Az újdonság varázsa 14. rész

14. rész

Nem Kate volt az egyetlen, aki meglepetten nézett a most dühtől és elégedetlenségtől villogó szemekkel, morcosan, ökölbe szorított kezekkel, és idegesen járó lábakkal mellette ülő Joshra.

Carvel megrezzent a hangos zajtól, mellyel az asztalra csapás járt, és ösztönösen húzódott hátrébb, míg Kate várakozón, ugyanakkor figyelmeztető tekintettel pillantott a férfira, aki azonban láthatólag nem vette észre azt.

-          Ne szórakozzon itt velünk, Carvel! – emelte meg a hangját, és ahhoz képest, hogy a kihallgatást során most először szólalt meg, meglehetősen magabiztosnak tűnt. – tudjuk, hogy maga ölte meg, miért nem könnyít a lelkén, és a helyzetünkön, és vallja be, hogy mindnyájan hazamehessünk végre?!

-          Tessék? Ez egyszerűen nevetséges! Nem vallok be semmit, mert nem követtem el semmit! – háborodott fel Carvel, miközben testtartása megfeszült, modora pedig, az eddig segítőkész, nyugodtságból ismét ellenségesbe váltott.

-          Mr. Carvel, az ifjú kolléga nem úgy értette… - próbált javítani a helyzeten Beckett, menteni a menthetőt, miközben titkon a fogát csikorgatta. Be kellett látnia, hogy Castle-nek igaza volt, Josh csak az alkalomra várt, hogy törleszthessen a férfinak a kocsmai incidens miatt. Dühös volt magára, amiért éppen ő adta meg neki ezt a lehetőséget azzal, hogy beengedte a kihallgatásra.

-          Tényleg? Mégis, hogy a francba lehet ezt másképp érteni?! – hőzöngött tovább Carvel, és a választ meg sem várva, folytatta – megmondtam már, hogy a gyilkosság időpontjában, a kocsmámban voltam! Kamerafelvételek bizonyítják! Azt is elmondtam, miért beszéltem annyit telefonon Daliah-val! – sorolta a tényeket Daniel, melyek mind amellett szóltak, hogy ártatlan, mire ismét Josh vette át a szót.

-          A kamerafelvételeket meghamisíthatta, vagy felbérelt valakit, hogy tegye el láb alól a nőt! Ami pedig, a telefonhívásokat illeti, maga az egyetlen, aki ezt állítja, nem kérdezhetjük meg az áldozatot, hogy mi volt a beszélgetés tárgya! – kötötte az ebet a karóhoz az újonc, mire Kate érezte, hogy emelkedni kezd a vérnyomása.

-          Josh! – állította meg visszafogott indulattal a hangjában a nő a nyomozójelöltet, de folytatni nem tudta, mert a velük szemben ülő, egyre ingerültebb Daniel vágott közbe.

-          Na, ide figyelj te takonypóc! – szívta meg a fogát Carvel – nem tudom, melyik Lazzard kadét okított téged, - utalt a híres Rendőrakadémia című filmre, miközben hangjából sütött a gúny, és a lenézés – de még egy laikus is tudja, hogy amíg nincs a kezedben perdöntő bizonyíték arra nézve, hogy én öltem meg Daliah-t, addig maximum a seggemet nyalhatod ki, világos?! Én ugyan be nem vallok egy el nem követett gyilkosságot, de az ügyvédem még a szart is kipereli ebből a kuplerájból, ha tovább szívózol, te nulla! – emelte meg egyre jobban a hangját, mire Josh nagyképűen húzta el a száját.

-          Az egyetlen ügyvéd, akit ismert, holtan fekszik, hála magának! – jegyezte meg önelégülten, mire Kate Carvelbe fojtva a szót, szólalt meg.

-          Josh! Hozzon egy kávét! – utasította az ifjoncot, mire az, értetlenül nézett vissza rá.

-          Tessék?! – kérdezett vissza ahelyett, hogy elindult volna, Kate pedig, szigorúan, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal ismételte meg az elhangzottakat.

-          Hozzon egy kávét, Mr. Carvelnek! Most! – intett fejével az ajtó felé, így nyilvánvalóvá téve, hogy nem akarja a kihallgatóban látni a férfit. Josh először néhány másodpercig hezitált, míg Daniel széles, elégedett vigyorra húzta a száját, melyben hófehér fogai szinte világítottak.

-          Gyerünk, gyerünk! Két cukorral iszom, és egy csepp tejjel! – fűzte hozzá, tovább hergelve az újoncot, mire Josh villámló szemekkel nézett először a férfira, aztán Beckettre. A nyomozó, bár úgy érezte, nem túl tisztességes, hogy egy lehetséges gyanúsított előtt küldi el kávéért a férfit, mindenképpen el akarta távolítani a helyiségből, még mielőtt nagyobb kárt tesz. Tisztában volt vele, mi várna rá Gates-től, ha Carvel tényleg pereskedni kezdene velük, ahogy azzal is tisztában volt, hogy meg kell mosnia majd az újonc fejét, de ezt nem a kihallgatott előtt akarta megtenni.  Egy másodpercig úgy tűnt, Josh mondani akar valamit, végül nagyot nyelt, és távozott, majdnem fellökve közben az odaérkező Javit, aki csak egy apró fejmozdulattal jelezte Beckettnek, hogy menjen ki. Kate nagyot sóhajtva hajtotta be maga után az ajtót, miközben fejéből nem tudta kiverni Josh tekintetét, ahogy ránézett. Egyre inkább úgy érezte, igaza van Castle-nek, a férfi nem az, akinek mutatja magát, legalábbis van egy másik, sötétebb arca is.

-          Találtatok valamit? – kérdezte halántékát masszírozva társától, aki még mindig a kávégép felé tartó Josh után bámult.

-          Semmit. Beszéltünk a motel tulajdonosával, aki azt állítja, sosem látta Carvelt a motelban. Azt elismerte, hogy Daniel Carvel néhányszor egyeztetett vele időpontot, de aztán azokat sorra visszamondta, és rendszerint mindig azon a napon, amikor aktuális lett volna – számolt be felettesének, most már felé fordulva, majd az újonc felé bökve kérdezte – ezt meg mi lelte?

-          Kizavartam a kihallgatóból – felelte Beckett látszólag nyugodtan, mire Javi hangosan felszisszent, de Kate nem hagyta, hogy reagáljon – még valami?

-          Daliah-t viszont gyakran látta ott. Egy fickóval találkozott, adott személyleírást is – nyújtott át egy fantomképet, melyen egy borostás, napszemüveget, és baseball sapkát viselő férfi rajzolt képe volt látható. Az orra egyenes vonala, az álla kemény, határozott éle európai származásra utalt, haja tüskésre nyírt volt a sapka alatt – éppen a keresőben futtatom, hátha kidob rá valamit a rendszer. Talán mázlink lesz – fűzte hozzá, reményt keltve a nőben, aki egyre inkább érezte, hogy nem Carvel lesz az emberük.

-          Kölcsönveszem – jelentette ki, miközben elvette Javitól a lapot, aki csak bólintva jelezte, hogy van még példánya – Ryan?

-          Most nézi át a kamerák felvételeit – válaszolta a férfi, mire Kate bólintott.

-          Rendben. Te futtasd le Carvel pénzügyeit, nagyobb pénzösszegvándorlásra koncentrálj.

-          Úgy gondolod, felbérelt valakit? – kérdezett vissza Javi, mire Kate megrántotta a vállát.

-          Nem. De utána akarok járni minden szálnak – közölte Kate, majd amikor látta, hogy Josh közeledik a kávéval, még hozzátette – az újonc kint marad! Nem akarom meglátni bent! – nézett jelentőségteljesen Javira, aki vidáman bólintott.

-          Bízd ide! – kacsintott a nőre, és már indult is az ifjonc felé – helló Josh! Ezt figyeld, mit mutat neked a vén róka! – tessékelte az asztala felé, hogy beavassa a papírmunka rejtelmeibe, miközben Josh meghunyászkodva próbált ellenkezni, mondván, hogy őt a kihallgatóban várják, de Javi csak legyintett – ugyan! Ott akarsz unatkozni Beckett mellett? Inkább vesd magad az igazi nyomozói munkába! A nyomozások lelkének számító kulimunkába! – csapta össze tenyerét, majd nem túl finoman nyomta le a székre ifjú tanoncát. Josh már az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus a számára, és ebben nem csak annak volt szerepe, hogy attól félt, barátja megint hoppon marad, és végig nézheti, amint Beckettet elcsaklizzák az orra elől, hanem a férfi tenyérbe mászó modora is idegesítette. Az pedig, hogy Beckett kirakta a kihallgatásról, egyértelművé tette a számára, hogy valami olyan bűnt követett el a férfi, amiért megérdemli a büntetést, amit a papírmunka okozott. Kate elégedetten somolyogva nézte, ahogy Josh unott képpel hallgatja Javi monológját munkájának fontosságáról, majd nagy levegőt vett, és ismét belépett a helyiségbe.

-          Hol a kávém? – kérdezte Carvel nyakát nyújtogatva, mire Kate némán ült le vele szemben, és megrázta a fejét.

-          Az nincs, de ez van – tolta elé a papírt Kate, miközben Carvel arcának minden rezdülését figyelte, és nem is kellett csalódnia. A férfi először felvette a lapot, majd, amikor meglátta a rajta szereplő férfit, nagyot nyelt, és düh villant meg a szemeiben – ismeri, ugye?

-          Igen! A neve Robert Falkon, és egy utolsó senkiházi! – szűrte a fogai között megvetően, majd Kate-re nézett, aki várakozón tekintett vissza rá, ő pedig, folytatta – Úgy három hónappal ezelőtt mesélt róla először Daliah. A fickó rájött, hogy bizonyítékot hamisított egy válásnál, hogy megnyerje az ügyet. A pasas verte a feleségét, és Daliah úgy érezte, több jár a nőnek annál, hogy nagy kegyesen útjára engedi. Egy-két dokumentummal machinált egy kicsit, így a vagyon fele a nőt illette. De ez a Falkon rájött az egészre, és zsarolni kezdte Daliah-t. Azt mondta, kitálal az ügyvédi kamarának, ha nem fizet. Daliah megrémült… a hivatását vették volna el tőle, az életét, mindezt azért, mert segíteni akart egy szerencsétlen nőnek, akinek a férje egy brutális vadállat volt.

-          Hogy hívták az említett házaspárt? – csapott le az újabb információra Beckett, mire Carvel egy pillanatra égnek emelt tekintettel, összeráncolt szemöldökkel gondolkodott.

-          Harper. Andrew és Julia Harper. A fickó valami ingatlan üzletben utazott, a nő meg otthonülő feleség volt – felelte készségesen, hogy aztán ismét a nyomozó vehesse át a szót.

-          Miért nem szólt róla korábban? – kérdezte Kate, miközben szorgalmasan jegyzetelt, mire Daniel szomorkásan rázta meg a fejét.

-          Mert azt hittem, lezárt ügy… úgy értem, Daliah fizetett. Én magam is ott voltam, amikor átadta a pénzt, és megkapta a bizonyítékokat, amik ellene szóltak. Tényleg azt hittük, hogy vége van! – bizonygatta egyre halkabban, mire Kate együtt érzőn pillantott rá.

-          Hol találjuk Falkont? – kérdezte, mire Daniel megvonta a vállát.

-          Amikor utoljára láttam, dokkmunkásként vegetált a Hudson kikötőben. 117-es móló, azt hiszem – túrt bele sűrű, sötét hajába, majd csüggedten figyelte, ahogy Kate elhagyta a kihallgatót. Beckett éppen az asztalához sétált volna, amikor egyenesen Castle-be ütközött.