14.
rész
Kate nem akarta elhinni, amit látott.
Két legjobb barátja, ahelyett, hogy azt tették volna, amit kért tőlük, a
pihenőben ácsorogtak, és vitatkoztak. Éppen az autóba szállt volna be, amikor
észrevette, hogy jegyzeteit, melyeket Escobar kihallgatása során készített, az
irodájában felejtette, ezért úgy döntött, visszalép értük. Arra azonban nem
számított, hogy Javi és Ryan még csak neki sem láttak a munkának, amit hallott,
az pedig, egyszerre keserítette el, és dühítette fel. Ryan nagyot nyelve
kereste barátjával a szemkontaktust, mintha onnan akarná kiolvasni, mit is
tegyenek, vagy feleljenek a nőnek, aki ki tudja, mióta állt mögöttük az
ajtóban, és mi mindent hallhatott abból, amit beszélgettek, miközben Javi
feszengve kutatott agyában értelmes magyarázat után. Végül Kate volt az, aki
megelégelte a csendet, és megszólalt.
-
Ki vele?! Miért álldogáltok még mindig
itt, és osztozkodtok a feladaton, ahelyett, hogy régen Jared lakásán lennétek?
– kérdezte ismét, minden kapitányi szigorát bevetve, ami tekintettel arra,
milyen dühös volt a két férfira, korántsem esett nehezére.
-
Mi csak, tulajdonképpen, azt próbáltuk
megbeszélni… - köntörfalazott Ryan rákvörös képpel, mire Kate beléfojtotta a
szót.
-
Ne próbálj meg hazudni nekem, Kevin
Ryan! – pirított rá mérgesen, mire Kevin nagyot nyelt, és nem szólt többet. Nem
is volt rá szükség, mert Kate folytatta – pontosan tudom, mi folyik itt!
Hallottam!
-
Egész pontosan, mennyit hallottál? –
kérdezte finoman puhatolózva Javi, Kate szeme pedig, résnyire szűkült.
-
Épp eleget ahhoz, hogy tudjam,
átvertetek! – tört fel belőle, majd azonnal folytatta, még mielőtt Javi bármit
reagálhatott volna az elhangzottakra – tudom, hogy még mindig fasírtban vagytok
a kinevezés miatt, de nem fogom hagyni, hogy felhasználva az őrmesteri
rangodat, ugráltasd Ryan-t, és magad helyett dolgoztasd! – jelentette ki határozottan,
mire Javi értetlenül nézett. Alig egy másodpercre volt csak azonban szüksége,
hogy rájöjjön, Kate-nek nyilván fogalma sincs arról, milyen háttérnyomozást végez
a washingtoni munkájával kapcsolatban, egyszerűen csak azt hiszi, nem akar kulimunkát
végezni, és az egészet Ryan-re akarja hárítani.
-
De erről szó sincs! – tiltakozott
hevesen, mire Kate szkeptikusan húzta el a száját, ő pedig, tovább bizonygatta
igazát, ügyelve arra, hogy véletlenül se áruljon el semmit abból, miről is
beszélgettek néhány perccel korábban – elismerem, hogy a délelőtt folyamán
összevesztünk egy kicsit, de már megbeszéltük. Pusztán arról van szó, hogy
gondoltam, hatékonyabbak lennénk, ha Ryan egyedül menne Jared lakására,
telefonon átküldené nekem az anyagot, amit talál, én pedig, azonnal,
időveszteség nélkül tudnék rákeresni a számítógépen, a listán szereplő
potenciális gyanúsítottakra – hadarta szinte egy levegővel, majd visszatartott
lélegzettel várta, Kate vajon elhiszi-e, amit mondott. Felettese egy percig
némán, összeszűkült szemmel nézett vissza rá, éppolyan tekintettel, amit
azoknak a gyanúsítottaknak tartogat, akiknek kételkedik a szavában, majd hirtelen
bólintott.
-
Rendben, hiszek neked – szólalt meg
cseppnyi kétkedéssel a hangjában, és Javiék alig tudták visszatartani a
feltörni készülő, megkönnyebbült sóhajt, miközben ő folytatta – de ha megtudom,
hogy átvertetek, olyan oldalamról ismerhettek meg, amit nem fogtok szeretni –
fenyegette meg őket komoly arccal, mire Ryan készségesen bólogatott, így
jelezve, hogy tudomásul vette, Javi azonban szemtelenül rávigyorgott.
-
Ugyan, főnök! Minden oldaladat ismerjük,
és kivétel nélkül mindegyik szeretnivaló – próbálkozott hízelgéssel, mire Kate
apró mosolyát elnyomva szája szegletében, jegyezte meg.
-
Tudod, Castle is éppen ilyen választ
adott volna – szúrta oda, és elégedetten látta, hogy a férfi még a gondolatától
is elszörnyed, hogy idegesítő barátjához hasonlították.
-
Mi?! Én csak kedves akartam lenni –
duzzogott látszólag sértetten, majd nyugodtan figyelte, ahogy Kate mosolyogva
kezébe veszi a mappát, amiért visszajött, és a lépcső irányában távozik. Amikor
eltűnt a látómezejükből, végre kiengedte a tüdejében rekedt sóhajt – tesó, ez
meleg helyzet volt.
-
Haver, neked aztán vág az eszed! –
ismerte el lenyűgözve Kevin társa leleményességét – biz’ Isten, megérdemled azt
az őrmesteri rangot – bókolt tovább, majd folytatta – a vér is kiment belőlem,
amikor meghallottam a hangját a hátunk mögött… szerintem, ez egy jel volt, Javi
– gondolkodott hangosan, mire Javi értetlenül nézett rá.
-
Miféle jel? Miről zagyválsz? – kérdezte
türelmetlenül, Kevin pedig, feszengve vonogatta vállát.
-
Jel arra, hogy hagyjuk abba a
háttérkutatást. Én tényleg nem akarok találkozni Beckett-nek azzal az
oldalával, amiről beszélt – felelte cseppnyi aggodalommal a hangjában, de Javi
megrázta a fejét.
-
Ha abbahagyjuk, és nem segítünk neki,
akkor talán hamarosan semmilyen oldalát nem láthatod, mert akárcsak
McCord-ékat, őt is megölik. Ezt akarod? – tette fel azt a kérdést, amire
pontosan tudta, hogy csak egy válasz adható, mire Ryan nemet intett a fejével –
jó, mert én sem! Ne görcsölj, Kev! Menj Jared lakására, a többit bízd rám. –
utasította a férfit, aki nehezen bólintott, majd elhagyta a pihenőt, Espo
pedig, visszatért íróasztalához, hogy rájöjjön, mibe keveredett felettese
Washingtonban, amiért most az életével kellene fizetnie.
Kate még mindig azon gondolkodott,
amikor kiszállt a legalább 60 emeletes, manhattani lakótömb előtti parkolóban
az autóból, ami a pihenőben történt. Fogalma sem volt róla, hogyan romolhatott
el ennyire két barátjának a kapcsolata, hiszen amióta ismerte őket, a legjobb
barátok voltak, és tűzbe mentek volna a másikért. Egy szavukat sem hitte el
arról a munkamegosztásról, amiről Javi beszélt. Érezte, hogy más van a
háttérben, de legnagyobb sajnálatára, nem ért rá vele foglalkozni. Túlságosan
belemerült a Loksat ügybe, ezen kívül itt volt ez a maffia gyilkosság, és
Castle is, akinek közelségével minden percben meg kellett harcolnia, egész
pontosan, saját reakcióival a férfi közelségére. Nem tudott most még Ryan és
Javi ügyével is foglalkozni, de azt elhatározta, hogy figyelni fogja őket, és
amint arra utaló jelet tapasztal, hogy feltámadt bennük a versenyszellem, vagy megint
vitatkozni kezdenek egymással, szétszedi a párost. Castle némán lépkedett
felesége mellett, aki szótlanul lépett be a tágas hallba, melynek végén egy
recepciós fülke volt található. Nem tudta, mi történhetett Kate-tel, de szokatlannak
találta, hogy amióta visszament a mappáért, melyet az irodájában hagyott, egy
szót sem szólt egész úton. Csak remélni merte, hogy nem a vacsorával
kapcsolatban gondolta meg magát. Végül erőt vett magán, és amikor beszálltak a
puha, bordó bársonnyal bevont falú liftbe, megköszörülve torkát szólalt meg.
-
Nagyon csendes vagy – jegyezte meg
halkan, mire Kate felé fordult – talán meggondoltad magad? – kérdezte,
hangjából pedig, jól kivehető volt az aggodalom, egyértelművé téve a nő előtt,
hogy a vacsorára vonatkozik a kérdés.
-
Dehogy! – rázta meg fejét határozottan a
nyomozónő, amivel sikerült megnyugtatnia Castle-t – csak Javiék járnak a
fejemben – felelte elgondolkodva, majd röviden vázolta a pihenőben történteket.
Castle szemöldök ráncolva hallgatta végig, majd hátát nekitámasztva a lift
falának, szólalt meg.
-
Mi lenne, ha nem várnád meg, amíg ismét
egymás torkának esnek, hanem szétszednéd őket most? – vetette fel, de Kate
elhúzott szájjal rázta meg a fejét.
-
Nem jó ötlet. Mégis, ki mellé helyezném
őket? – kérdezett vissza, mire Castle megrántotta a vállát.
-
Ryan-t hagyhatnád egyedül dolgozni egy
kicsit. Úgyis azt mondtad, hogy több önállóságot szeretnél adni neki. –
magyarázta az író – Javi pedig… nos, őt Karpowski mellé csaphatnád.
-
Kizárt! Kinyírnák egymást! – jelentette
ki Kate, mire Castle kópésan elmosolyodva válaszolt.
-
Fogadást köthetnénk rá, melyik végez
előbb a másikkal – kacarászott saját poénján, Kate azonban nem díjazta a
humorát, így elkomolyodva fűzte hozzá – pedig, jót tenne nekik. A másik nélkül
rájönnének, mekkora szükségük van egymásra. Nálunk bejött – tette hozzá, mire
Kate érezte, hogy kezdenek megint kínos vizekre evezni, mégsem tudta megállni,
hogy ne válaszoljon.
-
Neked talán az kellett, hogy rájöjj,
szükséged van rám, hogy elhagyjalak? – kérdezte halkan, mire Castle most szembe
állt vele, és mélyen a szemébe nézett.
-
Ezért hagytál el? – kérdezett vissza,
majd azonnal válaszolt is a feltett kérdésre - akkor felesleges volt Kate, mert
én mindig tudtam, mennyire szükségem van rád. Azóta nem tudom elképzelni
nélküled az életem, mióta megismertelek – hajolt egészen közel a
cseresznyeajkakhoz, mire Kate nagyot sóhajtott, de nem tudott hova menekülni.
Háta mögött a fal, előtte pedig, Castle zárta el a menekülési utat, miközben ő
maga sem tudta, el akar-e szökni egyáltalán a csók elől, az ajkak elől, melyek
egyre közelebb kerültek hozzá.
-
Castle… - suttogta erőtlenül Kate, mire
Rick csak mormogott valamit, és a következő pillanatban ajka rásimult a nőére.
Éppen csak megérintette azt, amikor egy csengetés hallatszott, mely jelezte,
hogy a lift megérkezett a várt emeletre, egész pontosan az 56.-ra. A szokatlan
hang kizökkentette őket a pillanatból, és Kate kihasználva a helyzetet,
eltávolodott a férfitól, és kilépett a folyosóra, mely ugyanolyan bordó szőnyeggel
volt letakarva, mint a lift fala. Castle csalódottan követte a nyomozónőt,
miközben magában megfogadta, hogy a továbbiakban, bármennyire nehéz is,
igyekszik majd távol maradni feleségétől, mivel nem akarta kockáztatni, hogy
Kate lemondja az esti vacsorát. Lépteik zaját elnyelte a szőnyeg, ahogy a
sorban egymás után következő, fehérre lakkozott ajtók mellett elhaladva,
keresték azt a lakást, melyben Escobar és a neje lakott. Amikor végre
megtalálták, Kate éppen kopogni készült, de legnagyobb meglepetésére, az ajtó, résnyire
nyitva volt. Gyanakodva nézett össze az íróval, aki azonban csak megvonta a
vállát, ő pedig, automatikusan nyúlt fegyvere után, és kibiztosítva a Glock-ot,
lépett beljebb a lakásban. A következő pillanatban éles kiáltás hallatszott, és
Kate tehetetlenül rogyott a padlóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése