, remélve, hogy megérti, micsoda
kockázatot vállal, de a doktornő mérgesen nézett vissza rá.
- Ajánlat?!
– csattant fel dühösen az orvosnő – ezt ti tényleg ajánlatnak nevezitek?! Ez
egy mocskos zsarolás, semmi több!
- Nevezd,
aminek akarod, akkor is igent kell rá mondanod, különben hezitálás nélkül
agyonlő! – emelte meg hangját Adriano is, de Alison rezzenéstelen arccal vont
vállat.
- Nem
érdekel! – közölte halálos nyugalommal, Adriano pedig döbbenten fedezte fel
magában, hogy valóban így van. Alison feladta, már tényleg nem érdekelte, mi
lesz vele. – Nincs veszítenivalóm! – tette hozzá, mire Adriano közelebb lépett
hozzá, és két karját megragadva szinte kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- De
nekem van! – jelentette ki szenvedélyes hangon, majd azonnal folytatta – téged
veszíthetlek el, és ezt nem fogom hagyni! – fűzte hozzá, mélyen belenézve a
könnytől csillogó szemekbe, mire Alison reményvesztetten sóhajtott fel, ő pedig
tovább beszélt. – Nem adhatod fel! Kérlek!
- Értsd
meg, hogy nem tudnék így élni! Képtelen vagyok rá! – nyelt nagyot a doktornő,
Adriano pedig még közelebb húzta magához.
- Nem
is kell! – rázta meg fejét magabiztosan – Ki foglak vinni innen! Megtalálom a
módját, hogy örökre eltűnjünk az életedből, esküszöm! – ígérte komoly, elszánt
hangon, miközben keze a nő nyakára vándorolt, és finoman simogatni kezdte. –
Csak arra kérlek, hogy tarts ki még egy kicsit! Ennyit kérek! – halkult el
hangja, majd, amikor pillantásuk találkozott, mélyet sóhajtott, és ráhajolt a
hívogató cseresznyeajkakra. Olyan puhán, annyi gyengédséggel érintette meg,
mintha attól félne, bármikor ellökheti magától a nő, ehelyett azonban Alison
belesóhajtott a csókba, és engedelmesen nyitotta meg előtte ajkait. Nyelvük
lágyan találkozott, selymesen fedezték fel a másikat, miközben érezte, hogy a
doktornő átöleli a tarkóját, és szorosan hozzásimul. – Bízz bennem! Könyörgöm –
suttogta a csókba kétségbeesetten Adriano, mire Alison ellenkezés helyett
bólintott, és hagyta, hogy a férfi tovább csókolja, ezúttal sokkal
szenvedélyesebben. Ujjai beletúrtak a sűrű tincsek közé tarkóján, mialatt
Adriano keze hátát simogatta, és olyan szorosan húzta magához, mintha soha
többé nem akarná elengedni, ő pedig mindenről elfelejtkezve adta át magát a
pillanatnak. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Adriano homlokát
a nőéhez érintette. – Mondj igent az ajánlatra… - kérte halkan, majd vadul
dobogó szívvel, nagyot nyelve tette hozzá – maradj velem, kérlek – cirógatta
meg a doktornő arcát, miközben érezte, hogy annak ujjai tarkóját simogatják.
- Rendben
– egyezett bele Alison, annak ellenére, hogy ösztönei azt súgták, ostobaság
abban reménykednie, hogy közte és Adriano között bármi lehet, mégis érezte,
hogy ő az egyetlen, aki miatt képes elviselni azt, ami rá vár Alvarez házában.
Adriano ahogy meghallotta a választ, megkönnyebbülten lélegzett fel, és ismét
megcsókolta a doktornőt, aki ugyanolyan lágyan viszonozta azt.
- Minden
rendben lesz – mosolygott bátorítón az orvosnőre, aki bizonytalanul viszonozta
azt, majd távolabb lépett tőle. Éppen időben, mert a következő pillanatban
Alvarez jelent meg, és szenvtelen arccal állt meg Alison előtt, karba font
kezekkel.
- Sikerült
végig gondolnia a dolgokat? – kérdezte visszataszítóan magabiztos mosollyal
szája szegletében, és Alison legszívesebben az arcába vágta volna, amit
gondolt, de pillantása ekkor a feszülten mellette álló Adriano-ra tévedt.
Eszébe jutott, amit mondott neki, látta maga előtt kétségbeesett arcát,
hallotta hangját, ahogy kérleli, hogy ne adja fel, és eszébe jutott még valami.
A szülei, akik arra nevelték, hogy nem futamodhat meg a nehézségek elől. Szembe
kell néznie velük, legyőzni azokat, hiszen orvos is így vált belőle. Számtalan
akadályt küzdött le, számtalanszor volt azon a ponton, hogy nem bírja tovább,
végül mindig ő került ki győztesen. Most pedig nemcsak a kitartása tartotta
vissza attól, hogy a könnyebb utat válassza, hanem Adriano is, akibe
beleszeretett, annak ellenére, hogy tiltott gyümölcs volt a számára, és tudta,
hogy sosem lehet közös jövőjük.
- Maradok
– ejtette ki halkan, mégis határozott hangon, melyben nyoma sem volt az
alázatnak, vagy a félelemnek, annál inkább a büszkeségnek, mire Alvarez
elmosolyodott, ő azonban folytatta – amíg ledolgozom a tartozást! Utána viszont
elmegyek! – jelentette ki megmásíthatatlan hangon, és egy másodpercig úgy tűnt,
a maffiavezér tiltakozni akar, végül láthatólag úgy döntött, ez egyelőre
elfogadható ajánlat, mert lassan bólintott.
- Azt
még meglátjuk – húzta sátáni mosolyra az ajkát, miközben zakójának zsebéből egy
csomag cigarettát vett elő, és komótosan rágyújtott – Joey! – kiáltott ki
erőteljes hangon, mire másodpercekkel később meg is jelent a férfi, és
várakozón nézett rá, készen arra, hogy bármilyen parancsot teljesítsen. – Menj
el a doktornő lakására néhány emberrel, és hozzátok ide a holmikat, amit kér! –
utasította, mire az bólintott, és elhagyta a szobát, hogy összeszedje kollégáit
a munkához, Alvarez pedig ismét Alison-hoz fordult. – Írjon egy listát, amire
szüksége van! Bármit kérhet, megkapja! Érti? – húzta fel szemöldökét
sokatmondón, így utalva rá, hogy nemcsak az szerepelhet a listán, ami a
birtokában van, de Alison undorodva húzta el száját.
- Azt
hiszem, sosem leszek olyan kétségbeesett, hogy magától kérjek bármit! –
jelentette ki büszkén, mire Alvarez ingatni kezdte a fejét.
- Ezt
sosem tudhatja – jegyezte meg rejtélyesen, majd hátat fordított, és óriási, fojtogató
füstöt hagyva maga után, távozott az étkezőből.
- Felkísérlek
a szobádba – törte meg a csendet Adriano hangja, mire Alison bólintott, és
követte a férfit az emeletre, ahol már nem is egyszer járt, igaz, akkor még
legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy hamarosan fogollyá válik. A
szoba, ahova Adriano vezette, ugyanolyan berendezéssel bírt, mint az összes
többi a villában. A központi helyet hatalmas franciaágy foglalta el, de bőven
elfért még benne íróasztal, fotel, az ággyal szemközti szekrényen televízió, és
egy kétszárnyú, fiókos szekrény. Alison csüggedten lépett az ablakhoz, mely egy
kis erkélyre vezetett, és a villa mögötti fákkal, bokrokkal övezett udvarra
nézett.
- Azt
hiszem, így érezheti magát egy kanári – jegyezte meg enyhe iróniával a
hangjában, és lélegzete elakadt egy pillanatra, amikor megérezte, hogy Adriano
szorosan mögé lép, és kezét karjaira fonja.
- Előbb-utóbb
minden madár kiszabadul – suttogta a fülébe halkan, majd finom csókot lehelt a
nyakába, de mire Alison megfordult, már csak az ajtó csukódását hallotta.
Egyedül maradt a gondolataival, melyek korántsem saját helyzete, sokkal inkább
Adriano körül forogtak. Nagyot sóhajtva fordította tekintetét ismét az udvarra,
miközben azon tűnődött, hogyan fog alakulni sorsa a továbbiakban, meddig fog
vajon Alvarez villájában raboskodni, mikor érkezik el a nap, amikor a
maffiavezér szabadon engedi, de a legjobban az foglalkoztatta, hogyan fog
folytatódni a továbbiakban kapcsolata Adriano-val, vagy egyáltalán szabad-e,
hogy folytatása legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése