Az újdonság varázsa 17. rész

17. rész

Az elhangzott mondat hatására mind Beckett, mind Castle olyan tekintettel néztek a férfira, mint akiktől már most sem áll távol, hogy így tekintsenek rá, de nem szóltak semmit, csak várakozón dőltek hátra a székben, így motiválva a megkezdett mondat folytatására a férfit. Falkon fogai összekoccantak, és ő fázósan próbálta minél jobban összehúzni magát, mire Beckett hirtelen felállt, és néhány perc múlva egy takaróval a kezében tért vissza, melyet felmutatott a férfinak.

-          Beszéljen! – utasította, mire az, először a takaróra nézett, majd a nő elszánt szemeibe. Kétsége sem volt afelől, hogy amíg nem kezd beszélni, addig azt a takarót nem érezheti átfázott porcikái fölött, így bólintott, és hálásan hunyta le szemét, amikor Kate egy mozdulattal a vállára borította a gyapjas anyagot, mely szinte azonnal munkához látott, és melegíteni kezdte.

-          Köszönöm – rebegte dideregve, majd ismét a velük szemben ülőkre pillantott, és folytatta – amikor meghallottam, hogy a zsaruk keresnek, ösztönösen futásnak eredtem…

-          Miért? – kérdezte Kate újfent, mire Falkon megrántotta a vállát.

-          Volt egy kis balhém tegnap este… - vallotta be nehezen, mivel azonban Castle és Beckett még mindig várták a folytatást, tovább beszélt – az east side-on kóricáltam, és piszkosul le voltam égve, ezért úgy gondoltam, kevés munkával szerzek egy kis pénzt…

-          Fejtse ki! – fonta karba a kezeit Kate, Falkon pedig, elvörösödve folytatta.

-          Volt egy kurva az egyik buszmegállóban, elég öregnek nézett már ki, legalábbis a többiekhez képest, meg túlsúlyos is… gondoltam, ha ellopom a táskáját, nem tud utánam rohanni, és még zsarut sem fog hívni, mivel kurvaként őt is bevinnék. De a dolog nem úgy sült el, ahogy számítottam.

-          Közbelépett a stricije? – kérdezett rá Castle, magában kissé kárörvendve. Akaratlanul is megsajnálta a prostituáltat, aki nem elég, hogy ki van téve az arra járó férfiak perverz igényeinek, ráadásul még szabadon ki is rabolhatják.

-          Nem. – rázta meg a fejét Falkon, elhúzott szájjal, szégyenkezve – nem kellett, megvédte ő saját magát. Éppen kitéptem volna a táskát a kezéből, amikor visszarántott, és akkora jobb egyenest kaptam, hogy a megálló plexit üvege adta a másikat. Utána még rám vert egyet-kettőt a táskájával, majd beszállt egy kocsiba. Azért iszkoltam el maguk elől, mert azt hittem, még fel is jelentett. Nem akartam, hogy bevigyenek a zsaruk! A munkahelyemen így is rezeg alattam a léc, ha belekeveredek valamibe, tuti kirúgnak! – hajtotta le fejét bűnbánóan, mire Kate kinyitotta a barna mappát.

-          Van egy jó és egy rossz hírem, Falkon – fogott bele, hogy végre abba az irányba terelje a kihallgatást, amiért behozták a férfit. – a jó hír, hogy az említett… hölgy – tartott egy kis szünetet a megnevezés előtt – nem tett feljelentést maga ellen.

-          Hú, akkor mázlim van! – mosolyodott el megkönnyebbülten Falkon, hátra dőlve a széken, már amennyire az asztalhoz bilincselt keze engedte, de Kate megrázta a fejét.

-          Azt nem mondanám. A rossz hír ugyanis az, hogy Daliah Kenneth meggyilkolásába viszont vastagon belekeveredett.

-          Daliah Kenneth? Az meg ki a tököm?! – kérdezte összeráncolt szemöldökkel Robert, úgy, mint, aki most hallja életében először az említett nevet, mire Kate elővette a nyitott mappából az áldozat fotóját, és az asztalra dobta.

-          Akit megzsarolt azzal, hogy leleplezi az ügyvédi kamaránál csalás miatt, amennyiben nem fizet magának több ezer dollárt – világosította fel a férfit szolgálatkészen Beckett, miközben az, egészen közel hajolva vizsgálta meg az elé tett fotót.

-          Meggyilkolták? – kérdezte halkan, szinte suttogva, elsápadva, majd hirtelen, izgatottan bólogatni kezdett – oké, figyeljenek! Tudom, hogy ez az egész minek néz ki, de nem az, értik? Én… meg tudom magyarázni!

-          Hallgatjuk! – adta meg a lehetőséget a nyomozónő, mire Robert nagyot sóhajtott.

-          Tudom, hogy a zsarolás miatt azt hiszik, én öltem meg, de meg kell érteniük, hogy semmi okom nem volt rá, vili? A nő fizetett, mint a katonatiszt, méghozzá nem is keveset! Én pedig, az alku értelmében átadtam neki minden bizonyítékot, vágják? Miért nyírtam volna ki? – kérdezte kétségbeesve bizonygatva az igazát.

-          Talán azért, mert a pénz, amit kapott, elfogyott, és utánpótlásra volt szüksége. Daliah azonban, nem volt hajlandó többet fizetni – gondolkodott hangosan Castle, de Robert csak a fejét rázta.

-          Nem, nem, Mr.! Ez nem így volt, oké?! Ő fizetett, én átadtam a cuccot, és ennyiben maradtunk! Nem vagyok rossz ember, csak egy kicsit lusta – tárta szét két tenyerét Robert félszegen mosolyogva – gyilkos meg végképp nem vagyok! Még attól is elhányom magam, ha leütök egy szúnyogot, és elkenődik a vére!

-          Készült másolat a bizonyítékokról? – kérdezte Kate, kissé elterelve a beszélgetés fonalát a gyanúsításról, így próbálva megnyugtatni Falkont, mire az, gondolkodni kezdett.

-          Én biztosan nem csináltam róla másolatot, de akitől kaptam, az lehet, hogy kopizott magának néhány példányt! – rántotta meg a vállát Robert, mire Kate érdeklődve emelte rá pillantását.

-          Kitől kapta a fájlokat? – csapott le azonnal a fél információra Beckett, Falkon pedig, szemét a mennyezetre szegezve kezdett gondolkodni.

-          Egy bárban akaszkodott rám, a nevére nem igazán emlékszem. Azt mondta, titkárnőként dolgozik valami cégnél… - hívta elő az emlékeket erősen koncentrálva – Lora… vagy Nora… Moria! Ez az! Moira Banks! Ez volt a neve! Jót iszogattunk, beszéltem neki arról, milyen nehéz ebben a tetves városban megélni. Ekkor megkérdezte, hogy volna-e kedvem gyorsan, kevés munkával pénzt keresni! Melyik hülye mondana erre nemet, nem igaz? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

-          Tényleg, melyik? – kérdezett vissza Castle, egyértelművé téve a férfi előtt, hogy nem ért egyet a logikával, de annak fel sem tűnt, csak beszélt tovább.

-          Elmentünk a lakására, és átadott egy borítékot, benne egy rakat lappal, meg fényképekkel, és egy névvel. Az ügyvédnő neve állt rajta, és Moira azt mondta, ha felhívom és elmondom, mit tudtam meg, a csaj több ezret is kicsenget majd. Igaza lett. – vont vállat szinte büszkén Falkon, mire Kate, aki eddig szorgalmasan jegyzetelt, most felpillantott rá.

-          Ez mikor történt?

-          Úgy néhány hónappal ezelőtt. Kettő vagy három, a franc tudja! Azóta nem láttam se Moira-t, se az ügyvédnőt. Esküszöm! – bizonygatta eltökélten, és Kate egyre inkább hajlandó lett volna hinni neki.

-          Hol volt tegnap éjjel 11 és hajnali egy óra között? – jött a következő kérdés, mire Robert érdeklődve hajolt közelebb.

-          Akkor ölték meg? – kérdezett vissza válasz helyett, de amikor a nyomozónő nem válaszolt, bólintott, mint aki anélkül is tudja a választ – ha igen, akkor tényleg mázlis napom van! Dolgoztam! Egy baszott nagy hajót kellett kipakolni, és berendeltek éjszakás műszakba. Kérdezzék meg a főnökömet, tuti emlékezni fog arra az éjszakára, mert fél órán át üvöltött, hogy dobjam el a cigit – vigyorgott teli szájjal az emlék hatására Falkon, mire Kate ezt is feljegyezte, majd Castle-el az oldalán távozott a kihallgató szobából. Éppen leült asztalához, amikor Javi jelent meg mellettük.

-          Utánanéztem a fickónak, akit Daliah csalással fosztott meg a vagyona jó részétől – számolt be a fejleményekről, miközben egy ceruzával dobolt jegyzetfüzetén – biztos, hogy nem ő a tettes, ugyanis fél évvel ezelőtt meghalt. A sors fintora, hogy egy sikátorban verték agyon.

-          Legalább megtudta, milyen érzés, amikor az erőviszonyok nem kiegyenlítettek – tette hozzá Ryan, aki szintén csatlakozott a kis társasághoz, és míg Castle egyetértőn bólintott, addig Kate csak elhúzta a száját. Noha, titokban egyetértett társával, akkor sem szerette, ha egy halott emberen élcelődtek kollégái.

-          Nézzetek utána Falkon alibijének, állítólag egész éjjel dolgozott. Beszéljetek a főnökével! Mi addig rákeresünk Moira Banks-re, akitől a bizonyítékokat kapta. – felelte Kate, mire mindkét férfi bólintott – Josh merre van? – kérdezte csak úgy, mellékesen, miután a férfi már legalább egy órája volt távol.

-          Hiányzik? – kérdezett vissza Javi csipkelődve, miközben sokatmondón pillantott Castle-re, aki nagyot nyelve próbált uralkodni féltékenységén.

-          Biztosan éppen az öltönyt igazítják rá a szabónál – tett csúfolódó megjegyzést a férfi patinás, kifogástalan, ugyanakkor drága öltözetére Castle.

-          Persze, hiányzik, mint egy púp a hátamról – húzta el a száját Beckett, majd folytatta – nem elég, hogy képzetlen, szuperzsarut játszik a helyszíneken, és a kihallgatáson. Olyan, mintha…

-          Úgy érted, előfordulhat, hogy inkább lepasszolod valakinek? – lépett kissé közelebb Ryan, és egyértelmű volt, hogy a fogadás miatt ilyen fontos nekik a válasz, mire Kate úgy tett, mint aki elgondolkodik, majd megrántotta a vállát.

-          Nem hinném. Szeretem a kihívásokat! – jegyezte meg magabiztosan, noha szíve szerint, már most elcserélte volna bármire az újonc feletti szitterkedést.

-          Á, akkor már értem, miért tartottuk meg Castle-t! – gúnyolódott az író rovására Javi, mire az, összehúzta szemöldökét.

-          Megtartottatok? Mi vagyok én, kölyökkutya? – kérdezte sértetten, mire Kate játékosan húzkodta meg a fülét.

-          A kölyökkutyák aranyosak, Castle! – felelte kedvesen, mire Castle összekapcsolva tekintetüket húzta ki magát, a következő pillanatban azonban, Kate folytatta – ebből kifolyólag sem lehetsz az. – tette hozzá gonoszkodva, mire Castle fintorgott egyet - Másodszor pedig, nem mi tartottuk meg, hanem ő maradt – javította ki Javit, mire az, csak a vállát vonogatta.

-          Legközelebb, amikor válaszolsz, oda tegyél pontot, ahova máskor a vesszőt rakod – utalt arra Castle, hogy nem kellett volna folytatni a mondatot, de Kate csak mosolyogva ült le számítógépe elé, amikor is, Josh jelent meg, kezében egy szál vörös rózsát tartva.