22.
rész
Robin
elnyíló ajkakkal, élvezettel fogadta a férfi csókját, miközben érezte, hogy
annak nyelve selymesen kutatja fel szájának édes barlangját, keze pedig bejárja
testének minden porcikáját. Ezen a ponton már elképzelhetetlennek tartotta,
hogy visszakozzon, fel sem merült benne, hogy véget vessen az érzékeit érő
ostromnak. Szíve vadul vert mellkasában, keze önkéntelenül nyúlt a férfi
ingének gombjai felé, és lassan, egyesével pattintotta ki őket. Amikor azonban
tenyere végig simított a meztelen, kidolgozott mellkason, Jason megszakította a
csókot, és szaporán lélegezve érintette homlokát az övéhez.
- Fogalmad
sincs, mennyire szeretném… - suttogta, és forró lehelete szinte égette a nő
ajkát, miközben folytatta – de… meg fogod bánni, Robin… én nem adhatok neked
semmit… - tette hozzá fájdalmas hangon, mire Robin felemelte fejét és mélyen a
szemébe nézett.
- Első
számú szabály, nyomozó – simított végig a férfi arcán gyengéden. – Sose akard
jobban tudni nálam, hogyan fogok később valamire reagálni, mert fogalmad sem
lehet róla – jelentette ki halk, határozott hangon, mire Jason komolyan nézett
vissza rá.
- Azt
hittem, az első számú szabály az, hogy nem kezdesz rendőrökkel – jegyezte meg,
de hangjában csipetnyi humor hallatszott, mire Robin sokatmondón nézett végig
magukon, ahogy egymást szorosan átölelve álltak a konyhában.
- Azt
hiszem, a történtek tükrében új rangsort kell felállítanom – válaszolta félig
komolyan, mire Jason elnevette magát, ő pedig folytatta – másfelől pedig… -
hagyta nyitva a mondatot, miközben kezét lassan végig húzta a férfi
felsőtestén, majd megállapodott derekánál, és egyetlen mozdulattal emelte le az
oldalára csatolt fegyvertáskát, amit aztán úgy helyezett a konyhapultra, háta
mögé, hogy tekintetét egy percre sem vette le Jason szeméről, aki pislogás
nélkül követte minden mozdulatát. – Nekem úgy tűnik, egyáltalán nem rendőrként
vagy most itt – húzta fel szemöldökét és szíve megkönnyebbülten dobbant, amikor
meglátta, hogy a keskeny, érzéki ajkak mosolyra húzódnak, majd annak ujjai
beletúrtak sűrű, barna hajába, hogy aztán tarkóján állapodjon meg a keze, és
finoman cirógatni kezdje, majd fejét lehajtva, forrón megcsókolta. Jason
teljesen elveszett, már semmi nem tudta megállítani. Ajka éhesen, szenvedélyes
türelmetlenséggel csókolta a nőt, aki ugyanolyan vágyakozva viszonozta,
miközben keze megtalálta az utat a póló alá, és lassan, érzéki simogatások
közepette hámozta le a doktornőről. Ahogy pillantása végig vándorolt a
gyönyörű, karcsú testen, a telt kebleken, önkéntelenül felsóhajtott, majd ismét
megcsókolta, keze pedig felderítette Robin reszkető testét, ahogy a lány is az
övét. Jason nem tétovázott, karjaiba kapta az orvosnőt, és a csók megszakítása
nélkül vitte át a hálószobába, ahol óvatosan fektette az ágyra, majd fölé
magasodott, úgy csókolta tovább. Nyelvét végig húzta nyakán, keze a nő kebleit
becézte, és elégedetten hallgatta a mély sóhajokat, melyek feltörtek Robin
torkából minden apró érintésre. Miközben ajkával egyre lejjebb haladt, hogy
csókjával borítsa be az orvosnő testének minden porcikáját, Robin is végig
cirógatta széles vállát, izmos mellkasát és kockás hasát. Szinte lesimogatta
róla az inget, melyet az ágy mellé hajított, majd rátalált a farmer övcsatjára,
és ügyesen oldotta ki, hogy aztán az alsóval együtt szabaduljon meg tőle, éppen
akkor, amikor Jason is lehámozta róla a rövid sortot. Robin háta ívben
megfeszült, amikor Jason ajka átvette kezének szerepét és mellét csókolgatta,
miközben érezte, hogy a gyönyör átjárja egész testét. Jason úgy játszott rajta,
mintha egy finom hangszer lenne, megpendítve minden húrt, mígnem mindene
vibrált, remegett a vágytól, a várakozástól. Amikor Robin sürgetőn túrt
ujjaival Jason hajába, az felemelte fejét, mélyen a szemébe nézett, majd forrón
megcsókolta, és lassan eggyé vált vele. Robin szíve olyan hevesen vert, hogy
levegőt is alig kapott, Jason pedig le sem vette a szemét az övéről, mintha
bele akarná vésni agyába minden vonását, megjegyezni minden sóhajtását. Testük
egy ütemre, lassan mozgott, miközben Jason lehajtotta fejét és csókokkal szórta
tele Robin nyakát, majd ajkára vándorolt és puhán megcsókolta. Alig bírta
visszafogni magát, mégis megtette néhányszor, mert el akarta nyújtani ezt a
földöntúli élvezetet, hogy minél több gyönyörrel ajándékozhassa meg a nőt. Csak
így tudta megköszönni neki, amiért esélyt kapott arra, hogy boldog legyen,
legalábbis addig, amíg a karjai között lehetett. Mikor elértek a csúcsra és
mindkettőjük teste megfeszült, Jason olyan szorosan ölelte át Robint, mintha
soha többé nem akarná elengedni, mintha a lénye részévé akarna válni. Még akkor
sem engedte el, amikor vágyuk csillapodott, hátha meg tudja hosszabbítani a
pillanat varázsát. Arcát a nyakába temette, és mélyen magába szívta a jól
ismert illatot, miközben nagyot kellett nyelnie, hogy legyűrje a torkában
keletkezett gombócot, amikor megérezte, hogy az orvosnő ujjai hajába szántanak
tarkóján, és simogatni kezdi. Tisztában volt vele, hogy azzal a titokkal, ami
lelkét nyomja, nem élvezheti sokáig ezt a boldogságot, de remélte, hogy
legalább egy kis ideig még elhúzhatja a dolgot. Robin még mindig szaggatottan
lélegzett, szíve szaporán vert. Sosem gondolta volna, hogy a szeretkezés ilyen
gyönyörű is lehet. Eddigi kevés élménye, melyek főként az egyetemi évekből
származtak, kiábrándítóak voltak és arra a következtetésre juttatta, hogy a
szerelmeskedést jócskán túlértékelik az emberek. Most azonban, amit átélt Jason
karjaiban, arra világított rá, hogy a szerelem és a szeretkezés csodálatos is
lehet, ha a megfelelő társat öleli az ember. Erre a gondolatra hirtelen
elborzadt. Ó, nem! – kondult meg agyában a vészharang. Ez nem lehet! Jason
Deeks nem lehet a megfelelő ember a számára, hiszen rendőr! Megfogadta magának,
hogy sosem szeret bele egy rendőrbe! – záporoztak fejében a gondolatok,
miközben érezte, hogy Jason kissé felemelkedik róla, és ahogy felpillantott,
tekintete találkozott a férfiéval, melyet most egészen különösnek talált.
Mintha mondani akart volna valamit, csak éppen nem tudta, hogyan fogalmazza
meg.
- Doki,
én… - szólalt meg halkan Jason, de nem tudta, hogyan folytassa. Robin
elmosolyodott, de csak az ajka, a szeme nem, amikor meghallotta, hogy már nem
Robin többé, hanem megint csak „doki”. Nehezére esett elfogadnia ezt a
megszólítást a történtek után.
- Deeks,
ha most mentegetőzni akarsz, várd meg, míg felöltözöm – húzódott el a férfitól,
mert szüksége volt a távolságra, és arra a magabiztosságra, amit a ruha
adhatott a számára. Szinte biztos volt benne, hogy amit hallani fog, véget vet
annak a rövid ideig tartó boldogságnak, amiben része volt. Jason nehéz szívvel
nézte, hogy Robin felkel az ágyból, és mivel az ő inge volt hozzá legközelebb,
gyorsan belebújt. – Nem az igazi, de mégis valami – nyelt nagyot, hogy erőt
vegyen magán, miközben Jason szeme végig futott rajta. Lesújtva állapította meg
magában, hogy Robin nem kevésbé vonzó egy férfiingben, mint egy estélyi
ruhában, miközben Robin leült vele szemben, és várakozón fonta keresztbe
karjait. – Hallgatlak!
- Persze,
hiszen jó hallgatóság vagy, igaz? – húzta keserű mosolyra ajkát Jason, mialatt
felült és hátát megtámasztotta az ágy támláján, mivel azonban Robin nem
viszonozta a mosolyt, nagy levegőt vett és folytatta. Tudta, hogy tiszta vizet
kell öntenie a pohárba, elmagyarázni néhány dolgot Robinnak, ha nem akarja,
hogy úgy váljanak el egymástól, mint előző este. – Ennek nem lett volna szabad
megtörténnie – kezdett bele, de félre kellett néznie, mert képtelen volt
folytatni a rászegeződő, átható zöldes-barna szemek láttán.
- Nem
– értett egyet Robin, hiszen ezzel nem tudott vitatkozni. Jason rendőr, és nem
szabadna egy zsarut szeretnie. – De megtörtént – mutatott rá halkan, mialatt
megérintette Jason arcát, kényszerítve, hogy ránézzen. – Én páros lábbal rúgtam
fel az elveimet, te pedig annak ellenére csókoltál meg, hogy megfogadtad, többé
nem teszed, és most emiatt nyilván bűntudatod van – összegezte a tényeket,
Jason pedig rácsodálkozott, milyen könnyen átlátott rajta a nő. Hiába, piszok
jó pszichológus, ezt a saját bőrén kellett megtapasztalnia.
- Én
csak nem akarom, hogy azt hidd, bármi kialakulhat ebből – mutatott végig
kettőjükön, mialatt szíve ólomnehézzé vált, de Robin kesernyésen elmosolyodott.
- Ne
rontsuk el azzal, hogy túlbonyolítjuk. Vannak dolgok, amelyeket csak úgy
egyszerűen élvezni kell – jelentette ki látszólag könnyedén, de torkában gombóc
keletkezett, szíve pedig fájón sajgott, amiért ezt a csodálatos élményt
ledegradálta, és úgy beszélt róla, mintha nem jelentett volna mindent a
számára. – Ne aggódj, nem várom el, hogy örök hűséget esküdj, és nem foglak a
szerelmemmel sem zaklatni. Egyszerűen csak megtörtént. Maradjunk ennyiben! –
tette hozzá, de amikor fel akart kelni az ágyból, Jason megszólalt.
- Lelőttem
az apámat! – bukott ki belőle a vallomás, bár azt maga sem értette, miért éppen
most. Keresve sem találhatott volna rosszabb alkalmat, hogy megnyissa szívét és
felfedje féltve őrzött titkát, de nem hagyhatta úgy elmenni Robint, hogy azt
higgye, kihasználta a kedvező alkalmat, vagy neki semmit sem jelentett, ami
történt. Robin döbbenten nézett vissza rá, és lerogyott az ágyra, miközben
próbálta kitalálni, hogyan reagáljon erre. Mindenre számított, de erre nem, és
valósággal letaglózta a vallomás.
- Tessék?
– találta meg hangját, mire Jason egy másodpercre lehunyta szemét. Tudta, már
nincs visszaút, de meg kellett értetnie a doktornővel, miért képtelenség, hogy
ők ketten együtt legyenek, annak ellenére is, hogy még soha életében nem volt
része olyan csodálatos élményben, mint, amit vele tapasztalt, és annak ellenére
is, hogy szíve szerint, most is magához húzta volna, hogy megcsókolja.
- Az
apámat – ismételte meg halkan Jason. – Lelőttem – nézett hosszan Robin szemébe,
aki hitetlenkedve nézett vissza rá, és arcán látszott, maga sem tudja, hogy
higgyen-e neki.
- Szándékosan?
– jött ajkára az első kérdés, ami eszébe jutott, mire Jason erre akaratlanul is
elmosolyodott.
- Látszik,
hogy rendőrök között dolgozol – kerülte ki a választ, de Robin nem hagyta
magát, továbbra is mélyen a szemébe nézve ismételte meg a kérdést.
- Válaszolj…
Szándékosan ölted meg? – nyelt nagyot, ahogy a válaszra várt, mire Jason egy
pillanatra úgy érezte, visszarepül abba az időbe, amikor az élet a családjában
maga volt a pokol.
- Igen
– adott halk választ, Robin pedig úgy érezte, kicsúszik lába alól a talaj. –
Legalábbis gondolatban már ezerszer is megöltem szándékosan… annyiszor,
ahányszor kimenekítettem anyámat a karmai közül, és megpróbáltam rávenni, hogy
szökjünk el együtt – tette hozzá, mire Robin megkönnyebbülten sóhajtott, ahogy
felismerte, félreértette a választ, Jason pedig hosszan kifújta a tüdejében
tartott levegőt és maga elé nézett. Mikor visszafordította tekintetét a nőre,
már nyugodtabb, összeszedettebb volt. – De nem szándékosan húztam meg a
ravaszt. Baleset volt.
- Milyen
baleset? – szóltalt meg Robin kiszáradt szájjal. – Véletlenül sült el? –
egészítette ki a kérdést, mire Jason lassan bólintott.
- Tulajdonképpen
igen – válaszolta látszólag nyugodtan, de az állán remegő izmok elárulták,
milyen ideges. – Megpróbáltam kicsavarni a kezéből a pisztolyt, mielőtt
olyasvalakit öl meg, akit érdemes meggyászolni – sóhajtott fel rezignáltan,
Robin pedig együtt érzőn hallgatta. – Elsült és a mellén találta el a golyó… a
kórházig sem jutott el – ért a mondanivalója végére, Robin pedig lassan kezdte
megérteni a dolgokat. Át akarta ölelni, biztosítani akarta afelől, hogy nincs
semmi baj, de amikor megfogta a férfi kezét, az nagy levegőt vett és kihúzta
ujjai közül az övét, majd felállt és belebújt alsójába, majd farmerját is
magára rántotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése