Az újdonság varázsa 12. rész

12. rész

Javi sokatmondón nézett Ryan-re, aki egy apró, külső szemlélő számára szinte észrevehetetlen fejbólintással adta társa tudtára, hogy átengedi neki a lehetőséget, hogy beszámoljon arról, amit találtak, mire Javi nagy levegőt vett, és fellapozva a barna kötésű aktát, melyet magával hozott, éppen belekezdett volna, amikor Josh viharzott be a pihenőbe, olyan hévvel, hogy majdnem fellökte az ajtóban állókat.

-          Nyughass, újonc! Vegyél vissza a lendületből, mielőtt szívrohamot kapsz! – morgott Javi, miközben arrébb állt, míg Ryan, csak megcsóválta a fejét.

-          Bocs… bocsánat, csak végeztem a listán szereplők nevének ellenőrzésével… - kapkodott levegő után az ifjonc, majd meg sem várva az engedélyt, azonnal folytatta – sajnos, nem találtam senkit, akinek oka lett volna megölnie az ügyvédnőt, vagy bombabiztos alibivel rendelkeznek. Még mindig Carvel az egyetlen, akinek indítéka lett volna…

-          Csakhogy, állítása szerint, másfél éve nem találkozott Daliah-val, ráadásul neki is alibije van – húzta el a száját csalódottan Kate, mire Javi megköszörülte a torkát.

-          Azért ne írd le egyből a fickót – húzta fel szemöldökét rejtélyesen, majd ismét fellapozta a mappát, és egy hófehér lapot nyújtott át Beckettnek, rajta számtalan, kilistázott telefonszámmal, melyek közül néhányra, neon zöld szövegkiemelővel hívta fel a figyelmet készítője – ez Daniel Carvel híváslistája, az utóbbi három hónapra visszamenőleg. Találd ki, kivel beszélt legalább hetente kétszer? – tette fel a költői kérdést, mely csakhamar mindenki számára egyértelmű lett.

-          Daliah Kenneth? – adott választ a kérdésre Beckett döbbenten, mire Castle is mögé állt, és egészen közel hajolva olvasott bele a lapba. Amikor azonban, Josh is követni akarta a példáját, szinte észrevétlenül tette oda kezét a férfi mellkasához, így megállítva a megkezdett mozdulatban, mire Josh értetlenül nézett vissza rá, de okosan, csak csendben visszavonult. – ahhoz képest, hogy haragudott rá, amiért mindenéből kifosztotta, túlságosan sokat hívogatta – töprengett hangosan, majd hirtelen, összeráncolt szemöldökkel bökött egy másik számra, amit szintén kiemeltek társai – ez milyen szám?

-          Daliah száma után ezt hívta legtöbbször. Egy motel száma, a külvárosban – felelte meg a kérdést ezúttal Ryan – egy lepusztult ócskaság az egész, amolyan egy órás hely – magyarázta kissé berzenkedve még a gondolatától is annak, hogy valaha ilyen módszerhez folyamodjon.

-          Menjetek, járjatok utána! Mire visszaértek, talán a pubban készült felvételek is itt lesznek – utasította a fiúkat Beckett, Ryan-re pillantva, aki azonnal bólintott, értve a célzást, miközben Kate már füléhez emelte a telefont, és agyában számtalan gondolat kergette egymást – Karpowski, ott vagytok még a pubban? – kérdezte a korábban elküldött nyomozónőt, és megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meghallotta a választ a vonal túlvégén, mialatt figyelte, hogy társai már a liftnél várakoznak.

-          Naná! Az ipse már vagy fél órája tököl a kazettákkal. Ne legyél türelmetlen, kis főnök, nemsokára szállítjuk a szajrét – válaszolta kissé sértetten, amiért ellenőrzik a munkáját, mire Kate megforgatta a szemét.

-          A kazetták mellé pakoljátok be a kocsiba Daniel Carvelt is! – hagyta figyelmen kívül az egyértelmű szemrehányást Beckett, majd, miután Karpowski jelezte, hogy értette a feladatot, bontotta a vonalat. A háttérből azonban még jól hallotta, ahogy Carvel elégedetlenkedik, és kikéri magának, hogy az őrsre vigyék.

-          Nem volt boldog, mi? – kérdezte Castle, mire Beckett csak sokatmondón elhúzta a száját.

-          Látják? Én megmondtam, hogy a fickó a tettes! Ha akkor megszorongattuk volna egy kicsit… - kotyogott közbe Josh, mire Kate szúrósan nézett rá.

-          Tisztázzunk néhány dolgot, Mr. Gibrioni – fordult az ifjonc felé Kate szigorúan - egyelőre, csak gyanúsítottként merült fel Mr. Carvel neve. Amíg nem láttuk a felvételeket, és nem kaptunk választ a telefonhívásokra, nem szorongatunk senkit! Értve vagyok?

-          Igen, de ha… - akadékoskodott tovább Josh, mire Kate figyelmeztetőleg emelte fel jobb kezének mutatóujját, így csendre intve a férfit, aki azonnal elhallgatott.

-          Nincs, de! Vagy megtanul, engedelmeskedni, vagy csak a megfigyelőből nézheti a kihallgatást, értette? – fenyegette meg hivatalos hangon a férfit, mire Josh egy ideig némán nézett farkasszemet a nővel. Néhány másodpercig úgy tűnt, ellenkezni akar. Szemében elszántság villogott, ajkát a tehetetlenség cseppnyi dühével szorította össze, végül nehezen, de bólintott.

-          Értettem, Asszonyom! – nyelt nagyot még mindig feszülten, mire Kate nagy levegőt vett, és elhagyta a pihenőt, hogy asztalához üljön, egyedül hagyva Castle-t a férfival, aki most érdeklődve mérte végig az újoncot.

-          Ha megfogad egy tanácsot, nem érdemes ujjat húznia Beckett-tel – világosította volna fel a férfit barátságos hangon, de Josh ingerülten morrant rá.

-          Nem érdekelnek a tanácsai! Beckett nyomozó téved, ha azt hiszi, csak azért, mert gyakorlaton vagyok nála, úgy ugrálok, ahogy ő fütyül! – tört fel belőle az eddig elfojtott harag, mire Castle megrökönyödve nézett rá, de ő, mit sem törődve ezzel, folytatta – attól még, hogy ő a rangidős tiszt, tévedhet! Carvel lesz a gyilkos, ez biztos!

-          Nézze, Bigyó felügyelő! – lépett most hozzá közelebb Castle, akit felháborított a hangnem, amit Josh használt, amikor szerelméről beszélt – nem tudom, eddig hol töltötte a gyakorlati idejét, de ezen a kapitányságon nem divat a pökhendiség, és az egoizmus!

-          Valóban? Ez érdekes gondolat, éppen magától – húzta el a száját gúnyosan Josh, mire Castle keze ökölbe szorult, amaz pedig, folytatta – a gyilkost 20 perc múlva a kihallgatóba hozzák, és higgyen nekem, amikor azt mondom, én leszek az, aki kirázza belőle az igazságot! – tette csípőre kezét fennhéjázón, mire Castle megrázta a fejét.

-          Beckett sosem fogja engedni, hogy átvegye a kihallgatást! Az első nem odaillő kérdésnél kihajítja majd – jósolta meg a jövőt magabiztosan, de Josh szeméből nem tűnt el a határozottság.

-          Csak várjon, és legyen figyelmes! Beckett nyomozó ellenérzése csak addig tart majd, amíg rá nem jön, hogy nekem van igazam!

-          Ha valóban Carvel ölte meg a felesége ügyvédjét, miért adta volna át nekünk a kamerákat? Biztosan szerepel a felvételeken! – kötötte az ebet a karóhoz Castle, bár már maga sem értette, miért vitatkozik még mindig az újonccal.

-          Trükk! Meghamisította a felvételeket, vagy mást bérelt fel a munkára. Mindegy, melyik, én fogom kihúzni belőle az igazat! – jelentette ki nagyképűen, majd fittyet hányva arra, hogy az író még mondani akart valamit, távozott, és leült a korábban elfoglalt géphez. Castle alsó ajkát harapdálva töprengett, és pörgette le fejében a korábban lejátszódott jelenetet. Olyan érzése volt, mintha két különböző Josh lenne jelen a kapitányságon. Az egyik, az engedelmes, túlfűtött, ambícióktól, és tanulási vágytól hajtott újonc, míg a másik a hataloméhes, rátarti nyomozójelölt. Az a fajta, akivel kapcsolatban sorra érkeznek a túlkapásokkal vádaskodó feljelentések, mihelyt jelvény kerül a mellére. Végül nagyot sóhajtva lépett Beckett asztalához, aki éppen helyére tette a kagylót, és hátradőlve székében fordult az író felé.

-          Lanie volt az – felelte a ki nem mondott kérdésre – a halál oka fulladás, a máj hőmérsékletéből ítélve hajnali fél kettő és fél három között ölhették meg. Sem DNS, sem ujjlenyomat, erőszak nem történt.

-          Aha, érdekes… - válaszolt elmélázva Castle, és arcán látszott, szinte nem is figyelt arra, amit a nyomozó mondott. Castle nem tudta kitörölni fejéből a pihenőben történteket. Kétségek között őrlődött. A korábbi beszélgetésük miatt, nem szólhatott a nyomozónőnek arról, ami történt, mert félő volt, hogy Kate azt hiszi, megint csak a féltékenység motiválja. Ha azonban elhallgatja, és nem számol be az eseményekről, Kate kínos helyzetbe kerülhet egy gyanúsított előtt a kihallgatóban. A nyomozónő összehúzott szemmel nézte a mellette ülő, láthatólag elrévedt írót. Egyértelműen leolvashatta az arcáról, hogy nagy valószínűséggel, semmit nem hallott abból, amit mondott neki.

-          Talán, ha felnyitná a koponyáját, és kivenné a microchipet, a C.I.A adatbázisában visszanézhetnénk a felvételt, ami a szem retinahártyáján keresztül rögzíti az eseményeket – vetette fel mosolyogva, és meg sem lepődött, amikor az író csak rezignáltan bólintott.

-          Ez jó ötlet – felelte tompán, mire Kate Castle arca előtt csettintve hívta fel magára a figyelmet.

-          Castle! Minden rendben? – kérdezte kissé aggódó hangon. Ritkán volt ilyen hangulatban a férfi, de tapasztalatai szerint, olyankor mindig valami fontos dolgon töprengett, olyan dolgon, ami kettejüket érintette.

-          Nem – vett mély lélegzetet Castle, miközben kételyektől csillogó szemét a nyomozóra emelte – valami nincs rendben… Josh-sal… - fogott hozzá óvatosan, miközben fél szemmel a gépnél dolgozó fiatalember felé pislogott, majd riadtan nézett ismét Beckettre, amikor észrevette, hogy az újonc is őt figyeli.

-          Ezt nem mondod komolyan! – sóhajtott Beckett letörten. Meg volt győződve róla, hogy megbeszélték az íróval a Josh dolgot, de a férfi láthatólag még mindig nem tette túl magát a féltékenységen.

-          Nem, nem! Nem arról van szó, amire gondolsz! – suttogta Castle bizalmasan közelebb hajolva a nyomozóhoz, és éppen folytatta volna, amikor nyílt a liftajtó, és Karpowski megérkezett egy doboz, és egy hangosan reklamáló férfi társaságában.

-          Később, Castle! Munka van! – pattant fel a nyomozó a székéből, elhalasztva magánügyeiket – Karpowski, a hangosabbat az egyesbe, a felvételeket Ryan asztalára! - utasította a nőt, aki vidáman bólintott, és adta tovább az információt a járőröknek, miközben Kate a kihallgató felé indult, Castle pedig, nagyot nyelve figyelte, ahogy Josh is feláll, és széles, magabiztos, kissé gúnyos mosollyal követi.