Az újdonság varázsa 16. rész

16. rész

Kate-nek csak egy másodpercre volt szüksége, hogy lássa, Robert Falkon menekülni próbál előlük, de mire ő is futásnak eredt, Josh már legalább három méterrel előrébb járt. Hosszú, izmos lábaival olyan gyorsan futott, hogy szinte pillanatok alatt már csak egy-két méter választotta el a menekülő Falkontól, miközben hangosan üvöltött utána, megállásra felszólítva. Donald, értetlenkedve vakarta meg feje búbját, a sisakot kissé feltolva, miközben figyelte, ahogy az író, és Kate is futásnak ered, majd, mint aki elvégezte már dolgát azzal, hogy szólt a fiúnak, megrántotta a vállát, és az egyik raktárépület felé indult. Kate nemsokkal lemaradva rohant Falkon és Josh mögött, akik emberfeletti tempót diktálva lavíroztak a munkások, és a targoncák között, amelyekből bizonyos időnként vad káromkodást, és szitkot szórtak feléjük a sofőrök.

-          Álljon meg, Falkon! – kiáltott Kate is, párhuzamosan Josh-sal, miközben jobb keze már Glockja után nyúlt. Annak ellenére, hogy tudta, nem tüzelhet, úgy vélte, ha esetleg a levegőbe lőne, az talán, megállásra kényszerítené a férfit. Ideje azonban, nem volt elővenni a fegyvert, mert a következő pillanatban Josh utolérte, és egy hatalmas vetődéssel ráugrott. Falkon megingott a váratlan tehertől, és Josh-sal a hátán, egyenesen a Hudson vizébe bukfencezett, majd mindketten elmerültek. Kate levegő után kapkodva, szúró tüdővel torpant meg a móló szélénél, majd, a néhány másodperc múlva mellé érkező Castle-re nézett, aki le-felmozgó mellkassal szuggerálta a háborgó vizet, melynek sötétsége elnyelte előlük a mélyben folyó eseményeket.

-          Így nyer más értelmezést, hogy belemerül a munkába – húzta el a száját Castle, mire egy megrovó pillantást kapott válaszul.

-          Ez nem vicces Castle! Rám bízták az újoncot! Hogyan mondjam meg Gates-nek, hogy… - kezdett volna bele Kate, de torkára forrt a szó, amikor a következő pillanatban Josh bukkant fel a víz alól, gallérjánál szorosan fogva Falkont.

-          Elkaptam! – prüszkölte szájából kifele a vizet az újonc, elégedetten vigyorogva, kissé feljebb emelve az üldözöttet, akit úgy tartott kezei között, mint egy kölyökkutyát, mire Kate megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanakkor elismerőn futtatta végig pillantását a férfin, mely nem kerülte el az író figyelmét sem, aki érezte, hogy a zöld szemű szörnyeteg ismét újult erővel bukkan fel.

-          Látjuk, és ki tudja, még mi mást is – felelte Castle összehúzott szemmel, undorodva fintorogva figyelve a víz felszínén úszkáló üres konzervdobozokat, mire Josh értetlenül nézett vissza rá.

-          Ezt, hogy érti? – kérdezte kíváncsian, még mindig a Hudson vízében ringatózva, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Nézzen körül. Minden csupa szemét, maga meg úgy tempóz benne, mintha a Grand Hotel medencéjében lenne – világosította fel a nyomozójelöltet, kinyújtott karral egy üres nylon zacskó felé bökve.

-          Másszanak ki! – szakította félbe a társalgást Kate, miközben a körülbelül két méterrel arrébb lévő lépcső felé bökött fejével, Josh pedig, akár csak egy vízi mentő kezdett úszni a mutatott irányba, maga után húzva Falkont. Amikor kikecmeregtek a vízből, Kate megbilincselte a reményvesztetten, csüggedten álldogáló férfit, és az autó irányába kezdte vezetni, mialatt Josh először a zakója ujjából, majd nyakkendőjéből csavarta ki a vizet.

-          Azért jegyezze meg ezt a pillanatot! – javasolta Castle, mire Josh büszkén húzta ki magát, és odaérve az autóhoz, miután Kate a hátsó ülésre ültette Falkont, Castle felé fordult.

-          Higgye el, Mr. Castle, megjegyzem ezt a pillanatot! Életem első igazi bevetése! – válaszolta átszellemült arccal, és tekintetén jól látszott, hogy fejben ismét lepörgeti az eseményeket.

-          Ez így van! És élete talán első igazi fertőzését is most szedte össze. Ha esetleg a tünetei alapján, majd az orvosok nem tudják megmondani, mi lehet a baja, mindenképpen említse meg nekik ezt a kis élményfürdőzést – magyarázta segítőkészen, és elégedetten látta, hogy gonoszkodása célba talált, mert Josh gyanakodva pillantott rá.

-          Úgy érti, összeszedtem valamit? – kérdezte kissé aggodalmas hangon, mire Castle ártatlanul rántotta meg a vállát, de válaszolni nem volt ideje, mert Kate szólalt meg.

-          Az egyetlen, amit összeszedhet, az egy kiadós nátha, ha nem öltözik át azonnal! – rótta meg mindkettejüket egyetlen mondattal, így jelezve, hogy indulni szeretne, mire a férfiak bólintottak, és beszálltak az autóba.

-          Azért én óvatos lennék! Láttam a Csendes szörnyetegek első két évadát, szóval… - hagyta félbe a mondatot jelentőségteljesen, mire Josh nagyot nyelt.

-          Castle! – fordult szigorú tekintettel Kate az író felé, aki jobbnak látta, ha a továbbiakban, inkább csendben marad, de arcáról az elégedettséget nem tudta eltüntetni. Igen, elégedett volt. Úgy érezte, járt neki ez a kis szurkálódás, hogy így vegyen revansot a férfin azért, ahogy a pihenőben viselkedett, amikor kettesben maradtak. A visszapillantó tükörbe pillantva, mosolya még szélesebb lett, ahogy meglátta, hogy Josh nyugtalanul szabadul meg először zakójától, majd nyakkendőjétől, és amikor tüsszentett, ő szolgálatkészen kívánt jó egészséget, miközben Kate megforgatta a szemét, és a kapitányság felé kormányozta a kocsit.

Javi és Ryan éppen egy dokumentumot egyeztettek, amikor a triumvirátus, jobbjukon Falkonnal, megérkezett a lifttel. Le sem tagadhatták volna döbbenetüket, ahogy végig pillantottak az újoncon, akiből még mindig csöpögött a víz.

-          Mi az újonc, Beckett bedobott a mélyvízbe? – kérdezte csipkelődve Javi, majd feltartva tenyerét, hagyta, hogy a szélesen vigyorgó Ryan belecsapjon, mire azonban Castle is követte volna Ryan példáját, Javi leengedte a kezét. Az író kissé csalódottan ugyan, de még mindig mosolyogva figyelte, ahogy Josh elhúzza a száját, Kate pedig, megforgatja a szemét.

-          Nem dobott, én ugrottam, és elkaptam a gyilkost! – húzta ki magát az ifjonc, mire Javi kétkedve rázta meg a fejét, Ryan azonban, kíváncsian lépett közelebb.

-          Gyilkost? Egy pillanat, miről hadoválnak maguk itt? – kapkodta a fejét Falkon, aki most először szólalt meg, mióta találkoztak vele.

-          Pofádat alapállásba, és csak a kihallgatóban nyitod ki, értve vagyok?! – dörrent rá a férfira Josh, meglepve a nyomozókat, mire Kate avatkozott közbe.

-          Josh, menjen átöltözni! – utasította a férfit, aki nehezen, de bólintott, és az öltöző felé indult.

-          Ne felejtse el megnézni, van-e a testén harapás, vagy szúrás nyom, esetleg egy kóbor élősködő… - tanácsolta Castle a férfi után kiáltva, mire az, hátra sem fordulva legyintett.

-          Most komolyan, mi történt? – kérdezte Ryan érdeklődve, mire Kate, miután átadta Falkont egy járőrnek, utasítva, hogy vigye az egyik kihallgatóba, nagyot sóhajtott.

-          Szökni próbált, Josh meg berántotta a Hudsonba. – magyarázta el röviden, lényegre törően, mire Javi értetlenkedve ráncolta össze szemöldökét.

-          Minek? – kérdezte úgy, mint, aki látatlanul is tudja, hogy ő sokkal egyszerűbben, profibban el tudta volna intézni a dolgokat.

-          Túlkapás – vágta rá azonnal Castle, majd folytatta – elkapta a hév, és meg akarta mutatni, hogy milyen vagány.

-          Baleset volt, ő sem számított rá, hogy Falkon a vízbe esik vele együtt – vette védelmébe akaratlanul a férfit Kate, mire Castle először némán nézett rá, majd a fiúk felé fordult.

-          Túlkapás – ismételte meg meggyőződéssel a hangjában, mire Kate nagy levegőt véve indult a kihallgató szoba felé, úgy reagált.

-          Baleset volt, semmi több! – zárta le a vitát Kate, majd, amikor észrevette, hogy az író nem követi, sokatmondón hátrafordult – Castle? – húzta fel szemöldökét kérdőn, mire amaz bólintott, és máris szaporábban szedve lábait, szegődött a nyomába.

-          Túlkapás! – súgta még oda a fiúknak, mire megint bezsebelhetett egy rosszalló tekintetet a nőtől, miközben beléptek a helyiségbe.

Robert Falkon idegesen dobolva ujjaival várakozott az asztal mögötti széken ülve, miközben feje jobbra-balra fordulva, mérte fel a helyiséget, kezdve a tükörüveggel ellátott ablaktól, egészen a kis mikrofonig, mely az asztalon volt rögzítve olyan pozícióban, hogy mind a kihallgató, mind a tanú, vagy gyanúsított hangját jól érthetően felvegye. Amikor meglátta a belépőket, szemében riadt csillogással keresett még valakit.

-          Az a Chuck Norris utánzat nem jött magukkal? – kérdezte kissé remegő hangon, mire Kate nemet intett a fejével, mely látható megkönnyebbüléssel töltötte el Falkont. – annak a figurának nem szabadna jelvényt adni! Úgy ugrott rám, mint egy őrült tiroli! – panaszkodott a férfi, majd egy leheletnyit előrébb hajolva, nehézkesen mutatott az asztalhoz bilincselt kezével az állára – tessék! Nézze meg! Megütött a víz alatt! – vonta figyelmüket egy lilás foltra, mire Castle együtt érzőn felszisszent, Kate-re azonban semmilyen hatást nem gyakorolt a mondat. – nem kaphatnék egy takarót? Csurom víz vagyok, meg fogok fázni…

-          Mr. Falkon, miért menekült előlünk? – kérdezte hivatalos hangon, figyelmen kívül hagyva a kérést, miközben leült a férfival szemben, aki most szégyenlősen rántotta meg a vállát.

-          Reflex – közölte nem túl kommunikatívan, mire Kate, kényelmesen hátradőlt a székben.

-          Játszhatunk így is, én ráérek – közölte rezzenéstelen arccal, majd folytatta – de előbb veheti le a vizes ruháit, ha beszél.

-          Legalább egy takarót adjon… kérem! – akadt el a hangja, ahogy elfojtott egy tüsszentést, mire Castle szánakozva rázta meg a fejét.

-          Ne tartsa vissza a tüsszentést. Egyszer azt olvastam valahol, hogy agyvérzést is kaphat… - kezdett volna bele, nem kis rémületet kiváltva Falkonból, de Kate még idejében elvágta a mondat további részét.

-          Kezdjük előröl! Miért menekült előlünk? – tette fel megint a korábbi kérdést, mire Falkon ismét tüsszentett, ezúttal azonban, nem fogta vissza magát, ahogy a kezét sem tette szája elé. Kate és Castle undorodva húzódtak hátrébb a vélt, vagy valós baktériumok támadása elől.

-          Legközelebb a kezét is tegye maga elé – javasolta fintorogva Castle, mire Falkon bólintott, Kate azonban, továbbra is a választ várta.

-          Ha elmondom, miért menekültem, hülyének fognak nézni… - vallotta be kissé szégyenkezve, még kíváncsibbá téve hallgatóságát.