Az újdonság varázsa 11. rész

11. rész

Kate karba font kézzel nézett kitartóan az íróra, akinek egyre inkább kezdett kényelmetlen lenni a szituáció. Ahogy fejében újra lepörgette a fiúkkal történt beszélgetést, és agya levetítette a képeket, amikor Josh szemérmetlenül lépett be Kate személyes terébe, a szúró érzés ismét felütötte fejét. Mivel a nő még mindig a válaszára várt, úgy gondolta, két lehetősége maradt. Az egyik, hogy beismeri előtte, féltékeny az újoncra, amivel talán nevetségessé tenné magát, és azt sugallná, nem bízik benne, a másik, hogy elmondja, milyen bogarat ültettek a fiúk a fülébe, ami ismét csak azt jelentené, hogy bizonytalan a kapcsolatukban, és a nyomozónő érzelmeiben. Úgy érezte, csapdába esett, de egy valamiben egyre biztosabb volt, abban, hogy a lehető legrosszabb döntés volt, amit valaha életében hozott, amikor arra fogadott, hogy Kate egy hónapig eltűri Josh-t maga mellett. Be kellett látnia, hogy ha akkor elnyomja magában az izgalmat, amit a fogadás miatt érzett, akkor Kate sem megy bele a játékba, és semmi oka nem lenne rá, hogy maga mellett tartsa a fickót.

-          Egyáltalán nem így fogalmaznék, hogy féltékeny vagyok… - próbált diplomatikus választ adni, de Kate elhúzta a száját, és úgy húzta fel egyik szemöldökét, mint, aki átlát a férfi magyarázatán, mégsem szólt közbe, csak hagyta, hogy amaz kibontakozzon – sokkal inkább azt mondanám, megleptél…

-          Megleptelek? Én? – hökkent meg most őszintén a nyomozónő, aki nem számított rá, hogy az író fordít a helyzeten, és ő kerül a beszélgetés középpontjába.

-          Igen, te! – tartott ki álláspontja mellett a férfi, amivel elérte, hogy Kate tekintetébe érdeklődés költözött az eddigi elnéző csillogás helyére – vannak emlékeim arról az időszakról, amikor melléd kerültem. Ha csak megpróbáltam két méternél közelebb kerülni hozzád, azonnal eltávolodtál. Ha megszegtem egy szabályt, számon kértél, és közölted, hogy kívül tágasabb, sőt, egyszer még le is akartál lőni! – elevenítette fel a régi emlékeket kissé sértetten Castle, majd mielőtt a nő válaszolhatott volna, azonnal folytatta – ezzel szemben, Josh-sal másképp viselkedsz. Hagyod, hogy a személyes teredben lubickoljon, mosolyogva fogadod el a kávét, ahelyett, hogy figyelmeztetnéd a dolgára, és…

-          Castle, mégis mire akarsz kilyukadni? – vágott közbe Kate türelmetlenül, mire Castle megvonta a vállát.

-          Csak arra gondoltam, hogy a fogadás miatt, talán… - magyarázta volna meg, finoman megválogatva a szavakat, de Kate összehúzott szemmel lépett hozzá egész közel.

-          Remélem, nem azt akarod mondani, hogy mindent elnézek az újoncnak, csak azért, hogy megnyerjem a fogadást! – emelte meg kissé figyelmeztetőleg a hangját Kate – a válaszodat úgy fontold meg, hogy attól függ a ma esti programod…

-          Mi? Én? Dehogy! Én csak azt akartam mondani, hogy… - dadogta zavartan az író, miközben érezte, hogy a jelenlegi szituációnál még az is jobb lett volna, ha nevetségessé válik a nyomozó előtt a féltékenysége miatt, agyában pedig, úgy kergették egymást a gondolatok, hogy minél jobban jöjjön ki a helyzetből, mint egy forgószél. – Tudom, hogy nem a fogadás megnyerése számodra a fontos, sokkal inkább az, hogy bebizonyítsd, nem fog ki rajtad egy újonc megregulázása – ismételte meg a Javi szájából elhangzottakat óvatosan, majd tovább beszélt – de ez még nem jelenti azt, hogy mindent el kellene tőle viselned!

-          Szóval, szerinted, az, hogy elfogadom tőle a kávét, amit hoz…

-          Amit én szoktam hozni – szólt közbe morcosan Castle, de Kate figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, és tovább folytatta megkezdett mondatát.

-          …és az, hogy nem ugrok két méterrel arrébb, valahányszor a közelemben van, és nem ordítom le a fejét egy olyan hibáért, amit minden újonc elkövet, azt jelenti, hogy mindent elnézek, csak, hogy bizonyítsak… kinek is? Javinak, és Ryan-nek? – kérdezte enyhe somolygással, mely elkerülte az író figyelmét, aki most rántott egyet a vállán.

-          Én csak azt mondtam, hogy ha esetleg túl messzire menne, nyugodtan állítsd le – felelte látszólag könnyedén – én akkor is hinni fogok benned, ha mondjuk egy… vagy két hét múlva már az agyadra megy, és kihajítod innen, mint a penészes barackot.

-          Ez azt jelentené, hogy Javiék nyernék a fogadást… te pedig, veszítenél – vázolta fel a lehetőségeket Kate ártatlanul, majd folytatta – írhatnál egy szép szerelmes verset Gates-nek, nyilván nagyon meghatódna. Talán még egy játék jelvényt is kapnál tőle – vetette fel most már nyíltan mosolyogva, de az író nem viszonozta, csak durcásan nézett bele a huncutul csillogó zöldes-barna szemekbe.

-          Ez egyáltalán nem vicces! Igen is bosszant, hogy sokkal több mindent elnézel ennek a… ennek a… kölyöknek, mint nekem annak idején! Mennyivel voltam én idegesítőbb? – kérdezte felháborodottan, mire Kate elnézőn rázta meg a fejét, és közelebb sétálva, átkarolta a férfi nyakát, homlokát pedig, az övéhez érintette.

-          Sokkal, de sokkal idegesítőbb voltál! Egyesen az őrületbe kergettél az elméleteiddel, a komisz megjegyzéseiddel… - felelte, és nem állta meg mosolygás nélkül, ahogy a döbbent kék szemekbe nézett. Hirtelen azonban elkomolyodott, és úgy folytatta – Arra még sosem gondoltál, hogy a te közelségedet azért nem tudtam elviselni, mert zavarba hoztál vele? – kérdezte halkan, kissé szemérmesen, hiszen még mindig, két hónap után is új volt neki, hogy ilyen nyíltan beszéljen a férfinak a hozzá fűződő érzelmeiről, főként azokról, melyek arra az időre vonatkoztak, amikor találkoztak.

-          N…nem – dadogta Castle meglepetten, miközben kezei önkéntelenül kúsztak a nő derekára, és húzta közelebb magához.

-          Pedig így volt – bólintott Kate, megerősítve szavait – és azért teremtettelek le, valahányszor nem fogadtál szót, mert aggódtam érted, hogy valami bajod esik. Nem tudtam volna édesanyád, és Alexis szemébe nézni, és megbocsátani sem tudtam volna magamnak.

-          Ezek szerint, az nem érdekel, ha Josh meghal? – kérdezte gonoszkodva Castle, mire Kate látszólag szigorúan sóhajtott.

-          Dehogynem. Érte is felelős vagyok, de rendőrnek készül, meg kell tanulnia kezelni a helyzeteket, és saját döntéseket hozni. Én csak segítem, és kijavítom a hibáit. Nem úgy akarok oktatni, hogy megszégyenítem. Ami pedig, a közelséget illeti… Mindegy, milyen közel akar hozzám férkőzni, rám csak egyetlen férfi van hatással – suttogta halkan, szinte már az író szájába a szavakat Kate, majd amikor látta, hogy Castle ajka mosolyra húzódik, birtokba is vette azt. Ajkuk puhán találkozott, csókjuk lágy volt, és simogató, nyelvük épp hogy csak felhívta a figyelmét a másikra. Olyan finoman csókolták a másikat, mintha csak most ismerkednének egymás ízével, miközben Kate ujjai szerelme tarkóját cirógatták, és élvezte az erős, mégis oly gyengéd kezek simogatását a derekán. – Josh az én gondom, Castle – beszélt halkan Kate, miután ajkaik elváltak, de egy centit sem hátrált a szeretett férfitól – másfelől pedig, sokkal szívesebben látnám Espo-t Gates-nek verset írni, mint téged – kacsintott cinkosan a férfira, mire annak kék szemében gonoszkodás villant, ahogy elképzelte a helyzetet, ajka pedig, csúfolódó mosolyra húzódott.

-          Tulajdonképpen, én is – vallotta be cseppnyi bosszúszomjjal a hangjában, ahogy visszagondolt, Espo milyen örömmel élcelődött azon, hogy Josh talán elviheti előle Kate-t.

-          Akkor? Megbeszéltük? – kérdezte Kate, akinek nem kis erőfeszítésébe került, hogy leplezze, átlátott a szitán, és tisztában van Castle hátsó szándékával. Egyértelmű volt számára, hogy az író féltékeny a fiatal férfira, de azt is tudta, ez nem a bizalomhiány miatt van. Pontosan tudta, hogy túl sokáig kellett rá várnia a férfinak, ahhoz, hogy sérülékenynek érezze kettejük kapcsolatát.

-          Megbeszéltük! – nyomott egy csókot a kihívóan mosolygó, csábító ajkakra Castle, majd nehéz szívvel engedte el a nyomozót, aki visszaült korábbi helyére a papírok fölé. Éppen időben, mert a következő pillanatban Javi viharzott be a pihenőbe, nyomában hű társával.

-          Te mondtad Joshnak, hogy elfoglalhatja Crosby gépét? – kérdezte minden bevezető nélkül, mire Kate megrázta a fejét, Castle viszont, értetlenül nézett vissza rá. – csak azért kérdezem, mert Crosby erről nem tudott, és most éppen szitává akarja lőni.

-          Milyen Crosby? – kíváncsiskodott nyakát nyújtogatva, hogy kilásson a pihenő ajtaján, így kifigyelve, hol foglalt helyet Josh, természetesen nem lemaradva az eseményekről.

-          Hogy-hogy milyen Crosby? Az új csávó, akit az erkölcsiektől helyeztek át - magyarázta úgy, mint, aki nem is érti a kérdést.

-          Észre sem vettem – rántott egyet a vállán Castle, mire Javi elhúzta a száját.

-          Az új csávót nem vetted észre, de azt igen, hogy Beckett balról jobbra fésülte a haját, mi? – jegyezte meg csipkelődve, mire Castle elvigyorogta magát.

-          Először is, jobbról balra fésülte, másodszor, azért vettem észre, mert addig többnyire középen választotta el, és harmadszor, ha ennek a Crosby-nak is olyan jó lábai lennének, mint Beckett-nek, őt is észrevettem volna – adott csattanós választ, mire Javi mindent tudón Ryan-re nézett, Kate pedig, érezte, hogy kezd egyre kényelmetlenebb lenni a beszélgetés, ugyanakkor döbbenten hallgatta az író szavait.

-          Talán Josh azt is észreveszi majd, amit te nem! – szúrta oda gonoszul Javi, mire Castle érezte, hogy a korábban, a Kate csókjai és szavai által elaltatott zöldszemű szörnyecske, ismét éledezni kezd, ebben a pillanatban azonban, Kate szólalt meg.

-          Javi, ha magadhoz tértél abból, hogy Josh Crosby helyén ül, elmondhatnád, mire jutottatok a híváslistával. – küldött figyelmeztető pillantást beosztottja felé, mire Javi, aki szívesebben folytatta volna Castle idegesítését, megvonta a vállát, mint egy gyerek, aki kénytelen beletörődni az anyai szigorba, Kate pedig, kilépett az ajtón, és az említett új munkatárs felé intézte további szavait – Crosby! Ne lyuggasd ki az újoncot, így is kevés az utánpótlás! Josh! Azt mondtam, szabad gépet keressen, nem azt, hogy üljön le valakinek a helyére! – mutatott az egyik szabad sarokba, ahol egy kikapcsolt gép árválkodott sötét magányában, mire Josh sűrű bocsánatkérések közepette iszkolt át arra a helyre, papírjaival együtt.

-          Elmondhatom, de nem fogsz örülni. – jelentette ki sejtelmesen, mire Kate és Castle is érdeklődve várta a folytatást.